A monokultúrás gazdálkodás olyan jelentős ökológiai pusztulást és vízhiányt idézett elő, hogy immár aligha elkerülhető a globális élelmiszer-válság – derült ki a Corvinus Egyetemen, a Karl Polanyi Kutatóközpont szervezésében megrendezett Ökológia mint módszer. Multidiszciplináris workshop az élelmiszer rendszerek kutatói számára című eseményen. Beszámolónk.
A rendezvény szervezési megoldásaiban és tartalmában egyaránt szemléletformáló volt. Az újdonságot részben az jelentette, hogy a téma nem egy diszciplinát érintett, hanem többet is. Az esemény célja egyrészt az volt, hogy feltérképezze, hogy az alternatív élelmiszer-termelés lehetőségeiről milyen jellegű kutatások folynak, emellett feltárja, hogy a természettudományos és társadalomtudományi nézőpontok eredményezhetnek-e pontosabban bemutatott és kiépített alternatív megoldásokat.
A biztonsági okokból részben az egyetemi épület erkélyén, részben teremben megtartott bevezető előadásokat kisebb csoportokban folytatott tematikus beszélgetések követték, amelyek szabad téren, egy nyilvános parkban folytak. A csoportok az első napon az egyes résztvevők témáit igyekeztek továbbgondolni, mind a tartalom, mind a gondolati keret szempontjából. A második nap a korábbiakhoz képest újraosztott csoportjai a résztvevők kutatásait esettanulmányként kezelve kérdéscsoportokra válaszolt. A cél az volt, hogy a potenciális alternatív élelmiszer ellátási láncok szereplőivel, az ilyen hálózatokra vonatkozó narratívákkal, illetve a kutatói szereppel kapcsolatos megállapításokra jussunk. A harmadik nap két klasszikusabb elemet, egy panelbeszélgetést, valamint egy rövid tanulmányutat tartalmazott.
Méltányosság, gondosság
Tartalmilag a napindító előadások illeszkedtek a workshop interdiszciplináris jellegéhez: egy ismeretterjesztő jellegű kertészet- illetve agrártudományi, valamint egy módszertani fókuszú társadalomtudományi előadás kapott helyett. Az élelmiszergazdaság újragondolása, illetve újrarajzolása szempontjából fontos alkalmazott természettudományos eredmények közül egy az ökológiai gazdálkodásra és permakultúrára, és egy az agro-erdészet változatos formáira vonatkozó áttekintést kaptunk. Szalai Zita előadásából világossá vált, hogy a permakultúra az ökológiai gazdálkodás olyan, jelenleg kevéssé szabályozott formája, amelynek során nem egy bizonyos termésmennyiség, illetve az eredmények javítása a cél, hanem az, hogy minél több faj éljen együtt egy olyan rendszerben, amely a lehető legkevesebb emberi beavatkozást igényli. Fontosnak bizonyult az az információ, hogy az intézményesültség tekintetében az Európai Unióban igen előrehaladott ökológiai gazdálkodás alapelvei között az egészség-központú termelés és a környezet védelme mellett is ott találjuk a méltányosságot és a gondosságot is.
Vityi Andrea, a Soproni Egyetem professzora bemutatta a fák és termőterületek, valamint a fák és legelők kapcsolatának biológiai modelljét és hátterét. Ebből már látszott, hogy agroerdészeti rendszer létrehozható monokultúrás termelés fenntarthatóságának és jövedelmezőségének javítása érdekében is, de igazán regeneratív hatás akkor érhető el, ha az állattartás is része a kiépített agro-erdészeti rendszernek. A terület legnagyobb dilemmája jelenleg Magyarországon a jogi besorolás közötti anomáliák, illetve az, hogy a művelési forma önálló kategóriaként még nem került a szabályozásba.
Középpontban: a talaj
A kérdések elsősorban arra vonatkoztak, hogy ezek a gazdálkodási formák alkalmasak-e arra, hogy megfelelő léptékben termeljenek. A válasz erre a harmadik nap végéig formálódott. Egyre világosabbá vált, hogy az új termelési rendszer csak akkor működőképes, ha a tájhasználati jogosultságok rendszere lehetővé teszi, hogy sok, kis méretű – akár 3000m2-es zöldség- és gyümölcstermelésre alkalmas kertterület, valamint az állatokkal gazdálkodó, a különböző fafajokat tudatosan alkalmazó, valamint takarmánynövények és élelmiszernövények termelését egyszerre végző gazdaság legyen jelen.
Másrészt, a talaj pusztulására és a víz egyenleg romlására vonatkozó globális, regionális és Magyarország területére vonatkozó adatok tükrében az is egyértelmű, hogy a jelenlegi agrárgazdasági modell fenntarthatóságát nem lehet javítani, vagyis a talaj helyreállítására alkalmas gazdálkodási módszerek jelentik az élelmiszerbiztonság kulcsát. Ezek a kérdések középpontban maradtak a kisebb csoportban folyó, az egyéni kutatásokról szóló beszélgetések során is, sőt a harmadik nap záró panelbeszélgetése során is. Ez utóbbi program két, az ökológiai gazdálkodás szervezésében is aktív agrármérnök, Balogh Lili és a Magyarországra települt Logan Strenhock, valamint Gagyi Ágnes antropológus részvételével folyt.
Folyamatos átalakítás
Történettudományi perspektívából ehhez a diskurzushoz három elemet tudtam hozzátenni. Egyrészt azt, hogy a tagosítás 20. század végére teljes térnyerése előtt a gazdaságok egymástól különböző minőségű, térben nem összefüggő területen gazdálkodtak. Így tehát az ökológiai gazdálkodásban sem feltétlenül jó és rossz minőségű földeken gazdálkodó egységekben és egy adott térrész termelékenységének növelésében kell gondolkodni, más eloszlás is elképzelhető. A tagosítás – a kataszteri felméréssel együtt és ahhoz kapcsolódóan – nem magyarországi, hanem globális jelenség volt a 19-20. század fordulóján.
Hasonlóképpen fontosnak tűnik, hogy az elmúlt kétszáz évben magyarországi agrártörténetet nem a paraszti gazdálkodás állandósága, hanem annak folyamatos átalakítása jellemezte. Az alternatív élelmiszer ellátási láncok korlátairól gondolkodva a változás lehetségességéhez hasonlóan fontos tényező, hogy Budapest tejgazdaságának két világháború közötti története nyomán megfogalmazható az a hipotézis, hogy amennyiben egy számos fogyasztó által lakott területen számos kistermelő működik, az állam és gazdaság egységében gondolkodó és világos társadalmi preferenciákkal rendelkező politikai rendszer jó eséllyel hajlik a kistermelőkkel szembeni adminisztratív eszközök alkalmazására, s inkább a vertikálisan és horizontálisan is jelentős konglomerátumoknak ad helyet. A világban számos ilyen állam van, s ezekben nehezen elképzelhető, hogy regeneratív mezőgazdasági rendszer jön létre.
A társadalomtudományi kereteket felvonultató előadások közül az első Melegh Attila, a Corvinus Egyetem professzora jóvoltából a Karl Polányi gazdasági intézményekről, főként a háztartásról és a piacról alkotott elképzeléseinek agrártörténeti relevanciájára világított rá. Polányi a piacot konkrét történeti helyzetekben elemezve arra jutott, hogy a szabad ár nem feltétele a piac létezésének, így tehát létrehozható olyan helyzet, amelyben az agrárolló megfordul, s a termelésre kedvezően hat. Ezen modell értelmezéséhez fontos tudni, hogy Polányi adatgyűjtését elsősorban az első világháború után élelmiszerhiánnyal küzdő Bécsben végezte, másrészt fő műve éppen egy másik globálisan élelmiszerhiányos, Dél-Ázsiában például tömeges éhhalált hozó időszakban, 1944-ben jelent meg.
Lassú ébredés után
A második nap reggelének módszertani előadása az anyagilag deprivált emberek között, illetve segítségével folytatott antropológiai adatgyűjtés etikai nehézségeiről szólt. Durst Judit, a Nagy-Britanniában működő University College London kutatójaként számolt be két évtizedes kutatási tapasztalatairól, főként a szolidaritás és a hiány lehetséges összefüggéseiről.
A kutatói szerep az egyik legfontosabb téma maradt a második nap csoportos beszélgetései során, s – a multidiszciplináris elrendeződés nyomán természetes módon – egészült ki az objektív megfigyelés lehetségességéről folyó párbeszéddel. A beszélgetések végeredménye az volt, hogy az elmúlt három évtizedben tovább folyó és terjeszkedő monokultúrás gazdálkodás olyan jelentős ökológiai pusztulást és vízhiányt idézett elő, hogy immár aligha elkerülhető a globális élelmiszer-válság. Ennek ellenére – a lassú ébredés után immár a lehető legnagyobb mértékben és konfliktusokat is vállalva éppen azért kell folytatni a regeneratív eredménnyel járó gazdálkodás terjesztését, hogy az összeomlás módját és mértékét új, esetleg a most előrejelezhetőnél nagyobb változást előidéző tényezők módosítsák, illetve azért, hogy rendelkezésre álljon a tudás az újjépítéshez.