A döntés egyfajta reakció az orosz-ukrán háborúra, illetve arra, hogy az USA leállította az ukrajnai támogatásokat, ugyanakkor azt is el lehet mondani, hogy ezt Európa már régóta halogatta. A jelentős mértékű hadiipari költekezés természetesen nem egyik napról a másikra mutat majd eredményeket, ez egy átfogóbb, hosszú távú megvalósítást von maga után. A csütörtöki EU-csúcson született döntésről Kemény Jánost, a John Lukacs Intézet tudományos munkatársát kérdeztük.


Akkor most kit is hívnak az amerikaiak?
Főhatalommal az Európai Unió egyetlen területen sem rendelkezik.