A mesterséges intelligencia (MI) társadalmi következményei a davosi globális elit narratívájában
Az, amit Larry Fink, a BlackRock vezérigazgatója a 2026-os World Economic Forum davosi ülésén elmondott, nem egyszerűen techoptimista kijelentés, hanem – a globális elit konszenzusán belül is ellentmondásos – stratégiai pozicionálás: a mesterséges intelligenciát a jövő meghatározó motorjának tekintik, ennek fejlesztését sürgetik, miközben a társadalmi következmények feltárását és szabályozását részben másodlagosnak láttatják. Ez a kijelentés – ha kritikusan, fenntarthatósági és társadalmi dimenziók mentén vizsgáljuk – többféle szociológiai és normatív problémát vet fel, amelyeknek hosszú távon komoly hatásai lehetnek a bizalomra, az esélyegyenlőségre, az emberi jogokra és a környezetre. Elon Musk ugyanezen eseményen inkább azt hangsúlyozta, hogy a robotika és MI „gazdasági bőséget és technológiai jólétet” hozhat, amennyiben a technológia széles körben elérhetővé válik. E két jól ismert személy felszólalása jól mutatja, hogy a globális elit szemlélete szerint az MI-átmenet nem opcionális folyamat, hanem geopolitikai, gazdasági és technológiai szükségszerűség. Ugyanakkor a társadalmi, fenntarthatósági és emberi jogi következmények relativizálása jelentős kritikákat váltott ki számos kutatói és szakpolitikai körből. A jelen blogbejegyzés a davosi globális elit által célként megfogalmazott terveket és elképzeléseket igyekszik az ENSZ által 2030-ig meghatározott SDG célokkal* néhány szempont mentén megfeleltetni.
Gazdasági és társadalmi egyenlőtlenség mint fenntarthatósági kihívás
Fink figyelmeztetett, hogy az MI kezdeti előnyei, jelenleg a modellek, az adatok és az infrastruktúra elsősorban a tulajdonosokra koncentrálódnak, ami a gazdasági egyenlőtlenség újratermelődését vetítheti előre. Elon Musk már kicsit könnyedebben agitált a robotok és technológia pozitív jövőképe mellett. A nagyvállalatok és bankok képviselői pedig a nyereség jegyében inkább technológia mellett voksolnak, mint szívükön viseljék a társadalmi változókat vagy óvatosabban ugranának fejest a most zajló gyorsan változó folyamba. Érdemes végiggondolni néhány alapvető kérdést, mikor a technológiai változások és azok egyénre, csoportra vonatkozó következményeit elemezzük. Ez például az okoseszközök tömeges piacra dobása és a platformok ugrásszerű növekedése mellett elmaradt. A társadalomtudomány most kezdi publikálni különböző tudományterületről azokat az adatokat és jelenségeket, melyek egyértelműen e folyamathoz köthetők. Legyünk megfontoltabbak vagy talán hangosabbak az MI esetén. Hangsúlyozom, nem úszunk az árral szemben, nem kell a fejlődéssel szembe helyezkedni ahhoz, hogy kérdéseket és gondolatokat fogalmazzunk meg egy, úgy tűnik, határozott célkitűzéssel kapcsolatosan.
Elsődleges társadalmi következmények a gazdasági szűrőn keresztül:
- Esélyegyenlőség gyengülése: Az MI-gazdaságban az emberi munkaerő helyett a tőke és intellektuális tulajdon szerepe erősödik, így a hagyományos munkaerőpiaci pozíciók – különösen alacsonyabb képzettségű vagy rutinszerű munkakörök – gyorsan marginalizálódhatnak. Ez strukturális munkanélküliséghez és hosszú távú társadalmi egyenlőtlenséghez vezethet.
- Tőkekoncentráció tovább növekszik: Ha az MI-ből származó érték nagy része a technológiai szektorhoz és a legnagyobb vállalatokhoz kötődik, az rontja a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségeket – tipikus fenntarthatósági kilátástalan spirált generálva.
Az ilyen folyamatok ellentmondanak a Fenntartható Fejlődési Célok (SDG) 8. és 10. céljainak (méltányos gazdasági növekedés, csökkenő egyenlőtlenségek), mert a technológiai növekedés nem automatikusan jár inkluzív társadalmi előnyökkel.
A bizalom és a legitimitás válsága
Fink maga is elismerte, hogy a WEF és a globális intézmények iránti bizalom meggyengült – „sokak számára a davosi diskurzus nincs összhangban a valós társadalmi tapasztalatokkal.” Az intézményi bizalom csökkenése egyértelműen tetten érhető, amikor a technológiai stratégia „elit döntésként” jelenik meg – anélkül, hogy széles társadalmi párbeszédet előfeltételezne –, az erodálja az állampolgári bizalmat a politikai és gazdasági intézmények iránt. Az alacsony bizalom pedig kevésbé legitim politikai rendszerekhez, radikális ellenreakciókhoz és populista tendenciákhoz vezethet. Továbbá lényegi elem a technológiai determinizmus ebben a folyamatban. Fink kijelentése tükrözi azt az elképzelést, hogy az MI „már eldöntött jövő”, ami csökkenti a társadalmi részvétel esélyét a döntéshozatalban. Ez különösen problémás a demokratikus legitimáció és a kollektív szakpolitikák kidolgozása szempontjából. A fenntartható fejlődés egyik kulcsfeltétele – nemzetközi normák szerint is – a transzparens és részvételi döntéshozatal, amely nem korlátozódik egy szűk elitre.
Emberi jogok és munka jövője
Az MI gyors integrációja mélyreható hatással van a munka világára és az egyéni autonómiára: például az eddig alkalmazott munkahelyi szerződések, rendszerek újragondolása szükséges. Az automatizált folyamatok és intelligens rendszerek elterjedése átírja a munkavégzés fogalmát és új formális garanciákat igényel a foglalkoztatásban – ideértve például szerzői jogokat, jogot a humán felügyeletre és az átképzéshez való hozzáférést. A társadalmi biztonsági hálók vagy amik maradtak belőle, a hagyományos jóléti rendszerek nem feltétlenül alkalmazkodnak az MI-vezérelt gazdasághoz. Ez kimozdíthatja a dolgozókat a szociális védelemből, ha nem társul hozzájuk új redisztributív mechanizmus (például MI-osztalék rendszerek, progresszív adózás, alapjövedelem). Ezek a kérdések közvetlenül érintik a fenntarthatóság emberi dimenzióját, amely az SDG 1., 5. és 8. céljai mögötti alapértékeket – mint a méltóságteljes munkához való jogot érinti. Elon Musk a robotikai bőség narratívája figyelmen kívül hagyja a hozzáférési különbségeket. A robotok tömeges elterjedése nem garantált és nem lehet egyenlően elérhető. Az MI-vezérelt bőség önmagában nem biztosít jólétet vagy annak elérhetőségét. A bőség nem egyenlő az igazságossággal – az újraelosztási mechanizmusokat Musk nem tematizálja. Musk gondolatai nem ellenpontként jelennek meg, hanem más típusú elitpozíció vázolnak.
A környezet és a technológiai infrastruktúra fenntarthatósága
Az MI infrastruktúra kapacitásigénye – adatközpontok, energiafogyasztás, nyersanyagigény – környezeti szempontból is kritikus. Az MI-modellek képzése és működtetése jelentős energiát igényel már most is, amelyet nagyrészt fosszilis energiaforrások biztosítanak, ha nincs megfelelő átmenet tiszta energiára. A gyors technológiai ciklusok pedig jelentős eszközparkot, gyors készülékcserét eredményezhetnek, melynek következménye egy átláthatatlan e-hulladék. Az MI-hardverek gyors elavulása növeli az elektronikai hulladék mennyiségét, amely nem fenntartható termelési-fogyasztási mintákat erősít. A fenntartható fejlődés környezeti céljai (pl. SDG 7., 12., 13.) megkívánják, hogy az MI fejlesztése ne csak gazdasági hozzáadott értéket termeljen, hanem környezeti terheket is minimalizáljon. A gigamodell-képzések vízigénye, az adatközpontok földrajzi koncentrációja, a nyersanyag-kitermelés következményei, az e-hulladék exponenciális növekedése mind olyan feladat és kérdés melyek már most megoldások után kiáltanak. Ezek mindegyike kulcsfontosságúak, mert a davosi MI-narratíva egy „zöld” jövőt is sugall, holott az MI ökológiai terhei nem fenntarthatók a jelenlegi modellek mellett.
Larry Fink beszéde, bár technológiai és gazdasági potenciált emel ki, ténylegesen tükrözi azt a neoliberális narratívát: leegyszerűsítve a piac majd mindent megold, a társadalmi csoportok majd alkalmazkodnak elve, eleve kizárja a társadalmi következmények preventív vizsgálatát. A technológiai fejlődést önmagában pozitív erőként értelmezi, társadalmi és politikai kockázatok explicit kezelése nélkül. Ez a narratíva hajlamos alábecsülni a struktúrák újraelosztó szerepét, a szabályozási és demokratikus részvétel legitimitását, a fenntarthatósági infrastruktúrák szükségességét. A davosi elit „MI-t prioritásként kezelő” kijelentése szimbolikus történeti fordulópont lehet. A technológiai fejlődés felértékelődése olyan társadalmi kérdéseket hoz felszínre, amelyek a fenntartható fejlődés, demokratikus legitimáció és társadalmi igazságosság alapvető dimenzióit érintik. Súlyosan átalakíthatja az egyének digitális énképét, gyengítheti a lokális közösségi kötődéseket. Amennyiben a globális társadalom nem építi be ezeket a fenntarthatósági elveket a technológia társadalmi integrációjába, fennáll a veszélye annak, hogy az MI új, mélyebb társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek korát idézi elő – nem pedig egy inkluzívabb jövőt. A társadalmak jövőjét nem szabad elitstratégiákra bízni, mert az ellentmond a fenntartható fejlődés alaplogikájának. A fő kérdés tehát, hogy mi az, amit Davosban igazán eldöntöttek!?
Források
* SDG = SustMInable Development Goals, az ENSZ 2030-ig szóló fenntartható fejlődési célrendszere
Nyitókép forrása: peshkova / depositphotos.com
