A modern magyar katolikus politizálás arcképcsarnoka című kötet tizennégy vezető kereszténydemokrata életpályáját mutatja be. Vajon mi közös bennük?
A kereszténydemokráciát sokféleképpen lehet kutatni. Magyarországon továbbra is gyakori a jelenség történeti, esetleg politikatörténeti megközelítése, a nyugati világban is újdonságként ható ideológiai megközelítéssel szemben.[1] A történeti írások között található a párttörténetre és politikusokra fókuszáló művek is. Utóbbiba tartozik a – Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) megalakulásának 75. évfordulójára készült – 2019-ben megjelent A modern magyar katolikus politizálás arcképcsarnoka című kötet, amely tizennégy kereszténydemokrata életpályáját mutatja be.[2] A kötet egyik érdeme, hogy a már jól ismert kereszténydemokrata vezetők (pl. Giesswein Sándor, Slachta Margit, Pálffy József, Barankovics István) gondolatainak összegzése mellett a közéletben kevésbé ismert alakokra (pl. Károlyi Bernát, Bálint Sándor, Matheovits Ferenc) is kitér. További értéket jelenthet a téma iránt érdeklődők számára, hogy a könyv – ezzel szolgálva a további kutatásokat – forrásgyűjteményként is használható.
A kötet előszavában Mészáros József helyesen emeli ki a tizennégy személy sokszínűségét: „[g]rófoktól a szegény sorsú emberekig, klerikusoktól a laikusokig, tudós professzorokig sokféle arcélt ismerhetünk meg.”[3] Mészáros – ugyancsak jogosan – a különböző indíttatásoktól és származáson túlmutatva az értékelvű politizálást említi, mint közös pontot. De vajon található ezen felül további közös pont?
Tizennégy ember életpályájának összevetése esetén nehéz általános, mindenkire érvényes megállapításokat tenni; szinte mindig lesz kivétel. Ezzel együtt azonban leszűrhetők olyan közös pontok, amelyek az életpályák túlnyomó többségében jelenlévők és meghatározók abban is, hogy e szerzőket tekintik a magyar kereszténydemokrácia nagy alakjainak. Ezek közül három tűnik meghatározónak.
Az első közös pont a társadalmi aktivizmus. A bemutatott történelmi alakok többsége nemcsak szociálisan érzékeny volt, hanem tevékenyen részt vett a társadalmi ügyek formálásában. Ezt különbözőképpen tették (pl. szervezéssel, írással, parlementi tevékenységgel), mégis hasonló erények tartoznak hozzá: közéleti érdeklődés, kezdeményező attitűd, ügybuzgóság, fáradhatatlanság.
A második, látványosan azonos pont a szükséges konfliktusok felvállalásához elengedhetetlen bátorság. Már a XX. század eleji keresztényszociális politikusok (Zichy Nándor, Giesswein Sándor) is ismerték a politikai támadásokat, de – tekintve, hogy XX. századi magyar kereszténydemokrácia csúcspontja időben egybeesik a kommunista hatalomátvétel folyamatával – a vezető kereszténydemokraták többsége számára a veszély, a szenvedés és az üldöztetés mindennapi tapasztalattá vált. Az éppen fennálló rendszer kritikájához sokszor az értékelvű politizáláshoz szükséges bátorság járult hozzá.
A harmadik lényeges elem az egyház társadalmi tanításának követése. A XIX. század végén – igyekezve felzárkózni a versengő ideológiákhoz – a Katolikus Egyház is kialakította álláspontját a társadalmi ügyekkel és problémákkal kapcsolatosan. A Rerum Novarum (1891), majd a Quadragesimo Anno (1931) pápai enciklikák nemcsak új impulzusokat adtak a katolikus társadalmi mozgalmaknak, hanem az egyház társadalmi tanításának alapját is képezték. Látványos, hogy – még ha olykor konfliktus is alakult ki az egyházi vezetők és a laikusok között (pl. Mindszenty József és Barankovics István között) – a vizsgált szerzők túlnyomó többsége e keretrendszeren belül gondolkodott; az élő hitüket kiegészítette az egyház társadalmi tanítása.
További jellemzőket lehetne még kiemelni, amelyek a vizsgált szerzők többségénél tipikus: rendszerint tanult, a szakmájukban kiemelkedő teljesítményű emberekről van szó; kiálltak a társadalmi igazságosság és haladás mellett; erős európai orientációval rendelkeztek; a magyar nemzet érték és alapvetés volt számukra. Mégis, a könyv alapján úgy tűnik, hogy a felsorolt három elem, tehát a társadalmi aktivizmus, a szükséges konfliktusok felvállalásához elengedhetetlen bátorság, valamint az egyház társadalmi tanításának követése nélkül nincs XX. századi katolikus kereszténydemokrata politizálás.
Jegyzetek
[1] Lásd. Invernizzi Accetti, C (2019). What is Christian Democracy? Politics, Religion and Ideology. Cambridge: Cambridge University Press. doi:10.1017/9781108368162
[2] Petrás Éva (szerk.) (2019). A modern magyar katolikus politizálás arcképcsarnoka. Budapest: Barankovics István Alapítvány – Gondolat Kiadó. A tizennégy történelmi alak: Gróf Zichy Nándor, Giesswein Sándor, Slachta Margit, Károlyi Bernát, Kovrig Béla, Varga László S. J., Közi Horváth József, Kerkai Jenő S. J., Pálffy József, Bálint Sándor, Barankovics István, Varga László, Matheovits Ferenc, Kovács K. Zoltán.
[3] Ua. 7. o.
