Szakrális helyszínek a háborúk árnyékában
Idén novemberben ünnepli aláírásának 50. évfordulóját az UNESCO Világörökség Egyezménye, amely az emberiség számára kiemelkedő értékkel bíró kulturális és természeti értékek megőrzését, s különböző, akár biztonsági kihívások elleni védelmét is támogatni hivatott. De vajon az utóbbi fél évszázad tapasztalatai alapján mennyiben volt sikeres a – gyakran vallási vagy etnikai feszültségek által szított – fegyveres konfliktusok kereszttüzébe került épített örökségünk védelme? E rövid körkép a teljesség igénye nélkül néhány – világörökségi védelemben részesülő – vallási szempontból fontos helyszín kapcsán kívánja felvillantani a nemzetközi védelem lehetőségeit és hiányosságait.
Napjainkra az UNESCO (Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete) égisze alatt 1972-ben elfogadott Világörökség Egyezmény a legszélesebb körben ratifikált nemzetközi egyezménnyé vált. Ennek talán legismertebb eleme a már világszerte 167 ország területén 1154 helyszínt[i] magában foglaló Világörökség Jegyzék. E kiterjedt lista mintegy 20 százalékát szent helyek, vallási vagy spirituális kötődésű helyszínek jelentik,[ii] így a világ vallási örökségének védelme hangsúlyos szerepet kap a szervezet tevékenységében.
Magát az UNESCO-t a világháborús pusztításokból okulva hozták a nemzetek létre, így az általa képviselt „soft” területeken (oktatás, tudomány, kultúra) fontos szerepet játszik a béke fenntartásában és helyreállításában. A kulturális örökség terén az elsődleges nemzetközi jogi eszköz a háborús védelem biztosítására az 1954. évi Hágai Egyezmény és annak kiegészítő jegyzőkönyvei, azonban a kiemelten értékes, világörökségi védelem alatt álló objektumok megóvásának érdekében a Világörökség Egyezmény részes államai egy speciális mechanizmus – a Veszélyben lévő Világörökség jegyzéke – felállításáról is döntöttek már az egyezmény megszövegezésekor. E jegyzékre azokat a világörökségi helyszíneket veszi fel évről-évre a szervezet, amelyek esetében kiemelt figyelmet és hathatósabb nemzetközi fellépést lát szükségesnek a védelem biztosítása érdekében. A jegyzékbe vételt akár békeidőben (például klímaváltozás, természeti csapások, turisztikai fejlesztések, urbanizáció káros hatásai), akár fegyveres konfliktusok idején (járulékos veszteségek vagy célzott támadások) felmerülő kihívások is indokolhatják. Az utóbbiak dominanciáját azonban jól mutatja, hogy a világörökségi „vörös listán” jelenleg szereplő összesen 36 kulturális helyszínből 22 háborús kontextusban került fel 6 ország (Szíria, Afganisztán, Jemen, Irak, Mali és Líbia) területén.[iii]
E számadat és a következőkben röviden bemutatandó példák azt is tükrözik, hogy a vallási vagy etnikai törésvonalak mentén kialakuló és esetlegesen erőszakba torkolló társadalmi feszültségek, a politikai instabilitás, egyes terrorszervezetek aktivitása e kihívások által érintett társadalmi csoportok épített örökségére is kiemelt fenyegetést jelentenek. Ennek oka e helyszínek szimbolikus, közösségi identitást megtestesítő jellege: egy emlékmű, egy mecset vagy egy templom könnyen párhuzamba állítható a köréje szerveződő nemzeti, etnikai, vallási csoporttal. Így az ellenük irányuló támadások értelmezhetők egyfajta, jelképes értékkel bíró térfoglalási törekvésként az ellenfél kezében az ikonoklazmus modern formájaként.
A bamijáni Buddha-szobrok ledöntése
Az Afganisztán középső részén található Bamiján-völgy látképét uraló két, 6. századi, monumentális, kőbe vájt Buddha-szobor a völgyet átszelő Selyemút mentén letelepülő buddhista közösségek történelmi lenyomata. S bár a 10. századra a térség a muszlim hódítás hatására iszlamizálódott, a szobrok épségben maradtak[iv], s napjainkra a térségben élő síita hazarák jelképévé váltak. A szalafita ideológia által bálványoknak tekintett szobrok felrobbantását 2001. február 26-án Mohammed Omar, a Talibán alapítója rendelte el, s az a tálib hódítás, valamint az ország lakosságának mintegy 10 százalékát jelentő hazara kisebbség elleni politika egyik elemévé vált. Az UNESCO már 1997-es világörökségi bizottsági ülésén felhívta a figyelmet az afgán kulturális örökség veszélyeztetettségére és a nemzetközi fellépés szükségességére, mégis, a szobrok 2001. március eleji felrobbantása a nemzetközi közösség szeme láttára történt. A Talibán az Al-Jazeera egyetlen újságíróját engedte a helyszínre, hogy élőben közvetítse a rombolás utolsó fázisát – ez globális ismertséget hozott a csatornának.[v] Emellett a két szobor környezetében található számtalan barlang, amelyek némelyike egykor buddhista szentélyként szolgált, fosztogatások folyamatos kockázatának vannak kitéve mind a mai napig.[vi]
A hetekig elhúzódó romboló akció jelentős nemzetközi felháborodást váltott ki, s szinte azonnal megindult a szobrok rekonstrukciójával kapcsolatos – mind a mai napig tartó – szakmai vita. A Buddha-szobrok helyét is magában foglaló helyszín már az atrocitást követően, 2003-ban került fel az UNESCO világörökségi (és egyben a veszélyeztetett helyszíneket magában foglaló) listájára, a „nyugati buddhizmus legmonumentálisabb kifejeződése”-ként.
„A 333 szent városa” – timbuktui mauzóleumok
A Mali északi, sivatagos részén található Timbuktu városát 2012 tavaszán foglalták el az al-Kaida észak-afrikai ágához köthető iszlamista terrorszervezetek (az Ansar Dine és az AQIM [al-Kaida az Iszlám Maghrebben]). A többségében az iszlám mérsékeltebb irányzatát követő szúfi lakosság vallásgyakorlásában a „szentek” (az „awliya’ allah” kifejezés valójában leginkább Isten barátaiként fordítható, tartalma némileg eltér a nyugati kereszténység által használt „szent” kifejezésétől) és így a sírhelyükként szolgáló mauzóleumok tisztelete fontos szerepet tölt be.[vii] A terrorszervezetek szélsőséges nézeteivel ellentétes kegyhelyek 2012 nyarán kerültek kalapács alá. A Timbuktu 15–16. századi pezsgő tudományos és spirituális légkörét idéző, 1988 óta világörökségi védelmet élvező város 14 mauzóleumát és 1 mecsetét pusztították el vagy rongálták meg súlyosan barbár módszerekkel. A támadások fontos szimbolikus értékkel bírtak, céljuk az ezen objektumok köré épülő vallási szokások ellehetetlenítése volt. A kegyhelyek újjáépítése jelentős nemzetközi támogatás mellett néhány éven belül megtörtént. Bár az UNESCO a támadások előtt nem sokkal a Veszélyben lévő Világörökség jegyzékére emelte a 16 mauzóleumból és 3 mecsetből álló helyszínegyüttest, s többször felszólított a helyszínek megkímélése érdekében, a pusztítást nem sikerült elkerülni. Azonban az események megtorlása terén úttörő eredményeket tudott felmutatni a nemzetközi közösség: a Nemzetközi Büntetőbíróság 2017-es ítéletében egy, az Ansar Dine szervezethez köthető, abban vezető szerepet betöltő személyt, Ahmad Al Faqi Al Mahdi-t 9 év börtönbüntetésre ítélte a „sivatag gyöngye”-ként is aposztrofált város vallási örökségében elkövetett pusztításokért mint háborús bűncselekményért. A főügyész az ügy kapcsán így fogalmazott: „nem csak néhány fal és kő a tét (…) Egy ilyen támadás vallási és történelmi műemlékek ellen a bűncselekményeknek abba a kategóriájába esik, amelyek egy egész nép gyökereit rombolják le és mélyen és visszavonhatatlanul érintik a társadalmi gyakorlataikat és struktúráját.”[viii]
Koszovói ortodox helyszínek védelme
A 2004 óta a világörökségi listán szereplő dečani kolostor 2006-ban további három, a szerb ortodox egyházhoz köthető helyszínnel, Peć, Gračanica kolostoraival, valamint a levišai Szent Szűz-templommal egészült ki, s „Koszovói középkori műemlékek” néven szerepel az UNESCO listáján (és egyúttal a veszélyeztetett helyszínek jegyzékében is). Habár a helyszínegyüttes veszélyeztetettségéről való döntés itt már a háborús kontextust követően született meg, a fennálló instabil politikai helyzet, valamint a 2004-ben kitört zavargások hatására – amelyek során több ortodox kegyhelyet is támadás ért –, Szerbia kérésére kerültek a speciális nemzetközi védelem alá. E helyszínek közül a dečani kolostor mind a mai napig a NATO koszovói erőinek (KFOR) védelme alatt áll.[ix]
A fenti példákból is láthattuk, hogyan eshetnek az épített örökség – és ezen belül vallási szempontból jelentőséggel bíró objektumok – célzott módon áldozatul szélesebb politikai-katonai célkitűzések oltárán, akár csupán retorikailag, akár erőszakos eszközökkel. A háborúk emellett járulékos módon is kárt tehetnek különös értékű és katonai funkcióval nem bíró épületekre. Szíria hat világörökségi helyszíne közül mindegyik súlyos károkat szenvedett az évtizedes konfliktus során, amely alól a szakrális helyszínek sem jelentettek kivételt. Aleppo világörökségi védelem alatt álló óvárosában található középkori Umayyad mecset és a hozzá tartozó minaret 2013-ban sérült meg, Boszra ősi városának Omar-mecsetét, amely az egyik legkorábbi megmaradt iszlám épület, szintén súlyos találatok érték.[x] A világörökségi védelem alatt álló helyszínek esetén a preventív védelem egyik eszköze lehet a Veszélyeztetett világörökségi helyszínek jegyzékébe vétel, amely globális szakmai és anyagi forrásallokációt és a nemzetközi figyelemfelhívást is lehetővé tesz. S bár a gyakorlat negatív tapasztalatokat is mutat – ahogy láthattuk, egyes esetekben a jegyzékbe vételre vagy csak reaktív módon került sor vagy az nem bizonyult elégségesnek a pusztítás elkerülésére –, a Világörökség Egyezmény és az általa biztosított mechanizmus fontos eleme legkiemelkedőbb kulturális értékeink fegyveres összetűzésekben való védelmére világszerte.
[i] UNESCO World Heritage List
[ii] UNESCO Initiative on Heritage of Religious Interest.
[iii] UNESCO List of World Heritage in Danger.
[iv] Rod-ari, Melody: Bamiyan Buddhas. Khan Academy
[v] Bender, Larissa: Al-Jazeera – The Enigma from Qatar. Qantara.de, 2006. november 6.
[vi] O’Donnell, Lynne: The Taliban Take Aim at Buddhist Heritage. Foreign Policy, 2022. június 7.
[vii] Ernst, Carl W.: Sufism, An Introduction to the Mystical Tradition of Islam. Shambhala Boston & London, 2011.
[viii] ICC: Statement of the Prosecutor of the International Criminal Court, Fatou Bensouda, at the opening of the confirmation of charges hearing in the case against Mr Ahmad Al-Faqi Al Mahdi. 1 March 2016.
[ix] Petrick, Daniel: Is the Dečani Monastery Really Endangered? Kosovo 2.0., 2021. július 28.
[x] Izadi, Elahe: War has damaged all but one of Syria’s World Heritage Sites, satellite images show. The Washington Post, 2014. szeptember 24.
