Miközben Európában a fókusz Ukrajnára helyeződik, más fegyveres konfliktusok e hírek árnyékába kerülve kevésbé feltűnők, még ha az erőszak jelentősebbé is válik időközben. A konfliktus kezelésének módja a nagyobb nemzetközi figyelem visszanyerése és a buddhista közösségek támogatása is lehetne.
Mianmar több mint 50 millió lakosú ország, területileg hétszer nagyobb hazánknál. Sokunk számára korábbi nevén, Burmaként ismerős, vagy akár Orwell Burmai napok regényéről, ami az angol gyarmati időkben íródott. „Az Irrawaddy folyó kiszélesedő torkolatának öblében, Birma bejáratánál fekszik Rangoon kikötője. A félvad hely egyetlen európai jellegű része a part sárga homokkal és belehengerelt kavicsszemekkel képezett sétánya, pálmákkal és agavékkal díszítve.” – írta Rejtő Jenő „Az elveszett cirkáló” című kalandregényében. Mianmar (Burma) gyönyörű ország, de a belpolitikai helyzete miatt akár ma is igaz lenne rá a félvad jelző.
2021. február elsején – az előző év választásait érvénytelennek nyilvánítva – a Tatmadaw (Mianmar hadereje és meghatározó politikai-hatalmi csoportja) átvette az irányítást az ország felett. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa az Oroszországi Föderáció és a Kínai Népköztársaság hatására nem tett lépéseket, lényegében az ország belügyének minősítve az eseményt. Az említett két ország aztán elsőként is tett gesztusokat az ország új vezetői felé.
A februári eseményeket követően az ASEAN (Association of Southeast Asian Nations – Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége) részben tagországának érintettsége miatt, részben a nemzetközi elvárás hatására – hogy a szervezet oldja meg a problémát – igyekezett választ találni a puccsra, és az annak következményeként kialakult fegyveres konfliktusra. 2021. áprilisban el is fogadtak néhány megoldási javaslatot, köztük egy ASEAN-megbízott kinevezését (Erywan Yusof), azonban maga a kinevezési folyamat több hónapba telt, majd a megbízott el sem jutott Mianmarba. Az ASEAN a humanitárius segélyeit sem tudta eljuttatni a megfelelő helyekre. Mindehhez járul az is, hogy az ENSZ különmegbízottja, Christine Burgener vagy az ENSZ emberi jogi különmegbízottja Tom Andreas sem mehet az ország határain belülre – a kormány engedélye híján. Az ASEAN vezetői később úgy döntöttek, hogy kizárják Min Aung Hlaingot – a Tatmadaw első számú vezetőjét, a puccs óta az ország miniszterelnökét – az október 26-i csúcstalálkozójukról.
A helyzetet bonyolítja, hogy a közelmúltban inkább a rohingya (főleg muszlim) kisebbség helyzetére esett a fókusz, amellyel a hágai székhelyű Nemzetközi Bíróság is foglalkozott, de az általa előírtak teljesítését először a koronavírus (COVID-19) miatt elhalasztották, majd a puccs miatt vált kérdésessé annak végrehajtása. Vallási nézőpontból is érdekesek az események, amennyiben a rohingya helyzetet és a puccsot leginkább Malajzia és Indonézia ítélte el, amelyek a régió legnagyobb muszlim lakosságát tudják magukénak. Ugyanakkor a rohingya menekülteket nem kívánták fogadni, ami a világ más táján élő muszlimok szemében erősítette a távol-keleti iszlám gyengeségének rég meglévő képzetét, mások pedig az iszlám szolidaritás hiányát látták ebben.
Az ENSZ Közgyűlése 75/287. számú határozata, mely számos aggodalomnak ad hangot, például az erőszak terjedésére hívja fel a figyelmet. A legtöbb ország fel is hagyott azzal, hogy az országba fegyvereket szállítson, ezzel is akadályozva az erőszak eszkalálódását. Ennek eredményessége azonban kérdéses maradt, mert Kína, Oroszország, Szerbia és India nem tartja be ezt maradéktalanul, és továbbra is szállít fegyvereket Mianmar számára.
2022. március 15-én az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának 49. rendes ülésén Mianmarral kapcsolatban elfogadott jelentés újabb mérföldköve lett a nemzetközi figyelemnek a figyelem vákuumának tengerében, amely számos, – több esetben fegyveresen elkövetett – emberi jogokat érintő problémára hívja fel a figyelmet.
A fegyveres támadások egyrészt a Tatmadaw részéről indulnak, másrészt a helyi – Mianmarban több száz milícia működik – fegyveres csoportok ellenállása által. Az sem kizárt azonban, hogy ezek a fegyveres csoportok csak az ellenállás mögé bújva igyekeznek saját, például szeparatista vagy illegális drog-, műkincskereskedelmi tevékenységeiket elfedni. A fegyveres harc áldozatai között gyerekek is vannak, a célpontok között a – sokszor menekültek által használt – szakrális helyek is szerepeltek.
A puccs következtében megalakult Nemzeti Egységkormány (National Unity Government – NUG) bár szimbolikus erővel bír, sem eszközben, sem nemzetközi támogatásban nem tud valódi segítséget nyújtani. Azok a milíciák, melyek a NUG mellé állnak, általában csak jelképesen veszik fel a NUG fegyveres erőit jelző PDF (People’s Defence Forces – Népi Védelmi Erők) nevet, de maradnak saját struktúrájukban és nem kapnak másfajta logisztikai támogatást sem, a korábbiakkal ellentétben.
A vallás szerepe a konfliktusban összetettebb, mint régebben. Híres lett a mianmari 2007-es ún. sárfányos forradalom (az esemény nagyszámban résztvevő szerzeteseinek ruhájának színe miatt), amikor gazdasági és politikai tiltakozások és tüntetések sorozata bontakozott ki. A valláshoz tehát hagyományosan kötődik a politizálás az országban, különösen a buddhista közösséghez.
A szangha, vagyis a buddhista szerzetesközösség tagjai nem alkotnak homogén csoportot. Egy részük a korábbi szélsőséges megnyilvánulásairól hírhedtté vált MaBaTha (Association for Protection of Race and Religion – a Faj és Vallás Védelmének Szövetsége) tagja, ők főleg a katonák által vezetetett kormány pártját fogják és alapvetően az iszlámban látnak politikai és vallási elnyomást. Ezzel szemben az úgynevezett Peace Sangha Union (Béke Szangha Unió) nevű közösséghez pedig a demokráciapártiak tartoznak. A megértéshez azonban fontos tényező, hogy a szerzetesség Mianmarban nem mindig szabad elköteleződés kérdése, hanem egyfajta társadalmi elvárás is, hogy egy időre annak álljon minden férfi. Általában 10 éves koruk előtt és 20 éves koruk után egyszer-egyszer rövid időre a legtöbb férfi szerzetesi életet él. A permanensen szerzetesi életet választók sem nevezhetők azonban egységes álláspontúaknak.
A nem buddhista vallási közösségek alapvetően demokráciapártiak. A katolikus egyház diplomatikusan, de határozottan kiáll a béke mellett, és elítéli azokat a cselekményeket, melyek erőszakot okoznak. A katolikus templomok rombolása, fegyveres rongálása sem ritka, ami a vallásos közösségek számára nemcsak szimbolikus értékkel bír életformájuk és világnézetük támadását jelentve, hanem több esetben emberéleteket is követelt egy ilyen támadás.
A vallás az ellentétek szításának, a különbség hangsúlyozásának eszköze is. Így azzal, hogy valaki más vallású, a gyűlölet célpontjává válhat. Ugyanakkor a vallások sajátos ellenállásnak is megtestesítői, helyenként/időnként nem is egy adott fél ellen, hanem egyszerűen az erőszakkal szemben. Lehetett már olvasni egy katolikus szerzetesnővérről, és néhány esetben buddhista szerzetesekről is, akik letérdelnek és imádkoznak az út közepén, farkasszemet nézve a katonai erővel. Ilyenkor megtorpan a katonai előrenyomulás, sőt volt, hogy megfordultak és elmentek.
Az erőszakspirál látványos, hiszen a katonák nem rettennek meg a kínzástól, a gyanús emberek letartoztatásától, a családtagok túszként való elfogatásától, másfelől az ellenállók is a gyanús embereket zaklatják, illetve a Tatmadaw helyi embereit megölik, kivégzik. Senki sincs biztonságban, sem a rendőr, aki ellenőrző ponton strázsál, sem a sofőr, aki a Tatmadawhoz köthető konvojban vezet, vagy egy fontos infrastruktúra (pl. mobiltorony) őrzés-védelmét látja el, sem az, akinek a rokona valamilyen szállal az ellenálláshoz köthető. A NUG és a Tatmadaw egymást kölcsönösen terrorszervezetnek deklarálták. A NUG tavaly szeptemberben védekező háborút hirdetett. Mindemellett ott van a már humanitárius katasztrófa szélére sodródott ország gazdasági állapota, munkanélküliség, összeomlott oktatási (és a COVID-19 miatt különösen is) széttépázott egészségügyi rendszer.
Ahogy az International Crisis Group biztonságpolitikai kutató- és elemzőcsoport is javasolja, amíg a nemzetközi és nagyhatalmi segítség nem érkezik meg (ha egyáltalán fog valaha), jelen helyzetben az NGO-knak (és tegyük hozzá, a velük rokon vallási csoportoknak) nagy jelentősége van abban, hogy célzott, jól átgondolt támogatással segítsék az országot.
A sajátosan NGO-nak nevezhető vallási csoportokra is gondolni érdemes. Különösen fontos lenne a vallási, főleg a buddhista csoportok támogatása, amelyek különleges nemzetközi beágyazottságuk lévén a többi szereplőnél eredményesebben képesek segíteni humanitárius területen, mialatt az ASEAN a jelenleginél hatékonyabb lépésekre nem lesz képes.
