Avagy kell-e követnünk az amerikai elitegyetemeket?
„Úgy léptem át az egyetem küszöbét, mint egy alvajáró vagy egy zombi. Semmi tartalmas nem jutott eszembe felsőoktatásról; egyszerűen ez volt a »következő állomás«.”
„A távolban felsejlett néhány halovány cél: státusz, vagyon, a csúcs – egyszóval, a »siker«. Az egyetemválasztásnak egyetlen célja volt, hogy felvághass vele, így értelemszerűen a lehető legnagyobb nevű felsőfokú intézménybe mentél. Hogy konkrétan milyen tudást kaphatsz ott és mi végre – hogyan segíthet abban, hogy kialakítsd a saját éned vagy független gondolkodásra tehess szert, netán megtaláld a helyed a világban – mindez nem számított.” Ezekkel az erős szavakkal indít William Deresiewicz amerikai irodalomprofesszor, aki a legnevesebb amerikai elitegyetemeken (Yale, Columbia, Stanford) töltött évtizedek után a Birkaiskola című könyvében rántotta le a leplet az amerikai felsőoktatás csúcsintézményeinek hallgatót, oktatót és az egész értelmiséget nyomasztó gyakorlatáról. A cím (eredetileg: Excellent sheep, azaz kiváló birka) a rendszer „termékére”, a jelesen tanuló diákra utal, aki az egyetem végére a nyájba belesimulva rég elfeledte, hogy lehetne másképp is bégetni, mint a többiek.
Deresiewicz azt a folyamatot kíséri végig, amelynek során az amerikai felsőoktatás az európai meritokratikus hagyományokat félredobva az egyéniséget, gondolkodást, közösséget értéknek tartó elitképzését a teljesítményalapú képzéssel váltotta fel. Amíg az egyik oldalon a siralmas színvonalú tömegoktatás jelent meg, a másik oldalon, a csúcsegyetemeken pedig az objektív teljesítménymutatókon alapuló szakmai képzés, ahol a pontszámok, kreditek, mutatók gyilkos versenyében szoronganak a diákok. „Ezek a gyerekek nemcsak társaiktól, hanem saját maguktól is elszigetelődnek. A végtelen megfeleléskényszer, amely már az általános iskola óta kíséri minden lépésüket, és amely bejuttatta őket az áhított egyetemre[…], megfosztotta őket az időtől és az eszközöktől, hogy kitalálhassák, hogy mit akarnak az élettől vagy akár csak az egyetemi éveiktől.” Ebben a rendszerben a szakterületükön kiváló, de gondolkodni nem tudó és nem merő, a fősodorhoz igazodó „birkákat” képez a felsőoktatás.
De nem járnak jobban az őket oktató tanárok sem, akiket oktatómunkájuk helyett a különféle publikációs pontszámok és az ipari pénzszerzési mutatók alapján rangsorolnak, arra kényszerítve őket is, hogy kizárólag kutatóként teljesítsenek. „A professzoroknak egyre többet és többet kellett publikálniuk, függetlenül attól, hogy milyen minőségű munkát adtak ki a kezükből. A tudományos folyóiratok, akárcsak az egyetemi kiadványok, gombamód szaporodtak. Újabban pedig a technológiatranszfer mint az egyetemek legújabb bevételi forrásának megjelenése – amely a tudományos felfedezések üzleti magánvállalkozások felé történő értékesítését takarja – minden korábbinál jelentősebb mértékben tolja az intézményi egyensúlyt a kutatás irányába (egyúttal pedig a bölcsészettudományi tárgyaktól egyre távolabb).”
Ugyanakkor a szerző a műben a megoldást is megmutatja: visszatérni az eredeti egyetemfelfogáshoz, és az elitet és a meritokráciát a szaktudáson túl a széles körű gondolkodásban, a humán értékekben, a közösségépítésben, az élettel való kapcsolatban keresni. „Az egyetemeknek újra kell gondolniuk az érdemről alkotott felfogásukat. Ha a tanulmányi átlag alapján szelektálnak, a hűséges robotoknak kedveznek az eredeti gondolkodók helyett. Olyan gyermekeket akarunk, akik reziliensek, önállók, függetlenek, kíváncsiak, kreatívak, hajlandóak kockázatokat vállalni és nem félnek hibázni.” És milyen a jó tanár? „A jó tanár világosan, élénken, közérthetően beszél, ugyanis lényegében egy széles közönséghez szól. Ám az a fajta szakzsargon, amelyet az akadémikusok megtanulnak használni, arra szolgál, hogy elriassza az avatatlanokat. A jó tanár széles skálán mozog, kapcsolatot teremt az egyes témák és a tanulás, valamint az élet között.”
A Deresiewicz által felvázolt riasztó amerikai minta a tengerentúlról éppen most kezd megérkezni a magyar egyetemekre is. Jó lenne helyette az universitas hagyományos értékeit megőrizni!
Az idézetek forrása: William Deresiewicz: Birkaiskola. Fordította: Péterfy Orsolya. MCC Press, 2024.
Nyitókép: Columbia University: Low Memorial Library, forrás: Wally Gobetz / Flickr
