„Tiszta görög!”

Avagy popkultúra és ókortörténet az iskolában

Sokaknak ismerősen csenghet a Bazi nagy görög lagzi című film visszatérő mondata. A főszereplő Tula édesapja, Kostas Portokalos megszállottan igyekezett bebizonyítani mindenről, hogy görög eredetű. A középiskolai képzés elején könnyen azonosulhat a történelemtanár Portokalos úr meggyőződésével, és ahogy tapasztalom, ebben a diákok is partnerei lesznek. Ha pedig nem vesszük félvállról ezt a lehetőséget, ezt a kapcsolatot, könnyen megalapozhatjuk a diákság történelemszeretetét.

Gondoljunk csak a görög mitológia és vallás témakörére. A Percy Jackson-könyveknek, majd -filmeknek köszönhetően az ifjak annyira jártasak a témában, hogy az órákat nevezhetnénk görög mitológia fan clubnak is. Ideális és mindenkinek valóban szórakoztató terep az első, nagyobb projektfeladatnak: görög istenek és héroszok az Instagramon. A fiatalabb korosztálynál a profilok lehetnek tisztán „szakmaiak”, de egy jó fakultációs csoporttal már Marie Phillips Csintalan istenek című könyvének mintájára a szigorú tényanyag mellett eljátszhatunk a „Milyenek lennének ma?” kérdésekkel is.

Persze, ez csak egy témakör, egy lehetséges feladat az érettségin. Nyugodtan mondhatná valaki, hogy csak játszottunk. Azt javaslom, ne játékként tekintsünk erre a feladatra, hanem személyes élményként, ugyanis minél több személyes, élményszerű kapcsolódási pontunk van egy adott témához, annál inkább érezzük a sajátunknak, és nem a tankönyvből, az órai jegyzetből megtanulandó, száraz tényanyagnak. Mi több, a számos jó élmény miatt még az is könnyen megeshet, hogy a későbbi „száraz tényanyagot” is szívesebben, vagy legalább kisebb ellenállással sajátítják el a diákok. Nekünk, pedagógusoknak ez a nagy kihívás, hogy minél több, valamint sokszínű kapcsolódási pontot kínáljunk diákjainknak.

De ha már játék, a művelődés-, művészettörténet, kultúra témakörben könnyen lehet, hogy éppen az osztály gamereit tudjuk a legkönnyebben megszólítani. Ha az akció-szerepjátékokat kedvelik, az Assassin’s Creed játékcsaládot nagy valószínűséggel ismerik. Az Origines az ókori Egyiptom, az Odyssey pedig a görög témánál válhat segítségünkre. A YouTube-on számos olyan videót találunk, amelyen körbejárhatjuk az ókori Athént! Nem ezek a legpontosabb illusztrációk, de sokkal könnyebb elképzelni a pezsgő életet az Akropoliszon vagy a Dionüsziosz-színházat, mint egy mai fénykép alapján. De a stratégákkal is könnyen megtalálhatjuk a közös hangot! Nagy Sándor, Caesar vagy Octavianus egy-egy jelentős csatáját remekül szemléltethetjük a Rome: Total War sorozat valamelyik darabjával – egyetemen pedig különösen izgalmas egy-egy történetírói leírása szerint lejátszani az adott csatát.

Ha már Róma, ugyan messze túlmutat a NAT aktuális keretein, de letehetetlen olvasmány Steven Saylor mindkét sorozata – ezek a regények is hozzájárultak, hogy e sorok írója az ókortörténészi, klasszika-filológusi pályára lépett. A Gordianus-könyvek Kr. e. 92 és 44 között játszódnak, amelyek krimibe ágyazva történészi alapossággal mutatják be a kor meghatározó eseményeit. A főszereplő egy nyomozó, aki valahogy mindig az események közepette találja magát. Körbejárhatjuk Gordianus oldalán az ókori világ hét csodáját, átélhetjük Sulla diktatúráját, a Spartacus-féle felkelést, Caesart pedig utolsó napján is elkísérhetjük. A Róma-trilógia pedig a mitikus városalapítástól egyészen a birodalmi székhely Konstantinápolyba való áthelyezésig rajzolja fel az örök város történetét családregényköntösbe bújtatva.

A filmek világa pedig tényleg kiapadhatatlan forrás. Az utolsó Indiana Jones-film például – igencsak fantasztikus módon – egy hatalmas szenzációt keltő leletet, az antiküthérai szerkezetet helyezte még nagyobb rivaldafénybe. Vagy ott vannak a televíziózás, a streamingszolgáltatók unos-untalan ismételt, kevésbé hiteles modern klasszikusai, a Trója, a Nagy Sándor vagy a mémek végtelen forrásának tűnő 300 is.

És még ki sem mozdultunk otthonról vagy a tanteremből. Mi van, ha van lehetőségünk tantúrát szervezni olyan helyszínekre, ahol szó szerint velünk él a történelem? Mint például az olyan modern régészeti parkok, mint az ausztriai Carnuntum vagy bármelyik aquincumi ünnep, hogy csak két közelebbi példát említsek. Teljesen más lesz a fiatalok viszonya egy gladiátorviadalhoz, egy kereskedő életkörülményeihez vagy bármelyik korabeli eszközhöz, ha azt maguk láthatták valamilyen formában, esetleg maguk is kézbe vehették.

Az ókor bármennyire is távolinak tűnik, mégis állandóan velünk él, közöttünk van, ahogy e néhány példán keresztül is láthatjuk, pedig szépirodalmi alkotásokat, színházi előadásokat már nem is említettem. Gondoljunk bele, szinte minden gyermek szeretne egyszer régész lenni, azaz a kíváncsiság, az érdeklődés megvan, csak nem szabad elveszítenünk. A lényeg, hogy minél több ilyen utat ismerjünk, keressünk ilyen utakat, és mutassunk meg diákjainknak, hogy tényleg élmény legyen ez a négy-hat éves kaland, és így mindenkiben tovább élhessen az egykori felfedező gyerek.

Nyitókép: Akropolisz (Athén), forrás: Christophe Meneboeuf / Wikipédia