RECENZIÓ ‒ Milyen tanulságokkal szolgálhatnak egy dél-amerikai reakciós gondolkodó aforizmái napjaink válságos korszakában? Vittorio Hösle könyve dialógus formájában keresi a választ erre a kérdésre.
Az Egyesült Államokban oktató, olasz származású német filozófus Vittorio Hösle, a rangos Notre Dame Egyetem (Indiana) professzora tavaly megjelent könyve különleges szellemi élményt kínáló dialógus egy XX. századi reakciós politikai gondolkodó, a kolumbiai Nicolás Gómez Dávila (1913‒1994) aforizmáival, melyeket Escolios a un texto implícito cím alatt több kötetben adott közre. Hösle saját aforizmákkal válaszol a kolumbiai gondolkodó válogatott filozófiai reflexióira. A kortárs és a már több évtizede halott szerző dialógusából gondolkodásuk párhuzamai és eltérései egyaránt kibontakoznak, Hösle reflexiói az idő próbájának vetik alá Gómez Dávila életbölcsességeit, a síron túli párbeszéd keretében vitatva vagy tovább gondolva azok érvényességét és tanulságait a jelen kor nézőpontjából.
A modernitás radikális kritikusaként ismert Gómez Dávila összesen kétszer hagyta el hazáját, Kolumbiát, műveltségét jórészt autodidakta módon szerezte meg, diplomát soha sem szerzett, soha nem tanított egyetemen, ragaszkodott a második vatikáni zsinat előtti katolicizmushoz, és élete nagy részét harmincezer kötetes magánkönyvtárában töltötte el. Életében összesen három könyve jelent meg, soha nem törekedett hírnévre, amely azonban meglepetésére élete utolsó éveiben mégis elérte őt. Írói és filozófusi teljesítményének eredetiségére hazáján kívül először német, majd spanyol és olasz nyelvterületen figyeltek föl.
Befolyásos és vagyonos kolumbiai családból származott, nagyapja tábornok, apja vállalkozó és bankár volt. Családjával 1920 körül Párizsba költözött, ahol egy bencés iskolában nevelkedett, a fontosabb európai nyelvek majd mindegyikét megtanulta, így eredetiben olvashatta az európai irodalom és filozófia jelentős szerzőit. A francia második anyanyelvévé is vált, élete végéig ezen a nyelven imádkozott. Meghatározó befolyást gyakorolt gondolkodására a felvilágosodás- és forradalomellenes francia katolikus megújulás eszmeisége, mely a pozitivizmust is elutasította. Hösle értékelése szerint Gómez Dávila katolicizmusa de Maistre, de Bonald vagy Donoso Cortés egysíkú tradicionalizmusával szemben jóval komplexebb gondolkodásmódot jelent, aforizmáiban megfogalmazott, az emberi lélek természetére vonatkozó észrevételei alig maradnak el Nietzsche gondolati mélysége mögött. Elismeri, hogy a katolicizmus tele van ellentmondásokkal és abszurditásokkal ‒ ahogy maga az élet is. Jól ismeri az antikvitás és a modernség legfontosabb szerzőit, könyvtárában Schopenhauer, Marx, Engels, Nietzsche, Heidegger, Bertolt Brecht és James Joyce művei is megvoltak, az érett középkor nagy skolasztikusai viszont alig érdekelték. Az egyetlen dolog, amiben soha nem kételkedett, Isten létezése volt, a lélek halhatatlanságával kapcsolatban viszont már felmerültek benne kételyek. Vallásossága érzéki és szkeptikus volt, a világhoz realista módon viszonyult. Értékrendjében az igazságosság nem játszott fontos szerepet, a katolikus hagyománnyal szelektív módon bánt.
Kolumbiába való visszatérése után megházasodott, majd 1949-ben feleségével együtt körutazást tett Európában, melynek során meggyőződött róla, hogy az „öreg kontinens” már csak múltjából él, és hazatértét követően többé nem is hagyta már el Kolumbiát. Önmagát folyamatosan képező vagyonos úriemberként az otium cum dignitate antik ideálját követte, aktív politikai szerepet soha nem vállalt, e mellett megszakításokkal tagja volt az apja és nagyapja által alapított bank igazgatótanácsának, valamint tanácsadóként közreműködött egy kolumbiai magánegyetem (Universidad de los Andes, Bogotá) megalapításában. „Don Colacho” életének központi színtere azonban magánkönyvtára volt, a halál is itt érte 81 éves korában.
Gómez Dávila aforizmáit egy soha meg nem írt „implicit szöveget” kommentáló jegyzetekként, glosszákként („escolios”) tette közzé, és „autentikus reakciósnak” tekintette magát. Hösle értékelése szerint az érvelés nem tartozott a kolumbiai szerző erősségei közé, aki egyik aforizmájában a filozófiai bizonyítást egyenesen időpocsékolásnak nevezte, ami helyett inkább gondolkodni kellene. Stílusa átmenet a filozófia és a költészet beszédmódja között, gondolati gazdagsága viszont kiemelkedő.
A jelen blogbejegyzés terjedelmi okokból a továbbiakban csak a politikai filozófia területét érintő aforizmák vázlatos bemutatására tesz kísérletet. A reakcióst piedesztálra helyező Gómez Dávila szerint a haladásban hívőknek két csoportja van, a radikálisok (marxisták) és a liberálisok. Velük szemben a reakciós elutasítja a történelem által követett irányt, az ellenállást viszont kilátástalannak tartja. Ennek ellenére nem a rezignált belenyugvást választja, aforizmáinak közzétételével tiltakozik. Történelemszemléletében szabadság és szükségszerűség összekapcsolódik, a szabad döntésen alapuló politikai cselekvésnek szükségszerű következményei vannak, melyek meghatározzák a történelem menetét. Cselekvési kötelezettség azonban csak akkor áll fenn, ha a lelkiismeret egyetért az adott korszak alapelveivel, Gómez Dávila ezzel indokolta saját tartózkodását az aktív politikai szerepvállalástól. Nézetei szerint a progresszív a jövő, a konzervatív a jelen felé orientálódik, a reakciós ezzel szemben az isteni princípium megnyilvánulását keresi a történelemben, és történelmileg esélytelen elveket vall, mert nem fél a vereségtől. Hösle értékelése szerint ez az ellenállás a reakciós szerint is legyőzhetetlen korszellemmel szemben nemes jellemre utal, és az elveit nem osztók számára is tiszteletreméltó lehet.
A bevezető rész tanúsága szerint Hösle magát is ez utóbbi csoportba sorolja, álláspontja szerint a kolumbiai gondolkodó demokráciával, a női nemmel és a szociálisan érzékeny modern klérussal szembeni ellenérzései mellett leginkább a társadalom működését biztosító jogrend és az igazságosság összefüggését tagadó, a természetjogot és az emberi jogok érvényét elutasító, Ayn Rand vagy Murray Rothbard jobboldali libertarizmusához közelálló jogfilozófiai gondolatai elfogadhatatlanok számára. Eltérő értékrendjét pedig Gómez Dávila gondolataira válaszoló, azokkal vitatkozó ellenaforizmákon keresztül fejtette ki.
Gómez Dávila szerint a politikában gyakran alábecsülik az irracionalitás szerepét, pedig a politikai diskurzus mágikus funkciókat is betölt, és Carl Schmitt nézeteihez hasonlóan Gómez Dávila szerint is a politika teológiai kategóriákat követ (strukturális analógiaként). Az említett német gondolkodóval szemben azonban a nacionalizmust is elvetette, véleménye szerint paradox módon a nacionalizmus kialakulását elősegítő közlekedési és kommunikációs eszközök valójában a globális homogenizáció irányába vezetnek. Politikai gondolkodásának fontos eleme volt a „polgári” és a „népi” demokráciák közötti rokonság tézise, a kapitalizmus és a kommunizmus Gómez Dávila szerint csak eszközeikben különböznek, a céljuk voltaképpen hasonló. Mindkét társadalomszerveződési mód az embert akarja saját sorsának irányítójává tenni, mindkettő motivációja vallásellenes, mivel mindkettő politikai vallás. A demokráciába vetett modernkori hit az ember futurisztikus megistenülésére irányul, és tagadja az emberi természet állandóságát, felszámolva a transzcendens Istenbe vetett hitet. A totális szabadság vágya a szabadság totális hiányát hozza magával, a másként gondolkodókat elnyomják, az emberi nem megváltását a technológiai fejlődéstől várják, és végletekig kizsákmányolják a természeti környezetet. Szembesülve korunk globális méretű politikai, gazdasági, társadalmi és ökológiai válságának következményeivel megállapíthatjuk, hogy a három évtizede halott kolumbiai reakciós ebben a tekintetben aligha tévedett.
Végezetül a könyv szerkezetének érzékeltetésére következzen két elgondolkodtató példa Gómez Dávila aforizmáiból és Vittorio Hösle válaszaiból, saját fordításomban:
„A politikai alkotmányok inkoherenciája alapozza meg a szabadság egyetlen valódi biztosítékát.” (41.)
„A komplexitás összetévesztése az inkoherenciával az esztétikában bocsánatos, de az alkotmányjogban halálos bűn. Ugyanis csak a szuverenitásprobléma komplex megoldása garantálhatja a szabadságot, az inkoherens megoldás polgárháborúhoz vezet, amely pedig a szabadság legelkeseredettebb ellensége.”
„A történelem visszafordíthatatlan, de nem megismételhetetlen.” (258.)
„Visszafordíthatatlanságuk miatt a történelem öntudatlan megismétlései tele vannak meglepetésekkel, a tudatosak viszont nevetségesek és bukásra vannak ítélve.”
Vittorio Hösle: Im Dialog mit Gómez Dávila. Gegenaphorismen, Variationen, Korollarien, zu Klampen Verlag, Springe (Region Hannover), 2022. Nyitókép: Bogotá látképe, forrás: Flickr / Pedro Szekely
