RECENZIÓ – Rüpke kötete számos munícióval szolgál annak igazolására, hogy a város eredetileg vallási meghatározottságú.
A vallás és a város kapcsolatáról elég régóta beszélünk. A városnak a vallásban játszott szerepe ugyanis mindig is fontosnak tűnt. Egy-egy város vallási vagy egyházi központként vált virágzó kulturális centrummá, például a Bibliában fontos szerepet tölt be Jeruzsálem, Ágoston nevezetes írásának pedig Róma a témája. A városi reformáció divatos diskurzusa volt az, amely világossá és explicitté tette a vallás és a városi életmód kapcsolatát.
Jörg Rüpke Urban Religion című könyve arra tesz kísérletet, hogy szisztematikusan és rendszer szinten tekintse át a két téma, vallás és város kapcsolatát. Jörg Rüpke Erfurtban A vallások a modernizációs folyamatokban doktori iskola vezetője (a többes számok figyelemre méltók e téma megnevezésben); antik filológiával és összehasonlító vallástudománnyal foglalkozik.
A könyve témája a vallás és a városi élet kölcsönös egymásra hatása. Ami azt jelenti, hogy a kutatási hipotézis szerint létezik egy olyanfajta szignifikáns nagyságrendű interakció a két szféra között, amely érdemessé teszi a kutatás lefolytatását. Ez az összefüggés viszont a városiasodás és a vallásosság dimenziói között nyilvánvalóvá teszi, hogy Rüpke Max Weber és Durkheim elméleteit is studírozta, amikor kutatási témájába belevágott.
A könyv szerkezetileg négy részből áll. Fejezetei jól átgondolt logikai sorba rendeződnek, melyek tovább gördítik a szerzői mondandót. Célja az, hogy bemutassa, a kortárs diskurzusban szereplő civil vagy polgári vallásosság olyan fogalmi leegyszerűsítés, mely félrevezető egy olyan bonyolult jelenséggel kapcsolatban, mint amilyen a vallás városi létmódja, vagy másképpen szólva az urbanitás vallásos dimenziója. A kötet megpróbálja igazolni azt az állítást, hogy a két pólus, város és vallás egymásra hatása bonyolult és sokrétű. A szerző úgy véli, ha sikerül e komplexitást felfejtenünk, azzal mindkét jelenséget, vallást és urbanizációt is helyesebben fogjuk érteni. Mielőtt röviden jellemezzük ezt a négy szerkezeti pillért, érdemes pontosan idézni a szerzőt szándékáról.
Nos, az előszó szerint a szerző szándéka e kötetben a következő két tétel igazolása volt. Egyrészt, „a városi tér – amit városi térbeli és strukturális formák, erők, folyamatok és cselekvők együtteseként értek – segítette életre azokat az alapvető változásokat, amelyek forradalmasították a mediterrán vallásokat”. Másrészt, „ez a folyamat olyan paradigmatikus modell, amellyel összevethetők más urbanizációs folyamatok és az azokkal kapcsolatos vallásgyakorlatok, eszmék és intézmények történetei.” (9)
És akkor lássuk a gondolatmenet négy pillérét. Az első címe Vallás a városi térben: módszertani megfontolások arra utal, hogy a korábbi kiindulópontok helyett a jelen vizsgálódás olyan új témákra épít, mint amilyen a vallásos cselekvő természete és a vallási kommunikáció materiális aspektusai. Ezek a fogalmak teszik láthatóvá, hogy mennyire igaz a hipotézis, mely szerint a vallási cselekvések formálják a városi teret és a városi tér változása hozzájárul a vallás átalakulásához.
A második rész címe A vallás elgondolása a városi térben. Ezekben a fejezetekben a szerző célja annak megmutatása, hogy írott forrásokat használva is eljuthatunk tér és vallás kapcsolatának felismeréséhez, és helyes leírásához. A téma itt is Róma, és Cicero az egyik főszereplő. Az a Cicero, akinek egész karrierje a városi közterekhez kapcsolódott, s akinek politikai bukása és visszavonulása is hangsúlyozottan térbeli: a városból vidékre költözik, és a vallási témájú kontemplációra talál rá. E részben mondja ki a szerző azt, hogy a kiterjedtebb társadalmak létrejötte és annak a társadalmi koherenciának a megtartása, amely ezek fenntartásához szükséges, olyan mindentudó és morális istenségeket feltételez, akik képesek ellenőrizni, és ha kell, megbüntetni azokat, akik vétenek e szabályok ellen.
A harmadik rész a városi vallásosság materiális dimenzóival foglalkozik. A vallásos hitnek az a vonatkozása, hogy materiális bizonyítékra vágyik (lásd hitetlen Tamást), különösen fontos a városi vallásosság vizsgálata szempontjából. A vallásos hívő látni és tapintani szeretne, s a vallásos célokat szolgáló rituális terek ezeket az igényeket tudják kielégíteni. A város vallási céllal épült, és e célokat kiszolgáló épületei bizonyos értelemben a vallásos hit kivetülései, s azt igazolják, hogy a hit a valóságot átformáló erővel bír. Másfelől az is jól láthatóvá válik, hogy amikor a vallási terek a hívőnek bizonyossággal szolgálnak, a hit viszont a város megmentője is lehet. Ez utóbbit számtalan példa is igazolja, mi utaljunk most a calaisi polgárok Rodin által megformált alakjaira.
A szerző e fejezet kapcsán utal a megszentelt helyeknek az irodalomból, az archeológiából és a történettudományból is ismert fogalmára. Úgy véli ugyanis, hogy a rituális cselekmények „helyhez kötöttsége” nem egyszerű véletlen, nem esetlegesség, hanem a vallásos dolgok lényegéhez tartozik. A vallás a földi városban térfüggő, és térre vonatkozó parancsokat ír elő számunkra.
Végül a negyedik rész Csoportosulás és szubjektivizáció a városi vallásban címmel született meg. Itt a téma az egyén és közösség közötti különbség vallásos dimenziója. Miközben a vallásos élmény szubjektuma szükségszerűen az egyén, mégis, a vallás közösséghez kötött jelenségegyüttes, a közösségi kultúra részét képezi. Bár korábban az egyén köteleződött el a politeista istenhit valamely istensége mellett, később a közösséghez kötöttség megnyilvánulása volt a vallási elkötelezettség megvallása – gondoljunk csak a korai keresztényekre. A városok szempontjából ennek ott van jelentősége, hogy a városi közösség, a civitas, sok tekintetben inkább kötöttség, mintsem az egyéni szabadság megélésének eszköze. A városi közösséghez való hozzátartozás nem is nagyon értelmezhető a vallástól függetlenül, amire például Kálvin Genfe lehet jó példánk. A városi közösséghez tartozás viszont nem csak vallási értelemben, hanem térbelileg is identitáskérdés, amitől nem is olyan könnyű megválni.
Rüpke kötete szerkezetileg kicsit szétszórt, narratívája talán túl aprólékos, ám számos munícióval szolgál annak igazolására, hogy a város eredetileg vallási meghatározottságú. E belátás persze szembe találkozik a vélt vagy valóságos szekularizációval, és azzal a ténnyel, hogy a vallás maga is önmaga felszámolása mellett hoz fel érveket, amikor a fenti valóságformáló, városi életmódot generáló erejéről önként lemond.
Jörg Rüpke: Urban Religion. A Historical Approach to Urban Growth and Religious Change (Berlin/Boston: De Gruyter, 2020)
Fotó: Kilátás Brugge középkori városára. Forrás: Anguskirk / Flickr
