FORRÁS – A szöveg szerzője a latin vázlat alapján olyan átfogó politikai, igazságügyi, hadügyi és gazdasági reformokat vázolt fel eredeti traktátusában, amelyek révén a török kiűzése, ennek folyományaként pedig a Magyar Királyság helyreállítása is megvalósulhatott volna.
A bécsi Haus-Hof und Staatsasarchiv Ungarische Akten gyűjteményében (UA AA Fasc. 113. Konv. B. fol. 75r–78v) található egy utólagos rendezés során 1580 körülre datált, latin nyelvű irat a következő címmel: Capita Paraenetici de Regni Hungariae reliquis conservandis et de his quae sunt deperdita recuperandis. [A Magyar Királyság maradékának megtartásáról és elveszett részeinek visszaszerzéséről írt Tanácslás/Intés fejezetei]. A cím is elárulja, hogy a hétoldalas kézirat valamiféle reformtervezetnek az igen részletes összefoglalója, az pedig már a tartalomból valószínűsíthető, hogy az eredeti változat, amely alapján az összefoglaló elkészült, nem latinul, hanem magyarul íródott. A szöveg szerzője a latin vázlat alapján olyan átfogó politikai, igazságügyi, hadügyi és gazdasági reformokat vázolt fel eredeti traktátusában, amelyek révén a török kiűzése, ennek folyományaként pedig a Magyar Királyság helyreállítása is megvalósulhatott volna.
A részletes összefoglaló azt sejteti tehát, hogy az elveszett vagy lappangó magyar nyelvű eredeti egy, a költő Zrínyi Miklós prózai munkáival felérő, netán azoknál még koherensebb és átgondoltabb értekezés lehetett. Vagyis, a kutatás figyelmét mindeddig elkerülő irat egyszerre tanúsítja a 16. századi magyarországi elit útkeresését és jelöli ki egyben a reformgondolat új kezdetét a hazai kora újkori politikai gondolkodás történetében.
A hét pontba szedett összefoglaló eredetijének szerzőjét és megcélzott közönségét a tartalom és a korszak alapján valószínűsíthetjük. Az minden kétségen felül áll, hogy egy felsőbb állású katonaember a szerző, ezt az értekezést uraló hadászati szempont egyértelműsíti. Az, hogy magyar, részben a megint csak egyértelműen nemzeti tartalom, részben pedig a korban Bécsből irányított katonai stratégiával több ponton való szembehelyezkedése igazolja. Ezek közül a legalapvetőbb a költséges végvárrendszer fenntartásának teljes megkérdőjelezése, amely helyett a megoldást a kizárólag az ország lakosaiból felálló, mozgékony és ütőképes állandó hadsereg felállításában látja. Lényegében ennek megvalósítását szolgálja a többi reformjavaslat is, amely az igazságszolgáltatás, a gazdaság és a hadügy teljes újrarendezését jelentené.
A latin iratot, ahogyan a dokumentum záró mondatából kiderül, valamelyik bécsi udvari tanács (feltehetően a Magyar Tanács, Consilium Hungaricum) elé szánták megvitatásra. Keletkezési idejét valóban 1580 körülre, leginkább az 1570-es évek végére tehetjük. Nem kizárható, hogy összefüggésben áll azzal a kisszámú szakirodalomból és túlnyomórészt kiadatlan forrásokból ismert nemesi összeesküvéssel, amelynek résztvevői Rudolf császár helyett (pontosabban, után) Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király személyében keresték volna alkalmasabb jelöltjüket a magyar koronára. Szintén esélyes, hogy az irat keletkezése nem független a nagy, 1577-es bécsi haditanácstól sem, amelyen napokon át vitatták meg (a magyarok kizárásával) a magyarországi front katonai kérdéseit és döntöttek a törökökkel szembeni, hosszú távú stratégiáról. Szerzőjének a fentiek figyelembevételével Forgách Simon (1527–1598) alsó-magyarországi főkapitány látszik legesélyesebbnek, akiről eddig is tudni lehetett, hogy magyarul sokat és hozzáértéssel tudott írni – igen részletes saját kezű kiegészítésekkel látta el pl. fivére, Forgách Ferenc (1530–1577) történeti művének jelenleg Pécsen őrzött kéziratát. Ezen kívül a korszak egyik legtekintélyesebb magyar hadvezére is volt, illetve részt vett (legalábbis Bécsben erről így értesültek) a fent említett Báthory-párti mozgolódásban is. Mindez azt is jelenti egyben, hogy ez a főúri csoport lehetett az elsődleges közönsége is az eredeti, magyar nyelvű, jelenleg elveszett, vagy lappangó tanácslásnak. Ha mindez helytálló, akkor e lappangó munka, amelynek létezéséről és tartalmáról e nemrég felfedezett latin összefoglaló tudósít, a 16. századi magyarországi politikai irodalom szinte előzmények nélküli, ám közben a kortárs európai politikai irodalommal és egyben az udvari tanácsi dokumentumokkal is közeli kapcsolatban álló gyöngyszemének tekinthető. Azzá teszik a jelek szerint hosszú elméleti bevezetés, Platón és Machiavelli ismerete, a történeti példák alapján az ideális magyar politikai közösség és uralkodó megrajzolásának igénye; de ugyanilyen fontos a mű második fele, amelyben a szerző egy nagyon gyakorlatias receptet vázol fel arra vonatkozóan, hogy az általa azonosított főbb problémákat az igazságügy, hadügy és gazdaság területén hogyan lehetne megoldani, és ezek után hogyan lehetne a Magyar Királyságot helyreállítani. Mindezt, Zrínyi Miklós Áfiuma és Vitéz Hadnagya előtt több mint hetven évvel. Az alábbiakban egy magyarra lefordított, elsősorban az elméleti jellegű részekre koncentráló válogatást közlünk a dokumentumból.
A Magyar Királyság maradékának megtartásáról és elveszett részeinek visszaszerzéséről írt Tanácslás/Intés fejezetei (válogatás)
A fejedelemnek egyetlen feladata az kell legyen, hogy országát megőrizze, ami pedig elveszett, azt visszaszerezze.
1. Az ország megőrzéséről
Egy ország megmaradása az uralkodó elfogadásán (vagyis, hogy mindenki tisztelje, félje és szeresse egyben), valamint az országlakosok és népek (populi) kölcsönös egyetértésén, szeretetén és békés egymás mellett élésén áll vagy bukik, a Platón Államában lefektetett négy sarkalatos erény (bölcsesség, bátorság, mértékletesség és igazságosság) jegyében; továbbá az igazságszolgáltatás folytonosságán; a hadseregről való gondoskodáson; a főbb helyek megerősítésén; végül pedig a rerum copia, azaz a gazdaság rendbetételén. Az ország bukása tehát annak következménye, hogy mindezek a dolgok rosszul szervezettek és rosszul működnek (non sunt eo modo suscepta et executioni demandata quo debuerunt). Az értekezés célja, hogy ezen pontok szerint előrehaladva mintegy biztos receptet kínáljon arra, hogy: az ország megmaradjon; rendjeinek sérelmei orvoslást nyerjenek; őfelsége megszabaduljon az országgal kapcsolatos nyűgöktől, bajoktól; csökkenjenek a kiadások; az országlakosok megmaradjanak szabadságukban; a jobbágyok (coloni) ne nyomorogjanak; végül pedig megszűnjön az erőszak és hatalmaskodás.
2. A király iránti félelemről és szeretetről
A bajok megszüntetésének legelső feltétele az uralkodó és az ország ideális viszonyának megteremtése. A szerző (Machavellivel egyezően) arra az álláspontra helyezkedik, hogy Magyarországon az uralkodónak elsősorban arra kell törekednie, hogy féljenek tőle; itt nem részletezett példákat sorol fel azokról a királyokról, akik vaskézzel irányították az országot. Ezután további, szintén hazai példákat említ arról, hogy a félelmet és szeretetet Magyarországon milyen eszközökkel lehet kiváltani az alattvalókból, amelyből aztán mind a királynak, mind az államnak (res publica) java származik, illetve hogyan teszi a félelem engedelmessé a magyarokat.
3. Az alattvalók egymás iránti jóindulatáról és egyetértéséről
Példákat sorol fel, hogy az uralkodó iránti félelemből és szeretetből fakadóan az alattvalók is (vagyis az országlakosok összessége) békében és egyetértésben élnek egymással. Ez utóbbi létrejöttét egyáltalán nem segítik a sűrű országgyűlések, éppen ellenkezőleg. Példákat hoz arról, hogy az országokban a széthúzás és pártoskodás mindig a gyűléseken veszi kezdetét. Azt is leírja, milyen módon kell országgyűlést tartani ahhoz, hogy az ellenségeskedésnek és zavargásoknak elejét vegyék és a király ellen se szervezkedjenek. Végkövetkeztetése: a concordia nem azokkal a módszerekkel jöhet létre, ahogyan eddig próbálták. Nem a rokonsági kapcsolatok építésében (in contrahendis affinitatibus), egymás lekötelezésében, kliensi viszonyokban (in clientelis), a javak osztogatásában (in bonorum communicationibus), vagy a fejedelmi adományokban (in principis donationibus) kell keresni, hanem olyan dolgokban, amelyekre mindeddig kevés figyelmet fordítottak, ám amelyek elhanyagolása a közállapotok folyamatos hanyatlásához vezet (omnia quotidie in deterius cedent). Az értekezés második felében azt fejti ki, melyek ezek a tényezők, és hogyan lehet rendezni az állapotukat.
4. Az igazságszolgáltatásról
Példákkal bizonyítja, hogy a iustitiae continuus cultus (ezalatt átvitt értelemben a jogbiztonságot, illetve a ténylegesen megvalósított, állandó igazságszolgáltatást egyszerre kell érteni) az országokat megtartja, míg elhanyagolásuk ugyanazok pusztulásához, hanyatlásához vezet. Gyakorlati javaslata, hogy a négy ún. nyolcados törvényszakot (vagyis az ország nagybíráinak ünnepekhez kötődő, ítélkezési időszakait) teljesen át kell szervezni, mert jelenlegi formájukban többet ártanak, mint használnak. Ennek nyolc okát sorolja fel.
(…)
5. A hadseregről és hadügyről
Alapállása: békeidőben is szükség van hadseregre; a fejezetben azt mutatja be, a török ellenében milyennek kell ennek lennie Magyarországon. Ezt négy alfejezetben tárgyalja, amelyet követően a hazai haderő alkalmazása melletti érveléssel és megvalósításának módozataival zárja a témát.
a) toborzás
b) fegyverzet, felszerelés, ruházat
c) a katonák megtartásáról: fizetés, élelmezés, jutalmak
d) mozgósítás, készenlét, hadrend, erődítések, stb.
(…)
6. A gazdaságról
Nyilvánvaló és közismert, hogy az országban mennyi minden terem, a városokban sokszor még sincs kenyér és a falvakban is mindig azt mondják a jobbágyok: nincs mit adniuk. Ennek okai:
1. Mivel az élelmiszer tárolását és elosztását semmi nem szabályozza azért, hogy mindenhol legyen belőle állandóan, ahogyan más országokban erre felügyelőket neveznek ki, vagy maga az uralkodó gondoskodik róla.
2. Mivel a katonák elrabolják, vagy félárnál is kevesebbért veszik meg.
3. Mivel a polgárok vagy földesurak mindennel üzletelnek, ami megterem, még azzal is, ami a mindennapi kenyeret adja: olcsó pénzen felvásárolják a jobbágyoktól, de inkább erővel elveszik.
Mindezekre kínál megoldást, amely őfelségének is hasznára lesz, a parasztoknak is kedvez majd és bőséges ellátást biztosít a hazai és idegen katonaságnak egyaránt.
(…)
7. Az elveszett területek visszaszerzéséről
(…)
Ezeket tartalmazza a Tanácsló könyv, amelyet Őfelsége a tanácsosaival megvitathat.
A dokumentum teljes átirata és fordítása: Petneházi Gábor, Libellus paraeneticus: ismeretlen 16. századi magyar nyelvű politikai traktátus. Lymbus Magarságtudományi Forrásközlemények 2022, 241–262)
Készült az NKFIH K 143251 („A politika és ’a politikai’ fogalma a modern magyar politikai gondolkodásban, a 16. századtól a 20. századig”) kutatási projektjének keretében.
Nyitókép forrása: OSZK
