RECENZIÓ – A Brill kiadó gondozásában megjelent kötet azt a komplex problémát járja körül, hogy miként alakult 1500 és 1800 között a nyomtatás hatalomhoz fűződő kapcsolata.
Azóta, hogy 1979-ban megjelent Elisabeth L. Eisenstein The Printing Press as an Agent of Change: Communications and Cultural Transformations in Early Modern Europe című kétkötetes műve (Cambridge, CUP), majd ennek rövidített, de egyben újabb szempontokkal kiegészített (azóta több kiadást is megért) változata (The Printing Revolution in Early Modern Europe, Cambridge: CUP, 1983), a nyomtatás hatását vizsgáló kutatások soha nem látott lendületet kaptak. Nem véletlenül, hiszen – ahogy azt Eisenstein megjegyezte – a nyomtatás gyakorlatilag az élet szinte minden területét érintette vagy közvetlenül, vagy áttételesen – ugyanakkor pedig, hozzátehetjük, hogy a történettudomány szempontjából a koraújkor vonatkozásában aligha találunk még egy jelenséget, amely az inter- és multidiszciplináris kutatásokra olyan nagy hatást gyakorolt volna, mint a nyomtatás. Elegendő csak megemlíteni az írott és vizuális források sokrétű kapcsolódásának kérdését, ugyanis nem szabad elfelejteni, hogy „[a] nyomtatás kultúrája, a kép kultúrája volt” – ahogy azt a téma másik klasszikusa, Roger Chartier megfogalmazta.
A Brill legújabb kiadványa abszolút Chartier szellemét képviseli, minthogy egy képanyaggal rendkívül gazdagon illusztrált publikációval van dolgunk, amely öt nagy területen járja körül a címben általánosan megjelölt problematikát, összesen tizennyolc tanulmányban, úgymint: 1. Kormányzás a nyomtatás által; 2. Nyomtatás a kormányzat számára; 3. Patronátus és presztízs; 4. A meggyőzés ereje; 5. Vallási tekintély. Sőt, a kötet még abból a szempontból is hű a kor szelleméhez, hogy címlapja – amely Prosper Marchand 1740-es, A nyomtatás eredetének és kezdeti fejlődésének története című könyvborítójának részlete a nyomtatás allegorikus ábrázolásával – megfelel annak az elvárásnak, amelyet a címlappal szemben akkoriban támasztottak. Nevezetesen, a címlapot nem úgy kezelték, mint manapság, azaz, hogy sok esetben kevés köze van a tartalomhoz. A címlapnak a korabeli felfogás szerint ugyanis egyrészt szinopszisszerűen vissza kellett adni a könyv (vagy adott esetben akár pamflet) tartalmát, másrészt egyfajta bevezetőként is kellett szolgálnia, oly módon, hogy ráhangolja az olvasót az írott szöveg tartalmára.
A hatalom és a nyomtatás számos aspektusának tanulmányozása során a bevezetés szerzői hangsúlyozzák, hogy ennek előfeltételeként le kell számolni egy berögződött feltételezéssel: azzal a leegyszerűsítő szembeállítással, hogy a hatóságok teljesen a nyomtatás ellenőrzés alatt való tartására törekedtek, míg „a nyomtatványok piaca a véleménynyilvánítás szabadságát képviselte”. A hatalom egyrészt igyekezett kihasználni az új médiumban rejlő lehetőségeket, másfelől pedig a nyomdászok, szerzők, kiadók is gyakran fordultak a különböző hatóságokhoz támogatásért: többek közt például olyan privilégiumokért, amelyek bizonyos kiadványok terén monopóliumot jelentettek számukra, így ennek elnyeréséért, megtartásáért bizonyos öncenzúrát is alkalmaztak. Ugyanakkor pedig a hatóságok megrendelései biztos bevételi forrást is biztosíthattak számukra.
A tanulmányok három metodológiai fókuszpont köré szerveződnek, amelyek jelen vannak a tematikus fejezetekben. Az egyik „az elitek és a hatóságok szerepe a nyomtatás menedzselésében és disszeminációjában”. A második az „ortodox és felforgató jellegű szövegek közti egyensúly” kérdése: ez az oka, hogy a könyv nagy hangsúlyt helyez a katolikus kiadványokra, amelyek korábban alulreprezentáltak voltak a protestáns vallási és politikai jellegű kiadványokhoz képest a szakirodalomban. Ebben a vonatkozásban az egyik tanulmány újdonsága, hogy bemutatja, a 16. század elején, II. Gyula (1503–1513) alatt a pápaság nagymértékben támaszkodott a nyomtatásra, kihasználva a benne rejlő sokrétű lehetőségeket (úgymint a bullák hossza, a szöveg tipográfiai elrendezése, figyelemfelhívó képi ábrázolásai stb.), melynek eredményét így összegzi a szerző: „A nyomtatás megváltoztatta azt, ahogy a bullákat olvasták, külső megjelenésüket, valamint azt is, ahogy használták azokat, minthogy már nem kizárólag más politikai szereplők ellen irányultak, hanem megszólították az udvarok közvéleményét is.” A módszer tehát radikális újítás volt, a probléma azonban az üzenetben rejlett, amit a pápai nyomtatott anyagok közvetítettek, ez ugyanis az egyházi hierarchiáról és a hívőkhöz való viszonyról vallott „szerfelett tradicionális, sőt retrográd” nézet volt, így érthetően nem tudott olyan hatást gyakorolni, mint amit a hamarosan meginduló reformáció a nyomtatásnak köszönhetett. A kötet harmadik hívószavát a „levéltári fordulat” jelenti, mely a kevésbé transzparens, a nem katalogizált, azaz nehezebben hozzáférhető nyomtatványok kutatásának szükségességét hangsúlyozza, mert ennek bevonása révén lehet egy komplexebb képet adni, hogy milyen kiadványokból állt össze a „korabeli világ könyvesboltja”.
Nyilvánvalóan egy tanulmánykötet ismertetése a blogrecenzió szabta keretek és a személyes érdeklődés folytán is szelektív. Az egyik legérdekesebb a kötet írásai közül a cenzúra interpretációjának kérdése egy esettanulmányon keresztül: „A tiltás mint propagandaeszköz: A bitorolt korona és a feltételezett fejedelem c. pamflet esete (1688).” A címben szereplő francia nyelven írt pamfletet akkor publikálták, amikor Orániai Vilmos éppen Angliába készült hajózni, eleget téve a „halhatatlan hetek” kérésének, hogy megvédelmezze Angliában a protestantizmust a regnáló katolikus uralkodótól, II. Jakabtól. Köztudottan ez volt az az eseménysorozat, amely végül elvezetett Jakabnak a trónról való letételéhez, majd Vilmos megkoronázásához és a Bill of Rights kiadásához (1689). A cenzúráról értelemszerűen az jut eszünkbe, hogy a hatalom megpróbálja befolyásolni egy bizonyos üzenet nagyobb közönséghez való eljutását – ilyen célzattal a korabeli Egyesült Tartományokban (Hollandiában) alkalmazták is ezt különböző módokon, akár úgy, hogy nem kívánatos szerzők már áruba bocsátott munkáinak példányait kobozták el, vagy kevesebb visszhanggal járó módszereket alkalmaztak. Ugyanakkor a cenzúra figyelemfelkeltő hatással is bír(t), és éppen ez volt az, ami az említett pamflet betiltását motiválta a hatóságok részéről, amire maga a tanulmány főcíme is utal. A pamflet, amely Orániai Vilmos helytartó szűkebb környezetéből származott, támogatta Vilmos angol trónigényét, éppen ezért furcsának tűnhet, hogy hivatalosan megtiltották annak terjesztését. A szerző érvelése szerint a pamflet betiltásának célja egyrészt az volt, hogy a külföld (diplomaták, uralkodóik) felé tudassák: az Egyesült Tartományok kormányzatának hivatalos álláspontja nem egyezik az írás szerzőjének véleményével, ezáltal pedig megakadályozza az állam diplomáciai elszigeteltségét. Másrészt pedig a tiltás, azáltal, hogy felkeltette a figyelmet a pamflet iránt, egyúttal népszerűsítette is Vilmos trónigényét Anglia trónjára. Vilmos sikerében ugyanis nagy szerepet játszott a propaganda: az 1688–89-es események nemcsak Angliában generáltak nagy pamfletirodalmat, hanem az Egyesült Tartományokban is – ez pedig hozzájárult Vilmos expedíciójának támogatásához, angol részről pedig Vilmos királyként történő elfogadásához.
A kötetben, annak gazdag tematikája miatt az eszmetörténet, információáramlás, politikai gondolkodás, egyháztörténet és még sok más terület művelői találhatnak értékes és új szempontok alkalmazására sarkalló feldolgozásokat.
Nina Lamal, Jamie Cumby, Helmer J. Helmers (eds): Print and Power in Early Modern Europe (1500-1800) Leiden – Boston: Brill 2021.
Nyitókép forrása: Wikipedia / Athenaeum Nyomda
