Egy korábbi blogbejegyzésben bemutattuk azoknak a dualizmuskori politikai és személyi ügyeknek a sokaságát, amelyekben az ausztriai, a magyar és a közös minisztériumoknak felterjesztésekben (Vorträge) kellett Ferenc József legfelsőbb jóváhagyását elnyerniük. A hozzá intézett felterjesztéseknél lényegesen kisebb számban, de olyan források is ránk maradtak, amelyekben Ferenc József magánszemélyek vagy csoportok részéről hozzá érkező panaszok vagy kérelmek hatására, esetleg saját felindulásból kezdeményezett eljárást egy-egy ügyben.
A Habsburg Birodalom központi igazgatásában a 17. században alakult ki az a gyakorlat, hogy az uralkodó közvetlenül, különösebb formaságok nélkül, egyszerű levélformában utasított egy-egy ügyben való eljárásra állami és udvari tisztségviselőket. Az ilyen iratokat kezdetben Handbilletnek vagy Handbriefnek nevezték, majd idővel az előző használata gyökerezett meg. Az ilyen típusú források külön gyűjtése II. József korától vált szokássá a Habsburgok Házi, Udvari és Állami Levéltárában (Haus-, Hof- und Staatsarchiv). Ebből a Handbillete anyagból 1809-ben kivették és külön kezdték gyűjteni azokat az iratokat, amelyek a Habsburg család, az udvar, a rendi kancelláriák és más rezervált ügyekben tartalmaztak utasítást – ezek a levéltáron belül a Separatbillete megnevezést kapták. A továbbra is a Handbillete sorozatban maradó ügyekre ekkortól kezdték a Kurrentbillete elnevezést alkalmazni.
A Kurrentbillete iratsorozatot 1859-től a felterjesztések (Vorträge) indexkönyveiben mutatózták, saját speciális jelzéssel – ezek alapján kutatható napjainkban is az anyag. Mindez egyrészt megkönnyíti a kutatók dolgát, hiszen az indexkönyvekben személy- és földrajzi nevekre, valamint tárgyszavakra is lehet keresni, másrészt egyszerre lehet látni, ha egy-egy ügyhöz felterjesztés és Kurrentbillete is tartozik.
Hasonlóan a Vorträge-anyaghoz, a ciszlajtán és a magyarországi ügyek a Kurrentbillete-sorozatban is ömlesztve szerepelnek, a magyar ügyekre vonatkozó iratok pedig néhány kivételtől eltekintve magyar nyelvűek. A 19–20. század fordulójának éveit lefedő kutatási tapasztalataim alapján Ferenc József néhány, egészen jól körülhatárolható ügytípusban rendelkezett Kurrentbillete formájában, legalábbis magyarországi viszonylatban.
Természetesen bizonyos ügyekben Ferenc József intézkedhetett valóban saját (vagy legszűkebb környezete) indíttatásából. Ide lehet sorolni egyes vezető személyek (például miniszterelnökök) kitüntetését. A magyarországi gyakorlat szerint az uralkodói kitüntetésekre, címek vagy rendjelek adományozására alapesetben a minisztertanács terjesztette fel a „kiszemelt” személyeket, és az Őfelsége Személye Körüli Minisztérium intézte az ezzel kapcsolatos adminisztratív ügyeket. Minisztereket maga a kormányfő is javaslatba hozhatott, önmagát viszont értelemszerűen már nem. Ezért hát Ferenc József például Széll Kálmán miniszterelnököt 1902 márciusában is egy Kurrentbillete formájában tüntette ki a Szent István-rend nagykeresztjével. (Ez igen rangosnak számított, csak kevés miniszterelnök kapta meg. A Monarchiában polgári személyek számára – a „soron kívüli” Aranygyapjas rendet nem számítva – az elérhető legmagasabb kitüntetés volt.) Ilyen esetekben a felterjesztésekre jellemző hosszas indoklás elmaradt – hiszen eleve nem kellett már meggyőzni a királyt. Széll esetében is mindössze ennyi a szöveg: „Kedves Széll! Teljes odaadással teljesített különösen kiváló és sikeres szolgálatai elismeréséül Önnek a Szent István-rendem nagykeresztjét díjmentesen adományozom.”
Ugyancsak ide sorolhatjuk azokat az eseteket, amikor Ferenc József tömör formában valamelyik családtagját kérte meg személyének helyettesítésére protokolláris feladatok során. Az ilyen Kurrentbillet viszont rendszerint német nyelvű. 1902-ben maradva ilyen volt például, amikor a Magyarországon népszerű József főherceget kérte meg, hogy képviselje őt a kolozsvári Mátyás király emlékmű leleplezésekor. „Lieber Herr Vetter Erzherzog Joseph! Ich beauftrage Euere Liebsten, Mich bei der am 12. Oktober d. J. [dieses Jahres] stattfindenden Feier der Enthüllung des König Matthias Denkmals in Kolozsvár zu vertreten.”
Szintén tipikusak Ferenc József azon „saját” elhatározásai, amelyeket egyértelműen (más források alapján kimutathatóan) valakinek a sugalmazására fogalmazott meg. Például az uralkodó 1897-ben Bánffy Dezső miniszterelnök győzködésére hozott döntését, miszerint saját magánvagyonából tíz köztéri szobrot ajándékoz Budapestnek, szintén egy Kurrentbillet formájában tudatta. A „gesztus” a király és a nemzet lelki világának közelítését célozta (legalábbis szimbolikusan), hiszen a dinasztiahű Pázmány Péter és Pálffy János mellett Bocskai István és Bethlen Gábor is szerepelt a tervezett szobrok között. Ennél is eklatánsabb példa 1904 áprilisából a II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozataláról szóló, Tisza István miniszterelnökhöz címzett felszólítás:
„Kedves gróf Tisza!
A magyar történelem kiváló alakjai közül egyedül II. Rákóczi Ferenc hamvai nyugszanak idegen földben s e hamvak hazaszállítása a nemzetnek ismételten kifejezett közóhaját képezi. Hála legyen érte az isteni gondviselésnek: azok az ellentétek és félreértések, amelyek súlyosan nehezedtek elődeinkre hosszú századokon át, ma már egy végképp letűnt korszak történelmi emlékeit képezik. Király és nemzet kölcsönös bizalma és az alkotmány visszaállított békés uralma megteremtették a trón és nemzet között a sikeres egyesült munkásság alapfeltételét képező összhangot. Keserűség nélkül gondolhatunk tehát vissza mindannyian a mögöttünk álló borús korszakra s király és nemzet egyesült kegyelete keresheti fel mindazok emlékezetét, kiknek vezető szerep jutott a letűnt küzdelmekben. Ennélfogva utasítom, hogy II. Rákóczi Ferenc hamvai hazaszállításának kérdésével foglalkozzék és erre vonatkozó javaslatait elvárom.”
Az ötlet nyilván nem Ferenc Józseftől eredt, és a pátoszi szövegezést is valószínűleg inkább csak elfogadta, mint szorgalmazta – hiszen éppenséggel pont a nemzet és királya kölcsönös bizalmatlansága torkollott egy évvel később a korszak legnagyobb belpolitikai válságába. 1904-ben viszont „PR-szempontból”, amikor Tisza bemutathatta az országgyűlésnek és megjelent a sajtóban, sokkal jobban mutatott, hogy a király „magától” figyel a magyar nemzeti érzületre, mintha „csak” Tisza felterjesztését tudomásul véve tette volna.
A harmadik csoportot a nem szoros értelemben vett kormányzati tisztségviselőktől, magánszemélyektől vagy társadalmi szervezetektől, csoportoktól a királyhoz eljutatott kérvények nyomán megszületett Kurrentbillete-anyag képezi. Ferenc József természetesen nemcsak családtagjaival és vezető politikusokkal érintkezett. Az uralkodóhoz egyrészt a Kabinetirodán keresztül bárki eljuttathatott bármilyen kérelmet írásban; másrészt, ha volt türelme kivárni a hosszú várólistát, személyesen is a király elé járulhatott. Ferenc József ugyanis komolyan vette ezt az uralkodói kötelességét (is), és alapesetben hetente kétszer két órán keresztül ún. általános audienciát tartott, amelyre bárki jelentkezhetett. Egy római katolikus püspök persze sokkal gyorsabban és hatékonyabban tudta esetleges kérését vagy sérelmét eljuttatni a királyhoz, mint például egy alföldi földműves, de mint azt az alábbi példák mutatják, utóbbi sem volt lehetetlen.
Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszternek, 1901. december 12. „Kedves Wlassics! Gróf Majláth Gusztáv Károly erdélyi római katolikus püspök folyamodványát, melyben székesegyháza restaurációjának engedélyezését és a felmerülő költségeknek országos alapból leendő kiutalványozását kéri, jelentéstétel végett Önnek ezennel kiadom.”
Darányi Ignác földművelésügyi miniszterhez, 1898. március 3. „Kedves Darányi! Több Jász-Nagykun-Szolnok megyei kisgazda folyamodványát, melyben a kenderesi uradalom határán Horthy István nagybirtokos által létesített gát sürgős eltávolítását, avagy annak káros hatása másképpeni megszüntetését kérelmezik, Önnek mielőbbi jelentéstétel végett ezennel megküldöm.”
Persze Ferenc József ilyen formában történő felszólítása, hogy a nevezett miniszterek foglalkozzanak az üggyel és tegyenek neki jelentést, nem feltétlenül volt garancia a sikerre, de a király figyelmét mindenesetre felkeltették.
A fenti példákkal reményeink szerint sikerült szemléltetni, hogy a hazai kutatók által sem feltétlenül ismert és használt Kurrentbillete-anyag fontos támpontot nyújthat a dualizmus kori uralkodói hatalomgyakorlás és politikai érdekérvényesítés megértéséhez és kutatásához.
Kép forrása: Ferenc József 1905-ben (Szerző: Koller Tanár Utódai, Forrás: Wikipedia)
