Az alkotmányos identitással kapcsolatos publikációk sorában 2020-ban jelent meg a berlini Peter Lang kiadó gondozásában a Constitutional Identities in Central and Eastern Europe című könyv, amely a Central and Eastern European Forum of Young Legal, Political and Social Theorists (CEE Forum) 10. konferenciája eredményeként született meg. A vándorkonferenciát 2018. május 3–4-én Temesváron rendezték.
Az identitás fogalmának filozófiai alapja Paul Ricoeur nyomán arra vezethető vissza, hogy a fogalom két eltérő aspektussal bír: az első az azonosságra utal (X=Y, idem, équivalance, Gleichheit, sameness), míg a másik az időbeli azonosságra, énazonosságra (X=X, ipse, ipséité, Selbstheit, selfhood). Míg az első megközelítés a másoktól való elkülönülésre helyezi a hangsúlyt, az utóbbi arra irányítja rá a figyelmet, hogy az én változhat anélkül is, hogy önazonosságát elveszítené. Így például fizionómiailag hiába öregszik az ember, és változik, ha tükörbe néz, felismeri önmagát, hiszen identitása, éntudata a fizikai változások ellenére önazonos. Descartes mindezt a gyertya és az elolvadt gyertya azonosságával szemlélteti, amelynek értelmében nem a dolog materiális megjelenésének kell azonosnak lennie, hanem a gyertya ideájának. Kantorowitz példája pedig – amelyet a Constitutional Identities in Central and Eastern Europe című könyv egyik magyarországi szerzője, Szente Zoltán is idéz a magyar Szentkorona-tan bemutatása körében (60. o.) – a „meghalt a király, éljen a király” felkiáltása, a királyság folytonosságát hangsúlyozza, vagyis azt, hogy nem a konkrét személy adja a király identitását, hanem a király ideája, ha úgy tetszik a király misztikus teste, amely állandó.
E kereteken túlmenően azonban, a kötet nagyon tág „alkotmányos identitás” fogalommal dolgozik, mint amelyet megannyi szereplő épít, illetve fejleszt a maga területén, kezdve a bírákkal, folytatva a politikusokon át, egészen az állampolgárokig. Ez összefüggésben állhat azzal, hogy az alkotmányos identitás fogalma meglehetősen homályos jelentéstartalmú. És ezt látszik alátámasztani a szakirodalomban megjelenő vita mind elméleti szinten, mind pedig az egyes alkotmánybírósági döntésekhez kapcsolódóan, valamint az olyan misztikus magatartások is, mint a francia Alkotmánytanács hallgatása a fogalom tartalmi dimenzióiról. Ebből a perspektívából szemlélve egyáltalán nem meglepő, hogy az alkotmányos identitás nemzetközi irodalmának egyik alapszerzője, Michel Rosenfeld azzal a felütéssel kezdi az Oxford University Press gondozásában kiadott összehasonlító alkotmányjogi kézikönyv vonatkozó fejezetét, hogy az alkotmányos identitás alapvetően vitatott fogalom, mivel nincs egyetértés abban, hogy mit jelent vagy mire vonatkozik. Ugyanakkor, ahogyan Esterházy írja A szavak csodálatos élete című művében, „[a]zt mondja Wittgenstein, a szónak nincs jelentése, csak szóhasználat van, ezt a használatot kell ismerni naprakészen”, ezért azt látom a könyv erényének, hogy az alkotmányos identitás uniós jogi vetületén túl annak megannyi jelentésrétegét és dimenzióját bátran és kreatívan boncolgatja és tárja az olvasó elé.
A könyv három részre oszlik, amelyek közül az első egyféle sajátos előszóként olvasható. Azon túlmenően, hogy a szerkesztő, Alexandra Mercescu egy bevezető tanulmány révén felvezeti a könyv témáját, egy következő írásban a CEE Forum egyik koordinátora, Fekete Balázs arra vállalkozik, hogy rövid visszatekintést adjon a kezdeményezés első tíz éves történetéről. E rövid reflexióból kiderül, hogy a CEE Forum által rendezett éves konferenciák elsősorban fiatal jogászok, politika- és társadalomtudósok számára biztosítanak lehetőséget a kutatásaik bemutatására, ami egyúttal kiváló alkalom a networkingre. Az első konferenciára a lengyelországi katowicei sziléziai egyetemen került sor 2009 májusában, de a CEE Forum mondhatni bejárta egész Kelet-Közép-Európát, így volt már Budapesten, Belgrádban, Szlovéniában, a németországi Greifswaldban, Zágrábban, Szófiában és Wroclawban is. A CEE Forum 2011 óta a Peter Lang gondozásában évkönyvet, Yearbookot ad ki, amely az előző évi konferencia legjobb előadásainak válogatását tartalmazza. E sorban a Constitutional Identities in Central and Eastern Europe a nyolcadik.
A kötet második része az elméleti keretek címszót kapta, míg a harmadik része esettanulmányokkal, egyes speciális kérdések vizsgálatával foglalkozik egy-egy régióbeli országgal összefüggésben. A tanulmányokat ugyanakkor, ahogy arra a szerkesztői előszó is felhívja a figyelmet (15–17. o.), más megfontolások szerint is lehetséges csoportosítani. Így az írások egy része a régió földrajzi és történelmi sajátosságaiból táplálkozó, egy sajátos posztszocialista jogi kultúra összetevőit elemzi különös tekintettel a jogtudatosságra és a civil kurázsira. Ez utóbbi logikán haladva, kifejezetten egymáshoz kapcsolódó szövegeknek tekinthetők a kötet első, elméleti vonatkozású részét lezáró, Mario Krešic által jegyzett írás, amely az alkotmányos identitásról szóló diskurzushoz egy szociológiai elemet, a jogtudatosság vizsgálatát adja hozzá, amelyen keresztül bírói attütűdöket és a jogrendszerben előidézhető változások lehetőségét vizsgálja, illetve az esettanulmányok köréből Flaminia Stârc-Meclejan által jegyzett, a romániai környezetvédelmi jogtudatosságra reflektáló szöveg, amely a verespataki eseményeket elemzi. A Verespatak mentén kialakult tüntetések, mint társadalmi reakció nyomán ide kapcsolható a Lucian Bojin – Alexandra Mercescu szerzőpáros írása a kötet végéről, amelyben a romániai korrupcióellenes tüntetésekkel összefüggésben vizsgálják a populizmus és a civil társadalom viszonyát. És ebbe a körbe látom kapcsolhatónak Stefan Andonović és Uroš Bajović tanulmányát, akik a szerbiai független alkotmányos szervek identitásformáló szerepével foglalkoznak.
A másik, a kötetet még markánsabban meghatározó téma az ún. illiberális fordulat, és az ennek megértését célzó írások. Az ebbe a körbe sorolható tanulmányok mindegyikében visszatérő elem az európai értékekhez, illetőleg az Európai Unióhoz fűződő viszony. Közülük, rögtön elsőként, az elméleti vonatkozások körében kap helyet egy Karel Hvížďala által Jiří Přibáňnal készített interjú, amely a közép-európai alkotmányosság demokratikus értékeit és identitáselemeit kutatja az 1989 utáni cseh alkotmányosság történetén és a cseh politika alakulásán keresztül. Erős túlzás lenne azt állítani, hogy az interjú minden áthallástól mentes lenne. Így például, kiderül belőle, hogy a cseh társadalom egyik kiemelt nehézsége a pluralizmus elfogadása volt, amelyből adódóan a politika fekete-fehér, azaz jó-rossz, illetve barát-ellenség viszonyrendszere könnyedén meggyökeresedhetett, a másik tradicionális összetevőjévé pedig az állandóan jelenlévő külső veszélyforrástól való félelem vált.
Szente Zoltán írása az alkotmányos identitás misztikus jellegét, múlthoz kötöttségét és politikai célokra történő felhasználhatóságát emeli ki. Szente Zoltán elemzi a fogalom lehetséges forrásait, a használatával járó kockázatokat, köztük azt is, hogy az alkotmányos demokrácia ellenfelei is remek fegyverként hasznosíthatják, minthogy nincs objektív standard a tartalma tekintetében. Írásában arra is utal, hogy az identitás fogalma a vesztfáliai szuverenitás egyféle elegáns megfogalmazása, amely a Martin Belov tanulmányában olvasható nemzetállami, illetve posztvesztfáliai vizsgálódás során is visszatér. Belov az identitásnak az univerzalizmus és partikularizmus közötti oszcillálását emeli ki, és úgy látja: dekonstruálni szükséges a vesztfáliai hagyományon nyugvó identitás fogalmát ahhoz, hogy az alkotmányos identitás betölthesse valódi, 21. századi funkcióját a tagállamok és a szupranacionális szint érintkezési pontjaként (86. o.).
E funkció betöltésének vizsgálatához remekül igazodik a következő tanulmány, Sorina Doroga esetjogi vizsgálata, aki az Európai Unió Bírósága és egyes alkotmánybíróságok közti dialógust vizsgálja. Utóbbi körben a német, az olasz, a francia, a lengyel, a cseh és a magyar testület kerül a kutató fókuszába. A szerző kiemeli az EUB alapvetően tartózkodó attitűdjét az alkotmányos identitás meghatározását illetően, és hosszasan elemzi a téma szempontjából kifejezetten jelentős Michaniki-ügyet.
Végül, ebbe a körbe sorolhatók Przemysław Tacik és Mirosław Michał Sadowski külön tanulmányai, akik az ún. illiberális fordulattal foglalkoznak, előbbi Lengyelország, utóbbi pedig általában véve Kelet-Közép-Európa vonatkozásában. Lengyelország vonatkozásában Tacik az alkotmányos identitást egyféle hegemón szerepért folytatott harcként mutatja be, amelyet jogi káosz és alkotmányos fragmentáció jellemez (157. o.). Sadowski pedig az illiberalizmus okait kutatja, és arra a következtetésre jut, hogy – egyéb okok mellett – a valódi elitcsere hiánya, a liberális demokráciába való átmenetre való felkészületlenség, a múlthoz való viszony, az intézmények gyengesége, illetve a polarizált politikai tér lehetnek a jelenség okai.
Alexandra Mercescu (szerk.): Constitutional Identities in Central and Eastern Europe, Berlin: Peter Lang 2020.
