Nathan Guy Finding Locke’s God: The Theological Basis of John Locke’s Political Thought című, nemrég publikált kötetében John Locke politikai filozófiája mögött húzódó teológiai kérdéseket vizsgálja egy, a teljes locke-i corpust átfogó, rendkívül elmélyült kutatás eredményeire támaszkodva.
A kötet első fejezetében a szerző számba veszi a korabeli és a modern szekuláris Locke-olvasatokat amellett érvelve, hogy a felvilágosult racionalizmus és a keresztény természetjogi hagyomány antitézisekként való szembeállítása elhibázott Locke esetében – s tehetjük hozzá, általában is. Egy rövid áttekintés után Guy jó érzékkel rámutat arra, hogy az unortodoxia és eretnekség korabeli vádjai egyrészt egyáltalán nem tekinthetők példanélkülinek a 17–18. században, másrészt alkalmatlanok a locke-i tézisek objektív értelmének rekonstruálására. Ezt követően a szerző, a főként Leo Strauss nevéhez köthető, szkepticista értelmezést igyekszik vitatni, amely felfogás alaptézise szerint Locke csak színleg igyekezett megfelelni a kor elvárásainak és csak ezért fektetett számottevő hangsúlyt arra, hogy téziseit hermeneutikai és természetjogi tételekkel is megtámogassa.
A második fejezetben Locke szekuláris érvelésmódja és az Isten létezésébe vetett rendíthetetlen (és számos helyen explicite is kijelentett) hite között feszülő látszólagos ellentétet igyekszik a szerző feloldani. E kérdéskör kapcsán Guy vitatja, a szakirodalom által jórészt a locke-i A Letter Concerning Toleration (A vallási türelemről) bizonyos – például az isteni jogalapú érvelésből jól ismert kegyelemre alapozott politikai uralom – tételeire épülő azon felfogást, amely szerint Locke politikai filozófiája valójában egy, a teológiai és hermeneutikai érveket nélkülöző, szekuláris érvelésre támaszkodna.
A harmadik fejezet kifejezetten a locke-i politikai filozófia teológiai alapkérdéseivel és különösen Locke saját meggyőződéseivel és intellektuális kapcsolataival foglalkozik amellett érvelve, hogy Locke saját felfogása leginkább egy liturgiai és teológiai szempontból mérsékelt és valamelyest szabadelvű anglikán irányzathoz, az eredetileg zömében cambridge-i teológusokból rekrutálódó úgynevezett latitudináriusokhoz, állt közel. A fejezet legnagyobb érdeme ugyanakkor az, hogy az életrajzi kutatások spektrumán túlterjeszkedve Locke intellektuális kapcsolatait is feltárja, bemutatva, hogy a locke-i politikai filozófia nagy mértékben támaszkodott a Robert Boyle-i teológiára, a Richard Hooker-i egyháztanra és az úgynevezett cambridge-i platonisták politikai teológiájára.
A kötet negyedik fejeztében a szerző az egyéni istenkép és az erkölcsi cselekvés közötti szükségszerű összefüggést vizsgálja. A fejezet tézisállítása szerint Locke istenképe a keresztény istenképpel rokonítható, amely teológiai kérdésekben leginkább a latitudinárius felfogáshoz áll közel. Guy amellett érvel, hogy Locke számára az erkölcsi cselekvés előfeltételezi Isten megismerhetőségét és a cselekvő Isten létezésére vonatkozó legalább valamiféle ismeretet; csak az képes ugyanis belátni cselekvésének erkölcsi természetét, aki rendelkezik egy igaz Isten-ideállal, amely alapján képes elfogadni teremtményi mivoltát és Isten mindenhatóságát. A szerző kiemeli továbbá, hogy a locke-i felfogásban Isten megismerésének ezen képessége és az erkölcsi cselekvés lehetősége alapozza meg a büntetés jogfilozófiáját is.
Az ötödik fejezetben Guy a Locke politikai filozófiájával foglalkozó kutatások talán legérdekesebb kérdéskörét, Locke természetjogról alkotott elképzeléseit tekinti át rendszerező és átfogó jelleggel. Ahogyan a bevezetésben is előrevetítette, a szerző elutasítja a Leo Strauss-i interpretációt és John Locke-ot egyértelműen a keresztény természetjogi hagyomány folytatójának tartja. Állításainak alátámasztásául Guy több helyen párhuzamot igyekszik felállítani a skolasztika fejedelme, Aquinói Szent Tamás, és Locke természetjog-felfogása között. Bár Szent Tamás legalább indirekt hatása vitathatatlan, úgy gondolom, a szerző a puszta hasonlóság kimutatásán túl nem igazolja kellőképpen állításait, illetve különös módon nem tesz kísérletet arra, hogy elhelyezze Locke-ot a mértékadó korabeli természetjogi irányzatok között. Talán pont erre a hiányosságra vezethető vissza az is, hogy a különböző locke-i szöveghelyek állításait szintetizálva egy végletekig leegyszerűsítő racionalisztikus természetjog-felfogáshoz jut a szerző, ami azonban figyelmen kívül hagyja a különböző locke-i művek voluntarisztikus és racionalisztikus felfogásai között feszülő nyilvánvaló ellentétet.
A Two Treatises of Government második értekezésében (Értekezés a polgári kormányzatról) Locke valóban a Guy által elemzett racionalisztikus természetjog-felfogást teszi magáévá, amely szerint – a kötetben elemzett módon – az isteni törvényeknek való engedelmeskedési kötelezettség Isten mindenhatóságából és teremtői minőségéből fakad, míg a politikai kormányzatnak való engedelmességet Locke tényleg az ismeretelméleti problémával, vagyis az isteni törvény megismerésével összefüggő bizonytalansággal köti össze. Nem szabad ugyanakkor arról sem megfeledkeznünk, hogy Locke korai művében az úgynevezett Essays on the Law of Nature-ben (Tanulmányok a természetjogról) egy egészen másfajta, a Szent Tamás-i racionalisztikus felfogással ellentétes, Thomas Hobbes felfogásához azonban meglehetősen közel álló, voluntarista természetjogot vizionál, amelyben sokkal nagyobb nyomatékot szán a megismerés problémájának is.
Összességében, úgy gondolom, Nathan Guy Locke-monográfiája minden hibája ellenére is hiánypótló hozzájárulás a modern Locke-kutatásokhoz, legfőbbképp azáltal, hogy egy monumentális kutatómunkát elvégezve a teljes locke-i corpus alapján igyekezett olyan kérdéseket megválaszolni, mint Locke-természetjog felfogásának helyes értelmezése, vagy Isten dominiumának politikai és teológiai jelentősége.
Nathan Guy: Finding Locke’s God – The Theological Basis of John Locke’s Political Thought. London – New York – Oxford – New Delhi – Sydney: Bloomsbury Academic, 2020.
