Milyen hatással vannak a politikai botrányok az Európai Unió intézményeibe vetett bizalomra? – teszi fel a kérdést Erika Elsas, Anna Brosius, Franziska Marquart és Claes Vreese, a West European Politics című folyóiratban megjelent tanulmányukban, amely a Selmayr-ügynek a polgárok körében jelentkező hatásait elemezte.
A politikai bizalommal foglalkozó szakirodalomban régóta elfogadott, hogy a politikai botrányok és korrupciós ügyek negatív hatással vannak az érintett politikusokról és általánosságban a demokráciáról alkotott képre. Mi több, a korrupció magasabb szintje akár a választási részvétel arányát is visszafoghatja a liberális demokráciákban. Arról mégis viszonylag keveset tudunk, hogy a mulasztások és vétségek hogyan befolyásolják azokba az intézményekbe vetett bizalmat, ahol az esetek történtek. Azok a tanulmányok pedig egyenesen ritkaság számba mennek, amelyek ezt az összefüggést az Európai Unió kapcsán vizsgálják.
Általánosságban a korrupció az a politikai szabálytalanság, amelynek romboló hatását leginkább érezni lehet a politikus vagy politikai intézmény megítélésén. Az eddigi kutatások ezt a kérdést a korrupcióérzékelés és a politikai bizalom közötti kapcsolat empirikus vizsgálatának útján próbálták feltárni. Ez a fajta megközelítés azonban nem tudja felfedni a probléma alapját képező kérdéseket, így például azt, hogy a polgárok hogyan, milyen csatornán keresztül szereztek tudomást a korrupciós ügyekről, és hogy mindez hogyan befolyásolja a politikai intézményekbe vetett bizalmukat.
Pontosan ezt a hiányosságot igyekszik ez a kutatás pótolni, hozzájárulva a politikai bizalomról szóló szakirodalom bővítéséhez. Elsők között fordul egy olyan modellhez, ahol csak egyetlen konkrét korrupciós eset hatásait térképezik fel, pontosabban megmutatva így az ok-okozati viszonyokat. Nem csak azt vizsgálja, hogy a negatív információ miként befolyásol, hogy a polgárok mennyire tudnak különbséget tenni a politikai szereplők, intézmények között, de azt is, hogy a szabálytalanság következményei milyen időtávon jelentkeznek, és hogy a politikai szofisztikáltság mennyiben befolyásolja a folyamatot.
A kérdés megvilágítására Martin Selmayr kinevezésének körülményeit vizsgálták a szerzők (Semayr az Európai Bizottság főtitkára volt 2018 és 2019 között), amely kinevezést a média átláthatatlannak és nepotistának nevezett. Az eset kapcsán merült fel a kérdés, hogy a politikai szabálytalanságok valóban lehetnek a bizalmatlanság forrásai EU szinten is? A háromhullámos panelvizsgálat Hollandiából származó adatokat dolgozott fel.
A Selmayr-ügy különleges lehetőséget adott a szerzőknek a botrányok bizalomra gyakorolt hatásának közvetlen feltárására. A kutatás eredményei nem csak azt mutatják meg, hogy az online médiafelületek a polgárok elsődleges tájékozódási pontjai politikai ügyekben, de azt is, hogy az itt szerzett tudás módosíthatja a bizalmi szintjüket az Uniós intézményekkel szemben. A szerzők ezt a hatást specifikusnak nevezték olyan szempontból, hogy közvetlenül arra az intézményre irányul, amely a szabálytalanságnak helyt adott, továbbá abból a szempontból is egyedi, hogy a politikai szofisztikáltság minden szintjén megfigyelhető és hosszú ideig fennmaradt. A tanulmány eredményei megerősítették azt a nézetet, amely szerint a média a polgárok tudásának növelésével az átláthatóság és a szabad információáramlás bástyája a „feltételezhetően nem-demokratikus” folyamatok közepette.
A kutatás megmutatta, hogy akár egyetlen, alaposan feltárt szabálytalanság elég ahhoz, hogy a politikai intézményekbe vetett bizalom megrendüljön. Ez rávilágít arra is, hogy a politikai botrányok nem csak a konkrétan érintett fél, de a mögötte álló, sokkal absztraktabb intézmény megítélését is csorbíthatják. A polgárok különbséget tudnak tenni az intézmények között, amikor következtetéseket vonnak le az esetekből: a vizsgált adatok alapján az Európai Bizottságba vetett bizalom rendült meg leginkább, azt követte az Európai Parlamenté, míg hatása a nemzeti parlamentekre egyáltalán nem volt érzékelhető. Az eredmény nem tér el jelentősen a kevésbé vagy jobban szofisztikált választópolgárok körében sem.
Érdekes az az eredmény is, amely a szabálytalanság hatásának időbeni kiterjedését mutatja. A polgárok a vizsgált három hónapos időszak letelte végén is töretlen bizalmatlansággal tekintettek a Bizottság munkájára. Ebből arra következtetnek a szerzők, hogy a bizalom megrendülésének nem csak oka a média-lefedettség, hanem mindezen túl annak következménye is. Miután az emberek tudást szereztek a Bizottság működésének folyamatáról, az abból levont következtetéseik alapján megváltoztatták a bizalmi szintjüket is. A politikai szabálytalanságok tehát valóban befolyásolják a benne résztvevő személyek és intézmények megítélését az Európai Unió szintjén. A Selmayr-ügy és az ahhoz hasonló különböző rendellenes viselkedések feltárásában és bemutatásában elengedhetetlen szerepe van a médiának, amely „watchdog” funkcióját betöltve informálja a polgárokat a kötelességszegési esetekről és politikai bűntettekről.
