Villamos energiára való átállással húzná ki az Európai Bizottság az Uniót a bajból
Bemutatta az Európai Bizottság Elektrifikációs (Villamosítási) Akciótervét, amely egyszerre kíván választ adni az Európai Uniót érő többes kihívásokra: az energiafüggőségre, a versenyképességi aggodalmakra, az ellátásbiztonsági kockázatokra, valamint a klímapolitikai célok teljesítésének nehézségeire.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a dokumentum bemutatásakor így fogalmazott: „A legjobb út Európa fosszilis energiafüggőségének csökkentéséhez az, ha gazdaságunkat tiszta, hazai forrásból előállított villamos energiával látjuk el. Azt javasoljuk, hogy tegyük Európát az első villamos meghajtású kontinenssé.”
Lássuk, mit jelent mindez a gyakorlatban! Európa az elmúlt években egyre több, egymást erősítő kihívással szembesült. A szakirodalomban ezt gyakran „polikrízisként” írják le: olyan helyzetként, amikor különböző válságok nem egymástól függetlenül, hanem egymás hatását felerősítve jelennek meg. Az Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja ebben a folyamatban markáns fordulópontot jelentett a versenyképességi nehézségekkel egyébként is küzdő Európa számára. Az orosz agresszió következtében az európai gazdaság energiaellátásának stratégiai mivolta napnál világosabbá vált… A kihívás a közösség számára ugyanakkor rendkívül összetett: Európa egyszerre függ külső nyersanyagforrásoktól és energiahordozó-importtól, miközben a dekarbonizációs céljainak teljesítése önmagában is jelentős beruházási igényt és költségnövekedést eredményezhet. Az alacsony kibocsátású technológiák – például a szén-dioxid-leválasztásra és tárolásra épülő megoldások – valamint az (érdemben egyébként helyeselhető) uniós előírások implementációja ugyanis rövid távon drágábbá teheti a termelést. Erre a feszültségre korábban rámutatott már a Draghi– és a Letta-jelentés is: a jeles közgazdászok egyik központi megállapítása éppen az, hogy a zöld átállás sikerességének kulcsa, hogy az ne gyengítse, hanem erősíteni tudja Európa versenyképességét.
A feladvány tehát adott: miként lehet egyszerre csökkenteni Európa stratégiai energiafüggőségét, megőrizni ipari versenyképességét, és közben teljesíteni a dekarbonizációs célokat – lehetőleg úgy, hogy ezek ne egymással párhuzamosan futó célok legyenek, hanem egymást elősegítsék? Erre a kérdésre kíván választ adni az Európai Bizottság új akcióterve.
A dokumentum kiindulópontja a 2026 februárjának végén kirobbant közel-keleti konfliktus, amely, az orosz–ukrán háborút követően, ismét jelentős bizonytalanságot okozott a fosszilis energiahordozók piacán. A Bizottság szerint ugyan az Európai Unió az ukrajnai háború kitörését követően fontos lépéseket tett energiaellátásának megerősítésére, a legújabb válság ismét megmutatta a rendszer sérülékenységét: a kőolaj ára pillanatok alatt a magasban volt. Ma az a helyzet, hogy az uniós energiafelhasználás több mint fele továbbra is importált fosszilis energiahordozókból származik. Az akcióterv – igen helyesen – ezt már nem egyszerű gazdasági problémaként, hanem szuverenitási kérdésként kezeli. A dokumentumban használt „matter of sovereignty” kifejezés önmagában is jelzésértékű, s arra utal, hogy a Bizottság az energiafüggőség csökkentését olyan stratégiai kérdésként értelmezi, amelyre csak egységes, európai válasz adható. A dokumentum által felvázolt akciók pontosan rímelnek is erre a közös fellépési szükségességi igényre.
A tagállamok ugyan az elmúlt időszakban több fiskális intézkedéssel próbálták mérsékelni a magas energiaárak fogyasztókra és vállalkozásokra gyakorolt hatásait, ezek azonban jelentős költségvetési terheket róttak rájuk, ismét csak rontva az európai versenyképesség helyzetét. A Bizottság szerint ezért tartós megoldást nem az árkompenzációk, hanem az energiarendszer szerkezeti átalakítása, mégpedig a villamosítás jelenthet.
A Bizottság álláspontja szerint Európa ellenálló képessége és biztonsága csak strukturális átalakítás révén erősíthető meg: mégpedig úgy, ha Európa energiaigénye mind nagyobb részét fedezi villamos energiával és távolodik a (bármilyen exportból származó) fosszilis energiahordozóktól. Kiemelendő, hogy az európai villamosenergia-termelés már ma is jelentős részben tiszta forrásokra épül: a megtermelt villamos energia mintegy 70 százaléka Európában előállított és alacsony szennyező-anyag kibocsátású. Ez azonban önmagában nem elegendő. A következő strukturális lépés a fogyasztás, vagyis a keresleti oldal elektrifikációja. Magyarán: ahol lehetséges, a fosszilis energiahordozókat villamos energiának kell felváltania.
A Bizottság számításai szerint a megfelelő ütemű elektrifikáció 2040-ig a földgázimport 70 százalékos, a kőolajimport pedig 40 százalékos csökkentését tehetné lehetővé. Ezzel párhuzamosan az átállás évente mintegy 260 milliárd euró megtakarítást eredményezhetne. A változás két fő területet érintene: a közlekedést és az ipart. A Bizottság célja, hogy a közlekedésben a lehető legnagyobb mértékben terjedjenek el az elektromos megoldások, legyen szó személygépkocsikról, tehergépjárművekről vagy akár kompokról. Hasonló átalakulást vár az ipari termelési folyamatokban is, ahol a fosszilis energiaforrások helyét fokozatosan villamosenergia-alapú technológiáknak kellene átvenniük.
A tervek szerint 2040-re az Európai Unió teljes energiafelhasználásának 46 százalékát fedezné villamos energiából. Azaz, közel minden második felhasznált energiaegység villamos energiából származna, nem pedig kőolajból vagy földgázból. Ha végiggondoljuk, mennyi minden működik körülöttünk fosszilis tüzelőanyaggal, könnyen beláthatjuk, milyen ambiciózus ez a célkitűzés. A megvalósítás érdekében a Bizottság első lépésként a célkitűzés részletes hatásvizsgálatát tervezi, amelyre 2026 negyedik negyedévében, az energiacsomag részeként kerülhet sor. A közlemény hangsúlyozza, hogy a jelenlegi uniós jogi keret – különösen a megújuló energiaforrásokról szóló RED, és az energiahatékonysági EED irányelvek, valamint a villamosenergia-piaci szabályozás (EMD) – már most is támogatja az elektrifikációt, s ezen irányelvek teljeskörű implementációjának a Bizottság mindenképpen érvényt fog szerezni. Ez egyben azt is jelenti, hogy a tagállamoknak az érintett szakpolitikai téren fokozott bizottsági ellenőrzésre, illetve ennek részeként akár kötelezettségszegési eljárásokra is számítaniuk kell.
Az elektrifikációs átállás előtt azonban több akadály is áll, amelyekről nyíltan kell beszélni – s ezt a közlemény meg is teszi. Első helyen szerepel a költségek kérdése. Az Eurostat adatai alapján a villamos energia jelenleg átlagosan háromszor drágább a földgáznál, így az átállás, segítségnyújtás nélkül, komoly versenyhátrányt jelenthet az európai vállalkozások számára. További problémát jelent a szükséges infrastruktúra kiépítése, az elektromos hálózatok kapacitásának korlátozottsága, az összeköttetések hiányosságai, az innováció lassabb üteme, valamint az európai ellátási láncok elégtelen fejlettsége.
A Bizottság ezen akadályok leküzdéséhez részletes válaszokat igyekszik adni. A villamos energia árának mérséklését szolgálná a rendszerhasználati díjak átalakítása, az energiatárolási kapacitások fejlesztése, valamint az adózási szabályok felülvizsgálata. A Bizottság szerint nem tartható fenn az a helyzet, hogy a villamos energiát magasabb adóterhek sújtsák, mint a fosszilis energiahordozókat, miközben éppen annak használatát kívánják ösztönözni, s ennek megfelelően, bár az adópolitikai tagállami hatáskör, de a villamos energiát terhelő adók csökkentését szorgalmazza. Emellett a Bizottság még idén javaslatot kíván tenni a fosszilis tüzelőanyagok támogatásának fokozatos kivezetésére, valamint az Európában előállított tiszta villamos energia arányának növelésére. Külön figyelmet érdemel, hogy a dokumentum a „tiszta energia” fogalmát nem kizárólag a megújulókra korlátozza. A Bizottság ebben a körben hangsúlyosan említi a nukleáris energiát is, és támogatja az új atomerőművek gyorsabb létesítését, valamint a meglévő erőművek üzemidejének meghosszabbítását. A megközelítés jól mutatja az európai energiapolitika egyik fontos változását: miközben néhány éve még elsősorban a megújuló energiaforrások dominálták az európai közbeszédet, most egyre inkább az ellátásbiztonság és a versenyképesség (ha tetszik, a szuverenitás) szempontjai határozzák meg a gondolkodást. Jól kitapintható a szakpolitika horizontális politikává, sőt biztonságpolitikává válása. Másképpen fogalmazva: ma sajnos már nincs meg az az európai ellátásbiztonsági mozgástér, hogy a nagy teljesítmény leadására képes nukleáris energia mellőzhető legyen, s csak megújulókkal kísérletezzünk. A Bizottság emellett kiemelt szerepet szán a geotermikus energiának is, amelynek előmozdítása érdekében 2027 első negyedévében egy Geothermal Stakeholder Partnership létrehozását tervezi.
Az átállás beruházási költségeinek mérséklése érdekében a Bizottság több konkrét intézkedést is javasol. Ezek között szerepel a kedvezményes HÉA-kulcsok alkalmazása bizonyos technológiák esetében, így például a napelemek, a hőszivattyúk vagy a lakossági energiatárolók vonatkozásában. Emellett felülvizsgálná az európai kibocsátáskereskedelmi rendszert (ETS) is, amellyel azt szeretné elérni, hogy a tagállami ETS-bevételek nagyobb arányban szolgálják az ipari dekarbonizáció céljait. A közlekedési szektorban a Tiszta Jármű Irányelv (Clean Vehicles Directive) módosítása is napirenden van, egyik célként a nulla kibocsátású járművek közbeszerzésének további ösztönzésével. Hangsúlyos további elem a fűtési és hűtési rendszerek átalakítása is. A Bizottság itt egy átfogó európai szintű akciótervvel számol, amelynek egyik központi célja a hőszivattyúk szélesebb körű elterjesztése lesz.
Az elektrifikáció azonban nem valósulhat meg megfelelő infrastruktúra nélkül. Ezen a területen a Bizottság elsősorban az alternatív üzemanyag-infrastruktúráról szóló AFIR-rendelet felülvizsgálatával kíván előrelépni. A módosítás célja lesz, hogy az elektromos járművekhez szükséges töltőhálózat gyorsabban és egységesebb módon épüljön ki Európában. A dokumentum külön kitér az innováció támogatására is, és ismételten megerősítette elkötelezettségét a kis moduláris reaktorok (SMR-ek) fejlesztése mellett, valamint jelezte a hidrogénstratégia megújításának szándékát is. Mindez azt mutatja, hogy az európai energiapolitika egyre inkább a technológiasemlegesség irányba mozdul el: a cél nem egyetlen energiaforrás kizárólagos támogatása lesz, hanem az ellátásbiztonságot és versenyképességet egyaránt szolgáló energiamix kialakítása.
Végül, a program egyik legfontosabb, ugyanakkor első pillantásra talán kevésbé látványos eleme a megfelelően képzett, kellő mennyiségben rendelkezésre álló az emberi erőforrás. A Bizottság szerint a célok elérésének egyik legnagyobb akadálya lehet a megfelelően képzett szakemberek hiánya. A becslések alapján 2030-ig a megújulóenergia-berendezések telepítéséhez és karbantartásához további 130–145 ezer szakképzett munkavállalóra lesz szükség Európában, valamint mintegy félmillió szakember kellene ahhoz, hogy a hőszivattyús rendszerek telepítése is megfelelő ütemben haladjon.
Összességében nyilvánvaló, hogy az Akcióterv jóval több, mint egy energetikai program. A Bizottság vonalvezetéséből jól kirajzolódik, hogy a dokumentum egyszerre iparpolitikai, versenyképességi, klímavédelmi és geopolitikai stratégia. A számtalan irányú szakpolitikai-technikai beavatkozási irány mellett (illetve azok felett) talán ez a közlemény legfontosabb újdonsága. Az, hogy Európát villamosítani kell régi gondolat. Azt viszont érzékelhető, hogy ezt a gondolatot ma már nem elsősorban klímavédelmi, hanem sokkal inkább szuverenitási és versenyképességi aggodalmak indokolják. Ez egyszersmind azt is jelenti, hogy az európai energiapolitika előttünk álló napjaiban a zöld átállás immár nem önmagában vett cél, hanem az európai gazdasági önállóság és stratégiai mozgástér megőrzésének (az európai szuverenitásnak) eszköze. Az eszközöknél pedig az alkalmasság kérdésének vizsgálata elengedhetetlen: képes-e ez a reformált, az elektrifikációt megoldásként kínáló gondolkodás arra, hogy a versenyképességet biztosítsa? Megítélésem szerint ennek – a műszaki szükségszerűségeken túli – feltétele, hogy a villamos energia ára és kellő mennyiségben és biztonságosan való rendelkezésre állása lehetővé tegye az ipar számára az átállást. Ekkor Münchhausen báróként talán ki tudjuk magunkat húzni a természeti adottságaink csávájából, saját hajunknál fogva. Ellenkező esetben azonban fennáll annak a veszélye, hogy Európa ugyan csökkenti fosszilisenergia-függőségét, de közben olyan energiaköltség-szintet alakít ki, amely tovább gyengíti ipari pozícióit. A küzdelem tehát kétesélyes, s a siker valódi európai összefogást, s tisztességes együttműködést kíván, minden szinten.
Nyitókép forrása: Boarding2Now / depositphotos.com
