A G7 jelenleg kettős kihívás előtt áll: egyrészt reagálnia kell a multipolaritás politikai diskurzusára, amely gyakran a nyugati dominancia kritikájaként jelenik meg, másrészt kézzelfogható válaszokat kell adnia azokra a legitim igényekre, amelyek a globális hatalmi struktúrák igazságosabbá tételére irányulnak. Ennek hiányában a G7 könnyen egy szűk, védekező koalíció képét erősítheti, míg e kérdések konstruktív kezelése lehetőséget teremthet arra, hogy a szabályalapú rend elemei egy sokszereplős, versengő világrendben is fennmaradjanak.
Ugyan az elmúlt években sok kritika érte, de a G7-ek csoportja egy olyan kormányközi politikai és gazdaság fórum, amely 1975-ben G6 néven jött létre, hogy megoldást találjon az olajválságra és az akkori recesszióra, és azóta is a globális hatalmak legfontosabb csúcstalálkozója mint a szabályokon alapuló nemzetközi rend informális stratégiai irányítója. Kanada 1976-ban, Oroszország pedig 1998-ban csatlakozott a csoporthoz. Miután Oroszország 2014-ben annektálta a Krím-félszigetet, felfüggesztették Oroszország tagságát. A hét ország, Kanada, Franciaország, Németország, Olaszország, Japán, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok, évente ülésezik, hogy összehangolja a globális gazdaságpolitikát és megvitassa a napirenden lévő legfontosabb, országhatárokon átnyúló kérdéseket. Az Európai Unió 1981 óta „nem név szerint felsorolt” tagként teljes jogú résztvevője a G7-nek. Az EU-t ezeken az üléseken az Európai Tanács elnöke és az Európai Bizottság elnöke képviselik. A tagságra bár hivatalos kritériumok nincsenek, a résztvevő tagországok a világ legfejlettebb, gazdag demokráciái közé sorolandók és az említett Oroszország kizárásán kívül a csoport összetétele nem változott az elmúlt öt évtizedben. A 7 tag össznépessége csupán körülbelül 780 millió fő, ami a világ népességének 10%-a; viszont a tagok a világ nominális nettó vagyonának mintegy 50%-át, 2024-es adatok szerint pedig a világ GDP-jének körülbelül 30%-át adják.
Az 52. G7-es csúcstalálkozó, amit 2026. június 15–17. között rendeztek meg Franciaország Évian-les-Bains városában azért is volt fontos, mert a csoport egyszerre mutatta meg a kritikusoknak, hogy még képes egységesen fellépni, azonban akadnak akadnak korlátok, amelyek gyengíthetik a csoportot. A világ máig egyik legbefolyásosabb agytrösztje, a New York-i Külkapcsolatok Tanácsa (Council on Foreign Relations) értékelése szerint Irán és Ukrajna ügyében létrejött ugyan a transzatlanti egység, de ez törékeny, ami újra csak azt indokolja, hogy Európa stratégiai önállóságát (stratégiai autonómia) erősítse arra az esetre, ha az amerikai egyetértés nem marad fenn.
A lezajlott találkozót értékelve az alapkérdés azonban nem is az, hogy rövid távon megmarad-e a konszenzus, vagy az csak egy szerencsés pillanat volt, a folyamatosan ingadozó amerikai vélemény tekintetében. Sokkal inkább az, hogy a G7 meghatározó tud maradni egy olyan változó világrendben, amelyben a gazdasági súlya relatíve folyamatosan – bár nem drasztikusan csökken – és az újonnan körvonalazódó világban mind a globális kormányzás, mind az intézmények és a jog erodálóik, és amely rend fenntartásához a G7 már nem is feltétlenül rendelkezik széleskörű legitimációval.
A hidegháború után, az 1990-es években a G7 még a világ GDP-jének közel 70%-át adta, a globális pénzügyi rendszer központjai mind a G7 országokban voltak, a technológiai innovációk döntő többsége innen érkezett, ráadásul a katonai erő döntő része a NATO-tag G7 államoknál koncentrálódott. Ezekkel a képességekkel a csoport jelentős szerepet tölthetett be a világ globális gazdasági szabályainak alakításában és a világrend informális irányításában.
Azonban Kína és India felemelkedésével, valamint a Globális Dél önállósodásával a G7 is relatíve veszített a világrendben betöltött súlyából. Nem véletlen tehát, hogy idén 2026-ban India is (Brazília, Dél-Korea és Ukrajna mellett) meghívást kapott a csúcstalálkozóra. A meghívás egyben stratégiai jelentőségű is, hiszen India, mint a világ legnépesebb országa, jelentős gazdasági hatalma és mint a Globális Délen meghatározó szerepet betöltő ország, szerepe meghatározó lesz a globális kormányzás tekintetében is.
A G7 átalakulása, valamint a világrendben betöltött szerepe megfigyelhető továbbá a csoportban, valamint a csúcstalálkozókon megjelenő kiemelt témák változásában is. Míg korábban az egyenlőtlenségek enyhítése mellett a monetáris politika kapott nagyobb hangsúlyt, mára az ellátási láncok biztonsága, a mesterséges intelligencia szabályozása, valamint a nemzetközi konfliktusok kezelése állnak. Egyfajta gazdasági koordinációs fórumból politikai koordinációs fórummá alakult tehát a csoport. A fókuszváltás arra engedhet következtetni, hogy visszatértek a klasszikus hatalmi politika kérdései, mint fő napirendi pont alakítói, amivel párhuzamosan a gazdasági és technológiai kérdések is egyre inkább a geopolitikai versengés eszközeivé váltak.
Bár az idei, 2026-os évben is, a vezetők nem kevesebb, mint kilenc nyilatkozatot fogadtak el, előfordult, hogy Donald Trump amerikai elnök inkább politikai színpadként tekintett a csúcstalálkozóra, mintsem érdemi diplomácia fórumaként. Ez természetesen kérdéseket vetett fel a csoport súlya tekintetében is, hiszen mennyire lehet egy olyan csoportra befolyásoló tényezőként tekinteni a világrendben, amelyben az egyik legbefolyásosabb tag nem veszi azt komolyan, lásd a közösségi médiában kibontakozott éles és személyeskedő szóváltás Donald Trump és Georgia Meloni olasz miniszterelnök között.
Ebben a kontextusban különösen fontossá válik a multipolaritás fogalma, amelyet már nem lehet pusztán elméleti kategóriaként kezelni. A különböző államok – legyen szó a Nyugatról, Kínáról vagy a Globális Dél szereplőiről – eltérő tartalommal töltik meg ezt a fogalmat, és ezen értelmezések közvetlenül befolyásolják a nemzetközi együttműködés lehetőségeit és korlátait. A G7 számára ez kettős kihívást jelent: egyrészt reagálnia kell a multipolaritás politikai diskurzusára, amely gyakran a nyugati dominancia kritikájaként jelenik meg, másrészt kézzelfogható válaszokat kell adnia azokra a legitim igényekre, amelyek a globális hatalmi struktúrák igazságosabbá tételére irányulnak. Ennek hiányában a G7 könnyen egy szűk, védekező koalíció képét erősítheti, míg e kérdések konstruktív kezelése lehetőséget teremthet arra, hogy a szabályalapú rend elemei egy sokszereplős, versengő világrendben is fennmaradjanak.
A G7-nek tehát lehetősége van arra, hogy jelentős szerepet töltsön be a világrend átalakulásának irányításában. A G7 tagjai egyértelművé tették, hogy érdekeltek a technológiai fejlődés, a közegészségügy, a globális konfliktusok és a csoport hagyományos mandátumán túlmutató egyéb kérdések kezelésében is. Mivel a mai nemzetközi együttműködéseket negatívan befolyásolják a geopolitikai rivalizálások, a most minden eddiginél nagyobb szükségünk van összehangolt fellépésre.
Ahhoz azonban, hogy a G7 valóban olyan csoporttá tudjon válni, amely képes fenntartani a szabályokon alapuló rendet, tagjainak meg kell erősíteniük a csoport legitimitását a világ szemében. Ha ez az átalakulás sikerrel tud teljesülni, a G7 továbbra is vezető szerepet tölthetne be – és ez akár olyan átfogó projekt is lehetne, amely Trump számára is vonzó lenne.
Nyitókép forrása: European Union
