Az olasz választási rendszer módosításának javaslatával a kormányzati stabilitás elősegítése a cél.
A választási rendszer módosítására tettek javaslatot február végén az olasz kormánypártok. Az Olaszország Fivéreit, a Ligát és a Forza Italiát magában foglaló koalíció a „Stabilicum”-nak nevezett törvényjavaslatukkal a kormányzati stabilitást kívánják biztosítani a jövőben. A jelenleg hatályos jogszabály, az úgynevezett „Rosatellum”, mely alapján 2017-től bonyolítják le a választásokat, vegyes rendszerre épül. Az egyéni választókerületekben relatív többséggel megválasztott képviselők a törvényhozás valamivel több, mint egyharmadát – harminchét százalékát – teszik ki, a fennmaradó helyeket többmandátumos választókerületekben, arányosan, pártlistákra leadott szavazatok útján osztják szét.
A kormánypártok ezen változtatnának most. Tisztán arányos rendszert vezetnének be, amelyben mindössze zárt pártlistákra lehetne szavazni. A három százalékos bejutási küszöböt változatlanul hagynák, és amíg a népességi adatok engedik, megmaradnának a választókerületek is. Új elemet jelentene ugyanakkor a választási rendszer két fordulóssá tétele. Ennek értelmében, ha egyetlen párt sem ér el országosan negyven százalékot, ugyanakkor legalább két szervezet harmincöt százalék felett teljesít, akkor a két legerősebb politikai erő között egy második fordulóban döntenek a polgárok. Akár a második forduló alapján győztes párt, akár a negyven százalék feletti támogatottságot elsőre elérni tudó szervezet a győzelme mellé úgynevezett többségi bónuszt kap – ez szintén újdonság a mostani rendszerhez képest –, ami a négyszáz fős Képviselőházban legfeljebb hetven plusz mandátumot, a kétszáz fős Szenátusban pedig harmincötöt jelenthet, azzal a kitétellel, hogy egy párt – vagy koalíció – összmandátumának száma nem haladhatja meg ezzel a 230-at, illetve a 115-öt. Értelemszerűen, ha valaki a szavazásnak köszönhetően e számoknál több helyet szerez az alsóházban és / vagy a felsőházban, akkor nem jár számára a többségi bónusz. Az eljárás hozzásegíti a győztes pártot az abszolút többség eléréséhez, amely a könnyebb, gyorsabb kormányalakítást teszi lehetővé. Amennyiben viszont egyetlen politikai erő sem éri a harmincöt százalékot, úgy a mandátumokat tisztán arányosan osztják el a pártok között, második fordulóra, illetve többségi bónusz odaítélésére nem kerül sor. A bónusz intézményével a kormányzó pártok egy 2015-ben elfogadott választási eljárás szabályaihoz nyúlnak vissza, amely alkalmazására a gyakorlatban azonban végül nem került sor.
A kormányzati stabilitás megteremtése iránti törekvés nem tekinthető magyarázhatatlannak, hiszen Olaszországnak gyakran kellett szembenéznie kormányválsággal, előrehozott választás kényszerével az elmúlt esztendőkben. Az elmúlt huszonhat évet tekintve, a hat parlamenti választásból hármat kellett idő előtt megrendezni, a végrehajtó hatalmat illetően pedig tizenhárom különböző kormánya volt a mediterrán államnak ezen időszakban. A belpolitikai instabilitás pedig a külpolitikában is érezteti hatását, Olaszország méretéhez képest kevésbé hangsúlyos szereplője tudott lenni például az európai belpolitikának. Ez Giorgia Meloni miniszterelnöksége alatt látszik változni, akinek kormánya a mai napon a harmadik leghosszabb ideje hivatalban lévő olasz kormány a második világháború óta, ha pedig kitölti a ciklusát, akkor Meloni lesz az első, aki erre képes volt az elmúlt nyolcvan esztendő alatt.
A választási rendszer módosításának javasolt iránya valóban elősegítheti azt, hogy a Meloni-kormány példája ne maradjon később egyedülálló az olasz történelemben. A hatályban lévő Rosatellum, bár arányosabb képviseletet tesz lehetővé, ez okból fragmentáltabb törvényhozást és koalíciós kényszert eredményez, amely óhatatlanul is instabilabbá teszi a mindenkori végrehajtó hatalmat. A Stabilicum többségi bónusza révén ezzel szemben akár egy párt is könnyen alakíthat kormányt, továbbá ugyanez az intézmény centralizáló hatású lehet a pártrendszerre, hiszen a negyven százalék elérése és a plusz mandátumok megszerzése a nagyobb választási koalíciók kialakulását ösztönzi, a kisebb pártoknak nem érné meg önállóan indulni. Mindazonáltal koalíciós kormányzás esetén az új választási rendszerrel is meg van a lehetősége egy belpolitikai válságnak, mindössze a struktúrából fakadóan kevésbé lesz valószínű.
A kormánypártok célja, hogy a választási reform idei elfogadását követően, a 2027-ben esedékes törvényhozási választásokat már az új szabályok mentén bonyolítsák le.
Nyitókép forrása: Alexis84 / depositphotos.com
