Az év eleje óta ismét nagyot fordult a világ. A tisztségét pontosan egy év óta betöltő Trump elnök fennen hirdetett (és Venezuela esetében részben meg is valósított) ambíciói egy új világrend kontúrjait látszanak megelőlegezni. Mostanra már nem csupán az euroatlanti szövetség, az ez alatt értendő amerikai katonai háttér látszik megkérdőjeleződni, hanem egy barátból egyre inkább ellenséggé átalakuló Amerika fenyegető képe rajzolódik ki a szemünk előtt. Hogyan reagál az egyre nyíltabban hirdetett amerikai ambíciókra Európa? Az alábbiakban erre keressük a választ.
A védelmen alapuló európai autonómiát hangsúlyozó ciprusi uniós elnökség
A rezilienciát és az önálló cselekvőképességet előtérbe helyező ciprusi elnökségi program öt átfogó prioritásra épül, melyek közül az első helyen szerepel a védelmi felkészültség által biztosított uniós autonómia. A soros ciprusi EU-elnökség mottójával egy autonóm, világra nyitott Európát hirdet meg: „Egy autonómabb és biztonságosabb Európa. Polgáraink védelme és érdekeink védelme érdekében meg kell erősítenünk azon képességünket, hogy szükség esetén önállóan is felléphessünk – anélkül, hogy félnénk a függőségek csökkentésétől, és azzal a bizalommal és képességgel, hogy Európa meg tudja védeni magát.” Ugyan a ciprusi program még csupán az Ukrajna elleni orosz agresszió geopolitikai következményeit veszi alapul (az intenzívebb többirányú hibrid támadások, az EU légterének közelmúltbeli megsértései), a védelmi felkészültség megerősítésének ambícióját a Grönlanddal kapcsolatos amerikai tervek csak még inkább előtérbe helyezik.
Amerikai kontra európai érdekek – két különböző világnézet ütközése
Grönland stratégiai pozíciója nem csupán az USA és Európa szempontjából tölt be elsőrendű szerepet, hanem Oroszország és Kína számára is. Az általános felmelegedés következtében megnyíló kereskedelmi útvonal 40%-kal csökkentené az Ázsiát Európától elválasztó távolságot. Azonban nem csupán a kereskedelmi útvonalak lerövidülése, a kritikus nyersanyagok és egyéb felmérhetetlen értékű erőforrások motiválják a Fehér ház agresszív stratégiáját. Donald Trump célja, hogy „történelmet írjon” egy újabb terület, egy „51. amerikai állam” megszerzésével.
Az amerikai elnök érvelése szerint a kínai és orosz ambíciók megfékezésének szempontjából Grönland a globális biztonság nélkülözhetetlen sarokköve. Ennek az álláspontnak a megerősítése érdekében Donald Trump közvetlenül a dán államot támadja, kijelentve, hogy „Dánia nem tudja megvédeni ezt a területet Oroszországgal vagy Kínával szemben”. Ezt a kihívást az európai vezetők közvetlen támadásként értékelték, mondván, hogy az amerikai elnök ezzel megkérdőjelezte egy szövetséges állam azon képességét, hogy szuverenitását gyakorolja egy stratégiai sarkvidéki terület felett. Ezt a kijelentést intő jelnek tekintették, mivel aláásta magát a megosztott szuverenitás eszméjét a nyugati blokkon belül. Donald Trump még tovább megy, amikor megkérdőjelezi a dán jelenlét történelmi legitimitását. Azt írja: „Miért van egyáltalán »tulajdonjoguk«? Nincs erről írásos dokumentum.” Azzal a feltételezéssel, hogy amerikai hajók is partra szálltak a szigeten „több száz évvel ezelőtt”, egy olyan történelmi ekvivalenciát hoz létre, amely szándékosan elhomályosítja a jelenlegi jogi alapokat. Ez a megközelítésbeli váltás rendkívül jelentős. Azt sugallja, hogy a nemzetközi jog szabályai relativizálhatók a felülvizsgált stratégiai és történelmi érvek nevében.
Grönland történelmi perspektívában
„A világ vezető katonai hatalma meg akarja szerezni az irányítást egy európai terület felett” – olvashatjuk számos európai hírportálon. A helyzet azonban ennél árnyaltabb. A jelenlegi konfliktus megértéséhez érdemes tehát egy kicsit részletesebben megvizsgálni Grönland történelmét a közelmúltban. A világ legnagyobb szigete nem először találkozik gyarmatosító ambíciókkal. A XVIII. században kezdődő dán gyarmatosítás egészen a közelmúltig rettenetes emlékeket hagyott a ma alig 57 000 főt számláló szigeten (mint például az inuit nők erőszakos sterilizációja egészen az 1970-es évekig). A II. világháborúban a hitleri Németország által elfoglalt Dánia fennhatósága alá tartozó Grönlandot 1941-ben amerikai csapatok szállják meg azzal a céllal, hogy megakadályozzák a sziget erőforrásainak a náci rezsim általi kiaknázását. A dán fennhatóság ugyan fennmarad, de az USA a mai napig létező katonai támaszpontokat hozhat létre. Egy 1953-as népszavazás eredményeképpen Grönland gyarmati státuszból dán területté avanzsál, melyet ugyanolyan jogok illetnek, mint Dániát. 1979-ben azonban a sziget kihirdeti autonómiáját. 2009-től aztán a Grönland önálló adminisztrációként működik.
Szintén fontos hangsúlyoznunk, hogy Grönland nem az Európai Unió része. 1973-ban ugyan, Dániával egyidőben, csatlakozik az unióhoz, de 1985-ben, szintén egy népszavazás eredményeként, kilép az unióból, egy halászati jogokat érintő nézeteltérés következményeképpen. Tengerentúli területként azonban azóta is élvezheti az EU által biztosított szabad mozgás lehetőségét, és részt vehet az unió belső piacában. Grönland tehát részben az unió része. A jelenleg is zajló MFF (hosszú távú költségvetés) időszaka (2021–2027) alatt eddig 225 millió eurós támogatásban volt része, és még többre számíthat az elkövetkező évben. Az unió igyekszik „visszacsábítani” a szigetet a keretei közé. A múlt év októberében a grönlandi miniszterelnököt, Jens Frederik Nielsent az Európai parlamentben fogadó tapsvihar is ezt az ambíciót fejezte ki.
Egységes európai fellépés lehetősége
Január 19-én számos francia, német, vagy akár olasz újság, illetve hírportál arról számolt be, hogy Grönland esetében és Donald Trump fenyegetéseivel szemben Európa egységes és határozott választ mutat. Több elemző is osztja azt a véleményt, hogy ritkán reagáltak az európaiak ilyen gyorsan – és ilyen határozottan – egy Washingtonból érkező fenyegetésre. Egy európai haderő bevetése látszik konkretizálódni, melynek elsődleges célja annak a hangsúlyozása, hogy az USA nem az egyedüli katonai hatalom, amely jelen van a szigeten. Január közepén európai hadi egység vonult fel Grönlandon: francia, német, norvég és svéd katonák jelentek meg a szigeten a dán pozíció megerősítésének érdekében. Jogosan tehetjük fel magunknak azonban a kérdést, hogy vajon ez az országonként 10–10 katonát felvonultató, alig 3 napig tartó „hadi misszió” mennyiben járult hozzá az európai pozíciók megerősítéséhez?
Az európai stratégia mindezidáig arra látszott épülni, hogy az Egyesült Államokat a saját ellentmondásai elé állítsák. Az európai érvrendszer középpontjában eddig az állt, hogy mivel Grönland és az USA egyaránt NATO-tagok, a transzatlanti egyezmény értelmében nem támadhatják meg egymást. Illetve ennek az alapelvnek a megsértése de facto a NATO végét jelentené. Az ily módon eszkalálódó helyzetben január 18-án az EU 27 tagállamának nagykövetei gyűltek össze Brüsszelben, ami a gyors koordináció iránti igény jele a szövetségesek között példátlannak ítélt eszkaláció közepette.
A francia elnök ismét Európa élharcosaként igyekszik fellépni
A francia belpolitikai vergődés újabb kritikus fázisához érkezett: a költségvetési megegyezés kilátástalansága a Sébastien Lecornu által vezetett kormányt ismét a lemondás felé sodorja. A másfél éve, a 2024 júliusi előrehozott választások óta kompromisszumképtelen Nemzetgyűlés felett ismét ott lebeg a feloszlatás árnyéka. Ebben a feszült belpolitikai hangulatban Macron elnök, mint azt már több ízben is láthattuk, ismételten a külpolitika felé fordul, ezzel kívánva megerősíteni a franciák túlnyomó többsége számára már nem létező hitelét (egy, a napokban megjelent felmérés szerint ugyanis a köztársasági elnök 79%-os elégedetlenséget mutató népszerűtlensége ismét rekordot döntött). És mint azt már az elmúlt években is láthattuk, megint az egész EU nevében szólal fel, magának tulajdonítva ezzel a vezető szerepet. Az Unió egyetlen atomfegyverrel rendelkező hatalmának elnökeként fellépő Macron a belpolitikai kudarcsorozatból elmenekülve ismét külpolitikai téren igyekszik kompenzálni.
Növekvő feszültség, határozott európai reakció
Donald Trump válasza nem váratott magára: múlt szombaton 25%-os vámot helyezett kilátásba nyolc európai országgal szemben, amelyek addig maradnak érvényesek, amíg az Egyesült Államok nem veheti birtokba Grönlandot „teljesen egészében”.
Emmanuel Macron „elfogadhatatlannak” minősítette ezeket a fenyegetéseket, és „egységes és összehangolt” választ ígért az európaiak részéről, amennyiben azok megvalósulnak. „A vámfenyegetéseknek nincs helye ebben az összefüggésben. Biztosítani fogjuk, hogy tiszteletben tartsák Európa szuverenitását” – írta az X platformon, hozzátéve, hogy „semmilyen megfélemlítés vagy fenyegetés nem fog minket befolyásolni, sem Ukrajnában, sem Grönlandon, sem a világ bármely más részén”. A francia elnökhöz közel álló források tegnap este jelezték, hogy Macron a tervek szerint „mihamarabb” beszélni fog európai kollégáival, különösen azokkal, akiket közvetlenül céloznak meg az amerikai intézkedések. Az Európai Unió, ahogy Párizsban is megerősítették, „erős eszközökkel rendelkezik, hogy reagáljon ezekre a gyakorlatokra és megvédje vállalkozásait”.
Brüsszelben a reakció ugyanilyen határozott volt. António Costa, az Európai Tanács elnöke és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatukban óva intett a „veszélyes spiráltól”, hangsúlyozva, hogy a vámok „gyengítenék a transzatlanti kapcsolatokat”. „Európa egységes, összehangolt és eltökélt marad szuverenitásának védelmében” – erősítették meg. Trump fenyegetéseire válaszul csütörtök estére rendkívüli csúcstalálkozót terveznek az európai vezetők számára. Az európai vezetők látszólag egységesek voltak vasárnap Donald Trump vámokkal való fenyegetődzéseivel szemben. Az államfők azonban nem mind egyforma hangnemben reagáltak: míg Emmanuel Macron továbbra is a határozott fellépés híve, ha kell, katonák további bevetésével is, a brit Keir Starmer párbeszédre szólít fel, a német kancellár, Friedrich Merz pedig el akarja kerülni a további eszkalációt. Az első látásra egységesnek tűnő európai fellépés tehát szintén árnyaltabb képet mutat. Mindez egyre egyértelműbbé teszi, hogy voltaképpen a világpolitika egy olyan fázisba lépett, amelyet a globális vezető szerepért vívott küzdelem jellemez. És ebben a küzdelemben Európának fel kell ébrednie. Itt pedig – anakronisztikus történelmi párhuzamok felidézése nélkül is – elmondhatjuk, hogy a történelem bizony most is ismételni látszik önmagát.
Nyitókép forrása: Steve_Allen / depositphotos.com
