A ciprusi elnökség prioritásai az autonómia köré szerveződnek
Az Európai Unió elnökségét januárban átvevő Ciprus autonóm, a világra nyitott Európát vízionál; programját ennek megfelelően kívánja alakítani. Elsődleges célkitűzésük az EU autonómiájának, biztonságának, versenyképességének és globális szerepének erősítése a geopolitikai zűrzavar és kiszámíthatatlanság idején. A ciprusi elnökség az EU autonómiáját nem definiálja, ugyanakkor számos területen szeretné elérni, így a biztonság és védelem, az energia és kereskedelem, a versenyképesség, a zöld átmenet, a digitális innováció, de még a társadalmi kohézió terén is.
A szigetország prioritásait öt nagy téma köré szervezte. Elsőként a Biztonság, védelmi készültség és készenlét területét emelik ki. Ennekmegfelelően a kulcsfontosságú védelmi kezdeményezéseket és a közös érdekű kiemelt projekteket prioritásként kezelik, mint például a Fehér könyv az európai védelemről – Készenlét 2030 és az azt kísérő, Védelmi készültségi ütemterv 2030. Ciprus az EU tengeri védelmi stratégiájának végrehajtását is napirendre tűzte, elsősorban saját nemzeti érdekeit képviselve. Ehhez kapcsolódóan az EU vízügyi rezilienciájára vonatkozó stratégia is prioritásként szerepel majd. Ugyancsak e fejezet alatt tervezik a migrációs és menekültügyi paktum teljes körű végrehajtását szorgalmazni.
A ciprusi elnökség által kitűzött prioritások második pillére a magyar elnökség által is felkarolt versenyképesség köré szerveződik. A friss elnökség az egységes piac megerősítésével és kiterjesztésével kívánja erősíteni a versenyképességet. Ezt a tőkepiacok elmélyítésével, valamint a megtakarítási és beruházási unió kialakításának felgyorsításával tervezik elérni. Ugyanakkor kiemelik az energiabiztonság megerősítésének, a beszállítói hálózatok és útvonalak diverzifikálásának, valamint a megfizethető és kiszámítható árak biztosításának fontosságát is. Ezen kívül a friss elnökség a kulcsfontosságú technológiákra is összpontosítani fog, beleértve a mesterséges intelligenciát (MI), a felhőalapú infrastruktúrát és a kiberbiztonságot.
A prioritások harmadik eleme a „nyitott Európa”, amely alatt elsősorban a bővítésre való nyitottságot értik, ezek közül is kiemelik Ukrajnát – természetesen minden további segítséget és támogatást meg kívánnak adni. Színes elem, hogy a program kiemeli: „A bővítés az EU egyik legátalakítóbb eszközének bizonyult, többek között a tagjelölt országokon belül is, tükrözve azon hajlandóságukat, hogy az európai jog, értékek és elvek alapján reformokat hajtsanak végre és megoldják a szomszédjaikkal régóta fennálló problémákat.” Ugyancsak a nyitottság jegyében tűzik napirendre az India–Közel-Kelet–Európa gazdasági folyosó kérdését is, amely elsősorban Görögország, Olaszország és Franciaország számára hozhat óriási nyereséget.
A prioritások negyedik eleme az „értékek autonóm uniója”, ami olyan témákat ötvöz, mint a jogállamiság és demokrácia, társadalmi kohézió és a megfizethető lakhatás, a gyerekjólét, a nemek közti egyenlőség és mentális egészség – vagyis számos olyan terület, amelyben az EU nem illetékes.
Végezetül az autonóm hosszú távú költségvetés kidolgozásán fognak dolgozni. Az elnökség célja, hogy egy jól kidolgozott, kiforrott tárgyalási keretdokumentumot alkosson, amely előkészítheti a tárgyalások időben történő lezárását.
A Ciprus által januárban átvett Európai Unió elnökség célja igazodik a stratégiai autonómia koncepciójához, egy olyan unióéhoz, amely a geopolitikai zűrzavar közepette erősítené az EU globális szerepét. A biztonság, a védelem, az energiabiztonság és a versenyképesség kiemelése pozitív eredményekhez vezethet, de hangsúlyozni kell, hogy a program számos területen, például a társadalmi kohézió és a jogállamiság terén is ambiciózus, ugyanakkor az EU hatáskörén túlmutat. A nyitott Európa koncepciója, különösen Ukrajna támogatása nem meglepő. A többéves költségvetés tárgyalásainak lebonyolítása kulcsfontosságú lehet az EU számára. Az elnökség programja átfogó prioritások köré szerveződik, de az autonómia fogalmát Ciprus sem definiálja, ami, hála a koncepció rugalmasságának, a legkülönbözőbb érdekeltségű csoportok számára is elfogadhatóvá teszi. Mindezt még rugalmasabbá teszi az átfogó stratégia, amely szerint „Az autonómia erőt ad, és ebből az erőből még több autonómia fog származni”. Reméljük, hogy a körkörös érvelés csak a szövegírásban jelentkezett és valahol van egy terv arról, hogy hol is kezdjük el megteremteni az autonómiát – bármit is jelentsen az.
Nyitókép forrása: europa.eu




