Idén december 1-jén volt egy éve annak, hogy hivatalba lépett az Ursula von der Leyen által vezetett második Európai Bizottság. A testület deklarált célkitűzése az volt, hogy az Európai Uniót (EU) függetlenebbé, biztonságosabbá és versenyképesebbé tegye az egyre bonyolultabbá és konfliktusosabbá váló nemzetközi környezetben. Bár még korai átfogó mérleget készíteni, az elmúlt tizenkét hónap fejleményei azonban lehetőséget adnak annak értékelésére, hogy történt-e érdemi előrelépés a kitűzött célok irányába, milyen szerepet játszott ebben maga a Bizottság, és melyek a legfontosabb strukturális kihívások. A háromrészes elemzés záró része azt vizsgálja, hogy az új Bizottság milyen mértékben tudta erősíteni az EU versenyképességét a Letta- és a Draghi-jelentésekben azonosított kulcsterületeken.
Új Bizottság, új vezérfonal: versenyképesség a zöld átmenet helyett
Az Ursula von der Leyen újraválasztásakor bemutatott politikai iránymutatások közül a versenyképesség (és a fenntartható jólét) vált az általa vezetett második Európai Bizottság központi prioritásává. Ez a hangsúlyváltás azóta következetesen visszaköszön az Unió helyzetéről szóló (State of the Union) beszédekben, valamint a Bizottság éves munkaprogramjaiban, amelyek nemcsak stratégiai keretet adnak, hanem ténylegesen priorizálják az adott év szakpolitikai és jogalkotási kezdeményezéseit. Ennek gyakorlati megjelenéseként a Bizottság 2025. évi munkaprogramjának vezérmotívuma a szabályozás egyszerűsítése lett, amely az adminisztratív terhek csökkentésén keresztül az európai vállalkozások termelékenységének és az Unió globális versenyképességének javítását célozza.
Ez a fókuszváltás nem tekinthető meglepőnek, mivel a versenyképesség – mint a fenntartható jólét makrogazdasági előfeltétele – az elmúlt években ismét az uniós politikai napirend élére került. Ezt a felismerést erősítette meg az Európai Tanács és a Bizottság által felkért két átfogó, stratégiai jelentőségű szakértői jelentés. Enrico Letta korábbi olasz miniszterelnök a belső piac jövőjét vizsgáló elemzését 2024 áprilisában, míg a Mario Draghi, volt olasz miniszterelnök és EKB-elnök az EU versenyképességének jövőjéről szóló jelentését 2024 szeptemberében tette közzé. A két dokumentum egybehangzó diagnózist és egymást erősítő cselekvési keretet kínál az európai gazdasági teljesítmény és gazdasági biztonság megerősítésére. Közös pontként azonosítják a széttagolt tőkepiacokat, az innovációs és energetikai beruházások elmaradását, valamint az egységes piac továbbra is fennálló akadályait, mint az EU legfőbb strukturális gyengeségeit. A javasolt eszköztár – szabályozási egyszerűsítés, mélyebb integráció és célzott beruházások a stratégiai ágazatokban – központi üzenete, hogy a versenyképesség és a biztonság nem választható el egymástól. A két elemzés legfontosabb következtetése pedig, hogy az európai gazdaság hosszú távú fenntarthatósága és globális súlya csak akkor őrizhető meg, ha az Unió párhuzamosan csökkenti a belső piac töredezettségét, növeli a termelékenységet és célzott beruházásokkal megerősíti stratégiai iparágait.
Ezt a politikai irányváltást számszerű adatok is alátámasztják. A Bizottság 2024. december 1-jei hivatalba lépése óta bejelentett 154 szakpolitikai és jogalkotási kezdeményezés közel fele (72) közvetlenül a versenyképességi prioritáshoz kapcsolódik. Ez arra utal, hogy a versenyképesség nem pusztán retorikai hivatkozás, hanem ténylegesen meghatározza a Bizottság szakpolitikai cselekvését. Összehasonlításképpen: a Bizottság által a 2024-2029 közötti intézményi ciklusra beazonosított további hat kiemelt prioritás – köztük a védelem és biztonság, valamint az emberek támogatása és az európai szociális modell megerősítése – jóval kisebb súllyal jelenik meg, előbbire mindössze 17, utóbbira 22 kezdeményezés jut.
Mindez markáns kontrasztot jelent az előző, 2019-2024 közötti, szintén Ursula von der Leyen által vezetett Bizottság politikai fókuszához képest, amelynek középpontjában az Európai Zöld Megállapodás állt. Míg a korábbi ciklusban a klíma- és környezetpolitika önálló, horizontális prioritásként meghatározó hatással volt az uniós szakpolitikákra, addig az új intézményi ciklusban e területek a versenyképesség és a fenntartható jólét tágabb keretébe ágyazva, azoknak alárendelten jelennek meg. Ez a hangsúlyeltolódás világosan jelzi, hogy az EU jelenlegi politikai vezetése a termelékenységet, az iparfejlesztést és a gazdasági ellenállóképességet tekinti az Unió globális mozgásterének és stratégiai autonómiájának meghatározó pilléreinek.
Széleskörű kezdeményezések, korlátozott és kevéssé látványos eredmények
A Letta- és Draghi-jelentésekben megfogalmazott több mint ötszáz szakpolitikai ajánlásra, valamint az Európai Tanács 2024. november 8-i informális budapesti ülésén elfogadott nyilatkozat tizenkét fókuszterületére építve a Bizottság 2025 januárjában bemutatta a Versenyképességi Iránytűt, amely az intézményi ciklus egészére kiterjedő gazdaságpolitikai vezérfonalaként szolgál. A dokumentum ötéves stratégiai ütemtervet vázol fel az uniós gazdasági növekedés és versenyképesség megerősítésére, miközben konkrét, mérhető indikátorok mentén kívánja nyomon követni az EU globális teljesítményét. Az iránytű középpontjában a Draghi-jelentésben azonosított három kulcsfontosságú cselekvési terület áll: (1) az Egyesült Államokkal és Kínával szembeni innovációs és termelékenységi lemaradás csökkentése; (2) a dekarbonizáció és a versenyképesség szorosabb összehangolása, abból kiindulva, hogy a klímacélok hosszú távon csak akkor tarthatók fenn, ha nem gyengítik az európai ipar globális pozícióját; valamint (3) a stratégiai függőségek mérséklése és a gazdasági biztonság erősítése, különös tekintettel a kritikus nyersanyagokra, az energiára és a kulcstechnológiákra. A dokumentum több horizontális reformprioritást is meghatároz, így a szabályozás egyszerűsítését, az egységes piac mélyítését, a magántőke mozgósítását – kiemelten a tőkepiaci unió fejlesztésén keresztül –, valamint a készségek és a humán tőke strukturális megerősítését.
E stratégiai keret operatív végrehajtását szolgálják a Bizottság 2025-ben elindított egyszerűsítési kezdeményezései. Februárban került bemutatásra az első javaslatcsomag (Omnibus I), amely kiemelten a kis- és középvállalkozásokra (kkv-k) fókuszál, és részleges mentességet biztosít számukra a korábban elfogadott, a zöld átálláshoz kapcsolódó szigorú jelentéstételi és vállalati átvilágítási kötelezettségek alól, érdemben mérsékelve adminisztratív terheiket. Az év folyamán további hét Omnibus csomag került benyújtásra, amelyek a közös agrárpolitika, a védelmi felkészültség, valamint a vegyianyag-szabályozás területén célozzák a jogi keretek egyszerűsítését. A Bizottság számításai szerint e csomagok elfogadása a mandátuma végéig összességében legalább 25%-kal, a kkv-k esetében pedig 35%-kal csökkentheti az adminisztratív terheket, ami éves szinten megközelítőleg 6,3 milliárd euró költségmegtakarítást eredményezhet, és középtávon javíthatja az európai vállalkozások versenyképességét.
A versenyképességi fordulat iparpolitikai pillérét a 2025 tavaszán bemutatott Tisztaipar-megállapodás (Clean Industrial Deal) alkotja. A kezdeményezés egyrészt az energiaigényes iparágak – különösen az acél-, fém- és vegyipar – támogatását célozza, reagálva a tartósan magas európai energiaárakra, a dekarbonizáció jelentős beruházási költségeire, valamint a globális szinten jelentkező versenytorzító támogatási gyakorlatra. Másrészt a tisztatechnológiai ágazatok célzott fellendítésére összpontosít, amelyek kulcsszerepet játszanak az európai ipar szerkezeti átalakulásában, a körforgásos gazdaság kiépítésében és a klímasemlegesség elérésében. A megállapodás kiemelt célja, hogy ellensúlyozza az európai gazdasági szereplők növekvő versenyhátrányát, amelyet az Egyesült Államok nagyszabású állami beruházásösztönző programjai (Inflation Reduction Act), valamint Kína kiterjedt és célzott zöld ipari támogatási politikái eredményeznek. A csomag középpontjában a megújuló energia, a hidrogéntechnológia, valamint az akkumulátor- és félvezetőgyártás áll, és az állami támogatási szabályok rugalmasabb alkalmazásával, az Innovációs Alap megerősítésével, valamint egy Ipari Dekarbonizációs Bank létrehozásával több mint 100 milliárd eurónyi forrás potenciális mozgósítását irányozza elő.
A technológiai versenyképesség megerősítését szolgálja az InvestAI kezdeményezés is, amely összesen akár 200 milliárd eurónyi beruházást kíván mozgósítani a mesterséges intelligencia (MI) területén, ebből 20 milliárd eurót kifejezetten MI-gigagyárak létrehozására. Ezt egészíti ki az Unió mesterséges intelligencia cselekvési terve, valamint az EU nemzetközi digitális stratégiája, amelyek célja az EU globális pozíciójának megerősítése a félvezetők, a kvantumtechnológiák és a nagy teljesítményű számítástechnika területén. Júliusban az EU kvantumstratégiája is elfogadásra került, amely a kutatástól a piaci hasznosításig kívánja lefedni a teljes értékláncot.
2025 végére a Bizottság az európai autóipar jövőjét érintően is korrekciós lépéseket tett, különös tekintettel a belső égésű motorok 2035-ig tervezett kivezetésének rugalmasabb végrehajtására. A technológiai semlegesség elvének erősítése az elektromos meghajtás mellett teret enged az alacsony kibocsátású szintetikus üzemanyagoknak és a hibrid megoldásoknak is, mérsékelve az átállás gazdasági és társadalmi költségeit egy olyan ágazatban, amely az EU GDP-jének mintegy 7%-át adja, és több mint 13 millió munkahelyet biztosít.
A hosszú távú finanszírozási keretet a Bizottság 2025 júliusában beterjesztett, a 2028–2034 közötti többéves pénzügyi keret (MFF) tervezete jelöli ki, amely egy új központi eszköz, a Versenyképességi Alap létrehozását javasolja. Az alap mintegy 409 milliárd eurót különítene el a gazdasági reziliencia, az ipari beruházások és a kutatás-fejlesztés támogatására, miközben 14 meglévő uniós programot vonna össze, elviekben egyszerűbb és kiszámíthatóbb hozzáférést biztosítva a forrásokhoz. A cél az EU globális versenyképességének megőrzése és stratégiai autonómiájának megerősítése, különösen az energia-, digitális és védelmi ipar területén.
Összegzés
Összességében a Bizottság 2025-ben elindított kezdeményezései egyértelmű politikai irányváltást jeleznek: az uniós döntéshozatal középpontjába a versenyképesség helyreállítása, a szabályozás egyszerűsítése és az ipari kapacitások megerősítése került. Ez a fordulat azonban egyelőre inkább stratégiai és intézményi szinten érzékelhető, mintsem kézzelfogható gazdasági eredményekben. Különösen a dekarbonizáció és az energiapolitika területén maradtak fenn súlyos feszültségek: a Draghi-jelentés által kulcsfontosságúnak ítélt, mintegy 500 milliárd eurós hálózatfejlesztési beruházások elindításában eddig nem történt áttörés, jóllehet maga a jelentés a tartósan magas energiaárakat és az egységes európai energiapiac hiányát azonosította be az európai versenyképesség egyik legfőbb strukturális korlátjának.
E körülmények között 2026 meghatározó évnek ígérkezik, mivel a kihívás már nem újabb stratégiák kidolgozása, hanem a meglévő ajánlások gyors és következetes végrehajtása. Draghi figyelmeztetése – miszerint „do this or it’s a slow agony” – nem puszta retorika: arra utal, hogy az EU gazdasági pályája tartós lejtmenetbe kerülhet, ha a politikai elköteleződés nem párosul érdemi beruházásokkal, kockázatmegosztással és intézményi reformokkal. Az uniós intézményekben mind szélesebb körben válik elfogadottá az a felismerés, hogy a következő öt év sorsdöntő lesz az európai gazdaság jövője szempontjából, különösen az Egyesült Államok és Kína által fémjelzett, egyre élesedő gazdasági verseny közepette.
Az EU előtt álló feladat ezért kettős természetű. Egyrészt meg kell őriznie gazdasági és szociális modelljének fenntarthatóságát egy lassuló növekedési és kedvezőtlen demográfiai környezetben, másrészt vissza kell szereznie globális versenyképességét ahhoz, hogy gazdasági erejéből fakadó politikai és biztonsági befolyását ne veszítse el. Amennyiben az Unió nem képes megállítani gazdasági súlyának relatív csökkenését, az nemcsak a jóléti állam finanszírozhatóságát kérdőjelezi meg, hanem alapjaiban gyengíti nemzetközi mozgásterét is. A fenntartható jólét és versenyképesség prioritása így túlmutat a klasszikus gazdaságpolitikai kereteken: az európai integráció jövője, az EU globális szerepe és stratégiai autonómiája azon múlik, hogy a most meghirdetett fordulat a következő években valódi, mérhető és tartós eredményekben is testet ölt-e.
nyitókép: depositphotos.com
