Előző elemzésemben az EU szakpolitikáinak egy részét ismertettem, amelyek a védelmi ipar fejlesztését és azok uniós szintű összehangolását szolgálják. Az elemzés rámutatott, hogy az EU közép- és hosszútávon komoly erőforrásokat kíván a védelmi iparának fejlesztésébe fektetni, amelynek oka egyrészt az USA megváltozott szerepfelfogása mellett azonban még fontosabbnak tűnik, hogy a legtöbb szakpolitika középpontjában valahogy Ukrajna védelme áll. Ezt tükrözi az EU következő többéves pénzügyi keretében tapasztalható hangsúlyeltolódás is, ami előtérbe helyezi a védelmi ipar fejlesztését. A programterveket és a költségvetési tervet elnézve úgy tűnik, hogy az EU mindent egy lapra tett fel – az ukrajnai háború folytatására.
Az egyértelmű biztonságpolitikai döntéseken túlmenően, ennek gazdasági okai is vannak. Az uniós cégek az elmúlt években veszítettek versenytársaikkal szemben versenyképességükből és termelékenységükből. Az EU ipara már évek óta gyengélkedik: az öt legnagyobb feldolgozóipar (élelmiszerek; a vegyi anyagok és vegyipari termékek; a fémtermékek; a gépek és berendezések, valamint a gépjárművek, pótkocsik és félpótkocsik gyártása) eredménye a 2021-ben mért szinthez képest elmarad. Az elsősorban exportra berendezkedett uniós gazdaság kedvezőtlen nemzetközi környezetben találta magát – előbb Kínával alakultak ki nézeteltéréseik, majd az USA-val, amelyek miatt egyre nehezebb helyzetben találta magát az EU.
A szomszédban dúló háború és az USA szerepének változása miatt érthető a védelmi ipar fejlesztésére való törekedés. Ezen túlmenően, Ukrajna megnövekedett fegyverigénye viszont kifejezetten jól jön a gyengélkedő európai ipar számára: a termelés és eladás szépen javítja a legkülönbözőbb gazdasági mérőszámokat, munkahelyeket biztosít és új lendületet ad a gazdaságnak.
Egy régióban kitörő fegyveres konfliktus általában azt eredményezi, hogy az adott térségben aktív hadiipari cégek iránti figyelem megnövekedik és ezzel együtt a részvényeik értéke is. Így volt ez a legjelentősebb európai hadiipari cégekkel is – terjedelmi okok miatt, a teljesség igénye nélkül csak a legfontosabb európai hadiipari cégek részvényeit vettem be az elemzésbe. Első ránézésre nem is volna is semmi látnivaló, csak egy szokásos tendenciát lehetne látni. Ám ami figyelemre méltó, hogy minden vizsgált cég esetében a háború kitörésétől számított egy éven belül, vagyis minden év elején jelentős emelkedés látható: 2023-ban, 2024-ben és végül 2025-ben is. Így a csaknem négy éve tartó konfliktus óta a francia Safran részvényei 2,74, a Thales 2,8 míg a Dassault Aviation részvények 2,5-szörösét érik a háború előtti értékekhez képest. Az olasz Leonardo 7,46, a svéd SAAB kilencszeres, míg a német Rheinmetall cég részvényeinek értéke tizenhétszeres növekedést tudott elérni. Várható, hogy 2026 elején tovább ugranak a részvények.
Mindezek fényében talán egyértelműbb, hogy a gazdasági nehézségekkel küzdő Németország hogyan jutott el a kezdeti álláspontjáról, miszerint csak sisakokat biztosítanak a védekező ukrán katonáknak, a jelenlegi igencsak militáns pozíciójáig.
A legtöbb cég hasonló esetben komoly beruházásokba fektet, növeli kapacitását, amelyek szintén beszámít a bruttó hazai termékbe. A tervezett uniós programok és a többéves pénzügyi terv hangsúlyos kedvezményezettjei a védelmi-, hadiipari cégek, amelyek az uniós pénzügyi forrásokból még jelentősebb K+F programokat és fejlesztéseket tudnak bevezetni. Ezen túlmenően az ukrajnai háború garantálja, hogy a termékeikre legyen is kereslet. Úgy Franciaországnak, mint Németországnak jelenleg nagy szüksége van egy látványos fejlesztésre, amely javítja a cégek versenyképességét, friss tőkéhez juttatja a gazdaságot – s végül, de nem utolsó sorban, minden mozzanata a gazdasági mérőszámok javítását eredményezi. Vagyis, egy önmagát erősítő folyamat részeként a befektetők elvárják, hogy részvényeik tovább növeljék értékeiket, ezért kevésbé érdekeltek a háború lezárásában.
A fejlesztési programokat illetően az uniós intézmények és az érintett cégek közötti egyetértés példaszerű lehetne. Az Európai Központi Bank elnöke szerint az EU „egzisztenciális krízisben” van. Mindezt egy további centralizálás, valamint a védelmi- vagy hadiiparba való komoly befektetés tudná orvosolni. Ahogy Monnet javasolta, az uniós intézmények igyekeznek kihasználni minden rendelkezésére álló eszközt, hogy az integrációt felgyorsítsák – mi sem alkalmasabb erre, mint egy háború. Nem csoda hát, hogy az uniós intézmények inkább tűnnek érdekeltnek a háború folytatásában, mint a béketeremtési folyamatokban.
nyitókép: depositphotos.com/RRRmmm22
