Ami tiéd, az az enyém, de ami enyém, az nem a tiéd
Az Európai Unió Tanácsának ECOFIN ülésén a Bizottság által javasolt saját jövedelmi forrásról tárgyaltak.
A nagy új ötlet
Az Európai Unió többéves költségvetési tervezetét éveken át tartó vita szokta övezi, amelyben a tagállamok és az uniós intézmények ütköztetik egymással nézőpontjaikat. Legutóbb az ECOFIN Tanács (Gazdasági és Pénzügyi Tanács) ülésén vitáztak a tagállamok gazdasági és pénzügyminiszterei a jövő költségvetési tervezetéről. Az októberi tanácskozás központi eleme volt a Bizottság új, uniós költségvetési bevételi forrás rendszere, amelyben ugyanis összesen öt új forrás szerepel – ezekből három jövedelmi forrást illetően a Bizottság július 16-án nyújtotta be javaslatát.
A nyári javaslat célja, hogy biztosítsa az EU stratégiai prioritásainak finanszírozását, mint a védelmi ipar fejlesztése, a zöld- és digitális átállás, valamint a reziliencia erősítése. Az első intézkedés az e-hulladék (nem gyűjtött elektromos és elektronikai berendezések) mennyiségére épül. Az elképzelés szerint a tagállamok minden kilogramm nem gyűjtött e-hulladék után 2 eurót fizetnének, amelyet árat évente igazítanának az infláció mértékéhez. Környezetvédelmi szempontból érthető az EU ilyen jellegű intézkedése, ráadásul hozzájárulna a kritikus fontosságú nyersanyagok újrahasznosításához, amelyre szükség volna.
A javaslat második eleme a dohánytermékek jövedéki adójából (Tobacco Excise Duty on Other Products, TEDOR) származna. A javaslat módosítaná a dohánygyártmányokra vonatkozó korábbi jövedéki adóról szóló tanácsi irányelvet. A módosítás értelmében a tagállamok 15 százalékos lehívási kulcsot alkalmaznának a forgalomba bocsájtott dohánytermékek és a dohányzást helyettesítő termékek mennyiségeire, és ezt megszoroznák az egyes tagállamokra alkalmazandó minimumadó-mértékkel. A Bizottság szerint ez a forrás támogatná az uniós egészségügyi politikai célkitűzéseket, kezelné a határokon átnyúló vásárlások problémáját, amely a tagállamok közötti eltérő adópolitika különbségeiből adódnak.
A júliusi javaslat harmadik eleme a nagyvállalatoktól származó uniós saját forrás (Corporate Own Resource, CORE). Az uniós nagyvállalatok és az állandó uniós telephellyel rendelkező harmadik országbeli vállalkozások, amelyek 100 millió euró összeget meghaladó éves árbevétellel rendelkeznek, a nettó árbevételük alapján egy átalányösszeget fizetnének be. A Bizottság azzal érvel, hogy az EU a világ legnagyobb, 450 millió fogyasztót számláló piaca – az ezen belül működő vállalati szféra hozzájárulhat az uniós költségvetés finanszírozásához.
A többéves pénzügyi költségvetés másik két saját forrását a Bizottság az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszerben (European Emissions Trading System, ETS), illetve az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmusban (Carbon Border Adjustment Mechanism, CBAM) véli felfedezni. A Bizottság becslései alapján az öt új forrás – a már meglévők kiigazításával együtt – a 2028-tól évente 58,2 milliárd euróval járulna hozzá az uniós költségvetéshez.
Mi ezzel a gond?
Az uniós szerződések értelmében az EU saját forrásainak négy fő típusa van. Az első csoportot a hagyományos források teszik ki, amelyek főként az Unióba importált árukra kivetett vámokból származnak. 2021. január 1-jétől a vámok beszedésének költségei érdekében a tagállamok a beszedett összeg 25 százalékát megtartják. A második típus a hozzáadottérték-adóból (HÉA) származó saját források: az összes uniós tagállam harmonizált HÉA alapjára vetik ki, egységesen 0,3 százalékos kulccsal. Ezen bevétel felső határa a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) 50 százaléka, a bevételeket pedig az egyes tagállamok az EU részére átutalják. A harmadik forrás típusa a GNI-alapú bevételek, amely szerint minden ország gazdasági teljesítményének egy egységes százalékát fizetik be az EU-hoz. A százalékarányt úgy állítják be, hogy összességében a bevételek megfeleljenek az EU költségvetésének finanszírozási igényeinek. Ez jelenleg az egyik legjelentősebb finanszírozási forrás az EU számára. Végezetül, 2021-től bevezettek egy újabb típust, amely a tagállamok által az uniós szinten nem újrafeldolgozott műanyag csomagolási hulladék mennyiségén alapul. Ez a megközelítés az európai környezetvédelmi célokat támogatja, miközben diverzifikálja az EU saját forrásainak alapját.
Vagyis, az EU „saját” költségvetési forrása a tagállamoktól származik: még az olyan szakpolitikai területeken, amelyek az EU kizárólagos hatásköreihez tartoznak, mint pl. a vámunió is, a tagállamok szedik be a forrást és továbbítják az EU felé. A HÉA és a GNI alapú befizetések, valamint a műanyag csomagolás hulladékhoz köthető forrás is a tagállamok saját költségvetéséből származnak. Az újonnan javasolt eszközök, mint például az e-hulladék után fizetett hozzájárulás, illetve a TEDOR egyfajta újabb adónem lenne, amelyet a tagállamok az EU számára gyűjtenek be és utalnak át. A Bizottság megközelítése és a költségvetési javaslata azt jelentené, hogy a tagállamok megnövekedett összegek kifizetésével számolhatnak az EU felé, amely közvetlenül befolyásolja a tagállamok pénzügyi kereteit. Ez a finanszírozási modell azt mutatja, hogy az uniós saját források diverzifikálása ugyan remek ötlet, de az új adóalapok bevezetése közvetlenül terhelné a tagállamok már meglévő költségvetési forrásait. Figyelembe véve, hogy több tagállam is kénytelen szigorúbb fiskális és monetáris intézkedést bevezetni, ez a lépés érzékeny pillanat lehet a nemzeti költségvetési politikákban.
A CORE, ETS és CBAM intézkedések bevezetése potenciálisan befolyásolhatja az európai vállalatok versenyképességét. Ezek a mechanizmusok – különösen a széndioxid-kibocsátási kereskedelmi rendszer és az importáru–külső széndioxid-adaptációs mechanizmus – növelhetik a működési költségeket, és bonyolult, adminisztratív folyamatokat követelnek meg a vállalatoktól. Ez több terhet ró az európai cégekre, ami rontja azok nemzetközi versenyképességét. Emellett a környezetvédelmi szabályozások szigorítása elrettentő tényező lehet a külföldi befektetők számára, amelyek – aggodalmukban a magas adminisztratív és költségkockázatok miatt – vonzóbbnak találhatják azokat az országokat, ahol kevésbé szigorúak a fenntarthatósági elvárások. Ez a hazai vagy európai vállalatok számára hátrányokat jelenthet a globális piacon, és tovább csökkentheti az EU versenyképességét.
Vagyis, a Bizottság szándékai szerint további pénzügyi forrásokat vonna el a tagállamoktól, és intézkedései olyan szakterületek is kiterjednek, mint az egészségügy, amelyek nem tartoznak kizárólagosan az uniós hatáskörbe. Emellett a költségvetéshez való hozzáférést minden tétel esetében szigorú jogállamisági feltételekhez kötné, amelyek sok esetben szubjektív tényezőktől is függhet, például a politikai kapcsolatoktól vagy az adott tagállam politikai érdekeinek alakításától. Ez a megközelítés jelentős hatással lehet az uniós finanszírozási rendszer stabilitására és transzparenciájára, mivel növeli annak pénzügyi és politikai kiszámíthatatlanságát. Nem csoda tehát, hogy a legtöbb tagállam képviselője élesen elutasította a saját forrásokra vonatkozó javaslatokat.
Nyitókép forrása: Boarding2Now / depositphotos.com
