A júniusban, Bonnban megtartott klímatárgyalások az idei, Brazíliában megrendezendő COP30 előkészítését célozták.
A nyár beköszöntével általában minden évben elcsendesednek a klímapolitikai tevékenységek, ellenben a klímaváltozással, ami igazán csak akkor mutatja meg valódi arcát: volt, mikor hirtelen lezúduló csapadék okozta áradásokban nyilvánult meg, de az utóbbi években, évtizedekben a fokozódó hőhullámokban mutatkozik meg széleskörűen. Az elmúlt és a korábbi nyarakon is kiterjedt erdőtüzek jelentettek kihívást az európaiak számára, amelyek közül nem mind a klímaváltozáshoz köthető, de a forró és száraz időjárási körülmények jelentősen hozzájárulhatnak azok terjedéséhez.
E jelenségek is rámutatnak arra, hogy a klímaváltozás okozta kihívások fokozódnak, és nem lehet szüneteltetni a klímapolitikai tárgyalásokat és egyéb tevékenységeket. Ezt a célt szolgálták a június végén, Bonnban lezajlott ENSZ-klímatárgyalások, amelyek a Párizsi Megállapodás végrehajtását felügyelő testületek soron következő ülései voltak. Ezek a köztes tárgyalások minden évben kulcsszerepet játszanak abban, hogy a világ országai technikai és politikai szinten előkészítsék a novemberi ENSZ klímacsúcsot, amely ezúttal a brazíliai Belémben (COP30) lesz. A bonni találkozó előzményeit a 2023-ban lezajlott első globális felülvizsgálat (Global Stocktake) és a 2024-es azeri COP29 vitái határozták meg. Bakuban a felek megállapodtak abban, hogy új kollektív klímafinanszírozási célt tűznek ki, amelynek nagyságrendje évi több száz milliárd dollár, és amelynek részleteit a COP30-ig kell kidolgozni. Emellett a 2023–2024-es években az alkalmazkodási célok (Global Goal on Adaptation) körüli viták, valamint a veszteségek és károk kezelésére létrehozott finanszírozási mechanizmus (Loss and Damage) elindítása szintén kijelölte a tárgyalások fő kereteit.
A találkozó megmutatta a multilaterális klímadiplomácia kettősségét: miközben bizonyos tematikus területeken érzékelhető előrelépés történt, a legkritikusabb kérdésekben továbbra is fennmaradtak a mély megosztottságok.
Az egyik legjelentősebb eredményként nevezhető meg az Igazságos Átmenetről szóló munkaterv. Ez a döntés a munkavállalói jogok, a közösségi részvétel és a társadalmi méltányosság szempontjait hozza közelebb a klímapolitikai tárgyalásokhoz. Bár még csak előkészítő szöveg született, az áttörés politikai jelentősége nagy: a klímacélok társadalmi dimenziói eddig marginális szerepet játszottak, most azonban önálló tárgyalási kerethez jutottak.
Szintén előrelépést jelent, hogy sikerült előre lépni a globális alkalmazkodási cél (Global Goal on Adaptation) mérőszámainak meghatározásában. A fejlődő országok már régóta kifogásolják, hogy az alkalmazkodási erőfeszítésekhez nincs egyértelmű mérési és nyomonkövetési rendszer. Az új indikátorok bevezetése elősegítheti, hogy a jövőben átláthatóbb legyen az alkalmazkodási támogatások elosztása és eredményessége, hiszen a kibocsátáscsökkentés mellett a klímaadaptációra egyre nagyobb hangsúlyt szükséges helyezni. Ugyanakkor a mitigációt sem lehet háttérbe szorítani, ennek ellenére az energiarendszer-átmenet, valamint a fosszilis tüzelőanyagok kivezetése körüli kérdések lényegében érintetlenek maradtak.
A legnagyobb feszültséget ismét a pénzügyek okozták. A fejlődő országok a 2024-es bakui döntés nyomán a közpénzekből származó, évi több száz milliárd dolláros új finanszírozási cél konkrét meghatározását követelték. Ezzel szemben a fejlett országok inkább a magántőke-bevonásra helyezték a hangsúlyt. A napirend körüli kezdeti patthelyzet is mutatta, hogy a finanszírozás kérdése mély bizalmi válságot okoz. Bár előrelépés történt az úgynevezett „Baku–Belém ütemterv” körül, valódi megállapodás nélkül a COP30 előtt a bizonytalanság tovább él.
A bonni találkozó bizonyította, hogy a klímatárgyalások egyszerre képesek apró, de fontos technikai eredményeket hozni, ugyanakkor elakadni a leglényegesebb politikai kérdésekben. Az igazságos átmenet és az alkalmazkodási indikátorok területén történt előrelépés pozitív fejlemény, de a finanszírozás és az ambícióhiány árnyékot vet az előrehaladásra. A novemberi COP30-ra így jelentős nyomás nehezedik: vagy sikerül áttörést elérni a pénzügyek és a kibocsátáscsökkentés területein, vagy tovább nő a szakadék a tudományos realitások és a politikai döntések között.
Nyitókép forrása: freepik.com
