Hidegháborúra készülve az EU volt vezető tisztségviselői a lépcsőzetes és pragmatikus föderalizmus bevezetését szorgalmazzák.
Az európai parlamenti választásokig ugyan még jövő nyári kell várni, de a kampány már egy ideje zajlik. Ennek egyik mozzanata az a német–francia elképzelést részletező javaslat, amely egy föderális Európai Unió létrehozásában látja az európai közösség múltjában, jelenében és jövőjében felmerülő minden probléma megoldását. A javaslat elsősorban az uniós intézmények átalakítását tűzi ki célul.
A kampány egy másik lényeges mozzanata egy újabb dokumentum, amelyet ezúttal vezető beosztású, európai volt tisztségviselők, mint például Jean-Claude Juncker vagy Romano Prodi, az Európai Bizottság korábbi elnökei, Herman van Rompuy, az Európai Tanács korábbi elnöke, valamint Mario Monti volt olasz miniszterelnök, volt uniós biztos jegyeztek. A szerzők közül többen is pénzügyminiszterként is dolgoztak. A kiáltvány címe „Európai integráció az új hidegháború idején”, és nem meglepő módon, ez is a föderális berendezkedésű unió létrehozására szólít fel.
A szerzők egy nagyon széleskörű bővítést vesznek figyelembe, amely során az EU-nak már több mint harmincöt tagállama van. Úgy vélik, hogy a jelenlegi strukturális és intézményi berendezkedésekből adódó hátrányokon változtatni kell. Úgy látják, hogy a változásokra nem „Európa” magasabb rendű jóléte miatt lenne szükség, hanem azért, hogy a tagállamai eredményesebben tudják bel- és külpolitikai céljaikat megvalósítani. Ennek fényében hangsúlyozzák, hogy a nacionalizmus ellentétes a nemzeti érdekekkel és a tagállamok nemzeti szuverenitása nem értelmezhető az európai szuverenitás nélkül. Továbbá: európai közjavak biztosítása kulcsfontosságú a nemzeti gazdasági, társadalmi és politikai biztonság iránti igények kielégítéséhez.
A következő bekezdés már rátér a javaslatokra, mint a bankunió befejezése és tőkepiaci unió működtetése annak érdekében, hogy a megvalósulhasson a zöld, a digitális és a mesterséges intelligenciára való áttérés, valamint Ukrajna újjáépítése. Ezt követően kiemelik az Európai Bizottság kiemelkedő szerepét a korábbi válságok eredményes kezelésében, majd ismét a bankunió és a tőkepiaci unió megvalósítására sürgetnek a szerzők, amely lépcsőzetes és fokozatos föderalizmus megvalósításához vezetne.
Ennek hét különböző eleme lenne, amelyek közül az első helyen az EU költségvetésének alapvető reformja áll – ez hiteles saját források felhasználásával lehetővé tenné a hármas zöld, digitális és szociális átmenet keretében az európai közjavakat biztosítását, valamint biztosítaná a megfelelő forrásokat Ukrajna újjáépítéséhez. A második elem az új fiskális politikák kidolgozása lenne, majd ezzel párhuzamosan – harmadik elemként – az integrált európai pénzügyi piacok kiépítése.
A negyedik elem a SURE program sikereire építve folytatná az elkezdett iparpolitikát, amelyben kulcsfontosságú szerepe lenne az ötödik elemként megemlített új állami támogatási politikának és az új nemzetközi értékláncoknak, amelyeknek célja nem feltétlenül a helyi, vagyis európai gyártás lenne. Ezek megvalósításához szükséges egy közös oktatási és képzési stratégia, amely lehetővé tenné, hogy a harmadik országokból származó munkavállalók eredményesen bevonhatóak legyenek az uniós munkaerőpiacra.
Végezetül, aggodalommal figyelve a 2024. novemberi választások utáni Egyesült Államokban esetlegesen megújuló elszigetelődési tendenciákat, a szerzők egy erősebb biztonság- és védelempolitikát dolgoznának ki a NATO-n belül, amelynek viszont kellő önállósága van.
Vagyis, a szerzők úgy látják, hogy a harmincöt országból is állható Európai Unió egy föderális szerkezet lenne, amely – jobb esetben – egyes tagállamait szorosabb, míg másokat lazább mértékű integráció kötnek össze.
A kiáltvány tartalmaz olyan elemeket, amelyek mindenképpen megfontolandóak és valóban növelhetik az Európai Unió tagállamainak versenyképességét és fenntartható növekedését. Ám mint mindig, itt is részleteken múlik nagyon sok dolog. Márpedig a 27 tagállam, illetve az eurózóna 20 tagállamának rendkívül eltérő jellegű gazdasági berendezkedése miatt elkerülhetetlen, hogy fiskális föderáció minden tagállam számára, részletekre kiterjedően megfelelő intézkedéseket tudjon bevezetni.
Ennek egyik legaktuálisabb példája Klas Knot, az Európai Központi Bank Kormányzótanácsának tagjának kijelentése, amely szerint az euróövezet kormányai nem olyan költségvetési politikát folytatnak, amely támogatná az Európai Központi Bank infláció megfékezésére irányuló erőfeszítéseit. Meglátása szerint a jegybankok vezetői olyan költségvetési irányvonallal szembesülnek, amely nincs összhangban az EU gazdaságának ciklikus helyzetével és választási helyzetbe kerülve, többnyire nem a KB lépéseit támogatják, hanem saját tagállamaikét.
Egy szorosabb fiskális unió valóban tudna ezen a problémán változtatni. Csakhogy a huszonhét vagy akár harmincöt tagállam esetében szükségszerű volna, hogy az unió pénzügyi piacaira vonatkozó közpolitikai döntések kidolgozásakor elsősorban a legerősebb gazdaságok szükségleteit vegyék alapul – esetlegesen a többi, kisebb ország gazdaságának kárára. Akkor hogyan is nézne ki a tagállamok nemzeti érdekeinek érvényesítése a föderális jellegű EU-n belül?