Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosi Hivatala (OHCHR) 2023. március 24-én tette közzé az ukrajnai emberi jogi helyzettel kapcsolatos legújabb jelentését, amely az elmúlt fél év (2022. augusztus 1. – 2023. január 31.) fejleményeit, helyzetét foglalja össze. A dokumentum szerint az emberi jogi helyzet Ukrajnában a jelenleg már egy éve tartó orosz katonai megszállás következtében továbbra is borzalmas, a széleskörű emberi jogi jogsértések mind a civil lakosságot, mind a harcokban résztvevőket érintik.
A Hivatal számos olyan emberi jogi jogsértést erősített meg, mint az élettől való önkényes megfosztás, önkényes fogva tartás és erőszakos eltűnés, kínzás és bántalmazás, valamint a konfliktussal összefüggő nemi erőszak. A jelentéstételi időszak alatt összesen 5987 civil áldozatot regisztráltak, melyből 1605 embert megöltek, 4382 pedig megsebesült. Feltétezhető azonban, hogy ez a szám valójában jóval magasabb, mivel az csak az igazolt, megerősített eseteket fedi le. A civil áldozatok magas számát a nagy hatótávolságú robbanófegyverekkel végzett támadások okozták, melyek egyszerre több csoporttal vagy akár egy adott család összes tagjával is végeztek.
A jelentés kiemeli, hogy 2022 októbere óta a meghatározó energetikai infrastruktúrára irányuló orosz csapások legalább 116 civil halálát okozták, ezek következtében 379-en sebesültek meg, valamint komoly áramhiánnyal is szembe kellett nézni, ami a civil lakosságnak a téli hónapokban komoly kihívásokat okozott. Az infrastruktúra és a lakhatás szintén rendkívüli mértékben érintett, a támadások során – a jelentéstételi időszakban – 107 egészségügyi létesítmény és 179 oktatási épület rongálódott vagy semmisült meg.
A jelentés szerint a biztonsághoz, egészséghez, munkához, oktatáshoz, lakhatáshoz, szociális ellátórendszerhez való jogot, valamint a vallás- és lelkiismereti szabadsághoz való jogot szintén megsértették az elmúlt időszak alatt. A jelentéstételi időszak alatt az orosz fegyveres erők 21 civilt öltek meg, legalábbis a hivatalos adatok szerint, amit összevont kivégzések és civilek ellen irányuló támadások által valósítottak meg. Emellett 214 erőszakos eltűnéssel és önkényes fogva tartással kapcsolatos esetet (185 férfi, 24 nő és 5 fiú) tartanak számon Ukrajna orosz erők által elfoglalt részein. A jelentés szerint az orosz fegyveres erők sok esetben az otthonaikban, munkahelyeiken, az utcán vagy az ellenőrzési pontoknál ún. ,,szűrési” folyamatok során vették őrizetbe az áldozatokat. A Hivatal 10 esetet dokumentált (7 férfi, 3 nő) a média munkatársai és emberi jogi jogvédők erőszakos eltűnésével összefüggésben az elfoglalt területeken.
A jelentés azt is kiemeli, hogy az OHCHR rendkívül aggasztónak tartja az orosz erők gyermekekkel szemben elkövetett jogsértéseit, példaként említve, hogy a szóban forgó féléves időszak alatt a Hivatal öt 14 és 17 év közötti fiú eltűnését regisztrálta, akiket feltehetően megkínoztak, illetve az egyik fiút Fehéroroszországba telepítettek ki.
A szexuális erőszakkal összefüggő esetszámok is magasak. 2022 februárjától 2023. január 31-ig az OHCHR 133 szexuális erőszakkal kapcsolatos esetről (85 férfi, 45 nő, 3 lány) szerzett tudomást, melyek nagy része az Oroszország által elfoglalt területeken történt, és amelyet a jelentés szerint az orosz fegyveres erők, bűnüldözési és büntetés-végrehajtási szervek tagjai követtek el. A nők elleni nemi erőszak inkább a kisebb közösségekben volt jellemző, ahol orosz erők állomásoznak. Emellett megfigyelhető volt a civilek elfoglalt területekre vagy Oroszországba történő erőszakos áttelepítése is.
A jelentés kitér az Ukrajna, ukrán erők által elkövetett jogsértésekre is, például a Hivatal által rögzített 91 fogvatartással és erőszakos eltűnéssel kapcsolatos esetre, melyek az ukrán fegyveres erők és bűnüldözési szervek számlájára írhatók. A legtöbb fogvatartottat az orosz fegyveres erőkkel való együttműködés vádja miatt vettek őrizetbe. A jelentés beszámol olyan esetről is, hogy az orosz inváziót megelőzően 88 orosz civil tengerész jogszerű módon érkezett Ukrajnába, azonban a harcok megkezdését követően többé már nem engedték partra szállásukat az odesszai területen.
Az ENSZ, a Világbank, az EU és az ukrán kormány a múlt hét során szintén kiadta az Ukrajnával és az ottani helyzettel kapcsolatos második közös, összefoglaló jelentését (Ukraine – Rapid Damage and Needs Assessment: February 2022 – 2023, elérhető angol nyelven), mely a számszerűsített adatok mellett az igények, szükségletek felmérését is tartalmazza. A dokumentum kiemeli, hogy az egy éve zajló háború által az infrastruktúrára és az emberek életére okozott károk összege több mint 135 milliárd dollárt tesz ki, a szociális és gazdasági veszteségek, károk összege pedig kb. 290 milliárd dollárt. Az összefoglaló szerint a helyreállítás és újjáépítés elsődleges prioritási területei a lakás-, az energia- és a szociális szektor. Emellett a mezőgazdasági ágazat kárainak és veszteségeinek – melynek összege kb. 40 milliárd dollár – kiküszöbölése is rendkívül fontos célként jelenik meg, valamint az említett összeg 80%-át a mezőgazdasági szektor termelési vesztesége okozza a tönkretett eszközök és aláaknázott mezőgazdasági területek miatt.
Az OHCHR jelentése az alábbi linken érhető el angol nyelven.
Kép: UN.org