Idestova nyolc éve lesz az idén, hogy David Cameron, az akkori brit miniszterelnök, annak érdekében, hogy a parlamenti választási kampányt tehermentesítse az Európai Unióhoz fűződő viszony kérdésétől, bejelentette, hogy a következő évben – 2016-ban – népszavazást ír ki az Egyesült Királyság európai uniós tagságáról. A többi már tudjuk: a népszavazáson az Európai Unió elhagyását támogatók kerültek többségbe, és az Egyesült Királyság 2020-ban elhagyta az európai integráció intézményrendszerét. A döntés megkérdőjelezése mindeddig valójában tabunak számított a brit belpolitikában. Most azonban egy tanácskozás váratlanul kinyitotta a hasznok és károk számbavételének lehetőségét.
Idén február másodikán és harmadikán kétnapos szűk- és zártkörű konferenciának adott otthont Ditchley Park, egy Oxford melletti vidéki rezidencia. Önmagában ez még nem jelent szenzációt, hiszen az Egyesült Királyság politikatörténetében is meghatározó szerepet játszanak az informális tanácskozások. A gazdag hagyományok egyik legfőbb bizonyítéka maga a Chatham House rules, azaz a résztvevők teljes titoktartásával tartott tanácskozásokra utaló fordulat.
Mégis, a tanácskozásról egy héttel később tudomást szerző újságírók által közzétett beszámolók óriási feltűnést keltettek. Nem kevesebbről volt ugyanis szó, mint egy olyan, a nyilvánosság kizárásával tartott konferenciáról, ahol a hat és fél évvel korábbi népszavazási kampány két táborának vezető személyiségei ültek össze eszmét cserélni.
Az európai uniós tagság megtartását támogató – végül vesztes – táborból jelen volt Peter Mandelson, aki az egész konferencia házigazdai szerepét is ellátta. Mellette a szintén munkáspárti David Lammy árnyék-külügyminiszter és John Healy az árnyékkormány honvédelmi minisztere, valamint a konzervatívok maradáspárti táborából David Lidington, egykori Európa-ügyi miniszter erősítették az egyik oldalt. Nagyobb szenzációt keltett azonban, hogy Mandelson meghívását ezúttal a kilépéspárti oldal vezető politikusai közül elfogadta Michael Gove, Michael Howard, Norman Lamont és Gisela Stuart. Ők nem csak a Konzervatív Pártban töltöttek vagy töltenek jelenleg is be jelentős pozíciókat, de mindegyikük miniszter is volt a különböző kormányokban, ráadásul Gove a jelenlegi kabinetben is vezető politikus.
A résztvevők mellett a tanácskozás tárgya is feltűnést keltett. A szervezők ugyanis egy olyan párbeszédet kezdeményeztek a néhány évvel ezelőtt még hadviselő felek között, amelynek elindulása még most is forradalminak tűnt. A téma ugyanis az volt, hogy a két oldal összefogásával hogyan lehet a Brexit veszteségeit mérsékelni, és hogy lehet kezelni az előállt helyzetet.
Mindez azért jelent mind a mai napig forradalmi újdonságot, mert a brit nyilvánosságban – marginális jelentőségű ellenvéleményektől eltekintve – az utóbbi időben egyértelműen dominánsként jelent meg az a vélemény, hogy a Brexit jó és sikeres lépés volt, amellyel az Egyesült Királyság nemcsak a teljes szuverenitását nyerte vissza, hanem nagyhatalmi státuszát is.
2018-tól a brit kormány hivatalos Brexit utáni külpolitikai doktrínája a Globális Britannia lett, amely az európai uniós tagsági kötelékektől megszabadult ország ambiciózus törekvéseit foglalja össze a globális színpadon. A célokat azonban csak részben sikerült elérni. Közrejátszott ebben a koronavírus-járvány is, de az a britek számára nyugtalanító, ám egyre biztosabbnak látszó felismerés, hogy országuk a mai világban már csak a legjobb esetben is regionális hatalmi pozícióra pályázhat.
Hasonlóképpen, meghiúsulni látszanak azok az álmok is, amelyek ahhoz fűződtek, hogy a Brexit utáni Egyesült Királyság gazdasága robbanásszerű növekedéssel tér vissza a világgazdaságba. A Boris Johnson, az akkori miniszterelnök által az Európai Unióval 2020 januárjában aláírt Észak-Írországról szóló megállapodás – ami valójában az ír és a brit sziget között jelölte ki az Európai Unió és az Egyesült Királyság közötti vámhatárt –, amely akkor a gyors válás ígéretét hordozta, mára az egyik legfőbb kereskedelempolitikai problémává vált.
A brit közvélemény egészen mostanáig nem vett vagy nem akart tudomást venni ezekről a vereségekről. Mindmáig tartotta magát az a makacs hit – amelyet lassan már az eredetileg a bennmaradást támogatók is elhittek –, hogy a Brexit alapvető siker, amely újra visszahozza az Egyesült Királyságot a világpolitika jelentős szereplői közé. Ez az elvárás azonban nem igazolódott be. Ennek beismerése a mostani konferencia, amely a meglepetést szerzésén túl nagyfokú politikai bölcsességről is árulkodik.
A brit politikai elit bölcsességének bizonyítéka, hogy egy pillanatra félretéve korábbi ellentéteiket, össze tudtak ülni azt megvitatni, hogy egy nyilvánvaló kudarcot a nemzet jövője érdekében hogyan lehet kezelni. Ebben a felismerésben nyilván benne van az elmúlt hét év kormányzati instabilitása, belpolitikai kudarcsorozata, sőt az egész politikai osztály hitelvesztése is. Ám önmagában ezek fel- és elismerése is bölcsességre vall.
Kép: European Parliament
