Idén ünnepeljük az európai egységes belső piac elindulásának harmincadik évfordulóját. A múlt század kilencvenes éveinek elején elindított piaci integráció rendkívül viharos politikai környezetben zajlott le, mégis alapvetően sikertörténetnek tekinthető.
A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulója nemcsak a hidegháború, de az európai integráció szempontjából is évtizedek politikai erőviszonyait meghatározó fordulópontnak tekinthető. Az 1987-ben hatályba lépett Egységes Okmány – amely egy sor szakpolitikai kérdésben jelentett ugrást az európai együttműködés történetében – öt évet adott az Európai Közösség tagállamainak az egységes belső piac feltételeinek megteremtésére, és 1993. január elsejét jelölte ki a program indulási határidejének.
Az akkori döntéshozók persze nem tudhatták, hogy az elkövetkező év nem csak a piaci integráció, de Európa nagyhatalmi megosztottsága tekintetében is alapvető változásokat fog hozni. Erre az alapvetően megváltozott és sokrétű válsághelyzetre próbált választ adni az 1992-ben aláírt és 1993-ban hatályba lépett Maastrichti Szerződés, amely – a már elindult egységes belső piaci program mellett – az integráció még szorosabbá tételét jelölte ki az Európai Unió létrehozásával.
Azóta eltelt harminc év. Az Európai Unió tagállamainak száma az akkori tizenkettőről huszonhétre növekedett – igaz, volt már huszonnyolc is –, amelyek többsége, szám szerint húsz az 1999. január elsején elindult euróövezetnek is tagja. Elmondhatjuk tehát, hogy van mit ünnepelni, hiszen az európai integráció egyik vitathatatlan sikertörténete az egységes belső piac megteremtése.
Az egységes belső piac a maga eszközeivel valóban sokat tett az elmúlt három évtizedben az európai integráció szorosabbá válása, valamint az európai gazdaság versenyképességének megőrzése érdekében. Alapvetően dinamizáló hatást gyakorolt olyan, ma már talán nem is elsősorban gazdasági jellegű reformok megtételére, mint például a schengeni övezet bővítése, vagy éppen a már említett közös pénznem, az euró bevezetése. Könnyebbé teszi a vállalkozók számára vállalkozások létesítését más tagállamokban, olcsóbbá teszi a tranzakciós költségeket. Az Erasmus kiterjesztése a szakképzésben tanulókra vagy a fiatal vállalkozókra, az európai roaming-díjak bevezetése, vagy az egységes európai adatvédelmi szabályozás pedig nem csak a gazdasági szereplők, hanem az európai polgárok széles köre számára is rendkívüli előnyöket tartogat.
Persze, ahogyan az lenni szokott, ahány ünneplője van az egységes belső piaci programnak, legalább annyi kritikusa is. Első pillantásra is feltűnhet, hogy valóban nem teljesen akadálymentes a belső piac. Helyi szabályozások sok tagállam esetében gyakorlatilag kizárják, hogy külföldi vállalkozások sikeresen szerepelhessenek pályázatokon. A szociális dömping jelszavát hangoztatva a nyugat-európai tagállamok sokszor sikerrel védik meg saját piacaikat a jó minőségű, de lényegesen olcsóbb kelet-európai munkaerőtől, szolgáltatásoktól és termékektől. A munkaerő szabad vándorlása különösen érzékeny kérdéseket vet fel, hiszen többen éppen az akadálymentessé váló munkaerőpiacot – és az így az Egyesült Királyságban tömegesen megjelenő kelet-európai munkavállalókat – tették meg a Brexit első számú kiváltó okának.
Tendenciaszerűen igaz az a kritika is, hogy a méret az egységes belső piacon is számít. A nagyobb tagállamok nagyobb cégei több lehetőséget élveznek, mint a kis cégek. Sőt, az egyik legélesebb kritika valójában éppen arra vonatkozik, hogy miközben az egységes belső piaci program egyik alapvető célja éppen az európai kis- és középvállalkozások üzleti lehetőségeinek kibővítése, a realitás azt mutatja, hogy igazán az európai multik járnak jól vele, éppen a kis- és középvállalkozások elől elvéve a lehetőségeket.
Összességében azonban, minden kritikai megjegyzés mellett is, az egységes belső piaci program sikeresnek minősíthető. Bár az Európai Uniónak fokozott erőfeszítéseket kell tennie a hiányosságok és fogyatékosságok kiküszöbölésére, a program harminc évvel ezelőtti indulása nélkül az európai gazdaságok ma még sokkal rosszabb versenyképességi pozícióban lennének a világpiacon.
Kép: The Economic Times
