Bár a nemzeti kisebbségek uniós szintű védelmének előmozdítását számos jogi és politikai tényező nehezíti, a mindenkori magyar kormány hagyományosan kiemelt figyelmet fordít a kérdésre. Milyen súllyal jelenhet meg ez a célkitűzés a 2024. július elején kezdődő magyar EU soros elnökség programjában? A magyar kormány politikai mozgásterét e tekintetben az is befolyásolhatja, hogy a nemzeti kisebbségek védelme a konzervatív és/vagy a progresszív agendába illeszkedik-e inkább.
Elméleti megközelítésben azt feltételezhetjük, hogy a nemzeti kisebbségek védelmét mind a jobboldali és konzervatív, mind pedig a baloldali és progresszív oldal magáénak tekintheti. Ez részben abból fakad, hogy a nemzeti kisebbségek jogainak van egy individuális és egy közösségi része is. Amíg a kisebbségvédelem egyéni része az adott kisebbséghez tartozó személy védelmét szolgálja, amelynek célja a többség tagjaival egyenlő bánásmód biztosítása (ez összhangban van az egyéni emberi jogi megközelítéssel), a közösségi része a csoport védelmére, a csoport sajátosságainak fenntartására irányul (ez túlmutat az emberi jogi keretrendszeren, hiszen az emberi jogok koncepciója az egyéni jogokra épül, a közösségi szegmenset nem tudja értelmezni).
A nemzeti kisebbségek védelmének progresszív megközelítése ennek megfelelően szintén az egyén szabadságára és méltóságára épül. Az EU alapértékként határozza meg a kisebbséghez tartozó személyek jogainak tiszteletben tartását (EUSZ 2. cikk). Ez a kisebbség tágan értelmezett fogalmi kerete, amelybe több fajta kisebbség is beletartozik, így a nemzeti kisebbségek mellett az etnikai, szexuális és politikai kisebbségek is. E kisebbségi közösségek nyilvánvalóan eltérő kihívásokkal küzdenek, azonban összeköti őket, hogy különleges elbírálást igényelnek a csoport tagjai számára, annak érdekében, hogy ezeket az egyéneket ne érje hátrány a többségi társadalom tagjaihoz képest a kisebbségi csoportot meghatározó jellegzetességük miatt. Az EU további alapelvei, így különösen az egyenlőség, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia és szolidaritás tovább erősítik ezt az értelmezést.
A nemzeti kisebbségek védelmének konzervatív megközelítése a kisebbségvédelem – emberi jogi narratíván túlmutató – közösségi részére reagál, vagyis arra a célkitűzésre, hogy a kisebbség mint csoport sajátosságai, így a nemzeti, nyelvi, kulturális vagy vallási identitás meghatározó elemei fennmaradjanak. A regionális kultúrák, nemzeti sajátosságok – beleértve a nemzeti kisebbségek sajátosságait is – gazdagítják Európát, a nemzeti kisebbségek nyelve, kultúrája és identitását formáló egyéb elemek az európai örökség részét képezik. Európát nem csupán annak hivatalos nyelvei és a tagállamok többségi nemzeteinek kultúrája teszik igazán sokszínűvé, hanem a nemzeti kisebbségek is. E megközelítésben a nemzeti kisebbségek védelme, identitásuk megőrzésének elősegítése egyértelműen egybevág a konzervatív célkitűzésekkel.
Az elméleti megközelítéstől jelentősen eltér a nemzeti kisebbségek védelmével kapcsolatos európai politikai gyakorlat, amely azt mutatja, hogy éppen az európai konzervatív erők a legnagyobb kerékkötői a nemzeti kisebbségek uniós szintű védelmének. Jó példa erre a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés támogatásáról szóló európai parlamenti állásfoglalásról szóló szavazás, amelyre 2020. december 17-én került sor az Európai Parlament plenáris ülésén. Az EP nagy többséggel fogadta el az állásfoglalást; 524 igen, 67 nem szavazattal és 103 tartózkodó szavazat mellett.
Ami a szavazatok képviselőcsoportok szerinti megoszlásának vizsgálatából kiderül, hogy a Szocialisták (S&D) és a Renew Europe csoportból csak a román, a Zöldek/Európai Szabad Szövetség (Greens/EFA) csoportból csak a spanyol, a Baloldal (GUE/NGL) frakcióból pedig csak a francia képviselők szavaztak a javaslat ellen (vagy tartózkodtak), de túlnyomó többségük mellette szavazott. Hasonló volt a helyzet az Európai Néppártban (EPP), ahol a többség támogató szavazata mellett román, bolgár, francia, szlovák és cseh képviselők szavaztak a javaslat ellen (vagy tartózkodtak). Ez egyben egy tanulságos képet is fest a nemzeti kisebbségek védelmének helyzetéről az egyes uniós tagállamokban, amennyiben azt jelzi, hogy mely tagállamok képviselői ellenzik ezt a kérdést annyira, hogy a képviselőcsoportjuk többségétől eltérően szavaznak a kérdésben.
Az Identitás és Demokrácia (I&D) és az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) EP-képviselőinek túlnyomó többsége azonban ellenezte Minority SafePack javaslatcsomag támogatásáról szóló állásfoglalást vagy tartózkodott a szavazás során. Így tettek a lengyel kormányzó Jog és Igazságosság (PiS), a 2022 őszén választásokat nyerő Olaszország Fivérei (Fratelli d’Italia), a spanyol VOX, a Marine Le Pen vezette francia Nemzeti Tömörülés (RN) és a német Alternatíva Németországért (AfD) képviselői is (a Matteo Salvini vezette olasz Lega képviselői a javaslat mellett szavaztak).
A fenti példa szemlélteti, hogy amíg európai színtéren a baloldali, progresszív és középpártok néhány kivételtől eltekintve egységesen támogatták a nemzeti kisebbségek védelmének növelését célzó javaslatot, addig a jobboldali és konzervatív pártok túlnyomó többségben nem támogatták azt. A konzervatív pártok Európában tehát egyelőre nem támogatják a nemzeti kisebbségek uniós szintű védelmét, amely vélhetően belpolitikai okokra vezethetőek vissza. Ezen érvelések középpontjában jellemzően az áll, hogy a nemzeti kisebbségek védelme nem uniós, hanem tagállami hatáskör, a nemzeti kisebbségek védelme ekképpen a lopakodó uniós hatáskörkiterjesztést segíti elő.
Ez a gyakorlati tapasztalat hozza nehéz helyzetbe a magyar kormányt a nemzeti kisebbségek védelmének európai szintű előmozdítása vonatkozásában, különösen a soros elnökségi program keretén belül, hiszen a kormánypártok legközelebbi európai szövetségesei éppen azok a pártok, amelyek határozottan ellenzik mindenfajta uniós jogkiterjesztést a nemzet kisebbségek védelme területén. A nemzeti kisebbségek uniós szintű védelmét ráadásul számos tagállam és konzervatív politikai tömörülés azon az alapon ellenzi, hogy az az uniós hatáskörök lopakodó és jogellenes kiterjesztését eredményezné. Magyarország az elmúlt években aktívan fellépett a hatáskörök kiterjesztése és a tagállami hatáskörök Szerződésekkel ellentétes elvonása ellen. Így amennyiben Magyarország – akár a soros elnökségi programja keretén belül – a hatásköri kereteket érintő javaslatokkal állna elő a nemzeti kisebbségek védelme terén, számos tagállam a lopakodó hatáskörkiterjesztés támogatásával vádolhatja a magyar kormányt, amely más területeken szűkítheti hazánk politikai mozgásterét.
A magyar kormánynak a 2024-es elnökségi program tekintetében a nemzeti kisebbségek védelme vonatkozásában tehát rendkívül óvatosan kell eljárnia. Az elmúlt évtizedek nemzetközi és uniós politikája fényében ugyanakkor az sem lehet alternatíva, hogy a téma semmilyen szempontból ne képezze részét az elnökségi törekvéseknek. Budapest vélhetően egy szűk mezsgye azonosítására fog törekedni, ahol a fenti politikai aggályok még nem merülnek fel érzékelhetően, de legalább részeredmények elérése alappal remélhető. A hosszútávú stratégia továbbra is a nemzeti kisebbségek védelmének konzervatív politikai értelmezési keretének erősítése lenne, vagyis az európai örökség részét képező nemzeti, nyelvi, kulturális és vallási identitások megőrzése, a regionális kultúrák és sajátosságok, ekképpen pedig Európa valódi kulturális sokféleségének fenntartása.
Kép: Flickr.com
