Az euróövezeti tagállamok minősített többséggel jóváhagyták Horvátország 2023. január 1-jei csatlakozását az eurózónához. A jövőre már 20 tagúvá váló csoporthoz Bulgária 2024-es tagságot aspirál. Az új tagok fényében: lesz-e, kell-e magyar euró?
Magyarország – két másik visegrádi szövetségesével, Lengyelországgal és Csehországgal – még nem eurózóna tag. Míg van, akiknek bejött az egységes valuta, például a németeknek, franciáknak, addig Szlovákia számára sokkal ambivalensebb a kép. Ez a koncentrált ipari termelésnek is köszönhető, hiszen 40% köthető az autógépgyártáshoz, amely a legkisebb globális kiingásokra is érzékeny, főleg a globális chiphiány, az ellátási láncok akadozása és az orosz–ukrán háború árnyékában. A globális hatásokat Szlovákia már nem tudja önálló valutával tompítani. Magyarország az euró kapcsán különleges helyzetben van, hiszen a magyarok elsöprő többsége támogatná az euró bevezetését, amely szintén többséget élvez a kormánypárti szavazók körében is. Külön kiemelendő, hogy a még nem eurózóna-tagok közül a magyarok várják a legkevésbé az árak növekedését, viszont makroszintű pénzügyi stabilitást várnak az új valuta bevezetésétől. Ez annak is köszönhető, hogy míg 2021 szeptemberében 348 Ft volt egy euró, addig egy éven belül már a 400 Ft-os határt is átlépte. Ez különösen fájdalmas a négy alapszabadsághoz erősen kötődő, külföldre utazó és devizában is költő magyar állampolgárok számára.
A kormányzati európolitika a társadalmi támogatottság ellenére nagyon óvatossá vált. Az áprilisi választások után az új gazdaságfejlesztési miniszter úgy nyilatkozott, hogy rövid- és középtávon nem kérdés az euró bevezetése, mivel előbb szükséges elérni az EU átlagos fejlettségi szintjét. Való igaz, hogy az önálló valutából fakadó monetáris politika egy olyan nyitott gazdaság számára, mint hazánk egy bizonyos időtávban előnyökkel bírhat, akár a külső sokkok elleni rugalmasság vagy az export növekedése terén, viszont hosszú távon nem fenntartható a hazai valuta szakadatlan gyengülése. Az euró bevezetése elsősorban pénzügypolitikai, nem pedig értékválasztás kérdése. Ezért is szükséges lefolytatni egy értéksemleges vitát itthon és a tágabb európai térben az euróról. Mennyire elavultak a maastrichti kritériumok vagy sem? Szükséges-e az eurózóna reformja, és ha igen, milyen módon? Mi lenne a digitális euró szerepe a nem eurózóna országok gazdaságában? Használhatnák valamilyen formában a saját fizetőeszközük mellett? Kik az igazi nyertesei és vannak-e vesztesei az eurónak? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket, vitákat szükséges lefolytatni az elkövetkező időszakban a „magyar” euró és az euró globális szerepe kapcsán.
Kétségkívül sok előnye van a közös valutának: megszűnik az árfolyamkockázat, nincsen tranzakciós költség, valamint az árak is jobban összehasonlíthatók. Viszont nem lehet ugyanolyan kritériumokat támasztani Görögország és Németország, de akár Magyarország felé a teljesen eltérő gazdasági, szociális, versenyképességi és földrajzi előnyök/hátrányok miatt. Elsősorban meg kell oldani a valutaunió fejlett és fejlődő országai közötti egyensúlytalanságokat, amit az euró nem tudott eddig. Míg Németország és Hollandia az elmúlt évtizedekben óriásit nyert az exportképesség kapcsán, addig a déli tagállamok megszorításokra, recesszióba kényszerültek.
Remélhetőleg az euróvita hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország a számára legelőnyösebb időpontot válassza a „közös” valuta bevezetéséhez, ezzel egy időben meginduljanak a szükséges eurózóna-reformok, amelyek a még fejlődő gazdaságok számára nyílt előnyökkel szolgálhatnak.
Kép: bumm.sk
