Az Ursula von der Leyen által vezetett Európai Bizottság azzal a határozott szándékkal kezdte meg működését 2019. december 1-jén, hogy szakítva elődje önmeghatározásával, nem politikai, hanem geopolitikai Bizottságként folytatja munkáját. A tagállamok egy része megkönnyebbülten vette tudomásul az új jelzőt: nekik már sok volt a Jean-Claude Juncker elnök által vezetett Bizottság politikai jellege. Az azóta eltelt időszak azonban meglepetésre olyan fejleményeket hozott, amelyek a mostani – eredetileg geopolitikai – Bizottságot sokkal politikaibbá tették elődjénél.
A papírmentes Bizottság mellett a geopolitikai Bizottság meghirdetése volt Ursula von der Leyen frissen hivatalba lépett elnök első sajtótájékoztatójának slágertémája. Az új törekvések komolyságának alátámasztására rögtön az első lépések között a Bizottság elnöke az Afrikai Unióhoz, az európai életmód népszerűsítéséért felelős alelnök és a belügyi biztos pedig Törökországba indult tárgyalni. Nem lehetett nem észrevenni a váltást: míg a Juncker által vezetett Bizottság az európai belpolitika motorja kívánt lenni, addig von der Leyen vezetésével az új Bizottság inkább az Uniót kívülről érő kihívásoknak akar hatékony választ adni.
Ezzel a fordulattal, úgy tűnt, az európai integráció egyik legfontosabb intézménye visszatér hagyományos működési keretei közé, azaz bejött azok számítása, akik a csúcsjelölti rendszer megvétózása révén abban reménykedtek, hogy egy nem önálló, a tagállamok akaratától eltérő programmal rendelkező, hanem azok akaratát végrehajtó személyiség határozza meg a Bizottság jövőbeni tevékenységét. A kezdeti időszakra jellemző lendület megfelelt a tagállamok céljainak is. A hangsúly egyértelműen a belső vitákról az Európai Unió és szomszédai közötti viszony rendezésének lehetőségére került.
Az idő előrehaladtával azonban nem születtek sikerek a geopolitikai fronton, fokozódott viszont a politikai nyomás, amely az időnként fellángoló belső vitákban az Európai Bizottság határozottabb fellépését követelte. Az új Bizottság nem tudott új fejezetet nyitni a Törökországgal folytatott kapcsolatokban. Gyakorlatilag elvétette a cselekvés pillanatát az utóbbi időszak legnagyobb geopolitikai kihívása, a koronavírus-járvány kezelése során. Nem volt képes új lendületet hozni egyetlen régióval vagy nagyhatalommal való együttműködés területén, sőt Josep Borrell 2021. február 5-ei moszkvai látogatása olyan mélypontját jelentette az Európai Unió diplomáciai képviseletének, amelyet még sokáig fogunk emlegetni.
A kudarcok fényében talán természetesnek is tekinthetjük, hogy a Bizottság új területeken elérhető sikerek után nézett. A testületnek ezt a reorientációs folyamatát kétségtelenül segítették azok a tagállamok – mint például a takarékos négyek -, akik az ismét intenzívvé váló költségvetési vitákban politikai érvekkel is alá akarták támasztani saját „takarékos” költségvetési álláspontjukat. A csúcsjelölti rendszer eltörlésének sokkjából lassan magához térő Európai Parlament pedig a kezdetektől készségesen segített mindenkinek, aki a magasabb szintű vagy szorosabb politikai jellegű integrációt kívánta előmozdítani.
Így jelent meg 2020 nyarán, a költségvetési viták során az eddigieknél is erősebben a jogállamiság problémaköre, amely ekkor még elsősorban abban a – később enyhített tartalmú – törekvésben jelent meg, hogy a költségvetési kifizetéseket egyes politikai – elsősorban jogállamisági – kritériumok érvényesüléséhez kössék. A Lengyelország és Magyarország, valamint a többi tagállam között egyre jobban kiéleződő vita nem tett jót a kérdés depolitizálásának, sőt, egyre mélyebben vonta be a konfliktusba az Európai Bizottságot is. Az első jogállamisági jelentés 2020. szeptember végi megjelentetése újabb lépést jelentett a Bizottság egyre inkább politikaivá váló tevékenységében, amelyet csak még jobban hangsúlyozott immáron a testület munkájában az emancipatorikus témák megjelenése is, mint például a Bizottság 2020 novemberében elfogadott LMBTQI-stratégiája.
Ezt a folyamatot erősítették a retorika szintjén a biztosok egyre konfrontatívabb megnyilvánulásai is. Vera Jourová 2020 szeptembere után 2021 áprilisában is betegnek nevezte a magyar demokráciát, olyan megfogalmazást vezetve be ezzel, amit korábban biztos egy tagállammal szemben sohasem engedhetett volna meg. A viták éleződését – és a Bizottság egyre élesebb politikai profilját – jól mutatja, hogy egy hónapja maga az Európai Bizottság elnöke minősítette szégyennek a magyar pedofilellenes törvényt. A kedden nyilvánosságra hozott második jogállamisági jelentés szerint pedig Magyarország helyreállítási tervét mindaddig nem lehet jóváhagyni, amíg az ország nem hajt végre igazságszolgáltatási reformot. Tegyük hozzá, hogy úgy, hogy az ugyanazon főigazgatóság által szerkesztett igazságügyi eredménytáblában Magyarország az igazságszolgáltatás függetlensége tekintetében a középmezőnyben szerepel.
Mindeközben mára már szinte teljesen eltűntek az Európai Bizottság geopolitikai ambíciói. Helyükre az európai belpolitika aufklärista kampányai kerültek. A mostani, Ursula von der Leyen által vezetett Bizottsághoz képest az előző testület már-már apolitikusnak tűnhet. Ami jól mutatja azt a tényt, hogy egy Bizottság karakterét az öndefiníció mellett a körülmények kényszerítő ereje is legalább annyira meghatározza.
