Új fejezet nyílt az EU–Irán kapcsolatokban a tüntetéssorozatok és Oroszország Ukrajna ellen indított háborújában való aktív szerepvállalás miatt
Az elmúlt közel fél év eseményei, névlegesen a Mahsza Amini halálát követő, immár öt hónapja tartó, nem csillapuló országos tüntetéssorozat, illetve az Iráni Iszlám Köztársaság szerepvállalása Oroszország Ukrajna ellen indított háborújában új fejezetet nyitott az EU–Irán kapcsolatokban. Tekintettel arra, hogy ez a kapcsolatrendszer már így is rögösnek mondható az Iránnal szemben támasztott bi- és multilaterális alapokon nyugvó, eddigi egyik legkiterjedtebb szankciórendszernek köszönhetően, illetőleg a nukleáris megállapodás újratárgyalása körüli nehézségek miatt, a kapcsolatok normalizálására a közeljövőben sem sok esély látszik.
A Mahsza Amini tragikus halálát követő, 2022 szeptembere óta tartó tüntetéssorozat országos méretű mozgalommá nőtte ki magát, eddig nem látott módon egyesítve az iráni társadalom rétegeinek túlnyomó részét – ellentétben a 2009-es vagy 2019-es tüntetésekkel, melyek kevésbé tekinthetők ennyire „inkluzívnak” – a rezsimváltás kifejezett céljával. Feltehetőleg a tüntetések óriási tömegeket megmozgató ereje, nemzetközi visszhangja és a jelenlegi vezetés azonnali leváltását követelő hangoknak tudhatók be az iráni karhatalom egyre brutálisabb fellépései „rendőri túlkapások”, jogalap nélküli bebörtönzések, kínzások, nemi alapú erőszak és kivégzések formájában.
Az Európai Unió az iráni folyamatokat követve adott válaszokat az egyre jobban elharapódzó erőszakra. Kezdetben ilyen „válaszlépés” volt Josep Borrell, az EU külügyi- és biztonságpolitikai főképviselőjének nyilatkozata, amelyben felhívta Iránt a békés tüntetőkkel szembeni erőszakos fellépések beszüntetésére, a véleménynyilvánítási szabadság korlátozásának felhagyására (pl. internetelérés blokkolása), továbbá a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában foglalt elvek betartására, mely megállapodásnak Irán maga is részes fele. Tekintettel arra, hogy a tüntetőkkel szembeni fellépések egyre erőszakosabb formákat öltöttek, az Európai Unió 2023. január 23-ával bezárólag több körben szankciókat helyezett kilátásba az emberi jogi jogsértésekben aktív szerepet vállaló személyekkel és entitásokkal szemben. Többek között ide sorolhatók a Mahsza Amini halálában közvetlenül szerepet játszó Iráni Erkölcsrendészet tagjai, a szervezet vezetői, az Iráni Iszlám Köztársaság Bűnüldöző Erőinek vezetői, az Iszlám Forradalmi Gárda egyes vezetői, az iráni kiberrendőrség vezetője, az iráni belügyminiszter és az iráni kommunikációs miniszter. Ezzel az anno 2011. április 12-én életbe lépett, az iráni helyzetre tekintettel egyes személyekkel, szervezetekkel és szervekkel szemben hozott korlátozó intézkedésekről szóló tanácsi rendeletnek exponenciálisan növekedett az érintetti köre. Az emberi jogi jogsértések miatt egyre hidegebb EU–Irán kapcsolatokon csak rontott az a tény, miszerint Irán drónokat adott el Oroszországnak, melyeket több esetben is bevetettek Ukrajna területén. A helyzetet tetézi, hogy a drónokon felül iráni oldalról Oroszország ballisztikus rakétákkal való ellátása is lehetőségként merült fel. Így nemcsak a fent említett tüntetésekhez köthető véres leszámolások miatt lépett fel az EU, hanem ezzel párhuzamosan további, a drónok leszállításában érintett magánszemélyekkel és entitásokkal szemben is szankciókat fogadott el. Továbbá, az Oroszországgal szembeni tizedik uniós szankciós csomagba most elsőként kerülnek bele harmadik országbeli entitások, nevezetesen az Iszlám Forradalmi Gárdához köthető azon hét gazdasági szereplő, melyek a drónok és az azokhoz kapcsolódó technológiák leszállításában voltak érintettek.
Továbbá az sem segíti az EU-Irán kapcsolatok normalizálását, hogy Irán 2022 novemberében szankciókat léptetett életbe hat európai parlamenti képviselővel szemben, arra hivatkozásul, hogy „terrorizmusra és erőszakra való felbujtással járultak hozzá a zavargások folytatódásához”. Roberta Metsola, az Európai Parlament elnökének válasza az iráni lépésre a kapcsolatok teljes megszakítása volt az Európai Parlament részéről az iráni társszervekkel.
Az életbe léptetett uniós szankciókkal párhuzamosan tagállami szinten is történnek válaszlépések Iránnal szemben. Itt is megkülönböztethetünk politikai nyilatkozatokat – mint Emmanuel Macron megnyilvánulása az atomalku újraélesztésének egyre csökkenő esélyeit illetően, vagy a francia és német külügyminiszterek nyilatkozatait az emberi jogi helyzet elítélésére – és kézzel foghatóbb lépéseket, mint például Németország részéről egyes Iránnak nyújtott kereskedelemfejlesztési programok felfüggesztése. Akad az előbbiekkel ellentétes tagállami gyakorlat is, mint például a lengyel és magyar nagykövetek részvétele Ebrahim Raisi elnök hivatalos fogadásán az iráni forradalom 44. évfordulója alkalmából.
Az EU számára további aggodalomra is okot adhat, hogy Irán a jelenlegi folyamatok fényében teljesen elszigetelődni látszik a nyugati világtól azzal, hogy az EU-t is elidegeníti magától. Ezzel egyetemben Irán egyre inkább a keleti országok és regionális szereplők fele nyit. Erre példa az Oroszországgal újonnan felvirágzó kapcsolat – gondolva itt a drónokra, a lehetséges rakétaszállítmányokra, az Oroszországgal szemben támasztott szankciók kijátszására iráni segítséggel vagy Irán közelgő csatlakozására a Sanghaji Együttműködési Szervezethez –, a Kínával való aktívabb kapcsolat kialakítására tett törekvések, valamint a diplomáciai kapcsolatok rendezése az Egyesült Arab Emírségekkel és Kuvaittal. Az EU szerepét – „mint befolyásos nyugati partner” – az is alááshatja, hogy a jelenlegi iráni vezetés szerint az EU anno nem lépett fel kellő határozottsággal a Trump adminisztrációval szemben az iráni érdekek védelmében.
Az események hozadékaként jelenik meg egy olyan szempont is, miszerint Irán potenciális megoldást jelenthet az európai kontinens jelenlegi energiaválságára. Habár ez egy erőteljes „ha”, Irán a gáz- és kőolajkészleteinek méretére tekintettel akár lehetséges válaszként is tetszeleghet az EU energiaéhségére és diverzifikációs törekvéseire, persze csak ha feltételezzük, hogy a szállítási, infrastrukturális és technológiai feltételek mind adottak (pl. Törökországon keresztüli szállítás, LNG terminálok létesítése, kitermeléshez szükséges géppark), illetve az USA által fenntartott másodlagos szankciók és olajembargó nem sújtják az EU tagállamait.
Összegezve a fentieket: vajmi kevés az esély a kapcsolatok rendezésére Irán „visszaterelésével” a Nyugattal folytatott progresszív párbeszédhez. A szűnni nem akaró emberi jogi jogsértések, a közel teljes elfordulás a nyugati partnerektől és az aktív szerepvállalás Oroszország háborújában csak olaj a tűzre a már eddig is feszített kapcsolatrendszerben. Valószínűsíthető, hogy a jelenlegi „forradalmi folyamatok” nem fognak alábbhagyni, a békés, demokratikus rendezés lehetősége szinte közelít a nullához, ami tovább ronthatja Irán lehetőségeit a nemzetközi kapcsolatainak rendezésére. Ahhoz kétség sem férhet, hogy a jelenlegi folyamatok lehetőséget adnak az EU és más nyugati országok számára a nemzetközi nyomás fokozására, legyen itt szó akár a nukleáris megállapodás újratárgyalásának a feltételeiről vagy további korlátozó intézkedések meghozataláról. Kérdés, hogy ezen nyomásgyakorlás az elítélő politikai nyilatkozatok és célzott szankciók formájában merül-e csak ki, lesznek-e további körei és érintettjei, illetve hogy ezek milyen tényleges hatással lesznek a folyamatokra a „maximális ellenállás és ellenálló gazdaság” doktrínáit követő, évtizedek óta szankciók sokaságával sújtott Irán esetében?
Nyitókép forrása: carnegieeurope.eu
