80 éve jelent meg az Állatfarm
„Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél.” Kevés olyan mondatot ismerünk az irodalomtörténetből, amely szimbolikusabban fejezné ki a hatalom természetét, mint e szavak. Idén épp 80 éve jelent meg George Orwell kultikus kisregénye, az Állatfarm, ami első látásra (és alcíme szerint) egy „tündérmesének” tűnik, valójában azonban a politikai rendszerek működéséről, a hatalom csábításáról és a korrupció logikájáról szóló örökérvényű tanítás. A kérdés pedig 2025-ben is érvényes: mit üzen nekünk Orwell immár nyolc évtized távlatából a kormányzás és a közigazgatás kapcsán?
Miért lehet aktuális egy 80 éves könyv?
1945 augusztusában – hosszas kreatív folyamat és egyben törvényi akadályok, kormányzati tiltás után – jelent meg az Animal Farm: A Fairy Story, amely Orwell szándéka szerint a totalitárius rendszerek, különösen a szovjet típusú diktatúra szatírája. A szerző egy máig ható és számára is rendkívüli ismertséget kölcsönző, egyszerű, mégis zseniális allegóriában írta meg saját kora tapasztalatait: az állatok fellázadva forradalmat robbantanak ki az emberek ellen, hogy egyenlőséget és szabadságot teremtsenek. De a végén minden ugyanott folytatódik: új elit, új kiváltságok, új zsarnokság.
Ha csak irodalmi műként tekintünk Orwell alkotására, könnyen elveszítjük a lényegét. Az Állatfarm egy társadalompolitikai kísérlet kudarca, ami ugyanúgy tanulságos ma, mint 80 éve: hogyan alakul át a hatalom, hogyan válnak üres szlogenné a forradalmi jelszavak, és hogyan épülnek le a demokratikus garanciák, ha hiányoznak az intézményi fékek és ellensúlyok. Orwell történetét leginkább hatalom- és intézményelméleti tanmesének tekinthetjük, amelynek komoly üzenetei vannak az államtudomány számára is.
Kormányzástani párhuzamok
A mű rendkívül erőteljes módon szemlélteti, hogy a forradalom idealizmusa (szabadság, egyenlőség, testvériség) milyen gyorsan tud semmivé válni és helyét egy új hatalmi elit kialakulásának átadni. E folyamatokat a politológiában a szintén radikális baloldali C. Wright Mills nyomán gyakran hatalmi vagy uralkodó elitként írják le és azt szemléltetik, hogy a társadalmi egyenlőség illúziója mögött mindig kialakul egy szűk politikai, gazdasági, katonai elit, amely a döntéseket monopolizálja. A kisregényben az állatok eredetileg decentralizált, horizontális döntéshozatalt ígérnek – közvetlen demokráciát. De a gyakorlatban fokozatosan a vezetők kezébe kerül az irányítás, majd teljesen megszűnik a kollektív kontroll. E kérdéskört Max Weber és Werner Sombart egyik legismertebb tanítványa, Robert Michels szociológus már 1911-ben az „oligarchia vas törvényeként” írta le. Michels elméletének lényege, hogy minden komplex szervezet, függetlenül attól, hogy kezdetben mennyire demokratikus, végül oligarchiává alakul. Ennek oka az oligarchizálódás problémája, vagyis, hogy minden szervezetet végül egy vezetői osztály irányít, amely gyakran fizetett tisztviselők, vezetők, szóvivők vagy politikai stratégák formájában a szervezet hatalmi struktúráinak domináns szereplőjévé válik.
Az átalakulásban kulcsszerepet játszik Orwell korának egyik legfontosabb fegyvere: a propaganda. Ahogy későbbi nagyregényének, az 1984-nek is fő motívuma a történelmi narratívák manipulációja, úgy az Állatfarm során is többször átélhetjük, hogy a hatalom átírja a múltat és kontrollálja az információt. A politikai kommunikáció és a framing („keretezés”) révén a jelszavak megváltoznak, az események új értelmezést kapnak. Legeklatánsabb példa erre az állatfarmi szabályok fokozatos megváltoztatása. A jelszavakban és szabályokban bekövetkező aprónak tűnő módosításokat a hatalom újrakeretezi (framing), és úgy tálalja, mintha semmi sem változott volna. Az állatok emlékeit is folyamatosan megkérdőjelezik („Soha nem volt másképp, csak rosszul emlékszel”), ami a politikai kommunikáció egyik klasszikus eszköze: a múlt átírása a jelen legitimálására. Mindez a fake news, a dezinformációs kampányok korában is reveláció erejével hat.
És természetesen előtérbe állítja az egyik legfontosabb kérdést: Ki ellenőrzi az ellenőröket? Az állatok forradalma a régi rendszer teljes lebontásával, mindennemű intézményi kontroll nélkül indul. Nincs törvényhozás, nincs alkotmánybíróság, nincs civil kontroll. Az eredmény egy roppant gyorsan kialakuló totalitárius, autoriter struktúra. A mű ezzel egyértelműen szemlélteti, hogy mi is lesz a fékek és ellensúlyok (checks and balances) hiányának tipikus következménye. A kormányzás hatékonysága és legitimációja nem csak a vezetők szándékán múlik, hanem azon, hogy a rendszer képes-e önkorrekcióra.
Tanulságok – A lecke ma is fel van adva
Nyolcvan évvel a mű megjelenése után annak mondanivalója úgy tűnik csöppet sem porosodott el. A modern kormányzás kihívásai között szerte a világon számos olyan jelenség van, amelyek emlékeztethetnek bennünket az Orwell által bemutatott dinamikákra. Az oly kegyetlen egyértelműséggel kifejtett korabeli propaganda mai megfelelője a közösségi média és az algoritmikus tartalomszűrés. Ha Hógolyó és Napóleon ma vívnák küzdelmüket, biztosan nem falfirkákkal, hanem TikTok-videókkal és Facebook-posztokkal harcolnának egymás ellen. A közvéleményt ma sem az alakítja, mi is történik, hanem az, hogyan mesélik el a történteket. Ezért a politikatudomány egyik kulcsfogalma a narratív kormányzás (narrative governance), ami az Állatfarm dinamikájában tankönyvi szinten jelenik meg. Az elitcsere (a disznók veszik át az elnyomó emberek helyét) arra hívja fel a figyelmünket, hogy a korrupció nem mindig a „rossz emberek” miatt történik, hanem a hatalmi pozíciók szerkezetéből fakad. A megoldás pedig nem csupán (köz)erkölcsi kérdés, hanem intézményi design, transzparencia és elszámoltathatóság. Ez rímel arra, amit James Madison a Föderalista iratok (The Federalist Papers) esszésorozatban megfogalmazott: „Ha az emberek angyalok volnának, nem lenne szükség kormányzati hatalomra. Ha angyalok kormányoznák az embereket, akkor nem lenne szükség a hatalom sem belső, sem külső ellenőrzésre.” A jogállamiság, az autonóm intézmények és az átláthatóság nem pusztán elméleti fogalmak, hanem az önkényuralom elleni biztosítékok.
Az Állatfarm mindezek alapján nem csupán egy időtálló irodalmi klasszikus, hanem számunkra egy államtudományi, közigazgatási laboratórium is, ahol könnyen megfigyelhetjük a hatalomtorzulás mechanizmusait. Mindezek közben pedig rámutat a megoldásokra is. Ahogy Magyary Zoltán munkássága elméleti síkon tette egyértelművé, úgy Orwell az irodalom eszközeivel szemlélteti, hogy a modern államigazgatás a posztindusztriális korban csak akkor lehet sikeres, ha az erős központi intézmények mellett a jogállamiság, az átláthatóság és az aktív polgári szerepvállalás folyamatosan újragondolásra és egyben modernizációra inspirálják az állami vezetést és egy hatékony, adaptív közigazgatást eredményeznek. Ha ezek hiányoznak, az Állatfarm logikája újra és újra lejátszódik – nem a mesében, hanem a valóságban.
Nyitókép forrása: Kevin Lim / Flickr
