A sorsfordító történelmi események tekintetében valószínűleg csak kevesek számára adatik meg az, ami Johann Wolfgang von Goethe-nek, aki az „örök most” világán túllendülve élhetett át és örökíthetett meg egy valóban sorsfordító és jövőbe mutató történést, az 1792-es, Valmy mellett zajló csatát, amit egy új történelmi korszak kezdeteként értékelt (Goethe 1936, 40.). A 20. század második és harmadik dekádjának államéletével ugyancsak behatóan foglalkozó Carl Schmitt és Magyary Zoltán szintén egy sorsfordító, válságokkal sűrűn tarkított korszak krónikásaiként írhatták be magukat az államtudományi gondolkodás történetébe.
Schmitt és Magyary egymás kortársaiként élhették meg a 19. századi államéletet domináló liberális állameszményt több szempontból kikezdő, történelmi léptékű változásokat. A jogállam és a cselekvő állam közötti mezsgyén (Magyary 1939, 109–110.) való menetelés valóban komoly korszakváltást hordozott magában, aminek jelentőségével tudósként és nagy reputációra szert tevő jogászként Schmitt és Magyary egyaránt tisztában volt. Az államélet válságának lokalizálásán túl kettejük személyisége és pályafutása kapcsán néhány komolyabb kapcsolódási pont is kimutatható.
Azon túl, hogy mindkettejük gondolkodását alapvetően hatotta át és határozta meg valamiféle tág értelemben vett konzervatív politikai beállítottság és a keresztény értékek iránti mély elkötelezettség, a két gondolkodó legalábbis felületesen ismer(het)te egymás munkásságát, sőt legalább egy ízben találkoztak is egymással. Schmitt ugyanis 1942. május 4-én a Pázmány Péter Jog- és Államtudományi Kar vendégeként Igazgatás és igazgatási jog címmel tartott előadást, s az egyetem emlékérmének átvételét követően, az este folyamán találkozott Magyary professzorral is. (Cs. Kiss 2004, 22.) Magyary Zoltán tanítványi köre is élénk kapcsolatot ápolt Schmitt-tel; Udvarhelyi Béla például 1936 őszén vett részt Schmitt berlini egyetemen tartott alkotmányjogi előadásain, Karcsay Sándor pedig az 1943/44 közötti berlini tartózkodása alkalmával folytatott több ízben is „hosszabb megbeszéléseket” a tudóssal. „Végtelenül kedves és előzékeny ember, lakásán is meglátogattam Dahlemnben” – számolt be Karcsay 1943. május 17-én kelt levelében Magyarynak. (Schweitzer 2021, 35., 43.)
Magyary több írásában is idézte Schmitt meglátásait. (Schmitt írásaiban viszont még nyomokban sem találtam Magyary munkásságával kapcsolatban bármilyen hivatkozást. Ez természetesen korántsem jelenti azt, hogy Schmitt ne ismerhette volna a magyar tudós műveit; e „mulasztás” pedig akár Schmitt sajátos, meglehetősen sporadikusnak mondható hivatkozási módszerével is összefügghet.) 1936-ban Magyary az alábbi kontextusban hivatkozott Schmittre: „Jogállam azonban több van, mert egyik állam sem hajlandó abban a színben feltűnni, hogy a jogállam megnevezésére ne volna méltó. Az eredmény az, hogy különböző jogállamok vannak, amelyeket egymástól meg kell különböztetni. Így azt a jogállamot, amelyet a harmadik német birodalom 1933 óta léptet fokozatosan az előző helyére, maga a német irodalom [Carl Schmitt a Das Rechtsstaat című tanulmányában] nevezi úgy, hogy »der Rechtsstaat Adolf Hitlers.«” (Magyary 1936a, 6–7.) Szintén az említett tanulmányt citálja a The Industrial State (Az ipari állam) című könyvében, ismételten hangsúlyozva, hogy az alkotmányos államok többféle típusát különíthetjük el; a Hitler-féle „alkotmányos állam” említését követően pedig – a liberális megközelítés kritikájaként – kiemeli, hogy „Az állam és a gazdasági élet megkülönböztetése egyenes következménye az állam és a társadalom szétválasztásának, mert a társadalom gazdasági alapokon nyugszik. Emellett megvan az állam és az egyén közötti elkeseredett konfliktus [is], amelyben az egyén az állam fölé kerekedik. A liberális demokratikus jogállamban az állam alárendelődik az egyénnek.” (Magyary 1938, 4.) A nemzetiszocialista községi igazgatásáról írott munkájában Magyary ugyancsak Schmitt megállapításaira utal, amikor arról értekezik, hogy „A nemzeti szocialista forradalom a német közéletet mélyen átalakítja és új világnézet alapján óhajtja az egységes birodalmat felépíteni és a »nép« egységét elérni. Hitler Adolf, aki nemcsak feje a birodalomnak, hanem, amit fontosabbnak tartanak, »Führer«-je az egész német népnek és a nacionálszocialista [sic] mozgalomnak, a több mint egy évtizedig tartó küzdelemmel megszerzett hatalmat következetes munkára használja fel. Lépésről-lépésre halad, s minden reform az új »Führer-Staat«-nak egy-egy építőköve.” Magyary ezután lábjegyzetben hivatkozza Schmitt Staat, Bewegung, Volk című munkáját. (Magyary 1936b, 6–7.) Vizsgált témánk szempontjából kiemelten érdekes Magyary német nyelven megjelent tanulmánya (Der Staat als Verwaltungseinheit, az Állam mint igazgatási egység), melyben többször is utal Schmitt munkásságára. Kifejti például, hogy „a legújabb németországi politikai irodalom” általános álláspontja a nép és az állam egyértelmű megkülönböztetése; eszerint „A nép az a tágabb fogalom, amely az immáron egyeséges birodalom határain túl élő embereket is magában foglalja”. Az állam viszont a hatóságok és a hivatalnokgárda apparátusát jelenti, s mint ilyen, „a »völkisch« célok megvalósításának eszköze a birodalom határain belül.” E differencia a nemzetiszocialista mozgalom újításának számít, „és összefügg a birodalom fogalmával is. amelyet Carl Schmitt a nemzetközi jogi nagytérrend keretében akar az államnak adni. Ez a szembeállítás alkalmasnak tűnik arra, hogy az államot mint apparátust vagy szervezetet mutassa be, még akkor is, ha a nép és az állam viszonya nem olyan, mint a harmadik birodalomban.” (Magyary 1941, 627.) Magyary a tanulmány későbbi pontján is felidézi Schmitt gondolatmenetét, méghozzá a liberális jogállam kritikájának felvezetéseként és a közigazgatási vezérkar, valamint a teljesítményállam/meritokrácia intézményesítésének alátámasztásaként. A Völkerrechtliche Großraumordnung című tanulmányból konkrétan idézi is a nagytérrenddel kapcsolatos alábbi megállapítást: „A Föld új rendje és az a képesség, hogy ma a nemzetközi jog elsőrangú tárgya lehessen, nemcsak egy óriási mennyiségű természetes, minden további nélkül rendelkezésre álló tulajdonságot kíván meg, hanem tudatos fegyelmet, fokozott szervezettséget és azt a képességet is, hogy saját erejéből megteremtse a modern államszervezet apparátusát, amelyet csak az emberi intellektuális erő nagy ráfordításával lehet uralni és biztonságosan kézben tartani.” (Magyary 1941, 641.) Végül kiemelhetjük, hogy a Magyary főművének számító Magyar közigazgatás két lábjegyzet erejéig utal Schmitt Das allgemeine deutsche Staatsrecht című tanulmányára (Magyary 1942, 89., 91.)
Amint említettük, a konkrét hivatkozási apparátuson túlmenően számos hasonlóság mutatható ki Schmitt és Magyary gondolkodásában, amelyet ehelyütt csak korlátozottan áll módunkban vizsgálni. Megállapítható, hogy mindkettőjüket élénken foglalkoztatta például a liberális-demokratikus, 19. századi jogállam válsága, melyet hasonló jelenségekre vezettek vissza. A jogállam azon igyekezetében, hogy az állam hatalmával szemben az egyéni szabadságjogokat kifejezésre juttassa, a végrehajtó hatalmat egyértelműen a törvényhozás alá rendelte, ami „a végrehajtó hatalomnak akkor is szárnyát szegte volna, ha a népképviseleti rendszerrel nem járt volna együtt a kormányzat kabineti rendszere, tehát a kormány tagjainak kiválasztásánál is a törvényhozás szempontjának […] az érvényesülése.” (Magyary 1938, 3.) Schmitt az államfejlődés hasonló tendenciáját rajzolta fel a Fordulat a totális állam felé című írásában. A liberális 19. században ugyanis „a kormányt pazarlónak, a népképviseletet takarékosnak, pazarlásellenesnek” gondolták, s a fejlődés irányát az határozta meg, hogy „az államot lehetőleg a minimumra korlátozzák”. (Schmitt 2002, 214.) A parlamentáris rendszerben tehát az elkülönített főfunkciók közül a törvényhozó hatalom vált meghatározóvá, lehetőség szerint minden szempontból ellenőrzése alatt tartva a végrehajtó hatalmat. Schmitt és Magyary azon a véleményen is osztozott, hogy a parlamentáris rendszer végsősoron a nemzeti energia szétforgácsolódásához, nem pedig annak összefogásához vezetett. (Magyary 1924, 137., Schmitt 2002) Az államélet több jelenség szinergiájának köszönhetően konfliktusossá (Schmitt), egyben szerkezeti és funkcionális szempontból lényegesen összetettebbé is vált. Az ipari forradalom technikai újdonságai, a demográfiai robbanás, illetve a „nagykapitalizmus” kifejlődése szignifikáns mértékben szaporította az állami feladatok körét, komplikáltabbá téve a közigazgatás szervezetrendszerét, egyben felértékelve a végrehajtó hatalom szerepét és az állam cselekvő hatalmát. E fejlemények mikénti értékelése azonban már elkülöníthetővé teszi Schmitt és Magyary álláspontját; míg az előbbi a birodalmi elnök kivételes felhatalmazásával kezelte volna a parlamentarizmus válságát, aki szükség esetén dönthet a kivételes állapot bevezetéséről (Schmitt 2003), addig az utóbbi a végrehajtó hatalom, különösen a miniszterelnök jogállásának és pozíciójának megerősítésével reagált volna a krízisre (Magyary 1936c).
Irodalomjegyzék
Cs. Kiss Lajos: Találkozások Carl Schmitt-tel. In Cs. Kiss Lajos (szerk.): Carl Schmitt jogtudománya. Tanulmányok Carl Schmittől. Gondolat Kiadó, Budapest, 2004, 19–143. o.
Goethe, Johann Wolfgang von: Die Kanonade von Valmy 1792. Junker und Dünnhaupt, Berlin, 1936.
Magyary Zoltán: Der Staat als Verwaltungseinheit. In Zeitschrift für die gesamte Staatswissenschaft. Bd. 101., H. 4. (1941), 627–644. o.
Magyary Zoltán: Közigazgatási vezérkar. Magyar Közigazgatástudományi Intézet, Budapest, 1938.
Magyary Zoltán: Ludendorff és Rathenau szellemi műhelyéből. In Budapesti Szemle, 195. kötet, 562. szám (1924, 108–137.)
Magyary Zoltán: Magyar közigazgatás. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, 1942.
Magyary Zoltán (1936a): A közigazgatás legfőbb vezetése szervezési szempontból. In Statisztikai Közlemények, 80. kötet, 1. szám.
Magyary Zoltán (1936b): Nemzeti szocialista községi közigazgatás. Különnyomat a Városi Szemle XXII. évfolyamából. Budapest Székesfőváros Házinyomdája, Budapest.
Magyary Zoktán (1936c): A miniszterelnök szerepe a közigazgatásban. In Magyar Jogászegyleti Értekezések és Egyéb Tanulmányok. Magyar Jogászegylet, Budapest, 1936, 551–558.
Magyary Zoltán: Két korszak mezsgyéjén: Jogállam – a cselekvő állam. In Bányászati és Kohászati Lapok, 72. évf., 6. szám (1939), 109–110. o.
Magyary Zoltán: The Industrial State. Thomas Nelson and Sons, New York, 1938.
Schmitt, Carl: A birodalmi elnök mint az alkotmány őre. Ford. Cserne Péter. In Takács Pétert (szerk.): Államtan. Írások a XX. századi általános államtudomány köréből. Szent István Társulat, Budapest, 2003, 260–288.
Schmitt, Carl: Fordulat a totális állam felé. Ford. Cs. Kiss Lajos. In Schmitt, Carl: A politikai fogalma. Válogatott politika- és államelméleti tanulmányok. Osiris – Pallas Stúdió – Attraktor, Budapest, 2002, 210–221.
Schweitzer Gábor: „Méltóságod neve ma már fogalom a Harmadik Birodalomban is, amely minden ajtót megnyit.” Magyary Zoltán tanítványai a náci Németországban (1933–1944). In Diké, 5. évf., 1. szám (2021), 29–46. o.
Nyitókép: Egyetem tér, a Pázmány Péter Tudományegyetem épülete (ma ELTE Állam- és Jogtudományi Kar). Forrás: Fortepan / Somlai Tibor
