A migrációs politika ismét felkerült az EU-s tanácskozások napirendjére, figyelemmel arra, hogy az előző évekhez képest az irreguláris határátlépések 64%-os emelkedést mutattak 2022-ben. A februári Európai Tanács ülése előtt nyolc tagállam jelezte a migrációs politika radikális változtatásának szükségességét a Bizottság elnökének küldött levelében, melyben az irreguláris migrációval szembeni hatékonyabb fellépést, a hatékony határellenőrzést és a visszaküldés, valamint a nem uniós országokkal való együttműködést szorgalmazták. Az EU külső határainak ellenőrzését illetően a határkerítések építése és azok uniós finanszírozásának kérdése ugyanakkor továbbra is ellentmondásos, mellyel kapcsolatos közös nevező aligha várható egyhamar.
Ugyanakkor eltagadhatatlan az Európai Bizottság migrációs politikával kapcsolatos paradigmaváltása a korábbi állásponthoz képest, amelyben megjelenik a visszaküldések hatékonyságának növelése és a nem uniós országokkal kapcsolatos együttműködés és stabilizáció fontossága. Ami a korábbi bizottsági irányvonalat illet, a 2015-ben bemutatott migrációs stratégia a migrációs kihívásokra alapvetően a kötelező áthelyezésben (relokáció) és az áttelepítésben látta a megoldást a közös szolidaritást illetően, ami egyben a stratégia központi elemét is jelentette. A kötelező kvóták nagy vihart kavartak az uniós migrációs politikában, komoly törésvonalak jelentek meg a tagállamok között. A kötelező kvóták elképzelésének sikertelenségét felismerve az Európai Bizottság egy merőben új alapokon álló migrációs paktumot dolgozott ki a mihamarabbi hatékony cselekvés érdekében.
Az Európai Bizottság 2020. szeptemberében mutatta be az új migrációs és menekültügyi paktumot (paktum), ami merőben új alapokra helyezi az uniós migrációs politika irányát. A paktum úgy kívánja hatékonyabbá tenni az uniós migrációs politikát, hogy olyan új intézkedéseket vezet be, illetve hangsúlyoz, amelyek eddig vagy nem voltak a megoldáskeresés fókuszában vagy korábban a Bizottság részéről nem merültek fel megoldási alternatívaként.
A paktum a korábbi elgondolásokhoz képest teljesen új megközelítés alkalmazását vázolja a migrációs kihívásokra adandó válaszok tekintetében, mely három alappilléren nyugszik: az új eljárások bevezetése, a rugalmas felelősségmegosztás és szolidaritás elve, valamint a harmadik országokkal való partnerségek kiépítése és erősítése.
Ami az új eljárásokat illeti, bevezetné a paktum az unió külső határait irregulárisan átlépő nem uniós polgárok tekintetében az előszűrést, ami alapvetően magában foglalja a biztonsági és egészségügyi ellenőrzést, a személyazonosítást, ujjnyomatvételt és az Eurodac adatbázisban történő regisztrációt is. Ezt követően felvázolta a javaslat, hogy kik azok, akik valószínűsíthetően elutasító határozatot kapnának az eljárás lefolytatását követően, mert alacsony elismerési aránnyal rendelkező országból származnak, nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek vagy félrevezetik a hatóságot. Mindez azért rendkívül fontos, mert ezáltal a visszaküldési eljárás is hatékonyabbá, egyben gyorsabbá válhat, valamint a valóban nemzetközi védelemre szoruló személyek kérelmei is gyorsabban kerülhetnek elbírálásra. Ennek megfelelően egy nemzetközi védelemre nem jogosult kérelmező visszaküldése gyorsabban történhet meg a korábbiakhoz képest, ezáltal is csökkentve a terheket az eljárások vonatkozásában.
A paktum egyik leginkább fontos újdonsága a rugalmas felelősségmegosztás és szolidaritás elve, amely szerint a tagállamok a kötelező felelősségvállalás tekintetében több lehetőségből szabadon választhatnak, hogy miként kívánnak részt venni a helyzet megoldásában. Erre figyelemmel a bizottsági javaslat szerint a tagállamok választhatják az azonnali operatív támogatást, a menekültügyi eljárásokkal kapcsolatos kapacitásépítéshez való hosszabb távú támogatást, az újonnan érkezők befogadását és visszaküldését, valamint az egy vagy több tagállamnak való segítségnyújtást a vonatkozásukban fennálló migrációs folyamatok kezelésére a nem uniós országokkal való együttműködés során. Ez egy jóval életszerűbb megközelítés lehet, mert a tagállamok földrajzi helyzetükből is fakadóan eltérő kihívásokkal néznek szembe, és e kihívásokra célzott választ szükséges adni. A rugalmas választás tehát a rendszer hatékonyságának növelését szolgálja, ugyanakkor tekintetbe veszi a tagállamok eltérő sajátosságait is.
A paktum további sarokköve pedig a nem EU-s országokkal való partnerségi együttműködések kiépítése és erősítése, amely azt a célt szolgálja, hogy a származási országok és a tranzitországok hatékony támogatást kaphassanak a migrációt kiváltó okok kezelésében annak érdekében, hogy a térség stabilizálásra kerüljön, ami visszatartaná a migrációs folyamatok egy részét. Továbbá támogatást szükséges adni az embercsempészés elleni küzdelemben, illetve a visszaküldés és visszafogadás hatékonyságának növelésében.
Következésképpen, a paktum által lefektetett új irány esélyt teremthet arra, hogy közeledjenek az álláspontok a tárgyalások során, ugyanis a februári Európai Tanácsi következtetések leszögezték a külső határok védelmének fontosságát, a visszaküldés hatékonnyá tételét, valamint a migráció kérdésében érintett nem uniós országokkal való együttműködés erősítését.
Nyitókép forrása: Flickr
