A szlovák történelmi személyiségek ismertsége Magyarországon, a magyar köztudatban és a történelmi emlékezetben meglehetősen egyenetlen. Nem csak attól függ ugyanis, hogy az adott korban mekkora jelentőséget tulajdonítottak neki Szlovákiában, bár természetesen ez is fontos. Komoly tényező a „láthatóság” is: vagyis, hogy az adott szlovák történelmi személyiségről magyar kortársainak mennyi közvetlen tapasztalata lehetett, milyen gyakran írtak róla, reagáltak rá? Hiába volt például Ľudovít Štúr (1815–1856) a 19. század legjelentősebb, történelemformáló szlovák személyisége, korai halála miatt több, mint fél évszázadra teljesen eltűnt a magyar közbeszédből, s így lehetett, hogy a dualizmus évtizedei alatt a napi politikai csatározásokban és sajtóvitákban szereplő, nála jóval kevésbé jelentős eszmetársai lettek a magyar kortársak szemében a szlovák ügy vezéralakjai.
A szerzőről
Demmel József történész (1982), az NKE EJK Közép-Európa Intézetének ösztöndíjasa, a Szlovák Tudományos Akadémia Történeti Intézetének és a Magyarországi Szlovákok Kutatóintézetének tudományos munkatársa. Kutatási területe a történelmi Magyarország szlovák politika- és társadalomtörténete.

A magyar emlékezetben azonban talán még Štúrnál is mostohább sors jutott a nemrégiben a szlovák történelem legnagyobb alakjának választott Milan Rastislav Štefániknak, aki alig-alig bukkan fel a magyar történelmi tárgyú szövegek (cikkek, tanulmányok, monográfiák) lapjain, és akinek az életéről általánosságban is alig készült mindeddig magyar tudományos elemzés. Ha röviden áttekintjük az életútját, nem csak az derül ki, hogyan „érdemelte ki” a „legnagyobb szlovák” címét, de az is, hogy ez a történelmi Magyarország szempontjából kétségtelenül nagy jelentőségű személyiség mégis miért maradt ki mindeddig a magyar történelmi diskurzusból?
Egy hegyvidéki faluból a párizsi szalonokig
Milan Rastislav Štefánik 1880-ban született egy tizenkét gyermekes, Nyitra megyei evangélikus lelkész hatodik fiaként a Brezovától nem messze található kis faluban, Kosarason (Košarisko), .

Apja, Pavol Štefánik kiemelkedő műveltségű, és a szlovák nemzeti mozgalomhoz ezer szállal kötődő pap volt. Milan Rastislav Štefánik Pozsonyban és Sopronban kezdte az iskoláit, majd az Alföldön, a szarvasi evangélikus gimnáziumban érettségizett le 1898-ban. Ebben az évben azonban el is hagyta Magyarországot, és – néhány rövid rokonlátogatást nem számítva – soha többé nem is tért vissza. Először Prágába ment, ahol előbb építészetet, majd csillagászatot tanult. Ezt követően Franciaországba költözött, ahol az 1900-as években elismert csillagászként a francia elitbe emelkedett, a francia állam megbízásából pedig a világ számos pontján (többek közt Türkmenisztánban, Szenegálban, Új-Zélandon, Polinéziában) hozott létre meteorológiai és csillagászati megfigyelőállomásokat. 1914-ben, a világháború előtt megkapta a francia becsületrendet is. A háború kitörésekor belépett a francia idegenlégióba, ahol pilóta lett, majd a balkáni fronton rövid idő alatt harminc bevetésen is részt vett. Egy sebesülés miatt azonban abba kellett hagynia a repülést. Ekkor visszatért Párizsba, ahol kapcsolatba került a cseh emigráció képviselőivel, az általa Prágából ismert Tomáš Garrigue Masarykkal és Edvard Benešsel, majd velük együtt – elsősorban katonai múltjának és francia kapcsolatrendszerének köszönhetően – eljutott magához a miniszterelnökhöz, Aristide Briandhoz is. De Štefánik nem csak közvetítő volt – nagymértékben rajta múlt, hogy a francia körökben komolyan vették az alig ismert közép-európai professzort, Masarykot és a teljesen ismeretlen Benešt. Ők hárman viszont rövid idő alatt elérték, hogy komoly támogatása legyen az – ugyan éppen aktuálisan ellenséges, ám addig az európai stabilitást jelentő – Osztrák-Magyar Monarchia háború utáni felszámolásának és új államalakulatok létrehozásának. Ebben Masarykék mellett nagyon komoly szerepe volt Štefánik politikai elképzeléseinek is. A háború után, 1919 májusában indult útnak repülővel, hogy életében először a részben általa megálmodott új csehszlovák állam földjére lépjen, azonban ezt nem tehette meg: nem messze a pozsonyi reptértől lezuhant.
Štefániknak tehát nem csak az élete, de még a halála is hozzájárult a szinte szakrális nemzeti hőssé váláshoz, megidézve a mózesi történetet, amennyiben elvezette népét az ígéret földjére, ám ő maga már nem léphetett be oda.

Štefánik és a magyarok
Az életútból jól látható tehát, hogy miért maradt ismeretlen Štefánik Magyarországon. Az érettségi után, 18 éves korában elhagyta az országot, ahova egy-két, szabályt erősítő kivételtől eltekintve soha többé nem tért vissza – magyar kortársai tehát nem hogy személyesen nem ismerték, de sokáig a legtöbben talán a létezéséről sem tudtak. Tudjuk ugyan, hogy már gimnazistaként voltak nemzetiségi töltetű konfliktusai, amelyeket állítólag maga Štefánik is gyakran felemlegetett felnőttként, azonban lehet, hogy ezekre egykori magyar diáktársai vele szemben már nem emlékeztek (lásd lentebb). Azt is érdemes megemlíteni, hogy egy hazalátogatása alkalmával, 1907-ben komoly, már-már fizikai összetűzéssel fenyegető szóváltásba keveredett néhány magyar országgyűlési képviselővel egy vasúti fülkében, sőt, még hosszú évekre elnyúló sajtóper is kerekedett az ügyből. Viszont azt, hogy valójában mennyire nem hagyott nyomot ez az eset a magyar közéletben, az mutatja a legjobban, hogy ugyanazok a lapok, amelyek hosszan beszámoltak erről a szlovák–magyar konfliktusról, két évvel később, a Halley-üstökös megfigyelése kapcsán – megfeledkezve az előzményekről – immár magyar csillagászként emlegették Stefánik Milánt.
1914 után aztán immár ellenséges katonaként (francia repülőtisztként), majd a párizsi politikai egyeztetések szereplőjeként még kevesebb információ juthatott el róla Magyarországra. A belügyminisztérium bizalmas iratai között 1916–1917 körül időnként már felbukkant ugyan a neve, de csak a monarchia cseh és szlovák katonái közt terjesztett államellenes röplapok aláírójaként. Hogy súlyával és szerepének valódi jelentőségével mikor szembesültek a magyar döntéshozók, az a kérdés további vizsgálat tárgyát képezheti. Štefánik neve, ha Masaryk és Beneš mellett 1918-ban már olykor fel is bukkant a sajtóban, a szélesebb magyar közvélemény előtt csak halála kapcsán, 1919-ben vált igazán ismertté. Ekkor azonban már egyből az új csehszlovák államot reprezentáló hősi halottként jelent meg.
Hogy ez a helyzet mennyire befolyásolhatta Štefánik magyar megítélését, arra a legjobb példa Gyökössy Endre 1927-ben írt, Mihály és Milán című ifjúsági regénye, ahol a magyar sajtóban a szlovák politikusról olvasható információk felülírták még a szerző személyes élményeit, benyomásait is. Gyökössy regénye ugyanis Milan Rastislav Štefánik szarvasi diákéveiről szól, ami azért lenne érdekes, mert a szerző és a főhős az 1890-es években diáktársak voltak a gimnáziumban, tehát Gyökössy saját emlékeire alapozva írhatta volna meg a regényét.

Azonban annak ellenére, hogy Gyökössy és Štefánik fiatalkorukban éveken keresztül akár nap mint nap találkozhattak, a regényben a címszereplő Milán alakja egy teljes egészében kitalált, ma már megmosolyogtatóan életszerűtlennek tűnő, fiktív figura, s aligha lehetne megfeleltetni Štefániknak. Az a néhány adat, ami véletlenül azonos a valós és a fiktív személyiség élettörténetében (a košariskói születés, hogy apja evangélikus lelkész volt, hogy aztán Štefánik aktívan részt vett Magyarország felosztásában, illetve, hogy repülőgépszerencsétlenségben halt meg), mind ismert lehetett az 1919 utáni magyar sajtóból. E néhány adatra építve ugyanakkor Gyökössy egy olyan negatív hőst alkotott, akinek fő jellemvonása a magyarokkal szembeni féktelen harag és persze a hazaárulás, aki már születésekor predesztinálva volt a magyarok elleni gyűlöletre, akinek a bölcsője felett is azon tanakodtak, hogy majd megalapítja Csehszlovákiát, s még a kedvenc kutyáját is Prágának nevezte el, csak hogy elmondhassa távol szülőfalujától is, hogy „egész nap csak Prágára gondolok.” Mindezek után a főhős sorsa sem lehet más, mint a halál:
„Az elrabolt magyar föld rettenetes bosszut állt hütlen fián. Igazságot tett. A föld nem bocsátott meg az árulónak.”

Štefánik emlékezete mindazonáltal azóta sem jutott nyugvópontra Magyarországon. Erre jó példa, hogy 1991-ben Csehszlovákiából egy 86 centiméteres Štefánik-szobrot ajándékoztak Szarvasnak, amelyet a szlovák általános iskola falán helyeztek el. Az alkotás azonban azóta is (de főként a 2000-es években) számos közéleti botrány fókuszpontjába került. Hol eltávolították, hol visszatették, sajtótájékoztatót szerveztek elé, vagy épp megpróbáltak egyszerűen zacskót húzni rá.
Ezért is lenne fontos, hogy elkészüljön a szlovák szakmai értelmezésekkel párhuzamosan Milan Rastislav Štefánik első, magyarországi életrajza. Hiszen, ha elfogadjuk azt a tényt, hogy az ő nevéhez köthető a francia döntéshozók „érzékenyítése” a közép-európai nemzetiségek, elsősorban a csehek és szlovákok önállósodási törekvései iránt, abból az is következik, hogy a 20. századi magyar történelemnek nem egy marginális mellékszereplőjeként, hanem cselekvő, központi figurájaként kell tekintenünk rá. Ha pedig megismerjük motivációit, az őt cselekvésre késztető mozgatórugókat, jobban megérthetjük azokat a folyamatokat is, amelyeknek a kellős közepén állt, s nem mellesleg az emlékezetében tapasztalható egyenetlenségek is kisimulhatnak.

Irodalom
Gyökössy Endre: Mihály és Milán. Regény. Legendés történet az ifjuságnak. Budapest, A Jegyzők Árvaház-Egyesületének Művészeti Osztálya, 1927.
Lipták, Ľubomír: Milan Rastislav Štefánik (1880–1919). Egy talpig férfi a kellő helyen és a kellő időben. In: Ugyanő: Száz évnél hosszabb évszázad. Pozsony, Kalligram, 2000. 81–94.
Macho, Peter. Milan Rastislav Štefánik v hlavách a v srdciach : fenomén národného hrdinu v historickej pamäti. Bratislava : Historický ústav SAV, 2011.
Macho, Peter. Milan Rastislav Štefánik ako symbol. Bratislava : VEDA vydavateľstvo SAV : Historický ústav SAV, 2019.
Matus László: A világjáró szlovák drótos. M. R. Štefánik életpályája. In: Világtörténet, 2002/2.
Rágyanszki, György: Kultúrnohistorický odkaz Milana Rastislava Štefánika v Sarvaši. In: Fiatal Szlavisták Budapesti Nemzetközi Konferenciája I. 1st Conference for Young Slavists in Budapest. Főszerkesztő/ Editor-in-chief: Dr. Aleksander Urkom. Budapest, ELTE BTK, Szláv és Balti Filológiai Intézet, 2012. 93–94.
Rágyanszki, Juraj: Milan Rastislav Štefánik v Sarvaši. In: Dolnozemskí Slováci a rok 1918. Nadlak, Ivan Krasko, 2019. 266–271.
Šujan, Juraj: Milan Rastislav Štefánik. Vek mladosti. Praha, 1929.
Vida Csaba: A tudós, a francia tábornok, a csehszlovák miniszter és a szlovák hazafi. In: Valóság, 2006. június, XLIX. évfolyam 6. szám
Képek forrása
- kép: Milan Rastislav Štefánik az 1945-ös csehszlovák ötvenkoronáson (forrás: https://notafilia-kp.com/50-korun-1945-lang_hu-p-39391.html)
- kép: Milan Rastislav Štefánik gyermekkorában (szalmakalapban) (forrás: https://www.snm.sk/?vystavy&clanok=milan-rastislav-stefanik-general-osloboditel-detstvo-a-vysokoskolske-studia)
- kép: Štefánik 1928-ban befejezett síremléke a nyugat-szlovákiai Bradlo-csúcson (forrás: Zahorán Csaba felvétele)
- kép: Milan Rastislav Štefánik szarvasi gimnazistaként (forrás: https://www.snm.sk/?vystavy&clanok=milan-rastislav-stefanik-general-osloboditel-detstvo-a-vysokoskolske-studia)
- kép: Gyökössy Endre Mihály és Milán című regényének illusztrációja Štefánik haláláról (forrás: Gyökössy Endre: Mihály és Milán. Regény. Legendés történet az ifjuságnak. Budapest, A Jegyzők Árvaház-Egyesületének Művészeti Osztálya, 1927. A szerző tulajdona)
- kép: Rozlúčka s Milanom Rastislavom Štefánikom, Dikda, (http://dikda.eu/rozlucka-s-milanom-rastislavom-stefanikom/)