1920 a közép-európai emlékezetben – regionális emlékezetpolitikai körkép (2020) I.

Magyarország számára szimbolikus év volt 1920, hiszen a trianoni békeszerződés aláírásával tulajdonképpen ekkor ért véget az első világháború. Igaz, a Tiszántúl román kiürítése után a szerb csapatok még a következő év nyaráig megszállva tartották Baranyát, és az Ausztriának ítélt nyugat-magyarországi területsáv (a leendő Burgenland) átadására is csak 1921-ben került sor. Mindenesetre az összeomlás által meghatározott 1918-as és a szintén kaotikus, polgárháborúval és a szomszédok ellen vívott harcokkal jellemzett 1919-es évhez képest 1920 már a konszolidáció évének tekinthető. Ugyanakkor a történelmi Magyarország végének is a jelképe lett, és ekképp is épült be a modern magyar nemzettudatba.

Hasonló volt a helyzet Közép- és Kelet-Európa jó néhány más országában is. Noha számos helyen 1920-ban már javában folyt a háború utáni újjáépítés, a gazdát cserélt régiókban pedig megkezdődött az új fennhatóság megszilárdulása, egyes vidékeken – például Lengyelországban, illetve az ukrán és belarusz területeken – még korántsem értek véget a hadműveletek. De bizonytalan volt a lengyel–litván és a kelet-poroszországi lengyel–német határ is, Szilézia forrongott, és még Fiume sorsa sem rendeződött. Nem csoda tehát, hogy a száz évvel ezelőtti fejlemények értelmezése és megítélése ma is sok szempontból izgalmas történeti és emlékezetpolitikai kérdésnek számít, így az 1918-as év centenáriumai után a későbbiekben is volt mit felidézni. Ezt tekinti át a Közép-Európa Kutatóintézet következő – 2020-as – regionális körképe.

„Csehszlovákok” és a „nulladik év” emléke

Míg október 28-a, az első Csehszlovák Köztársaság prágai kikiáltásának napja a két világháború között a szlovákok nemzeti ünnepe is volt, a kommunizmus bukását, majd Csehszlovákia 1993-as felbomlását követően majdnem három évtizedig csak a csehek számára jelentett emlékezésre méltó évfordulót. Igaz, az 1990-es évektől kezdve a szlovák politikai eliten belül mindig akadtak olyan csoportok vagy személyek, akik szlovákiai nemzeti ünneppé nyilvánítását is kezdeményezték. Noha Szlovákia helye az egykori csehszlovák államon belül ma is gyakran vita tárgyát képezi, a leggyakrabban elhangzó érvek, amelyek mentén október 28-ára a szlovák nemzeti múlt fordulópontjaként tekintenek, a következők: 1918 októberében vált először „államalkotó nemzetté” a szlovákság, ekkor jelölték ki elsőként Szlovákia területének határait, valamint a csehszlovák állam a modern Szlovákia gazdasági, társadalmi és kulturális alapjainak letételét is biztosította. Változást éppen 2020 novembere hozott, amikor is a szlovák parlament megszavazta, hogy ugyan nem lesz munkaszüneti nap, de október 28-a is felkerül a szlovák állami ünnepek listájára.

Köztudott, hogy a cseh nemzet történetében a mai napig mérföldkőnek számít a cseh államiság 1918-ban történő megújulása, a függetlenség kivívása és a közép-európai régió egyik legdemokratikusabbnak tekinthető politikai rendszerének létrejötte. Vagyis emlékezetpolitikai szempontból a cseh társadalom és politikai elit számára a 2018-as jubileum bírt nagyobb jelentőséggel, míg Trianon kerek évfordulója kevésbé mozgatta meg a tudományos világot és a közéletet. Más volt a helyzet Szlovákiában.

Itt ugyanis a politikai diskurzus szempontjából is új keretbe helyeződött a szlovákság Trianon-percepciója. Erre az Igor Matovič szlovák miniszterelnök által 2020. június 2-án rendezett baráti találkozó következtében került sor, amikor a kormányfő az ország száz magyar közéleti személyiségét fogadta a pozsonyi várban. A rendezvényen először hangzott el szlovák miniszterelnök szájából, hogy a történelmi Magyarország a közös múlt része, s ő személy szerint megérti a magyarok Trianonnal kapcsolatos fájdalmait. Mindez azt is jelezte, hogy a szlovák fél képes a kérdést a magyar kisebbség hosszú távú fennmaradásának problémájával összekötni, ami eddig egyáltalán nem volt jellemző. Trianon ezt megelőzően kizárólag a szlovákok történelmi Magyarországtól való elszakadásával volt egyenlő, vagyis a magyar traumafelfogással szemben történelmi sikert kötöttek hozzá, már ha egyáltalán foglalkoztak a kérdéssel.

Másrészt a kerek évforduló kapcsán a különféle szlovák médiumok számos értelmiségit, közéleti személyiséget is megszólaltattak a témában. Új könyvek jelentek meg szlovák szerzők tollából (elsősorban Roman Holec könnyed stílusban íródott Trianon, diadal és katasztrófa című, valamint Ondrej Ficeri A Trianon utáni Kassa című kötetét említeném), mélyinterjúk és tévés beszélgetések készültek Trianonról vagy annak kapcsán a szlovákiai magyarságról, sőt a kassai Pavol Jozef Šafárik Egyetem Jogi Karán tudományos kutatócsoport is megkezdte működését Erik Štenpien jogtörténész vezetésével, amely a Trianoni szerződés történetét dolgozza fel.

A szlovák tévében főműsoridőben fejthették ki véleményüket Trianonról olyan kiemelkedő szakemberek, mint Szarka László, Vörös László és Štefan Šutaj, akiknek a munkásságát semmiképpen sem lehet nacionalista vagy etnocentrikus történelemszemlélettel jellemezni. 2020. június 3-án pedig a szlovák állami tévécsatorna főműsoridőben közvetítette az akkor még Štefan Chrappa és Jaroslav Daniška által moderált Do križa című beszélgetőműsort, amelyben Szarka László és Roman Holec vitatták meg a Trianon-jelenség máig tanulsággal járó aspektusait. Roman Holec itt többek között azt is kimondta, hogy a trianoni békeszerződés igazságtalan volt.

Emellett természetesen akadtak olyanok is, akik 2020-ban még mindig a szlovákok számára pozitív hozadékkal járó eseményként emlékeztek meg Trianonról. Például a nagy múltú kulturális egyesület, a Matica slovenská ugyan azt nyilatkozta, hogy a századik évforduló lehetőséget adhat szlovákok és magyarok számára, hogy törekedjenek egymás jobb megértésére, jó pár helyi szervezete vidám ünnepséget tartott június 4-én. Sőt, 2020-ban sem hiányozhattak a kifejezetten magyarellenes, uszító hangnemű és egyoldalú értelmezéseket tartalmazó kiadványok (mint például Edita Tarabčáková kissé fura című munkája, a Sérelem érte a magyarokat? A valódi igazság Trianonról). Mindez persze csak megerősíti, hogy Trianon mára sem lett fontosabb kérdés a szlovákiai többségi társadalom számára, a (kisebbségi vagy anyaországi) magyarok ezzel kapcsolatos érzékenységét azonban egyre többen kezdik megérteni.