Egy csepp vérből a ma ismert laboratóriumi egészségügy megelőzés-fókuszú felforgatását ígérte a kilenc milliárd dollárosra nőtt Theranos cég. Az átütő siker helyett azonban csak csalást és az innovációk körüli hype kérdéseinek gyarapodását hozta magával.
„Fake it till you make it”, vagyis a „színleld, amíg sikerül” mentalitás meghatározó a startup világban, az önérvényesítés számtalan területén, de még az önsegítő technikák egy része is erre a mottóra épül.
A mottó korlátaira, ellentmondásosságára hívja fel a figyelmet a Theranos sztori. Az alapító, Elizabeth Holmes 19 évesen otthagyta a Stanford Egyetemet, és egy kilencmilliárd dolláros, innovatívnak mutatott céget épített, melyet az egészségügy Apple-jeként emlegettek. Nem véletlenül: Steve Jobs és az általa felépített vállalat mindvégig példaképként lebegett az alapító előtt.
A cég ígérete egy mindenki számára elérhető, egy csepp vér felhasználásával gyors eredményt garantáló megelőző technológia volt, mely kettős légkörbe érkezett: egyrészt a diszruptív techcégek és a világmegváltó vállalkozók körüli hype, másrészt a megfizethető egészségügyi ellátás iránti igény környezetébe.
A cégértékből is látható, hogy sikerében mindenki hinni akart. A korai befektetők általában vagy az ötletbe vagy az alapító(k)ba fektetnek – inkább megérzés, mint konkrét számok alapján –, a Theranos esetén pedig mind a kettő megvolt: a jövőkép és a lehetőség, hogy a sokadik EarlyBird után most egy társadalmilag is hasznos cégbe fektethetnek, illetve ott volt az alapító mindenkit lehengerlő, küldetésfókuszú személye. A korai befektetések felélése után azonban a Theranosnak szükséges volt olyan lépéseket megtenni, mely azt tudta mutatni – és így további befektetőket vonzani –, mintha eredményesek lettek volna a kutatással töltött évek. Később az ügyész nyitóbeszédében ezt úgy fogalmazta meg, hogy „ahogy kifogyott az időből és a pénzből, Elizabeth Holmes úgy döntött, hazudik.”
Ezért – többek között – együttműködést építettek ki a Walgreens lánccal, mindegy 40 tesztközpontot kialakítva Arizona államban – ahol ehhez még a szabályozás megváltoztatásáért is lobbizott a cég. A működésük alatt az államban 1,5 millió vérvételből 7,8 millió eredményt adtak ki közel 176.000 ügyfélnek. Tízből egy teszt azonban pontatlan volt – és ezek nagy részét nem is a saját fejlesztésű gépükön, hanem kereskedelmi fogalomban elérhető eszközökkel végezték, szabálytalan módszertannal. Az ezt szóvá tévő munkavállalókat megfenyegették, a kritikusokat, vagy akik a hitelesség bármilyen bizonyítását kérték, bírósági tárgyalással fenyegették.
Közben a Forbes és a Fortune magazin címlapjain, Ted előadásokban és konferenciák sorozatán Elizabeth Holmes a férfiak által dominált techvilág fiatal dollármilliárdos sztárja lett, akit a megerősítési torzítás (confirmation bias) tükrén keresztül mindenki annak látott, aminek szeretett volna: egy vállalkozó, aki jobb helyé teszi a világot. A vállalat igazgatótanácsába pedig olyan befolyásos – ám az egészségügyhöz nem értő – személyek csatlakoztak, mint Jim Mattis, Henry Kissinger vagy George Shultz, tovább hitelesítve a cég által felvázolt valóságot. „A feltaláló: Vérszomj a Szilícium-völgyben” című dokumentumfilmben egy korábbi munkavállaló mesélt arról az élményéről, hogy míg munkavégzés közben a laborban látta, hogy nem működik az eszköz és a cég módszerei, azonban utána mikor az alapítóval beszélt, ismét elkezdett hinni benne, hogy lehetséges. Ha pedig ő, aki első kézből tapasztalta a hiányosságokat, bele tudott esni ebbe a csapdába, nem meglepő, hogy másokat is meggyőzött a pitch.
Egy Wall Street Journal cikk által indított lavina, és az azt követő vizsgálatok hatására végül kiderültek a hiányosságok: a cég által feltalált gépek az ígért 250 helyett csak pár vizsgálat pontatlan elvégzésére voltak alkalmasak, a levett – gyakran vénás vért – pedig a versenytársak eszközein elemezték, de ezt végig tagadták. A pontatlan eredmények több esetben téves diagnózisokhoz vezettek
2018-ban végül megszűnt a cég, majd 2022-ben az alapítót és az ügyvezető Sunny Balwanit bűnszövetségben elkövetett csalás vádjával bűnösnek találták.
A történet azonban épp annyira komplex, mint ahány kérdést felvet. A tárgyalás során a cég már sokat érvelt azzal, hogy „a kudarc nem bűncselekmény. Ha a lehető legjobban próbálkozol, de nem sikerül, az nem bűn.” A kudarc és a befektetők, illetve ügyfelek tudatos megtévesztése azonban nem ugyanaz, hiszen a tárgyalásig, mikor még sikerként hivatkoztak a találmányra Holmes a következőt nyilatkozta (utalva Thomas Edison híres mondására): „Jóval többet tanulunk a kudarcokból, mint a sikerekből. A terméknek az Edison fedőnevet adtuk, mert feltételeztük, hogy 10 000-szer vallunk kudarcot, mielőtt 10 001.-re működni fog. És így is lett.”
A párhuzam Edisonnal helytállóbb, mint elsőre gondolnánk. A fake it till you make it sikerre vitele nem a Szilícium-völgyben kezdődött, hanem már a neves feltaláló is élt az eszközzel. Az első használható izzólámpa kifejlesztése előtt megjelent egy sajtóhír, hogy áttörést ért el, majd még mielőtt elfogyott volna a pénze és hitele, rájött a megoldásra. A kérdés, hogy hol húzzuk meg azt az etikai – szabályozási határt, amíg azt mondjuk, hogy a feltörekvő unikornisokba fektetett befektetői pénzek csak a felek kockázatát jelentik, és honnan kell egy tágabb kontextusban vizsgálni.
A fent említett dokumentumfilm egyik kulcsgondolata, hogy „a Szilícium-völgy nagyon jó, ha webes levelezőt kell csinálni, meg az emojis chatappokhoz is nagyon ért. De most olyan dolgokat próbálunk teremteni, amik emberek életét teszik kockára. Önvezető járműveket, önálló orvosi eszközöket. Olyan dolgokat gyártunk, amit ha elszúrunk, az valakinek az életébe kerülhet. Ezeket más perspektívából kell nézni.”
Egy, a Theranos és a tech startup világ közötti kölcsönhatást vizsgáló cikk szerint több olyan pont is van, amely miatt ez a kiábrándító kudarc nem kell, hogy az egész Szilícium-völgy körüli össztársadalmi bizalmat megingassa. Egyrészt itt nem egy igazi technológiai cégről beszélhetünk, sokkal inkább egy egészségügyi vállalatról, mely alapvetően sokkal szigorúbb, nem színlelhető követelményeknek kellene, hogy megfeleljen, mégis megpróbált a tech cégek logikájával építkezni – vagy még azzal sem. Egy jól működő vállalat igazgatótanácsát ugyanis hozzáértő emberekből igyekszenek építeni, a konstruktív kritika, az építkezés pedig épp a versenyelőny megszerzését, megtartását szolgálja, tehát alapvetően támogatott. Végül pedig a mindenkinek és sorozatos hazugság egy működő termékről – különösen piacra lépés után – semmilyen startup eszményképébe nem fér bele.
Az a kérdés azonban továbbra is nyitva áll: mit kezd a befektetői világ és az egész startup ökoszisztéma azokkal a részben tech-fókuszú cégekkel, amik az életünket valamilyen emberéletet is veszélyeztető módon kívánják felforgatni? És honnan számítjuk magát a veszélyt vagy a felforgatást?
A felforgató innovációkhoz szükségesek olyan nagyot álmodni merő, vízióval rendelkező alapítók, mint akár Edison, hiszen hajthatatlanságuk nélkül nem lenne például izzólámpa, televízió vagy gépkocsi, mely innovációk átírták a megszokott életünket. Az azonban nem mindegy, hogy milyen piacra ki léphet ki – és ezzel megjelenik az állam szabályozó-ellenőrző szerepének kérdése is olyan technológiáknál, ami emberéletekre van hatással, mint láthattuk a Theranos esetében.
