Az amerikai magyarok fővárosaként is ismert ohiói Cleveland patinás, 1826-os alapítású Case Western Reserve nevű magánegyeteme szeptember 29-én adott otthont a 2020-as elnökválasztás első nagy amerikai elnökjelölti vitájának, egy igazi vehemens szócsatának a republikánus Donald J. Trump, hivatalban lévő elnök és demokrata párti kihívója, Joe Biden, egykori amerikai alelnök között. Pártállástól függetlenül az értékelések és kommentárok megegyeznek abban a közös vélekedésben, hogy a következő két elnökjelölti vita – már amennyiben a felek is vállalják – ennél csak jobb és magasabb színvonalú lehet. A vitát értékelő amerikai és nemzetközi kritikai jelzők között olyanokkal találkozhatunk, mint személyeskedő, alpári, elnökjelöltekhez méltatlan és szakszerűtlen, vagyis összességében egyfajta politikai kommunikációs mélypontként is leírható volt az összecsapás.
A vita moderátorának hálátlan szerepében igencsak kimerülő Chris Wallace-nak – veterán politika műsorvezető a jobboldali Fox News TV-csatornától – rettentően nehéz dolga akadt, hiszen egy adott ponton, a vita utolsó fél órájában, a fejét fogva már teljességgel elvesztette az ellenőrzést a két vitázó fél felett. Az elnökjelöltek gátlásaikat levetkőzve határozottan egymásnak estek, családi drámák részleteit is felemlegetve, illetve folyamatosan a másik szavába vágva próbálták átvenni az irányítást és meggyőzni a döbbent választópolgárok millióit a másik fél alkalmatlanságáról és „nyilvánvaló hazugságairól”. A mérsékelt konzervatív hírű újságíró, Chris Wallace, főleg Trump elnök a jobboldali kommentárok szerint amellett, hogy gyengekezű moderátornak bizonyult inkább Biden alelnök felé tűnt megengedőbbnek és részrehajlóbbnak a kérdésfeltevések és vitairányítás tekintetében, sőt Trump elnök kétszer is megjegyezte, hogy úgy tűnik, inkább vele kell vitáznia, de szívesebben is teszi, mint Bidennel. Trump a vita előtt többször is szóban és szokásos tweetjeiben is, gúnyosan és cinikusan üzent riválisának, hogy reméli „Sleepy Joe nem alszik majd el vita közben” és nem felejti el érveit és mondanivalójának fontos tényadatait, mint ahogy előzőleg többször is megtörtént már Bidennel. Való igaz, Biden alelnöknek nem erőssége a politikai retorika és az átütő erejű vitázás, érvelés a jobb rögtönző képességgel és meggyőző erővel rendelkező Trump elnökkel szemben. Köztudottan Joe Bidennek (és természetesen Trumpnak is az előző években) volt néhány kényelmetlen pillanata és retorikai hibája a súgógép és beszédkijelzők használatával, illetve akadozó, összefüggéstelen és értelmetlen mondatok megfogalmazásával. A teljesség igényével és részrehajlás nélkül meg kell jegyeznünk, hogy mindezekkel a hibákkal, tévedésekkel ugyanakkor Trump elnök beszédfolyamaiban is elég gyakran találkozhattunk az utóbbi években.
Mindezek tükrében Joe Biden az előzetes várakozásokat felülmúlóan teljesített a vita során, mondhatni állta a sarat Trump elnök lehengerlő és rámenős kommunikációs stílusával szemben, egyenesen a kamerába beszélve inkább a választóihoz fordult és irányította üzeneteit, mintsem esküdt ellenfeléhez Donald Trumphoz, aki nyilvánvaló módon a folyamatos közbeszólás taktikáját alkalmazva megpróbálta kizökkenteni, összezavarni és felőrölni Bident. A vita mélypontjának is tekinthető utolsó negyedórában Joe Biden már elveszítette türelmét, akárcsak a moderátor Wallace is, és ’will you shut up, man?!’(befognád már végre, ember!) Amerikában már felettébb erőszakos és alpári stílusúnak számító módon rászólt Trumpra, hogy állandóan ne szóljon közbe és hagyja befejezni mondanivalóját. Bár John Bolton, egykori nemzetbiztonsági tanácsadó fehér házi memoárjának beszámolójából is kitűnik, a washingtoni csúcs döntéshozók nem élő szentek közösségének tagjai, hanem inkább gyarló és igen ambiciózus emberek, akik ugyanolyan egyszerű nyelvezet használnak egymás között, mint az utca népe. E kijózanító felismerés ellenére ugyanakkor a nem túl magasztos alpári stílust visszahallani a nemzetvezető személyiségek elnökjelölti TV-vitájában több százmillió néző előtt, nem kis mértékben illúzióromboló és kiábrándító élménynek számított.
Mindez a nyelvezet és stílus meglehetősen kontraproduktívnak is bizonyulhat a szavazó polgárok mérsékelt többsége számára, akiktől igencsak távol áll az utcai zavargások és önkényes rendcsinálás, igazságosztás világa, amely elsősorban az erőszakos szélsőbaloldali Antifa és BLM mozgalmárok, vagy épp a velük szembenálló szélsőjobbos neonáci, és fehér felsőbbrendűséget hirdető (white suprematist) Proud Boys és Boogaloo Boys tagjainak kedvelt terepe. E politikai extrémizmus tipológiája mentén nyilvánvalóan mindkét vitázó megpróbálta nehéz helyzetbe és színvallásra kényszeríteni ellenfelét, amint azt előszeretettel főoldalas szalagcímként is megjelenítette elsősorban a globális főárambeli liberális-baloldali média legtöbb orgánuma. Tette ezt Wallace moderátor is, megismételve Biden alelnök kérését Trump elnök irányába, nevezetesen, hogy az elnök határozottan határolódjon el és utasítsa el a szélsőjobboldali csoportosulások eszméit és tevékenységét, jelesül az egyre népszerűbb Proud Boys csoport utcai megnyilvánulásait. Trump elnök mondhatni frappánsan kivágta magát, kissé elkenve a direkt választ és színvallást, miszerint felszólította a sokat emlegetett Proud Boys szélsőséges csoportot, hogy a szélsőbaloldali Antifa elleni harcukban „lépjenek hátra és álljanak készen” (stand back and stand by), amely a CNN értékelése szerint igencsak megemelte a rasszista neonácinak tartott szervezet népszerűségét és elismertségét. Biden burkoltan nácinak és rasszistának nevezte Trump elnököt, és többször azzal vádolta, hogy az elnök hivatalához méltatlan módon megosztó személyisége és politikája révén csak viszályt szít, mélyíti a társadalmi árkokat és felerősíti az erőszakos utcai zavargásokat. Trump elnök visszavágása szerint Biden csak továbbterjedő anarchiába és a szélsőbaloldal markába az dobná az amerikai társadalmat és gazdasági mélyrepülésbe taszítaná az országot. Biden, Trump elnöknek a rend és törvény uralmát (rule of law&order) firtató kérdésére, illetve az Antifa és erőszakos BLM elítélésére tett felkérésére egyaránt felemás módon válaszolt, miszerint ő a törvényesség és a békés tüntetők oldalán áll, határozottan elutasítva a szövetségi állami biztonsági szervek általi rendcsinálás erőpolitikáját.
Egy másik megnyilvánulás, amely immár a jobboldali média szalagcímes hírértékelése is volt, Bidenhez volt köthető, aki kinyilvánította, hogy jelenleg ő képviseli a Demokrata Pártot egyszemélyben. Néhány perccel később Trump kérdésére Joe Biden kijelentette, bár ő a számít a Demokrata Párt arcának és legfőbb képviselőjének ellenben nincs semmilyen hivatali pozíciója jelenleg, így nem is utasíthatta (bár nem is szándékozott azt tenni) a forrongó nagyvárosok demokrata párti vezetőit, New Yorktól Minneapolison keresztül az anarchiába süllyedő Seattle és Portlandig, hogy vessenek véget a fél éve tartó utcai zavargásoknak, gyújtogatásoknak és az erőszakos Antifa és BLM tüntetéseknek. Trump többször utalt ár, hogy ő egyáltalán nem rasszista, sőt az utóbbi évtizedek elnökei közül meglátása szerint ő tett a legtöbbet az afroamerikai közösség esélyegyenlősége és társadalmi, gazdasági felzárkóztatása érdekében.
A témák között viszonylag szabadon csapongva, amikor a vitázók a gazdaság és környezetvédelem kérdéseiről beszéltek (szokásosan egymás mellett egyidőben), láthatóan nemcsak Trump elnök és Chris Wallace moderátor, hanem valószínűleg a Demokrata Párt radikális baloldali és zöld gazdaságot szorgalmazó prominensei (mint Bernie Sanders, Elisabeth Warren vagy Alexandria Ocasio-Cortez) is igencsak felkaphatták a fejüket. Hiszen Biden határozottan elutasította a körülbelül 30 trillió dollárra becsült, 20 éves távlatra tervezett Green New Deal nevű radikális zöld gazdaság-átalakító megaprojektet, amiről korábban igencsak elismerően beszélt. Ugyanakkor, határozottan kijelentette, hogy drasztikusan átalakítaná az amerikai gazdaságot, fenntartható, megújuló energiára épülő karbon-mentes kibocsájtású pályára állítva azt 2050-re, és egyetlen új szén vagy olajtüzelésű erőmű építését sem engedélyezné elnöksége idején.
Trump elnök gazdasági vonatkozású válaszában kijelentette, hogy kormányának 3 év alatt sikerült teljesen helyrehozni és felívelő pályára állítani a 2008-as pénzügyi válságába és az Obama korszak recessziójába süppedt amerikai gazdaságot és 3%-os rekordmélységbe tolni a korábbi szintén rekordmagas 11%-os amerikai munkanélküliséget. Mindezeket a nagyszerű megvalósításokat Trump szerint háttérbe szorította és drasztikusan átírta a 2020-as „kínai vírus” okozta világjárvány, és a velejáró katasztrofális gazdasági és társadalmi következmények, amelyek még a 2008-as pénzügyi válságnál is súlyosabbnak mutatkoznak.
A másik nagy témakör az egészségügyi ellátás és társadalombiztosítás tekintetében Biden maga is kissé belezavarodott a több trillió dollárba kerülő és kulcsfontosságú egészségügyi reform elképzeléseinek részleteibe, Trump elnök nem kis elégedettségére. Ugyanakkor rögtön visszavágott, hogy Trumpnak semmilyen elképzelése sincs erről a fontos kérdésről, és kormányzása alatt nem tett semmit az amerikaiak egészségének megőrzése érdekében, nem beszélve a COVID-19 több mint 200 ezer amerikai áldozatáról. Trump elnök válaszában New York állam és város demokrata párti vezetésével példálózott, és az ottani katasztrofális járványkezelési módszerekkel, illetve a demoralizált rendvédelmi szervek és haderő elhanyagolásával a demokraták részéről.
Nem meglepő módon a fontos külpolitikai témákról, az amerikai választópolgárok számára másodlagos fontosságú ügyekről viszonylag kevés szó esett. Biden egyszerűen csak „Putyin pincsijének” nevezte Trumpot, aki mindenkivel összeveszett a világban akivel csak lehet, míg ő Bident Kína bábjának és drogfüggő fia, Hunter Biden zavaros ukrajnai és orosz üzletei révén igencsak korrumpálódott és besározódott embernek titulálta ellenfelét és családját.
Az elnökjelölti vitára felkészítő háttérszakemberek valószínűleg nem egészen ilyen jellegű és stílusú vitára készülhettek hiszen, látszólag mindkét fél elsősorban saját politika táborának radikálisabb és hangosabb tömbjét szólította meg – mondhatnánk akárcsak 2016-ban, a botrányos Trump-Hillary Clinton vitában –, amikor nagyon erős kifejezésekkel, személyeskedő sértésekkel illették vitapartnerüket és közvetve a szemben álló politikai tábort, vagyis több tízmillió amerikai választópolgárt. A mértéktartó, pártatlan elemzőkkel egyetértve a másfél órás kvázi politikai konyhaveszekedés felettébb sokat elárult a jelenlegi amerikai társadalmat, politika szférát meghatározó drámai megosztottság mértékéről és mélységéről, amelyet hitelesen közvetített és megtestesített a két vitázó elnökjelölt. Vitagyőztest hirdetni szinte lehetetlen vállalkozás lenne, különösképpen ilyen szélsőségesen megosztott amerikai politikai társadalmi viszonyok közepette, annál inkább vesztesként lehet elkönyvelni a politikai vitakultúra nagyszerű amerikai hagyományát és a józan gondolkodású, mérsékelt választópolgárok többségét…