A személyazonosítás kérdése napjainkra általános társadalmi problémává vált.
A mindennapi élet részeként naponta válik szükségessé: például a bankszámlánkhoz, a számítógépünkhöz vagy a mobiltelefonunkhoz való hozzáférési jogosultságunk igazolása, belépési és számtalan egyéb jogosultságunk igazolása.
A különféle hatóságokhoz, szolgáltatókhoz való tartozás (intézkedő civil ruhás rendőr, gáz- vagy villanyóra leolvasó) bizonyítása is gyakran fordul elő, de fontos lehet az ország biztonságára veszélyes személyek kiszűrése és – a migráció felerősödésével – az országhatárt átlépő személyek esetében annak eldöntése, hogy valaki jogosult-e menekültstátuszra (tényleg olyan régióból érkezik, ahol otthonában életveszélynek volt kitéve), ami csak személyazonosságának és állampolgárságának megállapítása után lehetséges.
Ezeken az eseteken kívül az élet legkülönbözőbb területein fordulhatnak elő olyan szituációk, amikor valaki vagy nem tudja vagy nem akarja elárulni, hogy kicsoda.
Személyazonosításra azért van mód, mert nincs két egyforma ember, akinek személyi adatai és biológiai jellemzői (mennyiségi és minőségi tulajdonságai) megegyeznének egymással.
A személyazonosítás leggyakrabban alkalmazott formái a tudáson alapuló, a birtokláson alapuló és a biometrián alapuló eljárások.
A tudásalapú azonosítás során a személy olyan információ tudatában van, amit az azonosítási eljárás során ellenőrizni lehet. Ilyen információ lehet például egy jelszó, egy előre megbeszélt szöveg, egy PIN-kód stb.
A birtokalapú azonosítás esetén a személy egy olyan tárggyal rendelkezik, ami igazolja kilétét (pl. személyazonosító okmány, vonalkódos csuklópánt, kitűző), vagy részére lehetővé teszi a hozzáférési, belépési vagy használati jogok alkalmazását.
A biometrikus alapú személyazonosítás alatt az emberi test olyan mérhető jellemzőinek / funkcióinak vizsgálatát értjük, amelyek alkalmasak lehetnek nyilvántartási adatbázis létrehozására és a tárolt adatokkal történő összehasonlítás alapján végzett személyazonosításra.
A biometrikus azonosítókat úgy lehet meghatározni, mint olyan mérhető testi vagy viselkedésbeli jellemvonások összességét, amelyek vizsgálata alkalmas arra, hogy egy adott személy azonosságát ellenőrizni lehessen.
A biometriai azonosítás célja olyan személyazonosítási rendszerek kialakítása, amelyek az egyént nem egy kód, egy jelszó vagy egy okmány segítségével azonosítják (ami bárkinek birtokába kerülhet), hanem saját személyi tulajdonságai alapján ismerik fel.
Az ún. aktív azonosító eljárások az azonosítandó személy tevékeny közreműködését igénylik, ezzel szemben az ún. passzív azonosító eljárások során a személy közreműködése pusztán a mintavétel lehetővé tételéhez szükséges (pl. DNS profil felállításához szájnyálkahártya-törlet adása vagy ujjlenyomat alapján történő azonosításhoz az ujjlenyomat-szkenner használata).
A biometrikus azonosítókat úgy lehet meghatározni, mint olyan mérhető testi vagy viselkedésbeli jellemvonások összességét, amelyek vizsgálata alkalmas arra, hogy egy adott személy azonosságát ellenőrizni lehessen.
A napjainkban leggyakrabban alkalmazott biometrikus alapú eljárások
Hang vagy beszéd azonosítása
Hangunk egyedisége testfelépítésünk jellegzetességeiből származik. Speciális algoritmus segítségével a hangazonosító rendszerek felállítják a hang/beszéd karakterisztikus jellemvonásait, mint egy „akusztikus ujjlenyomatot”, és az azonosítandó személyek referencia hangmintáját (ami lehet egy jelszó vagy egy, esetleg több rövidebb mondat) adatbázisukban eltárolják. Az azonosításkor az eltárolt szöveget kell a személynek elismételnie. Az azonosítás alapját a tárolt hangminták és az aktuális beszéd dinamikai jellemzőinek összehasonlítása képezi.
Kézírás alapján történő személyazonosítás
A kézírás (legtöbbször aláírás) felvétele speciális digitalizáló készülék segítségével, ezáltal a grafikai sajátosságok mellett lehetővé válik az írás dinamikus jellemzőinek vizsgálata is. Az összehasonlításhoz speciális szoftverek és a megfelelő mintákat tartalmazó adatbázis szükséges.
Járásdinamika vizsgálata
Egy viszonylag új, fejlesztés alatt álló személyfelismerési módszer. Összehasonlításhoz a személyek járását rögzítő, adatbankban tárolt felvételek szolgálnak. A személy azonosítása a tárolt és a vizsgált mozgásminta számítástechnikai analizálásán és összehasonlításán alapul.
Ujj- és tenyérlenyomat alapján történő személyazonosítás
Elméleti alapjai és a vizsgálat lényege a daktiloszkópiából jól ismert. Igen nagyfokú megbízhatósága és az ujjlenyomat-szkennerek egyszerű használata miatt a bűnüldözési célú alkalmazáson túl napjainkban a mindennapi élet egyre több területén találkozhatunk vele.
Kézgeometria vizsgálata
A személyazonosítás a kézfej, a tenyér és az ujjak anatómiai sajátosságainak (méret és forma) leolvasása, és a tárolt adatokkal történő összehasonlítása alapján történik. A gyakorlatban sokféle kézgeometria-olvasó berendezés terjedt el, amelyek legtöbbje az ún. 3D-s szkennelés elvén működik.
Kézérhálózat-analízis alapján történő személyazonosítás
Minden ember kézfejében az érhálózat mintázata az alapvető anatómai hasonlóság ellenére egyedi sajátosságokat mutat. Még az egypetéjű ikreknél sem egyezik meg az értérkép, vizsgálata ezért alkalmas személyazonosításra.
Arcfelismerés
Az automatizált arcfelismerésnek a leggyakrabban alkalmazott módszere az arc geometriai jellemzőinek vizsgálatán alapul. Az arcgeometria az egyes arcelemek mérete, formája és egymáshoz képesti pozíciója alapján azonosít.
Retinavizsgálaton alapuló személyazonosítás (retinaszkennelés)
A retina (recehártya, látóhártya) az emberi szem legbelső, vérerekkel átszőtt, fényérzékeny rétege. Mivel a szem hátsó falában található vérérhálózat mintázata egyedi, ezért alkalmas személyazonosításra. Az eljárás során alacsony intenzitású infravörös fénnyel megvilágítva „tapogatják le” a szemfeneket, és a kapott képet videotechnikai úton rögzítik.
Íriszvizsgálat
Az írisz a szem szivárványhártyája, a szem színét (kék, barna, zöld) adó nagyrészt izomszövetből álló rész a szem belsejében. A közepén lévő, változó méretű nyílás a pupilla.
Az íriszazonosító rendszer leolvasója a szivárványhártya képét háromdimenziós digitalizált kontúr-térképpé alakítja,és ezt hasonlítják össze a későbbiekben az adatbázisban tároltakkal. Az írisz térkép alapján mintegy 400 különböző azonosítási jellemző vizsgálatát végzi el a rendszer.
Még az egypetéjű ikrek írisze is különbözik egymástól, egyedül a szürkehályog zavarhatja az azonosítást.
Fogazat (fogstátusz) alapján történő személyazonosításra elsősorban ismeretlen holttestek kilétének megállapításakor kerül sor, feltéve, hogy az elhunyt személy fogorvosi kartonjai rendelkezésre állnak.
A különböző testrészek alakja, például fül, homlok, ajak is alkalmas lehet a személy kilétének megállapítására, a kriminalisztikai gyakorlatban nem egyszer bűncselekmények elkövetőinek azonosítása történik ezen a módon.
A röntgenfelvétel alapján történő személyazonosításra elsősorban ismeretlen holttestek esetében van szükség, feltétele a korábban készült röntgenfelvételek megléte.
Források
Anil K. Jain, Arun A. Ross, Karthik Nandakumar: Introduction to Biometrics, Springer, 2011., ISBN: 978-0-387-77325-4
Balláné Füszter Erzsébet: Krimináltechnika, egyetemi tankönyv, Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2019. ISBN: 9786155945984
Bodzsár Éva, Zsákai Annamária: Humánbiológia. Gyakorlati Kézikönyv. ELTE Eötvös Kiadó Kft. Budapest, 2004.
Dinya Elek: Biometria az orvosi gyakorlatban, Medicina, 2011.,
ISBN szám: 978 963 226 641 1
Hajtman Béla: A biometria alapjai, Semmelweis Kiadó, 1976., ISBN: 2399999372952
Nyitókép: NEC Corporation of America / Flickr
