Nemi erőszak, járványveszély és éhínség egy „felszabadított” kisvárosban
Nyolcvan éve, 1944 őszén a szovjet katonai front elérte Magyarországot, a Kárpát-medence hét hónapra a pusztító ütközetek és nagy horderejű hadmozgások terepévé vált.
A háborús részvétel katonai áldozatai, a szövetséges légierő bombázásai, a német megszállás és a hazai zsidóságot is elérő holokauszt már addig is felbecsülhetetlen szenvedést jelentettek az ország lakosai számára, a Wehrmacht és magyar szövetségeseinek utóvédharca a szovjet (és román) előrenyomuló hadsereggel végleg pokollá változtatták Magyarország nagy részét. A történelmi emlékezetben e háborús szenvedés tetőpontját Budapest ostroma jelentette, amely valóban a második világháború egyik legvéresebb csatájaként vonult be a történelembe. Mire azonban elkezdődött Budapest ostroma, az ország keleti részének településeire bevonult a Vörös Hadsereg. A központi hatalom felbomlása és a helyi közigazgatás embereinek elmenekülése nyomán ezekben a falvakban és városokban exlex állapotok alakultak ki. Az élelemhiány kezelése és a kemény télre való felkészülés új helyi vezetők felemelkedéséhez vezettek. Ezek a vezetések azonban teljességgel ki voltak szolgáltatva az egyetlen hatalombirtokos, a Vörös Hadsereg parancsnokságainak.
Az itt közreadott nyolcoldalas, gépelt levél Nagykőrösön született, feltehetőleg a település elöljárói írták az illetékes szovjet parancsnokságnak. Helyzetük jobbítását és a randalírozó szovjet katonák megfékezését várták az egyetlen valós hatalommal bíró szervtől. A levél születésének dátumára a szövegből következtethetünk, pontosabban azon részekből, amelyek a közelgő télre hívják fel a figyelmet, illetve amelyek a frontvonal állását írják le. A Vörös Hadsereg Nagykőrösre november másodikán vonult be, a levél 3-4 héttel később, 1944. november végén vagy december elején íródhatott.
A szöveg jól tükrözi a félelemmel párosuló önalávetést, amellyel a szovjet parancsnokot a levélírók (levélíró) megszólítják. Igyekeznek olyan érveket felvonultatni, amelyekben utalnak a Vörös Hadsereg katonáinak érdekeire is, egyúttal kifejezvén a hálát a szovjet áldozathozatalért. A szöveg legmeghökkentőbb része a szovjet katonák által elkövetett atrocitásokról szólnak, leginkább a nemi erőszakkal kapcsolatos leírások azok, amelyek megdöbbentést keltők. A megerőszakolások következtében és a gyógyszerhiány miatt, érvelnek a levélírók, komoly járványveszélynek van kitéve nem csak a lakosság, de a Vörös Hadsereg helyben állomásozó katonái is. Felvetődik az az ötlet is, hogy a szovjet katonák számára látogatható bordélyházat nyitna a város, saját költségén. De nemcsak az említett nemi erőszak, hanem a beszállásolások, az állatállomány elhajtása, a munkaképes férfiak elhurcolása szintén veszélyeztetik a lakosság téli túlélését. Ezeket a levél plasztikusan fejti ki, betekintést nyújtva a nyolcvan évvel ezelőtti frontátvonulás borzalmas hétköznapjaiba.
A dokumentum a Magyar Kommunista Párt iratai között szerepel, tematikusan a „Rendőrségi és más jelentések orosz katonák által, illetve nevében valamint ellenük elkövetett bűncselekményekről” című őrzési egységhez tartozik. A levelet szöveghűen közöljük, az elgépelések kivételével, amelyeket e bejegyzés szerzője javított. A zárójeles megjegyzések tőlem származnak, míg a törtvonallal jelzett zárójeles megjegyzések az eredeti szöveg részei.
„Parancsnok Úr!
Mint a fasiszta iga alól való megmentőnket, a német fasiszta iga alól való felszabadítónkat üdvözöltük és üdvözöljük még ma is és szeretettel látjuk vendégül itt városunkat a diadalmas vörös hadsereget és köszöntjük és köszöntjük Önön keresztül a nagy Sztalin elvtársat, mint a világ elnyomott s rabigába hajtott nemzeteinek megváltóját. Mi magyarok sohasem akartuk és ma sem akarjuk a harcot a testvér orosz nemzet ellen. Ha azt mondjuk, testvér, mivel mindketten egyért küzdünk, a németek ellen a világ szabadságáért. Nem akartuk a harcot, de vezetőink gyengesége, sokszor rosszakarata, de főleg elszigetelt földrajzi fekvésünk és a hitlerizmus mindent leigázni akaró zsarnoksága reánk kényszerítették ezt a szélmalomharcot. Minden józanul gondolkodó magyar ember látta és tudhatta, hogy mi 15 milliós nemzet csak nevetséges harcot vívhatunk a 200 milliós hatalmas orosz nép ellen. A magyar mindig hálás volt és mégis egy pár hónapra, hogy Sztalin elvtárs oly nemes gesztussal és finom meglátással a nemzeti kincset képező fogságba esett 48-as zászlókat ünnepélyes formák között visszaadta, hálátlanul, egy német csel hatása alatt /: Kassa németek általi bombázása, melyet az oroszokra fogtak :/ megtámadtuk őszinte barátunkat. Ekkor a nemzet nagy többségénél ez a tett olyan óriási visszahatást szült, hogy igen sok igaz magyar ember az állítólagos magyar, valójában német bérenc kormányunk intézkedéseit szabotálta. Tehát az orosz hadsereg parancsnokság feltétlenül megbízhat a teljes jóindulatunkban akkor is, mikor csakis a front közelségével magyarázható fonákságokra és bajokra kertelés nélkül, őszintén felhívjuk a figyelmét, és mi is teljes bizalommal tudjuk, és valljuk, hogy ezeket igyekezni fognak orvosolni. Amikor az orosz hadsereg városunkba bevonult, az akkori parancsnok, de azóta is a városunkban megfordult összes parancsnokok, nem is szólva a Városparancsnok Úrról, hangoztatták, hogy a vöröshadsereg feltétlen ura akar maradni a helyzetnek, rendet akar és kéri a lakosságot, legyen iránta bizalommal, folytassa régi megszokott foglalkozását s ők megtesznek mindent a közbiztonságért, nem nyúlnak senki vagyonához és nem avatkoznak bele ügyeink vitelébe. Mindezt azonban száz-százalékig a mai napig sem vitték keresztül. Négy hete már, hogy a vöröshadsereg városunk falai között tanyázik, a front is már cca 70-80 km.-re van tőlünk, azért a kezdeti fosztogatások még ma is előfordulnak. Még mindig előfordul, hogy békés családokra éjjel részeg katonák rátörnek, bútoraikat összetörik, ruhaneműiket elviszik és asszonyaikon erőszakot követnek el.
Különösen a nőkérdésben rettenetes a helyzet. A katonák józan állapotban tűrhetően viselkednek, de ha a legkisebb italmennyiség is van bennük, még a legrendesebb is megvadul. Tisztességes családanyákon, 60-65 éves idősebb asszonyokon, 10-12 éves még fejletlen gyermeklányokon, nem is szólva a normálig korban lévő, tisztességes lányokról, erőszakot követnek el és 10-12 személy is keresztülmegy egy nőn, ami által azok nem csak lelkileg, de a szó legszorosabb értelmében véve testileg is összetörnek, sőt majdnem minden esetben családjaikba súlyos nemibetegséget visznek át.
Ezek a nemibetegségek komoly veszélyt jelentenek, nemcsak a polgári lakosságra, hanem a főleg orosz haderő tagjaira is. A modern orvostudománynak van egy csodaszere az úgynevezett sulfapiridin különböző készítményei /: deseptil, ultraseptil, ronin, stb. :/ ezek a szerek főleg a gonorea /: tripper, :/ nevű és gonococcus elnevezésű gennykeltő baktériumokból eredő betegségeket napok alatt gyógyítják. A gonoreát, amit az előtt három négy hónapi súlyos kezeléssel, csak tökéletlenül tudtak kigyógyítani, ma hét-nyolc nap alatt minden helyi kezelés nélkül tablettákkal szájon keresztül, vagy injekció útján adagolva gyógyítják. Hogy mit jelent a fájdalommentes, gyors kikezelés a fertőzés továbbterjedésének meggátlásában, azt nem is kell bővebben ecsetelni, azt a laikus is tudja. A helyzet az, hogy a gyógyszertárakat feltörték, a sulfapiridin készítményeket részben szétszórva, összetaposták, részben az orosz katonák erőszakkal elvitték. Így ebből a szerből az egész városban egy gramm sem maradt. A helyi kezeléshez szükséges szerek /: Oileval (?), zinksulfur :/ szintén gyéren vannak, úgyhogy a gonorea kezelése ilyen nagymértékű járvány idején csaknem teljesen lehetetlen. Nem is kell mondanom, hogy ez a betegség kikezeletlenül milyen rettenetes roncsolásokat képez úgy a férfi, de főleg a nő hasüregi szervezetében.
A sulfapiridin azonban nemcsak a gonoreát gyógyítja, de minden coccus-baktérium által okozott betegséget és így a szövődményes influenzából eredő tüdőgyulladás, vesegyulladás, középfültő-gyulladás és agyhártyagyulladásnak is valósággal egyedüli gyógyszere. Egyedüli gyógyszere az orbáncnak és még sok-sok gennykeltő baktérium által okozott betegségnek. A sulfapiridin nagy segítsre van a vérfertőtlenítő hatásával a kiütéses tífusz leküzdésében is. Pedig ennek a járványnak a veszélye is fenyeget a ruhatetvek útján. Még leírni is rettenetes, hogy mi lenne a várossal és a városban az orosz hadsereg embereivel egy szövődményes influenza járvány idején, miután ez a betegség levegő útján terjed, vagy mi lenne a tífusz járvány idején.
A másik szörnyű nemibetegség a lues, vagy másnéven siphilis, magyarul vérbaj, melynek leküzdésére szolgál a salvarsan és a bismut (?). Ezekből a szerekből sincsen városunkban egyáltalán semmi. Már pedig ez a betegség a betegségek királya. Több halálos áldozatot követel közvetve, mint majdnem a többi betegségek együttvéve. Rettenetesen alattomos betegség. Nem fáj és látható jele már csak akkor van, amikor az egész szervezetet megmérgezte. Kigyógyítása éveket vesz igénybe és egész nemzedékekre rásüti bélyegét. Az orosz parancsnokságnak, ha nem akar katasztrófát, el kell ezekkel a szerekkel a lakosságot feltétlenül látni, mert a polgári lakosság körében fellépő járványok az orosz hadseregre is átterjednek és hatalmas, esetleg még katonai katasztrófa magvát is rejtik magukba.
A nemibetegségek leküzdésére és a nőkérdés megoldására felajánlottuk a város parancsnokságának, hogy állandó felügyelet alatt álló nyilvános házat létesítünk, mely csak az orosz katonáknak állana rendelkezésre. Ezt előttünk ismeretlen okból elutasították, pedig az állandó nőfogdosásnál minden tekintetben üdvösebb lenne. Ezt újólag felajánljuk, sőt felajánljuk annak állandó orvosi felügyeletét is.
Az atrocitások, kicsapongások és lopások meggátlásában a város vezetősége hajlandó az orosz katonai parancsnokságnak azzal is rendelkezésre állni, hogy az elszállásolás rendőrsége, illetve polgárőrsége útján hajlandó megára vállalni. Annyi üres iskola, elhagyott lakás és egyleti terem van hogy kényelmesen el tudunk helyezni 5-6000 embert is, de az átvonuló alakulatok csakis lakott helyeket keresnek. Megtörténik igen sok esetben, hogy a lakás gazdáját kitúrják saját otthonából, sőt fegyverrel kergetik ki, feleszik élelmiszerkészletét, elveszik ruházati cikkeit, elhurcolják ágyneműit és bútorait összetörik. Az így lakásokban kisebb egységekre szakadt legénység felett természetesen nem is lehet olyan fegyelmet tartani, mint zárt tömeges szállásokon.
Nagy baj még, hogy az egyébként talpig becsületes, feltétlenül jóindulatú és jóakaratú Városparancsnok Úr kezében nincsen elég katonai karhatalom. Egy ilyen hatalmas területű város közbiztonságát melynél csak a belterület hossza 5 km. a szélessége 4 km., a külterülete pedig 60-65000 kat. hold,. 20-30 emberrel nem lehet fenntartani. Igaz, van a városnak polgárőrsége is, de ezek fegyvernélküli emberek, nem képesek a lakosságot még a saját polgáraitól sem, nemhogy még a jól felszerelt fegyveres katonáktól megvédeni. Üdvös lenne ezért, vagy a polgárőrséget – akik válogatott, megbízható emberekből állnak –fegyverrel ellátni, amire úgy Szegeden, mint pedig több az oroszok által megszállott városban már példa is van, vagy pedig az orosz őrséget legalább 100 főre emelve éjjel-nappal állandó járőröket küldeni az egész város területére, melyben két fegyvertelen polgárőr mellett egy fegyveres orosz katona lenne.
A közbiztonság fokozása mellett a helyesebb élelmezési politika is fontos lenne, de fontos lenne ez a munka szempontjából is. Az éhes ember nem képes munkáját rendesen elvégezni, márpedig az egész város hatalmas éhínségnek néz elébe. Az a hatalmas pazarlás, melyet az orosz hadseregnél valószínűleg csak a felelőtlen egyének végeznek talán már egy kis túlzás. Például valamelyik nap egyik hentesünkhöz 10 orosz katona bevitt egy sertést és az egészből pörköltet csináltattak. Természetesen ötödrészét sem tudták megenni és a maradékot moslékra és a kutyáknak öntötték. A városparancsnokságon egy tartány zsír, mely a megadott létszám étkeztetésénél legalább egy hétig elég lett volna, két nap alatt elfogyott, ugyanennyi ember részére adott hús egy napig tartott. 40 dkg. élesztő félévig elég másnál, itt egy nap alatt elfogyott. A marhákat, disznókat tízesével hajtják el a gazdáktól, hogy elajándékozzák, a baromfiakat százasával ölik le stb. stb. A lóállomány eddig Nagykőrösön 3500 volt, ma 250-300-ra apadt. A marha állomány csökkenése még súlyosabb, a rendes 9-10.000-ből nemhisszük, hogy 350-400-nál több lenne. Bizony mindez nem fog jóra vezetni. A tejjel-mézzel folyó magyar kánaán hamarosan kimerül, és nemcsak a lakosságot, de magát a vörös hadsereget is szörnyű éhínség fenyegeti.
A lakosság éhínségét fokozza még, hogy az legfontosabb úgynevezett elsőrendű élelmezési cikkek, mint a cukor, tej, tojás, burgonya, liszt, só, élesztő stb.stb. teljesen hiányoznak a város üzleteiből. A város piaca híres volt az egész országban, most nincs már a gazdáknak mit eladni és piacra hozni. Mindent elvittek és felélték, először a német-magyar, most pedig az orosz katonaság. A tisztviselők és a nyugdíjasok, akik fizetésüket nem tudják megkapni, szintén pénz nélkül vannak, de pénznélkül vannak a munkások és iparosok is, akik nap mint nap kényszermunkára vesznek igénybe a katonai hatóságok és fizetést nem kapnak, sőt még élelmezésükről is legtöbb esetben maguknak kell gondoskodni. Az egész városon így a pénztelenség uralkodik.
Szerény véleményünk szerint ezt meg lehetne úgy oldani, amire már másutt is van példa, hogy a tisztviselőink és a nyugdíjasok fizetésének rendezésére, amíg a város pénzügyi helyzete az adófizetésekből helyre nem áll, bocsásson az orosz katonai hatóság a város rendelkezésére kölcsön képpen bizonyos összeget. A kényszermunkára igénybevettek részére pedig, kötelezze a parancsnokság az igénybevevő hatóság, illetve a parancsnokságokat bizonyos közösen megállapítandó napidíj fizetésére.
Kérjük egyben, hogy az igénybe vett munkások számát a legkevesebbre korlátozza, mivel nemképes az egyébként igen szorgalmas lakosság a szükséges őszi mezei munkálatokat elvégezni. Olyan nagy a munkáshiány, hogy a legtöbb helyen nemhogy a szántás-vetést nem végezték el, de még a répát, káposztát és burgonyát sem ásták fel, a szőlőt nem takarták be, sőt még a kukoricát sem törték le. Pedig ha ezeket el nem végezik, bizony jövőre nem lesz termés, ami az orosz katonaság utánpótlása szempontjából is katasztrófát jelenthet.
Meg kell említeni ezzel kapcsolatban a ló és igakérdést is. A szántáshoz, az eke húzására ló, vagy ökör szükséges, de úgy a lovakat, mint pedig az ökröket elvitték a katonák, de elvitték a kocsikat is. Itt kell újólag rámutatni a már előbb említett ló és marha állomány csökkenésre. Ami kevés maradt, azt folyton igénybe veszik, de ha egy kozáknak kidől a lova, vagy valamely másik orosz katonának megtetszik az úton egy ló vagy csak a lónak a szerszáma, fegyverrel kényszeríti a védtelen gazdát, annak átadására. A ló és kocsi hiány olyan nagy, hogy a város, amelynek erdeje van és tüzelő gondjai egyébként nem lennének, szörnyű fahiány előtt áll, mert nem képes a lábon álló fát munkáshiány miatt kivágni és a ló és kocsi hiány miatt az erdőből hazahozatni. Jellemző a ló és kocsihiányra, hogy az oly elsőrendű szükségletet képező tejellátás, csak azért nem tudja nyélbe ütni a város, mivel az annyira virágzó tej és vajüzemét nem tudja üzembe állítani, az üzem ló és kocsi hijján nem képes a gazdáktól a gyűjtőhelyen összeszedett tejet hazahozatni.
Több más üzeme is van a városnak. Ezek közül a villanytelep már működik, de ha a katonai hatóságok hamarosan nem tudnak utánpótlásul üzemanyagot szerezni, úgy az is hamarosan leáll. Több üzem éppen a fűtő és nyersanyag hiány miatt nem képes megindulni, de ha meg is indul, mint a malmok és a Jely-féle ládagyár, nem képes a nagyközönségnek dolgozni, mivel az orosz parancsnokságok azonnal ráteszik a kezüket. Ezek után hatalmas érdemül tudjuk be a Városparancsnok Úrnak, hogy sikerült neki legalább egy kiskaliberű malmot a polgári közönség részére biztosítani, de ez is már két-három hónapra előre kiadott terminusokra őröl, már pedig a lakosságnak lisztre azonnal szüksége van.
Mindezek a bajok, de különösen az élelmezési nehézségek, az állandó atrocitások a lakosság hangulatát nagyon lerontotta. Az egyébként nagyon jámbor magyar nép már kezd zúgolódni. Ennek a hangulatnak csillapítására és a lakosság megnyugtatására a város vezetőségének hivatalos kiadásában egy teljesen politikamentes újságot akartunk szerkeszteni. Hittük, és reméltük sőt biztosak voltunk benne, hogy ez jó hatással lett volna a kedélyekre. De a városparancsnokság annak ellenére, hogy erre minket előzőleg felkért, a lapot mikor cenzúrázás végett bemutattuk, elolvasás nélkül betiltotta. Nagyon kérjük, miután tudjuk, hogy ez a hangulatra mennyire fontos, engedjék meg nekünk ennek kiadását.
Nem hisszük, hogy az előbb leírt zúgolódás a lap engedélyezése nélkül is, valami kirobbanáshoz vezetne, de tudjuk jól és tudják főleg orosz testvéreink tapasztalatból, hogy az éhes gyomor rossz tanácsadó. Tudják és láthatták ezt Ukrajnában, mikor a német hadsereg sírját a vörös hadsereg oly dicsőséges haditettein kívül leginkább a németek megszálló politikája ásta meg. Mi szeretjük és ezért féltjük is a vörös hadsereget és ha néha őszintén, vagy túlőszintén írtunk, azt ne vegye Parancsnok Úr rossz indulatnak, hanem a féltés következményének. Ha a bajokra rá is mutattunk, mellette mindjárt felsoroltuk a megoldást is és ezeket a megoldásokat kis áldozattal, egy kevés mérséklettel és eréllyel el is lehet végezni. Nekünk minden óhajunk, hogy a magyar nép felszabadítóját és testvérét üdvözölje az orosz hadseregben és hisszük és reméljük, hogy ez csak a meglévő kölcsönös jóakaraton múlik. Ezt már többízben eddig is tapasztaltuk és így reméljük minden jóra fordul és az orosz és magyar népkéz a kézben küzdenek majd együtt, hogy leigázzák a világszabadság legnagyobb ellenségét és méltó módon megbüntethessék a legnagyobb fenevadat Hitlert, a nácikat és magyar csatlósaikat. Éljen a nagy Sztalin elvtárs! Éljen a dicső orosz hadsereg!”
A levél forrása: MNL OL M-KS 274 f. 11 cs. 71 őe. 1-4. l
Nyitókép: Szovjet kolhozküldötteket fogadó díszkapu a helyi termelőszövetkezetben, forrás: Fortepan / Magyar Rendőr
