Umut Özkırımlı 2000-ben megjelent Theories of Nationalism. A Critical Introduction című munkájában megállapította, hogy a nacionalizmusról folytatott elméleti viták az 1980-as évek végén új szakaszba léptek. Kritikai áttekintése azóta a szakterület egyik standard munkája lett, és az elmúlt húsz évben egyre aktuálisabbnak bizonyultak azok az érvek, amelyekből kiindulva az 1980-as évek végét követő időszakot a nacionalizmus elméleti aspektusairól folytatott viták új, külön szakaszaként kezelte.
Míg okfejtése a 2000-es évek elején túlzónak tűnhetett, tíz évvel később, könyvének második kiadásában Özkırımlı már sokkal nagyobb szakirodalmi merítés alapján vázolhatta fel a nacionalizmus új megközelítéseinek fő tendenciáit. A nacionalizmuselméletek immár meglehetősen kiterjedt, új diskurzusát alapul véve a „kulturális fordulat” hatását hangsúlyozta, különös tekintettel a kultúra ennek nyomán teret nyerő dinamikus, képlékeny fogalmára, amelyet kutatók mindinkább a nemzeti közösséget alkotó csoportok és az egymást követő nemzedékek között zajló „egyeztetés”, a folyamatos revízió és az állandó újraértelmezések tárgyaként kezdtek értelmezni.
Özkırımlı szerint ezen új szemléletmód egyik meghatározó jegye a nacionalizmus „nagy narratívái” vagy „metaelmélete” iránti bizalmatlanság. Ez az új nézőpont lehetővé tette, hogy a kutatók a gyakorlat és a reprezentáció kérdéseire összpontosítsanak, ezzel pedig olyan témákat állítsanak fókuszba, mint például a nacionalizmus mindennapi/hétköznapi vonatkozásai (everyday nationalism), a nacionalizmus diszkurzivitása, illetve a társadalmi nem kérdésköre. A nacionalizmuselméletek nyolcvanas évekre tehető „klasszikus” korszakának nagy kérdéseit (a nacionalizmus eredetének vagy a nemzet objektív és szubjektív kritériumok alapján történő definiálásának problematikáját) félretéve, a szakirodalom újabb áramlata jóval szerényebb célkitűzésekkel lépett fel. A modern nemzetek és általában a nacionalizmus „genezisére”, illetve „lényegének” meghatározására irányuló kérdésfeltevések helyett a hangsúly itt mindenekelőtt annak leírására helyeződött, hogy a nacionalizmus hogyan működik a mindennapok dimenziójában, illetve miként termeli magát újra a társadalmi interakciók és diskurzusok különböző szintjein.
Alexander Maxwell Everyday Nationalism in Hungary 1789–1867 című monográfiája jól illeszkedik az Özkırımlı által vázolt tendenciába, hiszen egy olyan kísérlet írásos eredményeként is olvasható, amely arra irányul, hogy az újabb szakirodalom megfontolásait hasznosítva annak elméleti és módszertani potenciálját a magyarországi nemzetépítés korai, a francia forradalom és az 1867. évi osztrák-magyar kiegyezés közé eső időszakának sajátos kontextusában aknázza ki. Kutatásainak elméleti kereteit gondosan kidolgozva Maxwell a nacionalizmussal foglalkozó kortárs diskurzus számos fontos meglátására támaszkodik. Mivel elemzéseiben kulcsfontosságú a „hétköznapi embereket érintő tárgyak és gyakorlatok nemzetiesítésének problémája” (9.), nem különösebben meglepő, hogy Michael Billig banális nacionalizmusról (banal nationalism) kialakított koncepciója központi szerepet tölt be munkájában. Maxwell ugyanakkor – olyan szerzőkre támaszkodva, mint Theodora Dragostinova vagy Michael Skey – Billig államközpontú, alapvetően felülről lefelé irányuló megközelítését saját, a mindennapi nacionalizmusok alulról építkező, a „földközeli” dimenzióból kiinduló (grassroots) perspektívájához igazítja hozzá (122–127.).
A könyv egyik alapvető előfeltevése szerint a korai nacionalisták a nemzeti eszmét „tárgyak és gyakorlatok széles skálájával” társították. A tizenkilencedik század első felében, amikor a hazafiak „az élet több olyan szférájának nemzetiesítésével is kísérleteztek, amelyeket a következő nemzedékek általában már nemzetileg semlegesként kezeltek” (6.), a nemzetépítés később bevált területei és technikái még nem élveztek elsőbbséget. Ez a körülmény a mindennapi élet ezen erősen „kísérletező jellegű” nemzetiesítési gyakorlatait a korai nacionalizmusok kutatásának kiemelt fontosságú tárgyaivá avatja. Amennyiben kizárólag arra koncentrálunk, hogy az elit hogyan „találta fel” vagy „képzelte el” a nemzeti kultúra egyes elemeit, a nacionalizmus egyoldalú, „felülről lefelé” perspektívájú beszámolóihoz jutunk. Ezzel szemben a mindennapi gyakorlatok alulról építkező logikáinak figyelembevétele lehetővé teszi annak felmérését, hogy az adott közösségek hogyan rezonáltak a modern nemzeti eszmékkel és miképp formálták, alakították át azokat saját szükségleteiknek, érdekeiknek, attitűdjeiknek, társadalmi és etnikai lojalitásaiknak, valamint értékhierarchiáiknak megfelelően. Maxwell elsőrendű célkitűzése az, hogy az olyan napi rutinok és szokások, illetve a hozzájuk kapcsolódó attitűdök elemzésével, mint a dohányzás, az alkoholfogyasztás, az arcszőrzet és a díszmagyar viselése vagy a nemzeti endogámia, képet kapjunk arról, hogy milyen szerepet játszott a mindennapok perspektívája a nemzeti, egyre inkább modern értelemben vett nacionalista eszmék befogadásában, formálódásában és elterjedésében a multietnikus Magyar Királyság területén az említett időszakban.
Tekintettel arra, hogy „a széles körű analfabetizmus miatt a korszakban az írástudatlan rétegek nemzeti érzését, már amennyiben ilyesmi egyáltalán létezett, szinte lehetetlen dokumentálni”, a széleskörű, „populáris” recepció problematikájával kapcsolatos kérdések megválaszolása alapvető nehézségekbe ütközik (127.) Annak érdekében, hogy az írástudatlan tömegekre jellemző attitűdök hozzáférhetetlensége ne kösse teljesen gúzsba a kezét, Maxwell statisztikai adatokat is figyelembe vesz az olyan áruk fogyasztására vonatkozólag, mint a dohány, a bor és a szeszes italok. Noha e kvantitatív (statisztikai) adatok és az elemzések során túlnyomórészt használt narratív források közötti pontos kapcsolat (egymásra vonatkoztatásuk konkrét részletei) a könyvben megvilágítatlan marad, Maxwell erőfeszítései összességében nagy becsben tartandók, hiszen kutatásai a 19. századi magyarországi populáris kultúra eddig ismeretlen aspektusaira is fényt vetnek.
Maxwell meggyőzően mutatja be a mindennapi nacionalizmus különböző megnyilvánulási formáihoz való viszonyulás etnikai-nemzeti, társadalmi és nemi alapú rétegződéseit. Hogy egy példát vegyünk, a könyvből megtudjuk, hogy míg az alkoholfogyasztás szokásához (nationalized alcohol) kapcsolódó hazafias, nemzeti sztereotípiákkal társított elképzelések drámaian különböztek az egyes etnikai-nemzeti közösségeken belül, a nemi szerepekkel kapcsolatos koncepciók (gendered national concepts) nagy folytonosságot mutattak és gyakran átlépték az etnikai-nemzeti határvonalakat (13.). Maxwell az utóbbiak vonatkozásában mindenekelőtt Carol Pateman munkásságára támaszkodik, akinek a nemzetre mint testvériségre vonatkozó elképzelését adaptálva (150.) arra a következtetésre jut, hogy a maszkulin nemi jogokról alkotott elképzelések hasonló mintákat mutattak a „magyar, román, szerb és szlovák” diskurzusokban (183–184.).
Az ilyen eltérések és hasonlóságok persze nemcsak tényezői, hanem indikátorai is az egyes nacionalizmusok etnikai-nemzeti diskurzusain belüli, illetve az ezek között zajló fogalmi harcoknak. Maxwell a nemzetet „retorikai konstrukciónak” (rhetorical construct), illetve „retorikai eszköznek” (rhetorical device) tekinti (55.). Ennek megfelelően könyvének elsődleges kutatási tárgya nem annyira maguk az etnikai-nemzeti közösségeken belül zajló mindennapi hazafias-nemzeti gyakorlatok, mint inkább az ilyen gyakorlatok „elképzelését” célzó, a nemzeti paradigmában mozgó, olykor az etnikai-nemzeti, társadalmi és nemi alapú határvonalak mentén, más esetekben ezeket átmetszően zajló diskurzus(ok). Ami a mindennapi nacionalizmus diszkurzív aspektusát illeti, Maxwell nagymértékben támaszkodik Rogers Brubakerre, amennyiben lényegében az ő megközelítését alkalmazza a szövegelemzés fő módszertani vezérfonalaként. Mivel ez a megközelítésmód elsősorban a nemzettel kapcsolatba hozott „kategóriák diszkurzív karrierjére” (57.), azaz a fogalmi kategorizálások történetére összpontosít, a „nemzet” különböző, egymással gyakran a diszkurzív harc viszonylatában létező meghatározásainak széles skáláját teszi láthatóvá. A mindennapi gyakorlatokkal kapcsolatos hazafias-nemzeti elképzeléseket tematizáló etnikai-nemzeti diskurzusok, illetve az ezekkel kapcsolatos fogalmak tanulmányozása, a metszéspontok és párhuzamok láthatóvá tétele nemcsak annak jobb megértését teszi lehetővé, hogy hogyan működtek és reprodukálták magukat a nemzeti-etnikai diskurzusok a Magyar Királyságban a 18. század végétől a 19. század második harmadának végéig terjedő időszakban, hanem egyben egy olyan, szélesebb körben alkalmazható kutatási perspektívát is nyújt, amelyet érdemes más történelmi kontextusokba is átültetni.
Nyitókép: Egri népviselet a 19. században.
