„Tudtuk, hogy Gorbacsov egy nyílt eszű, őszinte ember, akivel lehet beszélni, akinek el lehet mondani a gondokat, problémákat, aki érdeklődést tanúsít egy kis ország sorsa iránt is” – nyilatkozta a Bokor Péternek adott életútinterjúban Grósz Károly, néhai miniszterelnök, az MSZMP volt főtitkára. Azt is felidézte, hogy a későbbiekben azért csalódott Gorbacsovban is: „Való igaz, hogy Gorbacsovban elég sok felszínesség volt. Rámenős volt, rögtönzött, és sokszor nem gondolta végig a döntései következményeit. Hogy ez általános munkastílusa volt-e vagy sem, azt én nem tudom, én csak azokat az ügyeket tudom, amivel mi közlekedtünk vele” – mondta az egykori magyar pártvezető a szovjet pártfőtitkárról.
Grószt hasonlították is a szovjet politikushoz – sokáig ő volt „a magyar Gorbacsov.” Közöttük az első találkozás akkor történt, amikor Grósz Károly borsodi párttitkárként dolgozott, Gorbacsov pedig még „csak” az SZKP KB titkára, PB-tag volt. Ez az első személyes érintkezés Grószra különösebben nem hatott, de az már akkor nyilvánvaló volt számára: Gorbacsov a reform embere.
Mihail Gorbacsov – ahogy említettük – még nem főtitkárként, hanem pusztán az Szovjet Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagjaként 1983 őszén egy tíznapos látogatásra érkezett Magyarországra. Ekkor találkozott Grósszal Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
„Csodálatosak voltak Magyarországon a hatalmas napraforgótáblák. Ameddig a szem ellátott, sárgállott a mező az óriási napraforgófejektől. Ez nagyon mély benyomást tett rám” – így idézte fel Gorbacsov Zolcer Jánosnak az 1983-as magyarországi látogatása legfontosabb emlékképét. A szovjet politikust főként a magyar mezőgazdaság sikerei érdekelték. A ’83-as út során Gorbacsov egyik kísérője Németh Miklós, akkor az MSZMP KB Gazdaságpolitikai Osztályának vezetőhelyettese volt. Németh Miklós visszaemlékezésében fogalmazta meg, mennyire eltért Gorbacsov az akkor „szokásos” szovjet pártvezetők karakterétől: „A személyes benyomás meglepő és különös volt. Mi akkor a televízióból, a sajtóból olyan képet kaptunk az orosz vezetőkről, hogy ezek mind múmiák. Hiszen számtalan vicc is keringett erről. Brezsnyev, Andropov, Csernyenko, Szuszlov, Usztyinov – csupa öreg, beteges ember,.. Nos, Gorbacsov ezzel szemben egy világosan kérdező szakember volt. Kérdéseiből azonnal kiderült, hogy a lényeget akarja megérteni.”
Grósz Károly Miskolcról is meg majdan Budapestről drukkolt a fiatal szovjet pártfunkcionáriusnak. Még magyar pártvezetői körökbe is eljutott a hír, hogy a beteg szovjet főtitkár, Csernyenko vegetálása idején hatalmi harc zajlik a Szovjetunió legfelsőbb köreiben. „Féltünk nagyon, hogy a leningrádi titkár, Romanov fog befutni” – emlékezett később Grósz.
Mint tudjuk – minden bizonnyal a világ szerencséjére – nem Romanov, hanem Mihail Gorbacsov futott be és ő lett az SZKP főtitkára 1985 márciusában.
Már főtitkárként 1986 júniusában látogatott Magyarországra a szovjet pártvezető. Grósz Károly budapesti első titkárként ott volt Gorbacsov és az MSZMP Politikai Bizottsága tagjainak találkozóján. Ez egy sikertelen és kellemetlen politikai eseményként maradt meg a résztvevőkben, mert Kádár János nem engedte a PB-tagoknak, hogy külön szóljanak a Szovjetunió első emberéhez, Gorbacsov pedig értetlenkedett a magyarok némaságán. Grósz maga is feszélyezve érezte magát. Ekkor sem alakult ki közöttük, Gorbacsov és Grósz között személyesebb nexus. Ez egészen addig váratott magára, amíg Grósz Károly új kormányfőként 1987 júliusában Moszkvába nem látogatott.
A miniszterelnöki út előtt Grósz útmutatást kért Gorbacsov személyével kapcsolatban az akkor még elsőszámú politikusnak számító Kádár Jánostól. „Rokonszenves ember ugyan, de nem gondolja végig, amit csinál, felszínes” – mondta a Szovjetunió vezetőjéről Kádár.
Magán a Gorbacsovval való tárgyaláson Grósz Károly háláját fejezte ki a szovjet főtitkárnak, hogy már friss kormányfőként fogadja – valóban a találkozáskor Grósz még csak 23 napja miniszterelnök. A megbeszélés két órán át tartott. A magyar politikus kifejtette Gorbacsovnak, hogy Magyarországon a „hatalom szilárd.” Grósz Károly a legfontosabb hazai problémaként a gazdaság helyzetét említette: „Az életszínvonal az 1970-es szinten van, s ma sincs más megoldás, mint az életszínvonal további csökkentése” – mondta Grósz. A magyar kormányfő önkritikusan hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság problémáit „elsősorban magunk idéztük elő.” A szovjet főtitkár „őszinte, egyenes” embernek nevezte Grósz Károlyt és arról beszélt, azért is értik egymást, mert ők „ugyanazon kor gyermekei.” Gorbacsov reflektált a magyar miniszterelnök azon kijelentésére is, miszerint az MSZMP szilárdan kézben tartja a hatalmat – az SZKP első embere úgy vélte, hogy „Magyarországon a központi irányítás meggyengült.” Ezt kritikaként értelmezhette a magyar delegáció, de összességében Gorbacsov látványos gesztusokkal állt ki Grósz kormányfő mellett.
E gesztusokat gondolhatta kissé túl Grósz Károly, amikor a protokolláris eseményen a magyar miniszterelnök lezserebben viselkedett, mint az megszokott volt ilyen helyzetekben: „A televízióban mutatták, amikor Gorbacsovval találkozott, és képtelen volt méltóságteljesen viselkedni. Én is láttam ezt a jelenetet, és Grósz csakugyan túl pajtáskodó volt Gorbacsovval” – mindezt a befolyásos kultúrpolitikus, Király István jegyezte fel naplójába.
Nem sokkal később, 1987. október 14-én, a KGST moszkvai tanácskozásán ismét találkozott Mihail Gorbacsov és Grósz Károly. Ekkor érdemi négyszemközti találkozóra nem került sor közöttük, de e nemzetközi megbeszélésen a szovjet pártvezető külön kiállt Grósz kormányfői programja mellett.
Szintén gesztusértékű volt, hogy Grósz Károly MSZMP főtitkárrá választása után Gorbacsov azonnal táviratban gratulált az új magyar pártvezetőnek. A dokumentumban az SZKP első embere Grószt a „szocialista Magyarország tekintélynek örvendő vezetőjeként” aposztrofálja és egyúttal kifejezi, hogy „nagyra becsüli” az új magyar főtitkár „energikus tevékenységét.”
A főtitkárrá választása után bő egy hónappal történt meg az újabb személyes találkozó Gorbacsov és Grósz között. 1988. július 5-én már Magyarország első embereként tárgyalhatott Grósz a szovjet pártvezetővel. Ez az időszak Grósz Károly pályafutásának legsikeresebb időszaka.
Grósz később úgy emlékezett, hogy ő már ekkor, 1988-ban felvetette Gorbacsovnak a szovjet csapatok Magyarországról történő kivonásának ügyét. A július 5-i tárgyalás szószerinti jegyzőkönyve e témát nem érinti, de mindez az ügy bizalmas jellege miatt is történhetett így. A magyar főtitkár utólag ekképpen emlékezett: „A szovjet csapatok kivonásáról én kezdtem el tárgyalni 1988-ban. Gorbacsov arra kért, hogy a bécsi haderő-csökkentési tárgyalások miatt ezt ne hozzuk nyilvánosságra. És én ebbe belementem. Ez politikai műhiba volt […] Én mindenesetre megörültem annak, hogy viszonylag rövid beszélgetés után Gorbacsov azt mondta: rendben van, egyetértünk. Felállt az asztaltól, odament az íróasztalhoz, felhívta a honvédelmi minisztert, és azt mondta: »Itt ül nálam Grósz elvtárs, a csapatok kivonásáról beszélgettünk. Az elképzelést maximálisan támogatom, készítsenek javaslatot, aztán a magyar és az orosz vezérkari főnökök kezdjék meg a csapatok kivonásának technikai részleteit kidolgozni.« Ezt én nagy győzelemnek tartottam.”
Grósz Károly az 1988. júliusi moszkvai út előtt Kádár Jánossal beszélt arról, milyen témákat fog felvetni Gorbacsovnak. Az új főtitkár jelezte elődjének, hogy a szovjet csapatkivonás kérdését is előhozza majd a tárgyalóasztalnál. Kádár úgy reagált, Grósz legyen óvatos, mert ez a téma a szovjeteknek nagyon érzékeny pontjuk. „Mondom neki, de hát én jól ismerem ennek az egésznek a történetét. Már ’58-ban ki akartak menni, csak az ön kérésére maradtak itt. És azóta senki a magyar párt részéről nem kezdeményezte a kivonulást. Bizonyára azért nem, mert ön így tartotta biztonságosnak a helyzetet az országban. Azt mondta erre: igen, és hozzátette, hogy ő levelet is írt Hruscsovnak. Aztán én megkerestettem ennek a levélnek a másolatát, és Kádár valóban írt Hruscsovnak. Az van benne: amennyiben eljött az ideje annak, hogy kivonuljanak, akkor a magyar fél fogja ezt kezdeményezni. De hát nem tehette… Végül Kádár azt mondta: jó, csinálja, helyeslem, de vigyázzon, mert erre az oroszok nagyon érzékenyek.” – emlékezett 1994-ben Grósz Károly. Az előbbi idézet azonban nem csak Gorbacsov és Grósz nexusáról, hanem Grósz és Kádár kapcsolatáról is fontos részleteket tár fel.
Kádár János 1989 nyarán már nagyon súlyos állapotban volt, amikor a következő gondolatot fogalmazta meg Grósznak: „Tulajdonképpen rendes fiú ez a Gorbacsov, de el fogja veszejteni a Szovjetuniót.”
A legközelebbi Gorbacsov–Grósz megbeszélésre 1989. március 24-én már egy olyan időszakban került sor, amikor a magyar pártfőtitkár lába alól kezdett kicsúszni a talaj. Ennek a tárgyalásnak már nem is volt érdemi jelentősége. Grósz Károly utoljára 1989. július 25-én Moszkvában találkozott Gorbacsovval.
A bejegyzés részlet a szerző megjelenés alatt álló Grósz Károly-életrajzából. Nyitókép: Fortepan/ Szigetváry Zsolt
