Két tűz között: Nahum Goldmann budapesti tárgyalásai (1937-1938) – 2. rész

1937-ben és 1938-ban – genfi és londoni közvetítéssel – érdekes látogatás zajlott Budapesten. A Zsidó Világkongresszus (1936-tól) egyik vezetője, Nahum Goldmann (1895-1982), aki egyébként a Jewish Agency Népszövetség melletti genfi delegátusa is volt, felvette a kapcsolatot Velics Lászlóval, aki Magyarországot képviselte Genfben. Goldmann később memorandumot is átadott, majd – megfelelő előkészítések után – Budapestre érkezett tárgyalni a magyar illetékesekkel. A tárgyalások célja többes volt, hiszen – a magyarországi cionista tevékenység megkönnyítése mellett – többször elhangzott az a cionista ajánlat is, hogy (cserébe a könnyítésekért) támogatni fogják Magyarország határon túli magyarokért tett genfi erőfeszítéseit is. Tárgyalásait zajos tüntetések és mozgolódások kísérték, s a cionista jobboldal próbálta megzavarni az eseményeket. 

A cikk első része ITT olvasható.

1938. január végén a Zsidó Szemle meghirdette az MCSZ Országos Értekezlet programját, amelynek harmadik pontja Nahum Goldmann „A cionizmus világhelyzete és Erec Jiszrael sorsa” című előadása volt. 

„Ennek az Országos Értekezletnek külön fontosságot ad az a körülmény, hogy részt vesz rajta dr. Nahum Goldmann, a Jewish Agency állandó népszövetségi megbízottja, aki a cionizmus világhelyzetének legkompetensebb ismerője és mozgalmunk legkiválóbb szónoka. Tekintettel az Országos Értekezlet iránt már most megnyilvánuló nagy érdeklődésre, meghívó felmutatása kötelező….”

– írja a lap.

A már említett revizionisták tehát 1938-ban röplapokat terjesztettek, melyben a cionista vezetés ellen demagóg jelszavakat is „bevetettek”. A Központi Cionista Archivum (Jeruzsálem) őrzi magát a röplapot, melynek aláírója (a már említett) Schwartz László, mint a Magyar Újcionista Szervezet „képviselője” (valójában vezetője) volt. A jobboldali cionisták nem fogták vissza magukat: 

„Nachum Goldmann Budapestre jön!

Miért? Hogy propagálja a zsidó Monaco tervét.

Hogy hitet tegyen arról, hogy ezen a területen letelepíthetők a kelet-európai zsidók nyomorban élő tömegei.

A tervezett „Zsidó Állam” területe 4000 km² volna a csonkítatlan Erec Jiszrael 1160000 km²-e helyett. Ez a terület Pest megye területének a harmada. 800000 ember – csaknem fele arab – már ma ezen a területen él, s a népsűrűség a németországi megfelelője.

Hogy minden eszközzel megpróbálja megmenteni a „Haluka” ma már elveszettnek tekintetnő tervét.

Kit képvisel Goldmann úr?

Chaim Weizmannt, a zsidóság Josephus óta legnagyobb árulóját. Nordau ezt mondta Weizmanról: „Dr. Weizman az a személy, aki cionista múltja következtében a legkevésbé sem alkalmas politikai mozgalom vezetésére. Mindig Herzl engesztelhetetlen ellenfele volt. A Cionista Szervezet diktátora, aki a cári Oroszország legbeváltabb kormányzási módszereit képviseli.”

A Keren Kajemet és a Keren ha Jeszod kitatartott hivatalnokai képviseli.

Évtizedes munkássága alatt csak annyit földet szerzett meg Palesztinában a K.K.L., amennyi Magyarországon öt nagybirtokosnak van a tulajdonában. A fennmaradó pénzt részben „eladminisztrálták”, részben pedig kerülő utakon az osztrák, spanyol elvbarátokhoz és a szíriai arabok kezébe került. 

A nemzeti érzelmű zsidóságnak elege van már Goldmann úr és társai tevékenységéből. 

Nem vörös zászlót akarunk Chanukka és május 1-je alkalmával, hanem a Tóra szentségének a beültetését a zsidó életbe.

Nem marxista osztályharcot akarunk, hanem társadalmi békét az építkezés idejére.

Nem miniszteri tárcákat és egyes kiválasztottak jólétét akarjuk, hanem a nyomorban élő zsidó tömegek megmentését.

Zsidó testvérek! Melyik nép tűrné el, hogy áruló gyűléseken merészeljék a hazájuk feldarabolását propagálni?

Zsidó testvérek!  Gondoskodjunk Goldmann úr méltó fogadásáról!” 

A Zsidó Szemle 1938. február 11-én számolt be a 10. (cionista) Országos Értekezletről és Goldmann beszédéről. A magyar sajtóban viszont – a korábbiaktól eltérően – Goldmannal készített interjút olvashatott a nagyérdemű – 1938. február 5-én, amikor az Újság hasábjain – Nádor Jenő, a lap újságírója számára – előadta nézeteit. Az interjúban – mint általában Goldmann nyilvános megjelenéseiben – alig van nyoma a magyar belpolitikára tett utalásoknak. Az interjú – összhangban a hivatalos cionista közösségben előadottakkal – a cionista mozgalom nagy nemzetközi célját szolgálta, ismertette a nemzetközi cionista vezetés kompromisszumos elképzeléseit, azt, hogy – bizonyos feltételekkel – elfogadják az angol javaslatokat Palesztináról. Az interjú tónusa meglepően barátságos volt, amely így mutatta be Nahum Goldmannt:

„A cionisták „külügyminiszterüknek” tekintik, funkciója hasonlatos is ahhoz, de legalábbis megfelel a szuverén államoknak a népszövetségnél akkreditált képviselőihez. Ebben a minőségben kizárólag a palesztinai zsidóság érdekeit képviseli, és mindenfelé ismertnek örvend.”

Magyar útjának céljáról egyébként Goldmann így nyilatkozott: 

„Baráti látogatás! […] Esetleg néhány hivatalos helyet is meglátogatok, de nem politikai kérdések miatt, inkább a Cionista Szövetség életében felmerülő kívánságok érvényesülésének egyengetése érdekében.”

Ugyanakkor az egész budapesti találkozó légkörét meghatározta a revizionistákkal való fizikai és diplomáciai konfliktus, melyről később Nahum Goldmann pár nappal később, levélben is panaszkodott, immár Genfből. Ebben beszámolt arról, hogy megbeszéléseket folytatott Budapesten a belügyminisztérium államtitkárával, majd a külügyminiszter-helyettessel. A Külügyminisztérium, mely hajlandó volt arra, hogy Magyarország stratégiai érdekeit előrébb helyezze holmi belpolitikai megfontolásoknál, megígérte Goldmannak, hogy amennyiben nem működik az engedélyeztetés, a Minisztertanács elé viszi az ügyet. Majd Goldmann rátért a revizionistákra: 

„Az országos konferenciát különféle incidensek zavarták meg. A revizionisták röplapokat terjesztettek, melyeken engem árulónak és vörös marxistának neveztek, amelyben ők elmondták, hogy ne engedjenek engem szóhoz jutni a konferencián. Ők a politikai rendőrségen is voltak, amelynek élén egy ismert cionistafaló, egy kikeresztelkedett zsidó, Hetényi báró áll (Hetényi Imre budapesti főkapitány-helyettesről van szó, aki amúgy nem volt báró – NA), aki természetesen megragadta az alkalmat, hogy mind a tiszteletemre rendezett bankettet, mind az országos konferenciát betiltsa. Azonnal interveniáltam a külügyminiszter-helyettesnél, mégpedig sikerült mind a két eseményt engedélyeztetni. A revizionisták erre megpróbálták azt, hogy betörjenek a konferenciára és egy rohamcsapatot küldtek bűzbombával és ehhez hasonló revizionista anyaggal. Azonban barátaink felfegyverkeztek és sok rendőr is a helyszínen tartózkodott, és a fiatalokat részben elpáholták, részben őrizetbe vették és elvezették. A konferencia nagyon békésen, hatásosan és – véleményem szerint – nagy sikerrel zajlott le. Még a konferencia vége után is megkísérelték a revizionisták az utcai demonstrációt, amelynek másfelől az lett a következménye, hogy egyes fickók véres fejjel távoztak és én – barátaim eltúlzott elővigyázatossága miatt – őrök kíséretében mentem a pályaudvarra.”

A külügyminiszter-helyettes malíciózusan meg is jegyezte Goldmannak, hogy megvédi „az Ön zsidó nyilasaitól” és bár Goldmann rávágta azt, hogy miért legyen „nekünk egy pártucat nyilasunk, ha Magyarországnak százezrei vannak”, mindenki érezte, hogy ez a válasz nem hangzott túl jól. Goldmann azt is leszögezte, hogy Stern Samuval (félig gúnyosan „főtanácsos úrnak” nevezte a levélben) nem tárgyalt Budapesten, hiszen akkor lesz vele érdemes tárgyalni, ha a nagy cionista gyűjtési alapok már megkapták a gyűjtési engedélyt. 

„Az egész a hivatalos magyar zsidóság és a köztünk való erőpróbává fejlődött” 

– értékelte Goldmann a történteket. A Belügyminisztérium illetékese pedig arra akarta rávenni Goldmannt, hogy egyezzen bele egy közös gyűjtésbe (egy különleges magyar-zsidó palesztinai gyűjtés is engedélyezésre várt), de Goldmann éppen azzal tromfolt vissza, hogy amig Stern Samu azt hiszi, hogy a magyar hatóságok segítségével tudja őt legyőzni, miért is kellene „velünk” megegyeznie. 

„Hogyha ő azt fogja látni, hogy a Hatóságok nem lesznek partnerek ebben a játékban, lehetőség lesz a megegyezésre, és a mi jószándékunk nem lesz ebben akadály.”

Tehát meg volt győződve arról, hogy ez csak az engedélyezés után következhet be és hogy az engedélyeztetés hetek alatt megoldódik.A Belügyminisztérium 1939-ben mind a Pro-Palesztina Szövetségnek, mind a hitközségi fantomcionista szervezetnek (Magyar Izraeliták Szentföldi és Egyéb Telepítéseit Támogató Egyesület azaz MISZETTE néven jött létre) megadta a gyűjtési engedélyt. Az államhatalommal jó viszonyt fenntartani akaró Magyar Zsidók Pro-Palesztina Szövetsége a korábban lefoglalt összeget fele-fele részben a „Magyar a magyarért” segélyakció és a „Horthy Miklós Nemzeti Repülőalap” számára ajánlotta fel, melyhez 1938. decemberében a belügyminisztérium is hozzájárult. A cionista és a magyar fél közti érdekegyezés esélyét elvitte a történelem. A Jewish Agency vezetésének sajnálattal kellett tudomásul vennie, hogy a csekély nemzetközi tekintéllyel rendelkező Stern Samu-féle hitközségi stáb befolyása erősebb Magyarországon, mint a jelentős kapcsolatrendszerrel bíró nemzetközi cionista szervezeté.