A törzs

Ben Cobley, The Tribe. The Liberal-Left and the System of Diversity. Imprint Academic, 2018.

A kötet a mai mainstream politika és művelői, a törzs leírására vállalkozik. Az Egyesült Királyság kapcsán egy új kifejezést vezet be a ma Nyugaton uralkodó leírására: diverzitás rezsimnek nevezi. A diverzitás rezsim a mai uralkodó elit válasza a hiperpluralizmus problémájára: hogy lehet uralni a végtelenül sokféle nézettel bíró emberek tömegét, akik közt sem a konszenzus, sem valamilyen stabil többség kialakítására semmi esély.

A diverzitás rezsim a balliberális elit által uralt világ megnevezése, amit korábban neveztek multikulturálisnak is. Azé a világé, ahol a csoportidentitásnál semmi sem fontosabb. Pontosabban némelyik csoportidentitásnál. Ugyanis a csoportidentitás – állítólag – kikerülhetetlenül meghatározza az ember tudását, akár tudományról, akár erkölcsi kérdésekről legyen is szó, ahogyan egykor az osztályhelyzetről mondták ugyanezt.

Az identitáscsoportok más csoportokkal szemben, azoktól elkülönülve léteznek. Esetleg szemben állva. A társadalom ilyen csoportokra osztása harcoló csoportokat lát, akiket más csoportok ellen lehet mozgósítani az ügy, a strukturális elnyomás alóli közös felszabadulás mellett. Ezt nevezhetjük udvariasan szivárványkoalíciónak. Az identitás – és tegyük félre, hogy ebbe beleszületik-e az ember vagy maga alkothatja-e meg, szabadon csatlakozhat-e valamelyik csoporthoz vagy sem – dönti el, hogy valaki elnyomó vagy áldozat.

A könyv címe, A törzs a diverzitás rezsimet uraló balliberálisok elnevezése és egyben utalás a szociológiai jellemzőire. Az áldozatként elismert identitáscsoportokat használják arra, hogy a világ bajai bűnbakjának kinevezett fehér, hetero férfiak uralmát megtörjék. Miért jó ez nekik, miért jó ez a törzsnek? Egyrészt a diverzitás rezsimben a támogatás, az erkölcsi fölény az áldozatként elismert identitáscsoportoknak és az őket felkaroló törzsnek jár, másrészt ezek a csoportok segítenek változtatni a világot, amely változás a „kapitalista-patriarcha rezsimnek” nyugati társadalom lebontása, és amely jótékony változások miatt indokolt és szükséges a törzs uralma. Bármi, amit nem szeretünk a világban ennek az elnyomó és megváltoztatandó kapitalista-patriarcha struktúrának a következménye. A létező világ egésze ellenséges az áldozatokkal szemben, és arra vár, hogy a törzs jótékony uralma átalakítsa. Az elnyomórendszer kikerülhetetlen, kényszerítő, determinisztikus, mindenütt jelen van – ezért ellene is mindenütt harcolni kell, mindent ellenőrizni kell – az áldozatcsoportok és az elnyomócsoportok életében is.

Az áldozatcsoportok felszabadítása, a társas viszonyok átalakítása feltételezi a nem-kedves (elnyomónak tekintett) közösségek felbontását, mivel azok az előítéletek és intolerancia hordozói lehetnek. A stabil közösségek az újítás, változtatás, tehetség, szabadság, kreativitás ellenségei, ezért harcolni kell ellenük morális és technikai haladás érdekében; míg a támogatott identitáscsoportok, amelyek csak statisztikailag és a retorikában létező identitásközösségek, mentesek a strukturális elnyomás áteredő bűnétől, így minden jó forrásai.

A törzs, a diverzitás adminisztrátorai legfőbb feladatuknak azt tartják, hogy újraosszák a hatalmat, befolyást az identitáscsoportok között. Az uralandó és átalakítandó ország, ebben a műben Nagy Britannia, csúnya rasszista ország. A törzset az legitimálja, hogy az identitáscsoportok között új viszonyokat hoz létre, és az elnyomottak, áldozatok kikerülnek a nyomorúságos helyzetükből. Ehhez azonban minden viszonyt ellenőrizniük kell, hogy átalakíthassák. (A törzs hiperliberális utópiájának leírása Jeremy Cliffe Britain’s Cosmopolitan Future című szövege, 2015)

A törzsnek nevezett balliberális identitáscsoport nincs elnyomva, még önképe szerint sem. A törzs tagjainak nincs rögzült identitása, hanem helyes nézete van az identitásokról. A törzs tagja harcol a homofóbia, iszlamofóbia, szexizmus és rasszizmus ellen. A törzs, a diverzitás rezsim adminisztrátorai jellemzően nem tartoznak azokhoz az identitáscsoportokhoz – bőrszín, szexuális beállítottság vagy vallás –, amelyeket támogatnak, amelyek felszabadítására hivatkozva erkölcsi önbizalmat és politikai támogatást gyűjtenek. A törzset nem az identitása, hanem a tudása – ismeri az elnyomó struktúrákat vagy képes felismerni, leleplezni azokat – és a jószándéka predesztinálja az ellenőrzés feladatára.

A diverzitás rezsim gyakorlata a permanens forradalom a létező társadalom ellen: a törzs létének értelme a folytonos változtatás, azért uralkodik, hogy a progressziót elősegítve a megfelelő változásokat elérje. A változtatásoknak sosem lehet vége, ezért a törzs uralma sem érhet véget. Mindig újabb területen fedi fel éles elméje az elnyomást és kezd neki az emberiség felszabadításának.

E történelmi szerepe pedig abból adódik – mint a pozitivistáké vagy a marxistáké –, hogy ismeri a haladás szükségszerű irányát. Ennyiben a törzs – minden posztmodern eleme mellett is – nagyon is modern, ugyanis a politikai uralmat egy kivételes tudással bíró csoportnak rendeli. A törzs folytatja a progresszió gondolkodási hagyományát: önmagát és nézeteit a szükségszerű, feltartóztathatatlan és üdvös történelmi haladás képviselőjének, uralmát e haladás előmozdítójának tekinti, ahogyan Marx és mások tették a 18-19. század óta, és amely gondolkodást nevezett Popper historicizmusnak.

A törzs modern abban az értelemben, hogy a tudására hivatkozva igényli a hatalmat: e tudás a világ ismerete és értése. Annak értése, hogy milyen alapvető hatalmi-uralmi struktúrák vannak, a struktúrák miatt mely csoportok, mely más csoportokat nyomnak el függetlenül az egyének szándékaitól, kiket kell e struktúrák/határok feltörésével felszabadítani. A törzs mozgósító képességének forrása az az utópista vágy, hogy találjanak egyetlen jól megragadható okot a világ bajainak magyarázatára, amely ok – a „fáraó” – felszámolható. Ez az ok most éppen a „strukturális diszkrimináció” képzete, a marxista társadalomtudomány „strukturális elnyomás” fogalmának mai változata. Az igért változtatás a (ország) határok, (nemi és társadalmi) korlátok lebontása, felszámolása, amivel összhangban a törzs szereti magát „nomádnak” láttatni. Olyan emberek csoportjának, akik sehová sem kötődnek, és ebből a sajátos és egyedülálló episztemológiai helyzetből fakadóan képesek az univerzális gondolkodásra, az emberiség egésze javának felismerésére, és így tovább.

Azért nevezi Cobley liberálisnak a törzset, mivel olyan csoportokat, ügyeket támogatnak, amiket az elmúlt két évszázadban a liberálisok támogattak (feminizmus, homoszexuálisok ügye, bevándorlók, stb.), és folytatva a liberálisok két évszázadát, a hagyományos értékek és életmód felszámolása a céljuk. És azért baloldali, mivel az uralkodó jelszava az egyenlőség mellett a haladás (baloldali) világ átalakító retorikáját használja, mint a modern, előrelátó, fiatal, városi, technológia és így tovább, és akárcsak a szocializmus, a jövőt az erkölcsi és technológia fejlődés áldásos következményének látja.

A balliberális törzset a diverzitás rezsim működtetése, fenntartása határozza meg. Az ellenőrzéshez, az erények kikényszerítéséhez szükséges hatalmat a demokráciában elnyomottak felszabadítására hivatkozva igényli és kapja meg.

Minden, ami a létező, elnyomó viszonyok közepette jól érzi magát, azt támogatja, ne adj’ Isten, ellenállna a felszabadításnak, tehát a törzs ellenőrző hatalmának, az valamilyen izmus (politikai érdeket szolgáló kijelentés, amit leleplezni kell és nem vitatkozni kell vele) vagy valamilyen fóbia (terápiával kezelendő pszichológiai torzulás, amit kezelni kell és nem vitatkozni vele).

A törzs gondolkodása, Cobley szerint, a legjobban a bevándorlók esetében ragadható meg. A diverzitás rezsim nem létezhetne a tömeges bevándorlás nélkül, aminek elősegítése állítólag erkölcsös és gazdaságos egyszerre. A bevándorlás és a bevándorlók az az Ügy, ami a törzs számára a legfontosabb, mivel a vallási és a szexuális kisebbség ügyére hivatkozva uralmi és átalakítási igényeket megfogalmazni és támogatókat szerezni alig lehet.

A különféle nyelvű és vallású bevándorlócsoportok kezelésére – legalábbis a britek és más egykori gyarmatosítók esetében – kialakult technikák, eljárások és készségek vannak, amikkel a gyarmatok vallásilag és etnikailag, nyelvileg sokszínű világát kormányozták. A törzs – miközben a társadalom átalakításáról beszél – a gyarmatosítás során megtanult technikával, eljárásokkal próbálja a világot kormányozni. Az egykor sokféle identitáscsoportot tudták úgy kormányozni, hogy olyan hierarchiába szervezték őket, amely csúcsán a fehér európaiak álltak (vö. D. Goodhart, The British Dream, 2013.). A gyarmatok felszabadulásával a birodalmi elit kozmopolita liberális lett – a toleranciát és nyitottságot kezdte hangsúlyozni –, és a megtanult light touch technikával kezdte kormányozni az Európában kialakuló multikulti társadalmat és a globalizált világot. Önképe szerint csak ez a régi-új birodalmi elit, ma éppen balliberális színezetű, tudja csak integrálni a sokféle identitáscsoportot, ahogyan egykor a gyarmatbirodalomban megtanulta. A ma éppen demokratikus-moralizáló retorikával leöntött uralom láthatóan jóval népszerűbb a volt gyarmattartó országokban, mint azokban, akiknek nem voltak gyarmataik.

Másrészt az elnyomás új áldozatait találhatják meg a bevándorlókban, hiszen a proletáriátus megszűnt, és az elnyomás korábbi lakmuszpapírjai – zsidók, nők, homoszexuálisok – jelentős része a társadalom privilegizált részébe került. Így a reformerek és forradalmárok új csoportot találtak tevékenységük és világelutasító beállítottságuk igazolására.

Harmadrészt a bevándorlók olcsó munkaereje megoldhatja a rosszul fizetett munkák problémáját az egészségügyben, szociálisellátás és szolgáltatások terén a nyugati társadalmakban, és ezzel segítheti a politikai stabilitást és a gazdasági versenyképesség javítását.

A törzs liberális toleranciája szelektív: van, amit enged, van, amit nem. Mivel minden rend valamilyen kirekesztésen alapul, a kérdés ki rekeszt ki kit. A diverzitás rezsim sem kivétel. Az általa támogatott identitáscsoportoknak egyáltalán nem kell liberálisoknak lenniük, elég ha a támogatják a törzset a hatalom megtartásában.

Cobley szerint a törzs a következő áldozati és elnyomó identitáscsoportokra osztotta a társadalmat a jogi vagy osztály kategóriák szerint:

Mivel ma a konfliktusok legláthatóbb formája nem a sztrájk vagy valamilyen munkás megmozdulás – hiszen a munkásosztály megszűnt vagy inkább jobbra szavaz Nyugat-Európában –, hanem a nyelvi háború (főleg az Egyesült Államokban az egyetemi konfliktusok), a Kulturkampf.

A nyelvi háború, az orwelli újbeszél terjedése, roppant látványos a nyilvánosságban, és a lincselési hullámok mellett időnként parlamenti vagy bírói döntések is támogatják, mint például a „házasság” szó átértelmezését, ami kiterjedt mindenféle nemű ember kapcsolatára az elmúlt pár évben, ahol a törzs uralkodik.

E nyelvi háború része nem pusztán új fogalmak elterjesztése, régiek átértelmezése, hanem – a továbbra is létező, de gyengülő erkölcsi relativizmussal – az uralkodó törzs erkölcsi abszolutizmusának a támogatása. Aki ugyanis szembeszáll velük, az a páriává válást kockáztatja (de a pária szó eredeti értelmében, és nem ahogyan azt Arendt nyomán morálisan és episztemológiailag felértékelték). Annak megítélése változik ugyanis, hogy e bűnök strukturális bűnök-e (szándékolatlanok-e) vagy e gonoszok tudatos művei. A legkevesebb, amit kaphat, hogy reakciósnak, előítéletesnek, dogmatikusnak, önérdekvezéreltnek, rasszistának, homofóbnak, iszlamofóbnak, szexistának, ó borzalom!, esszencialistának nevezik, amely beállítottságokat tekintik ma a világ bajai forrásának. A világon bajok ugyanis azért vannak, mert rossz emberek – akikről nem tudjuk miért rosszak, hiszen nem az áteredő bűn vagy a magántulajdon rontja meg őket – hozzák létre azokat.

Ezzel szemben a jó ügy képviselőinek jellemzői az igazságos, egyenlő, toleráns, liberális, szabad, nyitott, befogadó, haladó, és így tovább. De ezeket a kifejezéseket is helyesen kell értelmezni. Például a tolerancia és a befogadás nem terjed ki mindenkire, csak a törzs által támogatandónak ítélt identitáscsoportokra. Hasonlóképpen, nem minden előítélet, megkülönböztetés, dogmatizmus vagy gyűlölet rossz. Ezeket a beállítottságokat az teszi rosszá, hogy kik ellen irányulnak. A támogatott identitáscsoportok előítéletei, gyűlölete jó és helyes, amennyiben a törzs és a diverzitás rezsim ellenfelei ellen irányulnak. Ahogyan a diverzitás is elsősorban a nem-fehérekre és a szexuális másságokra vonatkozik.

Leo Strauss, és utána évtizedekig a jobboldal, a baloldal és a liberálisok erkölcsi relativizmusára panaszkodott, ami aláás értékeket, viszonyokat, intézményeket. Az elmúlt évek, a posztmodern politikai aktivizmus elterjedése, a gyakorlatban az abszolutista morált hozta vissza. E morál politikai és egyéni haszna nyilvánvaló: önbizalmat, fölény érzetét ad, igényt a különleges figyelemre és elbánásra egy olyan világban, ahol egyének és csoportok ma már sokkal inkább a szűkös figyelemért versengenek és kevésbé az anyagi javakért, és csoportokat képez – emiatt vonzódnak az emberek a safe spacekhez, buborékokhoz, ahol folyamatos megerősítésre találnak.

E nyelvi küzdelmek, újítások, átértelmezések, elhallgatások azt mutatják, hogy – szemben a saját önképével és az magáról terjesztett képpel – a liberalizmus nem metaerkölcs vagy metaideológia, ami csupán csak megalkotja azt a játékteret, amelyben minden egyéb szereplő részt vehet és versenyezhet szabadon. A balliberális politika, mint minden rend, szükségszerűen szelektív: kiszelektálja azokat, akik a renden belül vannak és azokon belül is a privilegizáltakat, és ezekkel szemben megnevezi azokat, akik a rezsimmel szemben állnak, azon kívül állnak. Az elmúlt években központi témává vált bevándorlás átértelmezte, megfordította a képet: a kívül lévő bevándorlók a progresszív politika tárgyai és támogatói, míg a kapukon belül találhatók a bevándorlásellenes barbárok. A már félévezredes képzet szerint a barbárok nem a kapuk előtt, hanem azokon belül vannak, és velük szemben kell a rendet a törzsnek fenntartania a nyelvpolitikai szelekcióval is. (És természetesen, ha szükséges az állami és egyéb kényszerekkel is.) A nyelvi küzdelmeket az a hiedelem indította el, miszerint a valóság az, amilyennek látjuk a képzeteink révén. Így átnevezésekkel megoldható a valóság problémája. Ugyanakkor a törzs tudja, hogy korlátozottan van ez így, ezért azokat a valóságelemeket, amelyek nem illeszkednek a diverzitás rezsimbe, elhallgatja vagy elhallgattatja.

Bár a törzs a kormányzás régi-új módját igyekszik gyakorolni, de a szakítás a nemzetállammal állandósítja a legitimációs gondjait. A konfliktusok fenntartásával, újabb és újabb identitáscsoportok szivárvány koalíciójával más csoportokkal szemben fenntartható a hatalom, de azzal hogy a törzs elszakadt etnikailag, a szociális és földrajzi térben is a kormányzottaktól, így gyengítette a kormányzók és kormányzottak kölcsönös felelősségét. Ez ma talán legélesebben egy másik, volt gyarmatosító országban, Franciaországban látható. (vö. Marcé Gauchet: Comprendre le malheur francais, 2016, Michel Geoffroy: La super-classe mondiale contre les peuples, 2018.)