Az Európai Unió Bíróságának ítélete hálózatsemlegesség témában
Az Európai Unió Bírósága szeptember 15-ei ítéletében értelmezte a közel öt éve hatályban lévő uniós hálózatsemlegességi szabályokat és jogellenesnek mondta ki a mobilszolgáltatók által alkalmazott ún. zero rating ajánlatokat. Az ítéletnek nem csupán az a jelentősége, hogy a szolgáltatók revideálni kötelesek üzletpolitikájukat az EU-ban, hanem az is, hogy közvetve rámutatott: az EU tagállami elektronikus hírközlési szabályozóhatóságokat tömörítő BEREC iránymutatásai nem befolyásolják a bíróságot, attól szigorúbb értelmezést fogadott el.
A nullás díjszabásról
A nullás díjszabás (zero-rating) legegyszerűbb definíciója szerint az internetszolgáltatóknak egy olyan üzleti gyakorlata, amely bizonyos tartalmakat kivesz az ügyfeleik által fizetendő adatmennyiség-alapú árból. Nullás díjszabásnak számít tehát az az elterjedt megoldás is, amikor bizonyos forrásokból származó tartalom nem számít bele az ügyfél havi adatkorlátjába.
A gyakorlat ellenzői szerint e pozitív diszkrimináció sérti a hálózatsemlegesség elvét, melynek értelmében az átvitelt biztosító internethozzáférés-szolgáltatók nem szólhatnak bele abba, hogy a hálózatukon milyen tartalmak jutnak el a felhasználókhoz. A jogsérelem abban mutatkozik meg, hogy a nem „kiemelt” tartalmakat kevesebben fogják választani szemben azokkal a tartalmakkal, melyek az adatkeretre tekintet nélkül hozzáférhetők az előfizetők által.
E speciális kereskedelmi gyakorlat védelmezői szerint azonban például egyes közérdekű tartalmak ingyenesen hozzáférhetővé tétele fontosabb, mint a hálózatsemlegesség elvének szigorú betartatása. Ard szerint a zero rating védhető a hálózatsemlegesség elve alapján is, ugyanis az elv célja nem a diszkrimináció-mentesség önmagáért való betartatása, hanem sokkal inkább az internetezők választási lehetőségének bővítése, a társadalmi jólét növelése, a hátrányos helyzetben lévők bevonása a demokratikus vitába, hozzáférés biztosítása az életüket könnyítő szolgáltatásokhoz.
Az uniós szabályozás
Az Európai Unióban – hosszas vita után – rendeleti úton került kimondásra a hálózatsemlegesség elve 2015-ben (TSM rendelet). A rendelet előkészítése során a legnagyobb vita arról alakult ki, hogy vajon tiltani kell-e a zero rating kereskedelmi gyakorlatát. A tiltás mellett állt ki Szlovénia és Hollandia, ahol korábban – szembe menve az európai fősodorral – törvényben szabályozták a hálózatsemlegesség kérdését, tiltva a nullás díjszabású ajánlatokat. Számukra visszalépés lett volna, ha az Európai Unió rendeletében (mely „felülírja” nemzeti jogszabályukat) megengedné a nullás díjszabást. Az egyértelmű tiltás mellett volt az Európai Parlament is, mert a leginkább elkötelezett híve volt a hálózatsemlegesség kiterjesztő szabályozásának. Ezzel szemben a nagyobb tagállamok, köztük az Egyesült Királyság nem támogatták a nullás díjszabás egyértelmű tiltását, sőt általában a hálózatsemlegesség szabályozását.
A TSM rendelet 3. cikkében végül – alapot adva a jelenlegi jogvitára – az alábbi szabályok kerültek elfogadásra, kerülve a zero rating expressis verbis szabályozását:
- Hálózatsemlegesség elvének általános deklarációja
A végfelhasználók számára jogosultságot kell biztosítani az internet-hozzáférési szolgáltatásukon keresztül az általuk választott információkhoz és tartalmakhoz való hozzáférésre és azok terjesztésére, az általuk választott alkalmazások és szolgáltatások használatára és nyújtására, valamint az általuk választott végberendezések használatára, függetlenül a végfelhasználó vagy szolgáltató helyétől, illetve az információ, tartalom, alkalmazás vagy szolgáltatás helyétől, származásától vagy rendeltetésétől.
- Kereskedelmi gyakorlat és megállapodások keretei
Sem az internet-hozzáférési szolgáltatók és a végfelhasználók között az internet-hozzáférési szolgáltatás kereskedelmi és technikai feltételei és jellemzői tekintetében létrejött megállapodások, sem pedig az internet-hozzáférési szolgáltatók kereskedelmi gyakorlata nem korlátozhatják a végfelhasználó a) pontban megállapított jogainak gyakorlását.
- A kereskedelmi alapú, diszkriminatív forgalommenedzsment általános tilalma
Az internet-hozzáférési szolgáltatóknak minden internetes forgalmat – függetlenül annak küldőjétől és fogadójától, a hozzáfért vagy terjesztett tartalomtól, az igénybe vett vagy nyújtott alkalmazásoktól vagy szolgáltatásoktól, valamint a használt végberendezéstől – megkülönböztetéstől, korlátozástól vagy beavatkozástól mentesen, egyenlő bánásmódot biztosítva kell kezelniük.
Mint arra már korábbi írásomban is rámutattam, a TSM rendelet általános és önmagával is ellentmondó megfogalmazása olyan jogbizonytalanságot teremtett, mely előre vetítette a mostani jogvitát. Nem egyértelmű ugyanis, hogy a zero rating csak abban az esetben tiltott (mint kereskedelmi gyakorlat), ha az korlátozza a végfelhasználók jogait [3. cikk (2) bek.] vagy minden diszkrimináció tiltott függetlenül annak hatásától [3. cikk (3) bek.].
Jogértelmezés a jogalkalmazó által
A TSM Rendelet ráadásul – véleményem szerint kifogásolhatóan – a tagállamok szabályozóhatóságaira bízta, hogy a szabályok értelmezését iránymutatásaik által segítsék. Ez már csak azért is megkérdőjelezhető megoldás, hiszen így annak kell „megmondani”, hogy hogyan kell értelmezni a jogszabályt, akinek annak végrehajtását is felügyelnie, illetve alkalmaznia kell. A hatalmi ágak elválasztásának elve megbicsaklani látszik.
A tagállami elektronikus hírközlésért felelős nemzeti szabályozó hatóságokat tömörítő BEREC 2016 augusztusában adta ki iránymutatását, melyben alapvetően a megengedőbb értelmezés mellett tette le a garast, azaz a zero rating önmagában nem tiltott, csupán abban az esetben, ha az jelentős módon korlátozza a végfelhasználók hálózatsemlegességgel kapcsolatos jogait. Ezt pedig a szabályozóhatóságoknak esetről esetre kell majd eldöntenie. Általánosságban a BEREC szerint megengedhető, amennyiben egy ún. over-the-top szolgáltatástípus teljes egészében kerül pozitív megkülönböztetésre, például, amennyiben minden online zeneszolgáltatás korlátlanul hozzáférhető. Azonban jelentős korlátozásnak minősül, amennyiben a mobilszolgáltató csupán meghatározott OTT szolgáltatásokat nem számol bele a havi adatcsomagba.
Az Európai Unió Bíróságának döntése a Telenor vs. NMHH Elnöke ügyben
A hazai szabályozóhatóság, az NMHH két ügyben is kötelezte a Telenort az egyes internetes forgalmak közötti megkülönböztetés megszüntetésére, mivel a szolgáltató a MyChat és MyMusic kiegészítő adatcsomagjaiban tisztán kereskedelmi alapon különböztette meg a csomagban szereplő és az azon kívüli csevegő, zenei és közösségi alkalmazásokat. Az ügyet elsőfokon tárgyaló Fővárosi Törvényszék – érzékelve a rendelet ellentmondásait – az Európai Unió Bíróságához fordult, kérve az uniós jog értelmezését.
A Bíróság a 2020. szeptember 15-én hozott ítéletében – ellentmondva a BEREC megengedőbb értelmezésével szemben – egyértelműen kimondta, hogy a zero rating jellegű kereskedelmi gyakorlat ellentétes a TSM rendelet szabályaival, ugyanis ezen csomagok korlátozzák a végfelhasználók jogainak gyakorlását [3. cikk (2) bek.], valamint ellentétesek a 3. cikk (3) bekezdésében foglalt általános diszkriminációs tilalommal is, lévén nem műszaki, hanem kereskedelmi megfontolásokon alapulnak.
A Bíróság ítéletében megszorítóbban értelmezi a TSM rendelet szabályait a BEREC iránymutatásához képest. Míg ez utóbbi szerint nem sérti a rendeletet amennyiben egy szolgáltató egy szolgáltatás típust „emel ki”, addig ez a Bíróság szerint jogsértő lesz [3. cikk (3) bek. alapján].
Maradt nyitott kérdés is: miként kell vajon megítélni azt a gyakorlatot, amikor a szolgáltató csak addig „emel ki” bizonyos tartalmakat, amíg az általános adatkeret nem fogy el. Ez esetben ugyanis a gyakorlat – véleményem szerint – nem sérti a 3. cikk (3) bekezdést, mindazonáltal sértheti a 3. cikk (2) bekezdést. Álláspontom szerint ezen ajánlatok is jogsértőek, ugyanis a Bíróság szerint a „végfelhasználó” fogalmába bele kell érteni a tartalom és alkalmazás szolgáltatókat is, akiknek jogai sérülhetnek, ha konkurens szolgáltatások kiemelésre kerülnek. Az egyetlen hipotetikus eset, mely talán megengedhető lehet, az, amikor a szolgáltató egy teljes termék piaci palettát kiemel [ezzel elkerülve a jogsérelmet a 3. cikk (2) bek. alapján], és minden forgalmat ugyanúgy korlátoz, amint az általános adatkeret kimerül.
Értékelés
Az ítélet álláspontom szerint két szempontból rendkívüli jelentőségű. Először is egy olyan szolgáltatástípust mondott ki jogsértőnek a bíróság, melyet széleskörűen alkalmaznak az európai mobilszolgáltatók, akik most üzletpolitikájuk azonnali felülvizsgálatára kényszerülnek. Másrészről pedig az ítélet egyértelműen rámutatott a BEREC és más hasonló jogalkalmazói testületek által kibocsájtott iránymutatások jogforrási értékére: a Bíróság nem csupán negligálta a BEREC 2016-os iránymutatását, de attól szigorúbb értelmezését adta a TSM rendelet hálózatsemlegességre vonatkozó szabályainak. Mindez azért bír fontos következményekkel, mert a BEREC iránymutatásai mindeddig igazodási pontként szolgáltak a piac és a szabályozók számára.
