Zombifikáció és degrowth
A gazdasági szakirodalom a zombi cégeket gyakran pusztán rendszerszintű „zajként” – vagyis olyan zavaró, véletlenszerű és torzító tényezőként – kezeli, amely rontja a piaci mechanizmusok hatékonyságát és megakadályozza az erőforrások optimális áramlását. E megközelítés szerint ezeket a gazdaságilag életképtelen, mesterségesen életben tartott vállalkozásokat mielőbb le kellene építeni vagy megszüntetni annak érdekében, hogy a tőke és a munkaerő az újszerű, valóban produktív szektorokba áramolhasson. Ezzel a megközelítéssel csak egy baj van: a gazdasági növekedés primátusát szolgálja, ami szembe megy Föld ökológiai planetáris korlátjaival. A zombik zajként való felfogását érdemes kicsit árnyalni a degrowth – azaz a minőségi növekedés paradigmája felé történő szükségszerű transzformáció során.
Zombik és a zaj
A közgazdasági Nobel-díjas Daniel Kahneman, a francia viselkedési stratégia kutató Olivier Sibony, valamint a Harvard Viselkedési Közgazdaságtan és Közpolitika programjának igazgatója, Cass R. Sunstein közös kötete még 2021-ből, a Zaj inspirál bennünket arra, hogy megpróbáljunk a főáramú közgazdasági értelemben véve szigorúan károsnak betudott zombijelenségre új szemüvegen keresztül tekinteni.
A kötetet figyelmesen olvasva kitetszik, hogy a rendszerekben – így a társadalmi-gazdasági rendszerben is – a tévedések nem szokták oly gyakran kioltani egymást, mi több, inkább az igaz, hogy azok összeadódnak. A kötet egyik alaptétele (a legkisebb négyzetek és a hibaelemzés logikája mentén), hogy a rendszerszintű hibák és tévesztések nem átlagolódnak ki szerencsésen. A zombik – vagyis a gazdaságban alulteljesítő, tőke- és munkaerő-lekötő vállalatok – jelenléte nem semmisül meg a piac egészséges szegmenseinek teljesítményével; ezek a rossz allokációk strukturális veszteségként halmozódnak fel a makrogazdaságban.
Ahogyan a könyv bemutatja, a szervezetek gyakran azért nem vesznek észre óriási rendszerszintű anomáliákat (például a biztosítókból hiányzó százmilliókat), mert a rutinszerű működés és a konformitás elrejti azokat. A gazdaságpolitikában és a bankrendszerben a zombi cégek (például a rosszhitelek roll-over / görgetési gyakorlata révén) azért maradhatnak fenn évtizedekig, mert a döntéshozók és a hitelezők elkerülik a fájdalmas szembenézést és a felszámolást, fenntartva a rendszer stabil működésének illúzióját. Nem beszélve itt arról a jelenségről, ami a pénzügyi rendszer reálgazdaság kárára megvalósuló hihetetlen bővülését jelentette, aminek a mai napig nem látszanak az ellenszerei.
A zaj értelmezésekor fontos belátni, hogy a véletlenszerűség és a „lottó-effektus” szerepet játszik.A zombifikáció kutatásában kulcskérdés, hogy egy cég túlélése vajon valódi versenyképességen alapul-e, vagy csupán külső körülmények (például olcsó hitelkörnyezet, állami támogatási lottó vagy egyéni banki diszkrecionális döntések) sorozata tartja-e életben. A zajkutatás logikája szerint, ha a túlélés függetlenné válik a teljesítménytől (mint a büntetés a bírói hangulattól vagy külső hőmérséklettől), akkor a piac jelzőrendszere összeomlik.
Kahneman és szerzőtársai azt is szorgalmazzák, hogy a zaj kezelésekor „döntési higiéniára” és strukturált protokollokra kell törekedni. Ennek oka az, hogy nem bízhatják az ügyintézők egyéni, szubjektív mérlegelésére az összes feladatot. A folyamatokat strukturálni kell: strukturált checklisták, algoritmusok vagy a Mediating Assessments Protocol (MAP) alkalmazása csökkentheti a szubjektív zajt a rendszerben. Ezek legjava tulajdonképpen a mai napig hiányzik a banki és monetáris szférából is, amikor a hitelezők egyéni, elfogult megítélés alapján döntenek arról, melyik zombi-státuszú céget jutalmaznak újabb hitellel („mentőövszerűen”) és melyiket engedik elbukni.
Több mint zaj: a zombik degrowth-paradigma felé történő terelhetőségéről
A klasszikus közgazdaságtani felfogás szerint tehát a zombik zajosabbá teszik a gazdaságot, azaz kiszelektálandóak azért, hogy egészségesebb és magasabb gazdasági növekedési dinamikák legyenek elérhetőek. A degrowth paradigmája kritizálja a korlátlan gazdasági növekedés kényszerét, a produktivizmust, valamint az alacsony hatékonyságú, felesleges erőforrás-pazarló struktúrák mesterséges fenntartását. Ha a zombi vállalatokat a degrowth célrendszerébe illesztve kívánjuk átalakítani vagy leépíteni, akkor nem a teljes leépítés lehet a járható út, hanem a differenciáltabb és komplexebb kezelés:
- Szigorú „döntési higiénia” és automatizált restrukturálás (a zaj kiszűrése): Véget kell vetni a diszkrecionális, protekcionista mentőcsomagoknak és a banki „zombi-görgetési” gyakorlatoknak. Olyan objektív, szabályalapú auditokra (költség-haszon és ökológiai lábnyom alapú szűrőkre) van szükség, amelyek megakadályozzák, hogy a szubjektív politikai vagy pénzügyi döntéshozók kedvük szerint tartsanak életben az életképtelen és öko-szociális értelemben véve káros entitásokat.
- A tőke- és munkaerő-felszabadítás (de-karkasírozás): A zombi cégek lekötik a humántőkét és az energiát alacsony hozzáadott értékű, sokszor ökológiailag káros tevékenységekben. A szakpolitikáknak ösztönözniük kell ezen vállalkozások rendezett leépítését (vagy visszazárását/felszámolását), átirányítva a munkaerőt és az erőforrásokat a degrowth által preferált szektorokba (helyi gazdaságok, szociális gazdaság, ökológiai helyreállítás, közösségi szolgáltatások).
- Ökológiai és társadalmi hasznossági kvóták bevezetése: A vállalatok támogatását vagy piacra engedését nem a nettó pénzügyi növekedés, hanem a szociális és ökológiai reziliencia mentén kellene mérni. A zombi cégek számosságának figyelembevétele helyett arra kellene törekedni, hogy azok közül melyek azok, amelyek öko-szociális értelemben hasznos tevékenységet végeznek, amelyek a fenntartható, lokális alternatívák rendszerét erősíthetik.
Az írást a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatta. A nyitókép forrása: Olivier26 / depositphotos.com
