Nehéz európai alkuk a mesterséges intelligencia (MI) korában
Az MI-verseny új szakaszába lép, Európa pedig lemaradásban van. Egy júniusi washingtoni döntés egy pillanat alatt mutatta meg, mennyire kiszolgáltatott Európa a tengerentúli technológiai óriásoknak: amikor az Egyesült Államok kormánya arra kötelezte az Anthropic vállalatot, hogy zárja ki a nem amerikai felhasználókat legfejlettebb modelljeiből, a brüsszeli döntéshozók legrosszabb félelmei igazolódtak be.
Az úgynevezett „kill-switch” pillanat, amikor a Fehér Ház kiberbiztonsági aggályokra hivatkozva leállíttatta a hozzáférést a vezető amerikai MI-modellekhez, rávilágított arra, hogy a kontinens, amely a csúcsmodellek fejlesztésében lemaradt, mára technológiai értelemben Washington vazallusává vált. A francia kutatási miniszter, Philippe Baptiste szerint a korlátozás közvetlenül érinti az európai kutatást: matematikus kollégái arról számoltak be, hogy elvágták őket a legfejlettebb amerikai modellektől.
A digitális szuverenitás kérdése tehát nemcsak szabályozási, hanem geopolitikai és tudományos önállósági kérdéssé vált. A tét nem kevesebb, mint hogy Európa képes-e a saját jövőjét alakítani egy olyan technológia korában, amelynek értékét a globális gazdasági teljesítmény akár 15 százalékára tehetik a következő évtizedben.
A „csúf alkuk” elkerülhetetlensége
Egy frissen megjelent, 18 ezer szavas figyelmeztetés, az Europe 2031 című elemzés szerint Európának fel kell vállalnia bizonyos „csúf alkukat”, és ahelyett, hogy mindent egyetlen, bizonytalan kimenetelű „moonshot” projektre tenne fel, inkább alkupozíciók kiépítésére kell összpontosítania. A szerzők (MI-kutatók, agytrösztök és befektetők) szerint a paradoxon abban rejlik, hogy a szuverenitás megszerzéséhez Európának el kell fogadnia bizonyos fokú függőséget. Egy MI-gazdaságban ugyanis a befolyás nem az önellátásból, hanem a nélkülözhetetlenségből fakad, vagyis adott esetben éppen az amerikai technológiai óriásokkal való partnerséget jelenti, hogy európai földön épüljön ki a számítási kapacitás.
Ez a feszültség húzódik meg az Európai Bizottság júniusi technológiai szuverenitási csomagja mögött is, amely a félvezetők, a felhőszolgáltatások, az MI és az energia terén kívánja növelni az európai önállóságot. A megfigyelők szerint azonban a szuverenitás stratégiailag tisztázatlan fogalom maradt az uniós politikában, mert a szuverenitás és a versenyképesség viszonya feloldatlan. Egyes tagállamok kizárólag EU-tulajdonra vonatkozó követelményeket szeretnének, amelyek gyakorlatilag kizárnák az amerikai szolgáltatókat, mások viszont a versenyképesség érdekében megőriznék az átjárhatóságot velük.
Évek óta visszatérő javaslat egy „CERN az AI-nak” létrehozása: egy olyan, az 1954-ben alapított nukleáris kutatóközpont mintájára szervezett intézmény, amely autonómiát, hosszú távú elköteleződést és bizalmat biztosítana az európai MI-kutatásnak. Ursula von der Leyen 2025 februárjában be is jelentette, hogy „elindította a CERN for AI ötletét”. A kritikusok szerint azonban a Bizottság kezdeményezései, vagyis az MI-gigagyárak, a szuperszámítógépek hálózata és a Horizon-pályázatok csomagja, csupán szójátékok: nem hoznak létre semmit, ami valóban egy CERN-re hasonlítana.
A Bizottság ugyanakkor cselekszik. Útnak indította a Resource for AI Science in Europe (Raise) kezdeményezést, amely a CERN-nel ellentétben elosztott modellben, a meglévő infrastruktúrákat összekapcsolva működne. A finanszírozás is megindult: a Bizottság megnyitotta első, 30 millió eurós pályázatát transznacionális doktori képzési hálózatokra, hogy a tudományban alkalmazható MI-rendszereket fejlesztő fiatal kutatók új nemzedékét képezze ki.
A szűk források, a tehetségek vándorlása és az elfeledett frontok
A pénz azonban kevés, a verseny pedig brutális. A Science|Business számításai szerint a Horizon Europe MI-, digitális és adatpályázatainak sikerességi rátája 2026-ban 5,5 százalékra esik, vagyis nagyjából minden huszadik pályázat kap támogatást, miközben a teljes Horizon-átlag is csupán 15 százalék körül mozog.
A tehetségek földrajza eközben átrendeződik. Egy berlini elemzés szerint Németországban 65 százalékkal nőtt az MI-kutatók és -mérnökök száma 2025-ben, Olaszországban pedig 117 százalékkal, miközben Franciaország a munkaerő 45 százalékát elveszítette. Az európai MI-startupok mindeközben a kontinens nemzeti erősségeire fókuszálnak: a müncheni cégek például a gyártásra és az ellátási láncra összpontosítanak, ami óvatos optimizmusra adhat okot, még ha a startupok puszta számában az Egyesült Államok messze előrébb is jár.
Van egy terület, amelyet a szakértők szerint az MI iránti megszállottság közben elhanyagoltak: a robotika. Egy friss vélemény szerint Európa, amely az 1970-es évek óta globális vezető volt e szektorban, folyamatosan veszíti ipari bázisát. Csökken a piaci részesedés, a kulcsvállalatok külföldi tulajdonba kerülnek, a szakértelem elszivárog. A szerző szerint az alapvető stratégiai hiba, hogy az európai politika aránytalanul az MI-re összpontosított, és a robotikát pusztán a szoftver egy alfajának tekintette, holott az a fizikai mérnöki munka, az aktuátorok és a mechanika világához tartozik, kézzelfogható eszközöket és ellenálló ökoszisztémákat teremtve.
A szabályozás és a versenyképesség közötti feszültség jól tükröződik abban, hogy Berlinben, az egyik legnagyobb európai digitális politikai eseményen öt kulcsfontosságú szakpolitikai ötlet is felmerült Európa technológiai függetlenségének megerősítésére. A résztvevők az „autoritárius technológiai stack”, vagyis a felhőszolgáltatásoktól az MI-ig terjedő, amerikai techkézben lévő eszközök alól való felszabadulásról beszéltek.
A következő évek döntő kérdése ezért nem az lesz, hogy Európa megalkot-e újabb szabályokat, hanem hogy képes-e egységesen fellépni egy olyan digitális ökoszisztémában, ahol a platformok hatalma már a nemzetállami szuverenitást is próbára teszi. Ahogy az Europe 2031 szerzői fogalmaztak: az a kontinens, amely nem hajlandó alkukat kötni, a végén megőrzi ugyan az eljárásait, de elveszíti a hatalmat, hogy megvédje az elveit.
Nyitókép forrása: tbtb / depositphotos.com
