A Magnifica Humanitas enciklika jelentősége és határai
Egyre többször, egyre több helyütt és egyre erőteljesebb hangvételű megnyilvánulásokkal találkozunk a mesterséges intelligencia (MI) veszélyeivel kapcsolatban. E sokszor kétségbeesett vagy akár a vészharangot kongató gondolatmenetek túlnyomó többsége azonban már elfogadott tényként kezeli az MI jelenlétét az életünkben, így azzal nem csak, hogy nem akarja felvenni a küzdelmet, hanem inkább, mint egy mára már nyilvánvalóan mindenki által csakúgy egyéni, mint közösségi szinten elfogadott tényként kezeli azt. Ebből az alapból kiindulva aztán találkozunk a morális megközelítéssel, amint ezt XIV. Leó pápa első enciklikájában kifejti: akár a törvényi szabályozás szükségességének a felvetésével, mint ahogy ezt az EU célozza, akár fiskális megközelítésben, ahogyan azt a magát szociáldemokrataként definiáló amerikai szenátor, Bernie Sanders javasolja az Egyesült Államokban.
A kiinduló elméleti megközelítés
A jelen, igen rövid elemzés célja se nem a pápai körlevél, sem pedig a mesterséges intelligenciára vonatkozó, fentebb említett megközelítések részletes ismertetése. Sokkal inkább gondolatébresztő szándékú.
A másik, az elemzés kiindulópontjaként szolgáló általános megállapítás, hogy az MI mára már oly mértékben beférkőzött az életünkbe, hogy már el sem gondolkodunk ennek az „expressz örökbefogadásnak” a civilizációnkat potenciálisan felülíró következményeiről. Felgyorsult tempójú életünkben az utilitarizmus eddig soha nem látott mértékű hangsúlyt kapott, aminek következtében a (rossz szójáték nélkül használt kifejezésként) „szent és sérthetetlen” hatékonyság oltárán hajlandóak vagyunk feláldozni mindazt, ami emberi mivoltunk alapjait képezi. Másképpen fogalmazva, ahhoz képest, hogy mekkora civilizációs léptékű kihívásról van itt szó, semmilyen formában nem találkoztunk sem politikusi, sem intellektuális fellépéssel ellene. Betiltásról pedig senki soha nem beszélt. Sőt, éppen ellenkezőleg: óriási ellentmondás van ennek a történelmi szempontból is rettentő súlyos és orrunk előtt zajló folyamatnak a jelentősége és azon hatalmas lelkesedés között, amivel az MI-t fogadtuk és aminek köszönhetően az pillanatok alatt beépült a hétköznapjainkba.
„Csodálatos emberiség”
A jelen elemzés az enciklikának kizárólag a mesterséges intelligenciára vonatkozó fejezeteivel foglalkozik, kritikus olvasatban. XIV. Leó pápa első enciklikájában az Emberre, annak alapvető, őt alapjaiban meghatározó értékeire helyezi a hangsúlyt, amikor a mesterséges intelligencia mielőbbi „lefegyverzésének” szükségességére hívja fel a figyelmet. A május 15-én nyilvánosan és rendhagyó módon maga XIV. Leó által bemutatott pápai iránymutatás nemcsak aktualitása miatt került a figyelem középpontjába, hanem azért is, mert a történelem első amerikai pápájának nevét viseli –és ez a témáját tekintve korántsem mellékes tényező. A pápai körlevél középpontjában az élet tisztelete áll. Fő kérdése az, hogy a kialakulóban lévő algoritmikus civilizáció hogyan alakítja át az emberiséget. XIV. Leó új realitásról beszél, amely alapjaiban módosítja a világhoz való viszonyunkat. A fő veszély pedig abban rejlik, hogy az MI úgy alakítja át a valóságot, amiben élünk, hogy létezését észre sem vesszük. A pápa arra figyelmeztet, hogy az emberiség kognitív összeomlása már elkezdődött.
A pápai enciklika vitathatatlan erénye, hogy határozottan és egyértelműen pozícionálja korunk talán (ha nem egyértelműen) legnagyobb, de mindenesetre legégetőbb kihívását és veszélyét, illetve hangsúlyozza a vele szembeni (vagy a pápai körlevél esetében inkább vele kapcsolatos) cselekvés sürgősségét. Az enciklika vitathatatlan és abszolút erénye, hogy civilizációs kérdésként kezeli az MI-t. És pontosan ez az antropológiai megközelítés hiányzott az elmúlt években, sőt évtizedekben, amelyek alatt – az olasz író-filozófus Giuliano da Empoli szavaival élve – politikai vezetőink tárt karokkal fogadták a ”laza techfickókat” világszerte, ezzel pedig maguk is nagyban hozzájárultak a mára már hatalmas mérteket öltött techoligarchia (avagy a sokak által techfasizmusnak hívott jelenség) kiépüléséhez és hatalomátvételéhez.
Az MI elleni harc szüksége civilizációnk védelmében
A pápai körlevél a legfőbb veszélyt a mesterséges intelligencia fejlődésével kapcsolatban az emberi létezés értelmének hanyatlásában jelöli meg. XIV. Leó azt hangsúlyozza, hogy vissza kell szerezni az emberiség igazi értelmét és nagyságát, ahogyan azt Isten teremtette. A kihívás tehát nem technológiai, hanem antropológiai, a digitális eszközök alkalmazását az emberiség szolgálatába kell állítani, nem pedig az embereket a technológia alá rendelni. Felhívja továbbá a figyelmet az erkölcsi viszonyítási pontok nélküli technológiai fejlődés veszélyeire. A „diagnózis” minden kétséget kizárólag alapos, sőt kifejezetten radikálisnak tekinthető. A mindebből logikusan következő cselekvési terv azonban már kevésbé tekinthető minden szempontból kielégítőnek.
A mesterséges intelligencia civilizációs veszélyeiről talán a legradikálisabban, egyben a legkövetkezetesebben gondolkodó francia filozófus, Éric Sadin úgy véli, hogy a pápai enciklikában ugyan sok a jó szándék, de hiányzik belőle a jövőbe látó és mindenekelőtt a „harcias” dimenzió. A francia filozófus szerint a pápának nem a Szilícium-völgyet kellene józanságra és mértékletességre intenie, hiszen a techoligarchia már minden realitásérzékét elvesztette (egyébiránt Christopher Olah, az Anthropic társalapítójának jelenléte a körlevél bemutató eseményén önmagában is megkérdőjelezhető). A pápai üzenetnek Sadin szerint arról kellett volna szólnia, hogy proaktívaknak kell lennünk, fel kell adnunk a passzivitást, ha meg akarjuk őrizni a kreativitásunkat és mindazt, ami emberré tesz bennünket. Elismeri továbbá, hogy az enciklika ugyan sok alapvető veszélyre hívja fel a figyelmet az MI-vel kapcsolatban, azonban nem tartalmaz semmiféle felhívást a cselekvésre, vagyis nem emlékeztet arra, hogy a társadalom feladata átvenni az irányítást. A mesterséges intelligencia az emberiség szolgálatába állítását sürgető pápai enciklika nem jelenti ugyanis annak elutasítását. Holott – legalábbis Sadin szerint – ez az egyetlen konzekvens útja annak, hogy az emberi kreativitást és intelligenciát, azaz civilizációnk alapjait, elsáncoljuk az MI elől.
Sadin hangsúlyozza: az emberiség egy lehetséges, hirtelen és potenciálisan tragikus átalakulását éljük át. Túlélésünk attól függ, képesek leszünk-e az MI-vel szemben megvédeni mindazokat a dimenziókat, amelyek hozzájárulnak nagyságunkhoz (az érző ember kreatív képességeire utalva). Ezek a technológiai fejlesztések az elmúlt húsz évben nem csak társadalmi felfordulást okoztak. A 2000-es évek eleje óta radikális antropológiai változás megy végbe. Apránként hátat fordítunk mindannak, ami a létünk lényegét alkotja. Az emberiség szakít önmagával. Fokozatosan elhanyagoljuk alapvető képességeinket. De akkor mi lesz a szerepünk a földön, mi marad nekünk? Az önmagunktól való eltávolodás veszélye, saját magunk egyfajta felülírása. Hajlamosak vagyunk kockázat–haszon szempontból gondolkodni. Holott a jelen helyzet tekintetében a probléma rosszul van megfogalmazva: ma ugyanis a teljesen felborult egyensúly szempontjából kell a dolgokat megvizsgálni, azaz konkrétan azt, hogy milyen területeken jelent az MI végzetes kibillenést az emberiség számára.
Más kritikai hangokat is hallhattunk a pápai körlevéllel kapcsolatban. Raphaël Doan francia politológus szerint az enciklika ugyan kardinális kérdést vet fel, azonban félúton megtorpan. Holott ez rendkívüli lehetőség volt egy eredeti megközelítés felvázolására, amely különbözik mind a szabályozó testületek és a kormányok, mind a techvállalkozók álláspontjától. Ma már olyan technológiával rendelkezünk, amely – nehezen behatárolható időkereten belül – azt ígéri, hogy versenyezni fog az emberiséggel intellektuális törekvéseiben, kulturális produktumaiban, művészi és szellemi alkotásaiban. Tehát valami mélységesen nyugtalanító dologgal állunk szemben, amely talán az emberiség olyan nevezetes és traumatikus felfedezéseihez hasonlítható, mint a Föld Nap körüli keringése vagy a tudatalatti megnevezése. Most pedig újabb traumával állunk szemben, amivel kapcsolatban a pápától radikálisabb állásfoglalásra számíthattunk volna. Ezzel szemben a körlevél csupán csak félig, csupán rendkívül óvatosan ítéli el az MI-t, mintha attól tartana, hogy technofóbiával vádolják majd. Ennek megfelelően pedig egyfajta kompromisszumot keres: „Nem leszünk képesek mesterséges intelligencia nélkül létezni, de a mesterséges intelligencia nem lehet romboló az emberiségre nézve”, azaz ébernek kell lennünk.
Az MI megadóztatásának gondolata
A magát szociáldemokrataként megnevező amerikai szenátor, Bernie Sanders fiskális vonalon közelíti meg a kérdést és veszi fel a harcot a mesterséges intelligenciát az egész emberiségre ráerőltető techoligarchiával szemben. Hamarosan be kíván vezetni egy, a mesterséges intelligenciára vonatkozó állami vagyonalapokról szóló törvényt. Ez a jogszabály közvetlen tulajdonrészt biztosítana a nyilvánosságnak az USA legnagyobb mesterséges intelligencia által működtetett vállalataiban. Hogyan? Létrehozna egy állami vagyonalapot egy egyszeri 50 %-os adó révén – méghozzá nem az OpenAI, az Anthropic, az xAI és más vállalatok nyereségére kivetett adóval, hanem részvények által.
Sanders törvényjavaslatát arra a szociális érvre építi fel, hogy „nem az a kérdés, hogy a mesterséges intelligencia megváltoztatja-e a világot. Meg fogja változtatni. A kérdés az, hogy ki birtokolja és irányítja ezt a jövőt? Ki profitál belőle és kinek lesz belőle hátránya? Felhasználják-e a mesterséges intelligenciát a dolgozó családok életének javítására? Gazdagítja-e az életminőségünket? Segít-e felszámolni a szegénységet, meghosszabbítani a várható élettartamot és megoldani a klímaválságot? Vagy az emberiség jövőjét egy maroknyi milliárdos fogja meghatározni, akik gyakorlatilag demokratikus beleszólás nélkül népszerűsítették és fejlesztették a mesterséges intelligenciát, és akik még gazdagabbak és hatalmasabbak lesznek, mint ma?”.
Majd morális megközelítéssel folytatja: „Legyünk világosak. A mesterséges intelligencia nem a semmiből jött létre. A generatív MI-eszközök által használt adatok és nyelv nem csak úgy egyszerűen kipattantak Sam Altman vagy Elon Musk fejéből. A MI a kollektív intelligenciánkra épül: könyveinkre, dalainkra, műalkotásainkra, publicisztikánkra, számítógépes kódjainkra, tudományos kutatásainkra, videóinkra, beszélgetéseinkre, képeinkre és generációkon átívelő ötleteinkre.” „A techoligarchák nagyrészt engedély, elismerés és ellenszolgáltatás nélkül táplálták be ezt a tudást mesterséges intelligencia modelljeikbe. Más szóval, emberek millióinak – íróknak, művészeknek, zenészeknek, újságíróknak, tanároknak, tudósoknak és hétköznapi polgároknak – kreatív munkáját lényegében ellopták a világ leggazdagabb emberei. Ideje visszaszerezni azt” – folytatja. Konklúziója pedig az, hogy „[m]ivel a mesterséges intelligencia az emberiség kollektív tudására épül, az általa generált vagyonnak az emberiség javát kell szolgálnia. Nem csak Musk úrnak, Altman úrnak, Dario Amodei úrnak és más moguloknak, akiknek a vállalatai képesek uralni az iparágat. Nem csak a Szilícium-völgy kockázati tőkéseinek vagy a Wall Street-i vagyonkezelőknek, akik kétségtelenül a mesterséges intelligenciát tekintik a következő nagy vagyonkitermelő gépezetnek.”
Az EU-s szabályozás
A jelen elemzés végén egy rövid kitekintés erejéig azt is említsük meg, hogy az unió miként kezeli a mesterséges intelligencia kérdéskörét. A mesterséges intelligenciáról szóló rendeletet ((EU) 2024/1689 rendelet) 2024. július 12-én tették közzé az EU Hivatalos Lapjában. A mesterséges intelligenciáról szóló rendelet horizontális, kockázatalapú megközelítést alkalmaz, amely a közérdekek következetes és magas szintű védelmének biztosítása érdekében a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kockázatok és problémák kezeléséhez szükséges minimumkövetelményekre korlátozódik. A harmonizált szabályok nemcsak az EU-n belül kifejlesztett, hanem az ott forgalomba hozott mesterséges intelligencia rendszerekre is vonatkoznak. Az Európai Bizottság a nagy kockázatú modellek szabályozására összpontosít, miközben a nem nagy kockázatú mesterséges intelligenciával működő rendszerek számára magatartási kódexeket kidolgozását szorgalmazza, valamint hangsúlyt fektet a piaci nyomon követés szabályainak kialakítására.
A kockázatalapú megközelítés célja az MI-rendszerekre vonatkozó arányos és hatékony, kötelező erejű szabályok bevezetése az MI-rendszer által jelentett kockázatok intenzitásához és terjedelméhez igazítva: meg kell tiltani bizonyos elfogadhatatlan mesterségesintelligencia-gyakorlatokat; meg kell határozni a magas kockázatú mesterségesintelligencia-rendszerekre vonatkozó követelményeket és az érintett üzemeltetőkre vonatkozó kötelezettségeket; átláthatósági kötelezettségeket kell megállapítani egyes mesterségesintelligencia-rendszerekre vonatkozóan. Az igazán érdekes kérdés az lehet, hogy a fentebb felvázolt megközelítések, illetve megoldási kísérletek inspiráló hatással lehetnek-e a rohamos technológiai fejlődés vetületében nyilvánvalóan folyamatos revíziót igénylő normatív EU-s szabályozásra?
Nyitókép forrása: visuals6x / depositphotos.com
